Dunántúl, 1913. szeptember (3. évfolyam, 202-225. szám)

1913-09-07 / 207. szám

íi. oldal. — Szüreti mulatság Pécsett. A pécsi vasutas altiszti kör holnap, vasárnap, szep­tember 7-én délután 4 órai kezdettel a pécsi városi múzeum épületében levő helyiségei­ben szüreti mulatságot tart. Kedvezőtlen idő esetén a szüreti mulatságot hétfőn, szeptem­ber 8-án fogják megtartani.­­ A Pokol völgyében címmel kerül az Uránia Bioshop vásznára hétfőn és kedden az a felvétel, mely mindenütt, hol előadták, nagy sikert aratott. Mióta az Uránia újbóli megkezdte előadásait, ezen rövid időn belül is megmutatta, hogy a tőle megszokott első­rendű műsorokat mutatta be. A közönség, melynek egyik kedvenc szórakozó helye volt az Uránia, ismét előszeretettel keresi azt fel, mert tudja, hogy műsorai mindig nívósak és mindig a legújabb és legjobb felvételeket mu­tatja be. A holnapi és holnaputáni műsora az olyan összeállításban szerepel, mely hisz­­szük, általános tetszést fog aratni. A nagy, tágas teremben még meleg időben is kelle­mes a tartózkodás és a jó ventillációról is gondoskodva van. A Drávából kifogott holttest. A napok­ban a Bélavár községi malmoknál egy isme­retlen férfi hulláját fogták ki a Drávából. A holttest fején véres sebhelyek. A boncolás és a lefolytatott nyomozás azonban azt ál­lapította meg, hogy nem bűntény, hanem ön­­gyilkosság történt. Kiderült az i­s, hogy a hulla Sas József 64 éves somogyudvarhelyi földmíves holtteste, aki még augusztus utolsó napján távozott el hazulról több, mint 1­300 korona pénzt vevén magához. Sas három napig mulatott hol egyik, hol másik falu kocsmájában. Bélavárott fogyott el a pénze s a mulatozást abbahagyva T­u­r­c­s­i­c­s Pál házánál a községben volt éjjeli szállá­son. Innen azonban reggelre már eltűnt. A jelek szerint Sas éjjel felkelt és elindult. A Dráva hídon pedig részeg fejjel beugrott a vízbe hol halálát lelte. — Véres kardpárbaj Szigetvárott. A­váth István szigetvári csendőrhadnagy és Oscsodál Ödön szigetvári építőmester a napokban a Korona-szálló nagytermében ismeretlen okból kardpárbajt vívtak. A via­dalban mindketten megsérültek. Aváth segé­dei két kaposvári honvédtiszt, Oscsodálé K­r­i­s­z­t Béla dr. szigetvári ügyvéd és H­e­­g­y­e­s­s­y Géza pécsi 52. gyalogezredbeli fő­hadnagy voltak. A párbajról az ügyészség is tudomást szerzett és megindította a vizsgá­latot. — Időjárás. A meteorológiai intézet je­lentése szerint a következő idő várható: Változékony és hűvös idő, sok helyen csapa­dék, főleg délen, keleten esővel. Sürgöny­prognózis: Hűvös, sok helyen csapadék. Déli hőmérséklet 18 C. — Lövöldözés az utcán. V­e­i­­­a­n­d An­tal pécsi lakos az elmúlt éjjel a Pécsbánya­­telepi­ út 8. számú ház előtt széles jókedvé­ben lövöldözni kezdett revolverével, miáltal felriasztotta a környék lakóit. A rendőrség a revolvert elkobozta, Veiland ellen pedig fo­lyamatba tette az eljárást.­­ A Nordisk-képek sikere az Apolló­ban. Már a nyár folyamán az egész világ mozi szakkörei a legnagyobb várakozással tekintettek a Nordisk-gyár legújabb termékei elé. Mióta a saison megindult, a pé­csi közönségnek is módjában állott meggyő­ződnie, hogy minden egyes Nordisk-kép, melyet az Apolló kizárólagos joggal eddig bemutatott, felül áll minden gyár felvételein. A Nordisk-esték, amint azt tegnap és tegnap­előtt is tapasztaltuk, mindig zsúfolt házakat vonzanak. „Az utolsó kívánság“ című darab, melyet még csak ma vesz műsorára az Apolló, olyan sikert aratott, hogy az Apolló1 ma párhuzamos előadásokat fog kedvező idő esetén tartani, mikor is a kertben és a téli­ helyiségben egyszerre mutatja be a műsort. Ezen parallel előadásokat holnap, hétfőn, mi­kor a Pathé-gyár idei legjobb felvételét, a „Sába királynő“-jét Erna Morénával a cím­szerepben mutatja be, az előrelátható érdek­lődésre való tekintettel, újra megismétli. A téli helyiséget, mely a legpompásabb ven­­tillációval van ellátva, még külön hűtő ké­szülékkel is felszerelték, úgy, hogy nincs he­lyiség, mely kellemesebb tartózkodást nyúj­tana, mint az Apolló legmodernebb, tágas, hűs és tiszta levegőjű téli terme. Az Apolló ezen párhuzamos előadások által több mint 1000 embert képes befogadni, úgy, hogy aka­dálytalanul mindenki részese lehet ezen mozi művészien összeállított, pompás műsorának szemléletében. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban ma a következő haláleseteket je­lentették be: Kovács Mária r. k., 10 éves (vörheny), Károly Mihályné r. k., 56 éves (hasihagymáz.) Házasságot kötöttek az elmúlt héten Markos József téglagyári munkás és Takács Mária, Kniesz Henrik kir. fogházőr és Salá­­tovits Katalin; Rosenthal Ignác cipészsegéd és Nyéki Margit; Szombathy Ágoston ma­gánhivatalnok és Dóczi Matild; Priviczky Ulrik fémárugyári művezető és Burza Erzsé­bet; Kittel József vegyeskereskedő és Leb­hart Mária Viktória; Rein Mór lakatosáru­­gyári munkás és Schwarcz Ilona; Nikolausz Imre szabómester és Bödő Emerenczia mo­sónő; Gut János kereskedelmi levelező és Roba Margit. I­pozea va­csora: “'V L_______Szombat, szept. 6-án, A falkő előállítása. (Term.) 2. Leo mint mozirendező. (Hum.) 3. A szellem. (Dráma.) [4- Duci bácsi duplán lát. (Vígjáték.) A kinema csodája ! A v­ascsotapr,­­Ds,a 3 1200 méter hosszú. (Savoia.) Helyárak mint rendesen. Kedvez-­­ményes jegyek érvényesek. Kellemes szellőztetés. Előadások kezdete hétköznap este Víg 3 órától éjjel 12 óráig. Vasár- és ünnep-1 nap délután 5 órától éjfélig folytatóla­j­gos bemenettel. kAAAt«? ■ g­j DUNÁNTÚL Vasárnap. Szeptember 7.­ ­ Telefon­szám 889. Ke vegyen gyermekének addig iskolaöltönyt mig meg nem győződött róla, hogy PÁLL ÖDÖN most megnyílt férfi-, fiú-, gyermek és leányka áruházában. Pécs, Király­ utca 35. sz. a. a (Lyceummal szemben) szerezheti be a legjobb minőségben, a legolcsóbb szabott árban. Kész férfi-, fiú és gyermeköltönyök, felöltők, télikabátok eső és d­eviot autóköppenyek, teveszőrgallérok, leányka ruhák és felöltők a legizlésesebb kivitelben óriási választékban vannak raktáron. Külön mérték osztály! MT Szigorúan szabott árak! Telefon­siám 889. gqp 10­0Pa­l

Next