Dunántúl, 1914. február (4. évfolyam, 26-48. szám)

1914-02-01 / 26. szám

X­ IV. évfolyam. 28. szám. Vasár»Btap. Pécs, 1814. Február 1. Csésze­ési ér­­tfésx tro . . . 24 — Félévre .... Ifr— Negyedévre . . . §■— Egy hóra .... 2*— Egy s*ajt ára I mir, Kiadóhivatal: lyreeum.utM 4. u. Kiadó ieleiooja: MC. Megjelenik «tettül ratfei. Szerkesztőség: Lyceum­ utca 4. u. Felelős szerkesztő KÉSMI­RKY ISTVÁN dr. Szerkesztőség telefonja, 680. szám. Kéziratokat nem adtaÉ­k vissza. — Hirdetések díjszabás szitál Németország és az im­­perializmus. Pécs, január 31. A zaberni események következtében többféle támadásnak volt kitéve a német birodalmi kormány és némelyek ezen tá­madásokban előjeleit vélték látni a német birodalmi egység bomlásának. Ezen véle­ményre azonban nagyon rácáfoltak az ese­mények. Kiderült, hogy a Reichstag Né­metországban tulajdonképen semmi: az egyedüli hatalom ott a katonai hatalom. A polgári párt képviselői ugyan elég bát­rak voltak bizalmatlanságot szavazni a kancellárnak, — a­minek különben ott sem­mi alkotmányos következménye sincs, — de aztán hirtelen visszavonultak, mikor észrevették, hogy a közvélemény nem tart velük, ha h­arcot indítanának a hadsereg és a tisztek ellen. Sőt a porosz Liga egyik tagjának ajkairól a bajorok ellen elhang­zott szerencsétlenül választott szavaknak is csak jelen ■ -'k télén következményei lettek. A birodalom es­­­i­éje minden pártérdek fö­lött áll, m­ondta Bethmann-Hollweg. Né­metországban a bajor, a szász, a würtem­­bergi mindenek előtt német, és pedig az imperializmus eszméjétől áthatott német. Semmiféle ország sovinizmusát sem lehet összehasonlítani a pangermanizmus­sal. Egy elszászi ügyvéd jogosan állíthatta, hogy a pangermanizmus a német nép lel­kiismerete. Az 1890-ben alakult panger­­m­an liga a császárság sorsának irányí­tását is a kezeibe akarta kaparni. Bár­mennyire békeszerető volt is a császár, hat évvel később ő is csatlakozott ahhoz az irányhoz, melyet a Liga újságaiban, konferenciáiban, előadásaiban hirdetett, és 1896-tól 1901-ig a császár mindazt meg­valósította, amit a Liga követelt: szerzett egy kikötőt a hátsó keleten, megszerezte a Carolina szigeteket, nagy befolyást szer­zett Törökországban, emelte a hadsereg létszámát. A császár azonban szerette volna ma­gát kivonni a Liga hatása alól, és a német gondolkodásmódnak, a német tudomány­nak felvirágozásáról álmodozott. De a Liga ezt nem tűrte, panaszkodott, hogy elhanyagolják, hogy kihasználják, ha szük­ség van reá, azután pedig megtagadják, ő­­ pedig azt akarta, hogy mindig reá hallgas­­s­­anak. Mivel a császár szabadulni akart­­ tőle, a Liga nem habozott m­aga a­ császár ellen hadat szenni. A J­áhyí Telegraph in­terjúja volt az első alkalom, hogy kimu­tassa a maga haragját és erejét. A Liga kö­vetelte Marokkónak egyszerű, annektálá­­sát azon filozófiai alapon, hogy minden erős nép (értsd a német) köteles kizsák­mányolni a gyenge népet (francia). Egész a külügyi hivatalig voltak párthívei, kik egyre arra akarták rábírni a császárt, hogy indítsa meg a háborút. Később a Panthert is a pangermanisták nyomása alatt küldték el Agadirba. A Liga elnöke Glass, Kiderlen- Wächter beleegyezésével nyomatta ki hí­res röpiratát Marokkó elfoglalásáról. A Liga folytonosan beleavatkozott a kor­mány dolgaiba, ha egyik helyen elbukott is, a másikon célt ért. A hadsereg létszá­mának óriási felemelését is szakadatlanul sürgették a Liga szónokai, ennek megsza­vazása az ő diadaluk volt, de ezzel a dia­dallal nem voltak megelégedve, mert még mindig javítani és emelni akarják a had­erőt. A zaberni esetben is felemelte a Liga a szavát, és hogy Reutter-t és Forstner-t felmentették, ez nemcsak annak tulajdonít­ható, hogy a császár, mint a hadsereg feje a végletekig védelmezte hadseregét, ha­nem annak is, hogy a tisztek mögött ott állt a pangermanisták hatalmas, aktív tömege. Ezzel szemben még a szociáldemokraták lagymatag tömege is alig jó számításba.­­ A Ligának a jelszava az imperializ­mus és követő között vannak bajorok, po­roszok, badeniek, wü­rttembergiek. Pár hó­nappal ezelőtt jelent meg az első száma egy új pangermanista folyóiratnak, a címe Deutscher Volkswart. Szerkesztői közt vannak egyetemi tanárok, szemináriumi igazgatók, középiskolai tanárok és tanítók. A malomember, irta: Linder Ernő. Grüner, amikor Várkonyiéktól elkö­szönt, gondolataiban magával vitte Költés­­puszta képét. Az illatos virágok, az apró bokrok és cserjék, a kiserdő, a csiripelő ma­darak, a hancúrozó béres gyerekek s a nyüzsgő, hangos vadásztársaság eleven tar­kaságban helyezkedett el képzeletében. Ma­ga előtt látta az öreg borszú Várkonyi Ta­mást, a kötekedő és virtuskodó Szeghy fő­hadnagyot, az országos politikának két me­gyebeli képviselőjét a kormánypárti Tarczal Istvánt és az ellenzéki Csongor Bélát. Sorra vonultak el előtte valamennyien: az erős hangú főispán, naiv leánykák és hadnagyocs­kák, a nőtlen fiatalság, akiknek elmosódó alakjai mögül a maga szépségében tűnt elő Stella, az eladósodott puszta minden remé­nye és legszebb ékessége. Még frissen emlékezett Grüner erre a társaságra s a közöttük való elhelyezkedé­sére. Hogy húzódtak, fáztak tőle ezek az emberek. Milyen kiállh­atatlan nyájas leeresz­kedéssel voltak hozzá a közönséges malom­igazgatóhoz, aki sem nem nemes, sem csa­ládi összeköttetései nincsenek, s a neve sem gyökerezik be a megye életének múltjába. A zsentrik közt az egyszerű szatócsnak a fia, mint az idegenben eltévedt utas, bizonyta­lanul botorkált. Milyen kevéssé volt ő ember ebben a társaságban nagy érzéseivel, sza­badon csapongó gondolataival és az embe­rekért való rajongásával. A rosszindulatnak egy porcikája sem él benne. Soha senkire sem tud haragudni, a­ddig csak szeretni akarja az embereket s valahányszor a kö­zelükbe jut fájdalmasan tapasztalja, hogy távolodik tőlük. Azt az őszinte szeretetet a melyet magával hoz eltaszítják maguktól az emberek, mert hiányzik róla a környezet máza, mert nincs átszőve az érdek szálaival. Az emberszeretet csak theóriában szép, mert az emberek nem bírják ki sohá, hogy szeres­sék őket, nyugtatta meg magát Grüner. A csodával határos gyorsasággal for­málódtak át a körtési társaság tagjai, ami­kor Grüner megállapodott a vármegye vezetőivel­ egy pénzintézet alapításában. A mikor pedig kijelentette, hogy másfélmillió koronával járul hozzá, megnyílott számára a szivek erősen elzárt ajtaja s tódult feléje a sok-sok szivélyesség, amelyeknek Grüner cseppet sem tudott örülni. — Az arcában van valami intelligens — állapította meg Grinnerről Szeghy főhad­nagy s az egész társaság helyeselt hozzá. Stella, aki játékos kedvtelésből s ud­varlói számának szaporítása céljából eddig is vetett egy-két barátságos pillantást a ma­lomigazgatóra, a bucsuzásnál lányos ked­vességének olyan gazdagságát adta, hogy Grüner valósággal megszédült. Amikor pedig a kocsin volt már, Szeghy ugrott melléje s kedves hangon kérlelte: — Ugy­e édes öregem nem veszed ko­molyan azt a tegnapi kis összekoccanást? Igazán nem akartalak megbántani. Amilyen hirtelen rokonszenvessé lett Grüner, olyan hirtelen vesztett előtte értéké­ben az a társaság, amelyet oly gyorsan át lehetett alakítani maga körül. Sértett hiú­ságában, majdnem öntudatlanul ejtette ki a száján azt a másfélmillió koronát, amelyet most a föld alól is elő kell teremtenie a pénz­intézet számára. Az elhamarkodott kijelen­tésért haragudott is magára Grüner, de már nem volt módjában visszavonni, s hogy ku­darc ne érje, egész után a pénzintézet alapí­tásának terve, a pénz megteremtése foglal­koztatta. Várkonyiné, mikor Grüner elhagyta a pusztát, még azon melegében feltárta Stella előtt azt a szomorú helyzetet, amelybe jutot­tak. A birtok tulon­ túl van terhelve, feléltek és felélnek mindent s a jövőre való kilátások nagyon sivárak. — Itt nem segit más — mondotta Vár­konyiné — neked férjhez kell menned. Már abban a korban vagy, hogy nem várhatsz egy percig sem. Én csak a javadat akarom édes lányom, s azért azt mondom, vedd ko­molyan azt a Grimnert. Az született férj. Elég csinos is, s ami a fő, gazdag. A többire ne számíts, mert azok nem a te kedvedért, ha­nem a maguk mulatságáért járnak hozzánk, mint ahogy eljárnak a kocsmába is. — Ha ezt a Grünert is elszalasztod — fűzte tovább — akkor magadra vess, ha fel­kopik az állad, — s ezzel anyai kötelességé­nek eleget téve magára hagyta leányát. Stella bókokhoz szokott fülének fájt az édes anya őszinte hangja. A szépsége sem­mitől sem irtózott jobban, mint a szegény­ségtől. Inkább meghal, semhogy szegény é­s csúnya legyen. Arra nem jutott eszébe gon- Lapunk mai száma 16 oldal.

Next