Dunántúl, 1914. május (4. évfolyam, 99-123. szám)

1914-05-01 / 99. szám

A 1 Előfizetési ár: Egész évre . . . 24'— Félévre .... 11'— Negyedévre . . . .•— Egy hóra .... 2'— Egy szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: Lyceum-utca 4. sz. Kiadó telefonja: 222. Megjeledik MpMkiat reige). Szerkesztőség: Lyceum-utca 4. sz. Felelős szerkesztő: KÉSMÁRKY ISTVÁN dr Szerkesztőség telefonja, 650. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések díjszabás szénát Május 1. Írta: dr. K. Zs. Illattól áradó virágos tavasz egyik legszebb napja képzeletvilágunkban. Van benne valami élet, valami muzsika; nem­csak a csalogány csattog, csattog a lelkünk is benne. Egy napra költővé lesz a próza embere s a mindennapi élet gondjainak nyűgéből kiemelkedik a lelke és úgy érzi, hogy van valami ideálisabb a rögnél, ma­gasabb a göröngynél, szebb az anyagnál és eszményibb az anyagi küzdelemnél, van valami, ami hozza magához emberi lé­nyünknek tisztábbik felét. A vallásos kedély a virág hónapját a Teremtő legremekebb alkotásának, az esz­ményi élet és az eszményi tisztaság ragyo­gó példányképének, az Isten Anyjának tiszteletére szenteli. Virággal kedveskedik a Virágnak, akinek szűz tiszta kelyhéből világra jött az a Gyümölcs, aki már két­ezer év óta üdíti a halhatatlanság édes ned­vével és az örökkévalóság tápláló remé­nyével a szomjas lelkeket. Szomjas lelkek! mennyien is vannak ilyenek a világon! Mind azok, csak sokan nem tudják, mi az, ami után szomjaznak és hogy érdemes-e utána szomjazni. Sok embernek fáj a lét, tehát vágyó­dik valami után. Boldog szeretne lenni és nem tudja, hogyan. Ez szüli a társadalmak háborúját. Nagyobb, veszedelmesebb ez a mindenkinek háborúja, mint mikor hadseregek állanak egymással szem­ben, mert ezek nem gyűlölik egymást. Ha az a parancsuk, hogy öljenek, ölnek, ha az volna a parancsuk, hogy öleljenek, meg­ölelnék egymást. Ez dresszura, az psycho­­lógiai tény. Ez pusztító vihar, amely tisz­títja amellett a levegőt és visszaadja azt, amit elvett. Az erjedés, amely mérget lehel ki magából. Ez az erjedés szülte a szocializmust, amely a május elsejét világszerte ünneppé avatta. Az okozati összefüggést nem tud­juk, a tény mindenki előtt ismeretes. Május elseje ünnepük a szervezett munkásoknak a meggyőződésből, és ünnepük azoknak a munkásoknak, akik a keresztény gondola­tot nem lökték el maguktól, a kényszerű­ségből. Holnap nem dolgoznak, pihen a szerszám, nem kattognak a gépek, nem je­lennek meg a napilapok. Ünnepe van tehát a szociális gondo­latnak. Kis ki gondol arra ma, hogy a szo­ciális gondolat bölcsőjét a názárethi kis ház magányában ringatták. Az volt az első keresztény szocialista ház, lakói az első keresztény szocialisták. A názáreti ácsmű­­hely ép úgy tele volt gondokkal, mint a maiak. Talán még inkább. A szegénység ott is problémát alkotott, a küzdelem a­­ mindennapi kenyérért nem ma nehezedett rá a társadalomra. A názáreti szocializmus megtalálta azonban biztos megoldását ebben a jelszó­ban: dolgozzatok és imádkozzatok. A modern szervezett szocializmus jel­szavait ismerjük: van köztük igazságos, jo­gos és méltányos is. Ezek jogosultságát megadja a minden ember lelkében eleven energiával működő ösztönös törekvés a jobb után. Nemcsak megélni, de lehetőleg jól élni is van jogunk. A szervezett munkásságnak, amely holnap csendes, vagy kevésbbé csendes fölvonulásokban ad a jogkiterjesztés után való vágyának hangos kifejezést, ezt a tö­rekvését, amíg az a jól felfogott jogi elvek keretein belül mozog, a legigazab­b szim­pátiával kísérjük. Szívesebben vállalko­zunk arra, hogy adjunk, minthogy elve­gyünk. Ez az enyém és tied kérdésének er­kölcsi alapja. Ez a különbség a mi szociális érzésünk és a szervezett munkásságé kö­zött. Ezt az érzést először meg kell tanul­nia, elméletben és­ gyakorlatban­ akkor fog igazán a küzdelme a jogért, levetkőzve a sok idegen világnézetű egyénektől útköz­ben feldobott sallangot, kibontakozni a ma­ga szociális , fontosságában és igazságá­ban. . Amíg azonban le nem teszik azokat a táblákat, amelyeket a közel­múltban is még hordoztak és valószínűleg holnap is körül fognak hordozni, addig alig hisszük, hogy valóban értenék, hogy mit akarnak. A jelszavaikból leszűrhetjük az elvei­ket. Ők a szabad gondolat apostolai. És nem veszik észre, hogy a szabad gondolat a legnagyobb abszurdum és náluk a leg­gyakorlatibb lehetetlenség. Szabad-e nekik mást gondolniok, mint amit a szociális tár­sadalmi forma sokkal merevebb dogmatiz­­musa parancsol, mint akár a vallásé? Sza­bad-e nekik egyáltalán mást gondolniok, mint amit a vezéreik rájuk oktrojálnak? Mi nekünk nem szabad mást gondolnunk, mint amit a dogmáink tanítanak, de ő ne­kik nem is lehet. Mi nálunk lehet mást gon­dolni, ha valaki épen a logikájával és a lel­kiismeretével meg tudja egyeztetni, de ő náluk nem lehet. Ezt a dogmáik akadá­lyozzák. A szabad gondolathoz társul szegő­dik a radikalizmus. A fölforgatás vágya, az újjáteremtés logikátlan ösztöne, egy másik, szerintük jobb, szerintünk rosszabb jövő izgalma. Szerencsére azonban a radi­kalizmus ideái olyan számlán vannak fel­sorolva, amely a vendéglős híte nélkül ké­szült. Ebbe másnak is van beleszólása, nem harcias agresszivitással, mint ahogy az el­lenfeleink teszik velünk, hanem harcias de­­fenzivitással, mint ahogy illik azokhoz, akik jógáknak praescriptiv birtokában vannak. Mi védjük magunkat és a táborunk nem olyan kicsinylendő, mint amellyel csakúgy jéghegyről el lehetne bánni. A radikalizmus esküdt ellensége az egyháznak, nem mint vallási intézmény­nek, — mint mondják ők, amit mi nem igen akarunk nekik elhinni — hanem mint a társadalmi erők harcában félelmes hatal­mi tényezőnek. Azt hiszik, hogy hatalmá­nak súlypontja a vagyonában fekszik. Azért a legnépszerűbb jelszavaik egyike: szekularizáljuk a papi vagyont. Rendben van. Ahol szekularizáltak, vájjon ott gyengébb lett az egyház? S az egyház jogainak és igazságainak nem leg­bátrabb védelmezői-e a szegény szerzete­sek? Az igazság pedig kisebb értékű, ha szegény, mintha gazdag? Ha szekularizál­nak, legfeljebb kevesebb jut a szegények­nek, kevesebb emberbaráti intézmény léte­sül, kevesebb könny törlődik le és a ma el­enyésző csekély százalék visszaélés mellett beláthatatlan erkölcsi értékek mennek tönkre. Kevesebb jut mindenkinek, de leg­kevesebb, pontos számítással semmi, de semmi sem jut azoknak, akik legjobban iparkodtak kilármázni a szekularizációt. Évről -évre visszatér országszerte a vörös betűkké avanzsált május elseje, é évről-évre halljuk a jogért és jobblétért kiáltók panaszait és kívánjuk nekik, hogy lehető óhajaik teljesüljenek, é évről-évre be­levegyül bús rezonanciával ezekbe a han­gokba a szabad gondolat, a radikalizmus, a szekularizáció secessiós zenéje és újra halljuk a Marseillaise-t, a világszabadság­nak hymnusszá avatott harci melódiáját. Mis mi évről-évre mégis azt gondol­juk, hogy a nyomasztó társadalmi prob­lémák megoldását mégsem a Marseillaise fogja meghozni az embereknek, hanem a Miatyánk. A költségvetés tárgyalása. A képviselőh­áz ülése. — Saját parlamenti tudósítónktól. — A képviselőház némi szünet után ma folytatta a kereskedelemügyi költségvetés tárgyalását, amire az ellenzék természetesen ma sem jött el. Soraiból csupán P­o­l­ó­n­y­i Dezső jelent meg a folyosón, aki azért jött, hogy az elnöktől sürgős interpellációra kap­jon engedelmet. Ő ugyanis már a múlt hét keddjén bejegyezte a honvédelmi miniszter­hez intézendő interpellációját, de mindeddig nem mondhatta el, mert az új ülésszakban tudvalévően csak szerdán lehet interpellálni és szerdán nem volt ülés. Az interpelláció meghallgatására az ellenzék is bement a Házba. A munkapárt szeretne mielőbb végezni a költségvetéssel és ezért meglehetősen siet-

Next