Dunántúl, 1915. március (5. évfolyam, 49-73. szám)

1915-03-21 / 66. szám

Vasárnap. Március 21. DUNÁNTÚL miniszteri indokolást, hanem előzőleg (1—30. oldal) néhány elméleti kérdéssel is foglal­kozik, így különösen a polgári per fogalma­ival és annak jogi természetével, a polgári pernek a perenkívüli eljárásokhoz való vi­szonyával, a nemzetközi perjog egyes alap­­elveivel stb. Igaz, ezen kérdések 'beható, részletes elméleti 'kutatásába nem bocsátko­zik, mert céljának és feladatának csak „ezek emlékezetünkben való felidézését“ te­kinti. Ezt a feladatát határozottan szép, pre­cíz rövidséggel oldja meg, kellemes benyo­mást gyakorol a szerző az olvasóra. Két­ségtelenül sok szép gondolatra emlékezteti azt vissza. Ezt a célját szerző csakugyan el­éri, d­e éppen, mert csak ez a célja, mert csak ennek keresztülvitelére­­ törekedett, mert csak emlékeket akar felidézni, nem ró­ható fel szerzőnek, ha a polgári per fogal­máról adott következő meghatározása: „A polgári per a bíróság előtt folyó az az el­járás, amelyben­ az állami jogsegélyt meg­határozott jogviszonyra vonatkozással a fe­lek keresik, a bíróságok pedig a törvényes előfeltételek meglétében megadják“, nem­csak szűk, de ma már meghaladottnak is mondható való, hogy a polgári­ per fogal­mával nem oly régóta foglalkoznak a per­jogászok, hogy a per fogalmának már egy megállapodott meghatározását adhatta volna vissza, mint ahogyan azt felvetett más el­méleti kérdéseinél tehette. Ha azonban ma még ilyen­ bizonytalannak mondható foga­lom meghatározására vállalkozik, s­ még ha csak régiekről is akar emlékezni­, nem lett volna szabad­ legalább jegyzetben mellőznie a tudomány legújabb vitáját. Vagy talán szerző szerint egy okirat valódiságának vagy valótlanságának, egy jogviszony nem létezésének stb. megállapítása iránt indított perek nem perek? Mert azt kell felvetnem, ha szerinte csak olyan eljárás a per, amelyre az állami jogsegély csak meghatározott jog­viszonyra vonatkozással történik. Vagy ta­lán a megá­llapítási pereket az általános sza­bály alól­­kivételeknek tekinti? De nem tart­juk szerencsésnek a polgári per fogalmában a „jogsegély“ kifejezéssel való operálást sem. A perben a felek nem segélyt, nem se­gedelmet kérnek, hanem védelmet bizonyos magánjogi vonatkozású múlt tények alap­ján. A felek az állam által nekik biztosított jogi kereset joguknál fogva nem segélyért fordulnak a bírósághoz, de joguk érvénye­sítését követelik. A nekik biztosított ezen joguk alapján­ követelik, de hogy több tisz­telettel viselkedjünk a bírósággal szemben, kérik, hogy adjon nekik védelm­et elem­­felüknek velük szemben tanúsított valódi vagy akár csak vélt jogellenes magatartá­sával szemben. Vételelmet kérnek és nem segélyért fordulnak az államhoz, amely az önhatalmas védekezést elvette tőlük. A jog­segéllyel való operálás helyén van a nem­zetközi jogvédelem terén, ahol egy külföldi bíróság, vagy egy külföldi alattvaló nem jog, de egy visszavonásig gyakorolt méltá­nyosság alapján kiérheti, saját perbeli tevé­kenységének a kiegészítését illetve kérhet védelmet egy külföldivel szemben. Ettől, a bár igen fontosnak mondható­­kérdéstől eltekintve, közismert lévén, hogy a perjog igen sok szabályának értelmezésére van befolyással, szerző egész elméleti ismer­tetése szépnek, világosnak mondható s bi­zonyára sok hasznát fogja látni belőle a munka olvasója. A Bevezetőn túl találjuk az életbelép­­tető rendelkezéseket (1912. LTV. t.-ci­kket) végül az 1912. LV. törvénycikket (a tenge­részeti ügyekben való birásko­dlás tárgyá­­ban, továbbá a találmányi szabadalmakról szóló 1915. évi XXXVII. t.-c. és a m. kir. közigazgatási bíróságról 1896. XXVI. t.-c. módosítása tárgyában) a vonatkozó mi­niszteri indokolás és néhány igen értékes m­­egjeg­yzés', utalás kíséretében'.' (31—97. oldal.) Ezután következik végül a polgári per-­ jog tárgyalása. ■ Itt mutatkozik aztán szerző­i kiváló tudása, itt jelentkezik a munka ki­váló gyakorlati használhatósága és főleg kommentár irodalmunk újszerűsége. Min­denütt a törvény beosztását követi. Az egyes fejezetek elé iktatja a fejezetben fog­lalt normák könnyebb megérthetése végett szükséges elméletit­­kivonatot, végül pedig az egyes §§-ok és azok indo­kolásának közlése után a jogszabályok tényálladékii elemekre való felosztását, az egyes elemek­ fogalmá­nak közlését, s mindenütt a vonatkozó más paragrafusok és törvények utalását. Bár sok helyütt nem egyezünk szerzőnek még Csáki kivonatos elméleti tanítá­sával sem, mégis föltétlenül el­ kell ismernünk és ezt örömmel hangsúlyoznunk is kell, hogy szerző az elmélet és gyakorlat párhuzamos ismerte­tésével emeli ki a munkáját más kommentárok közül. Ez teszi­ azt a gyakorlati ember ré­szére csaknem nélkülözhetetlenné és végül ezzel­ teszi könnyebbé azon jövő és helyes kommentár feladatát, amely minden egyes jogszabályokhoz elmélet és gyakorlat ré­szére egyaránt hasznos kíván lenni, elmélet és gyakorlat követelményei előtt egyaránt megállni szándékozik. Dr. V­ink­­er: H­ogy less ? Gondolatok a jövőről. Nem rég történt. A villamosra felszálló urhölgy állítólag — egy urat, ki nem elég elő­zékenyen viselkedett — imigyen utasította rendre ... paraszt. A villamoson jelenlevő csakuszürke egyenruhájú paraszt aztán ... szépen felvilágosította az illető urhölgyet, hogy ma a paraszt szó nem gyűjtője a régi paraszti tempóknak — csak úgy nem, mint ahogy igenis az uritempójú lukácskodás ... ma — bírói ítélettel is — megbélyegző----­Hja ... az idők változtak! Köni­ggratzből fakadt a kiegyezés; eb­ből a koronázás, az alkotmány és az iskola­törvények, melyek az egykori paraszti ér­dességből sokat lecsiszoltak. S ha szálló­igévé lehetett annak idején, hogy a franciákat a poroszok iskolamesterei püfölték el oly ala­posan — ma, ha az oroszokkal, angolokkal, franciákkal és tuttikvántikkal ugyanaz törté­nik még pedig iskolamesterink révén is — hát bizony nem messze kullogunk az igaz­ságtól, nem füllentünk; a füllentés amúgy is nem a kisemberek bűne, hanem a legmaga­sabb, a diplomata körök kétes értékű dicső­sége lévén___ Sokszor megfigyelem a magyar pa­rasztot és bámulnom kell értelmes tájékozó­­dottságát a világ járása fölött. Hogy szerte Magyarországon nem mindenütt van igy, hogy nemzetiségeink nem mindenütt tarta­nak ott, ahol magyarjaink, hogy itt még min­dig vannak, kik zsebkendőül subájukat, vagy a lobogó lábszártakarót használják. — Ennek oka nemcsak a magyarokat pusztító török-tatár­járás, amikor is az elpusztult ma­gyarok helyébe a királyaink munkaerőkü­l a nemzetiségeket telepítették, hanem oka bi­zonyára az is, hogy a magyar a nemzetisé­gek tarkabarkaságai­­között nem érvényesül­hetett úgy, mint tudott és érvényesülnie is kellett volna. Lévén az különben­ is érdeke a magyarokkal nem szimpatizáló bizonyos kö­röknek, melyek — sajnos — még ma is ily­nemű vak­kantásokat hallatni nem pironkod­nak. Sok szó és írás esik ma a háború után várható állapotokról. Azt is mondják: nem lesz munka. Hát ezt parlagi eszemmel nem értem. Mikor Bécs sáncait el­tömték, Páris görbe-gurba szűkös utcáit bulvárokká alakí­tották, mikor Szegedet az árvíz elpusztította, mikor Budapest Váci utcájának vagy egyál­talán szépítésének eszméje lángba kapott, mikor Messina romba dőlt, nem lett volna munka? Bécs, Páris, Budapest, Szeged, Mes­sina megszépültek. A volt rombolás után — volt..., a folyó rombolás után — lesz mun­ka. Ha a gyárak és a bennük dolgozó mun­kások óriás tömege, kiknek összes energiája oda irányult, hogy gyártmányaikkal a dicső kultúra nevében az embertársak szinét-javát halomra gyilkolják ..., ha az enemű gyárak — adja Isten! nagy ideig nem adna­k majd munkát — Hát ez baj volna? Nem oly sze­gény az emberi­ elme, hogy a tán munka nél­kül maradóknak — más téren­­kenyéradó foglalkozást nyújtani nem tudna. Mire a há­borúnak vége lesz, az áldott föld vége száz­ezrekre menő munkás kezet fog porlasztani. A megmaradók tehát csak győzzék a mun­kát. Ez lesz bőven! Ki munkálja majd meg a földet, nem lesz kenyér? Ilynemű panasz is hallatszik. Ez mindenesetre már kényesebb kérdés. De hát a diplomaták nem azért diplomaták, hogy egymást be ne csapják. Anglia kiéheztetéssel fenyegette meg Poroszországot. Poroszor­szág blokáddal felel. Amerika pedig majd csak ejti módját annak, hogy kell a semleges­­ségi egyezményeket oly agyafúrtan kicir­­kalmazni, hogy az igazságot senki bennök meg ne találja... Ezek között hát csak vala­hogyan lesz. De hát nekünk lesz-e gabo­nánk? Ez a kérdés voltaképen minket illet elsősorban. Nos hát a feleletet megkaptuk. Nem kisebb ember, mint Wekerle mondja, hogy kenyér miatt nincs okunk aggódni. Az ő erőteljes kijelentései szerint: a mi erőfor­rásaink el nem dugulhatnak, azok az erőté­nyezők, melyek az alkotmányos élet óta oly duzzadóan jelentkeztek, meg nem bénulhat­nak. A köztudatba tehát méltán mehetett át ama megnyugtató meggyőződés, hogy ne­künk a végső legrosszabb esetben sincs okunk a kenyérkérdés miatt aggodalmas­kodni. Sokat olvasunk a háború után várható vallás-erkölcsi eredményekről. Erőszűlés, avagy lanyhulás várható-e a háború után­ra? Azok, akik az értékes holmiknak vas­­gyürű­kkel való becserélésében— nem neme­sebb érzelmek, a felebaráti szeretet paran­csa, erőteljes felbuzdulását, hanem csupán a hiúság játékát látják ;akik a hitbuzgalmi tárgyacskák viselőit, sőt azok terjesztésé­nek legelőkelőbb harcosait kegyetlen, de semmiesetre sem megalázó élcelődéssel a gyügék osztályába sorozzák; akik — Isten, király, haza, az emberiség nagy tömegének szent fogalmak hallattára — szánó mosolyra fakadnak, de malterkanál és halálfej­jelvé­nyekkel, mint a világosság bajnokai — sötét­ségben díszelegni nem szégyellenek, ha azok száma megfogyatkozik — e fölött legfölebb csak a hasonszőrűek bánkódhatnak. Mert ezek ama szeretet nélküli elvének, hogy „aki bírja, marja“, mely a földi összes előnyöket a szellemi erők érvényesülési járulékának tartva, akár ügyefogyott vagy legalább is gyengébb teljes romlása árán is. Ennek a fölfogásnak nincs jogosultsága a világon, még akkor se, ha a világot nem a „nagy épí­tőmester“, hanem maga a megtestesült ördög teremtette volna. Aki a világba pottyant, ha már itt van, joga is van a közboldogulás leg­alább némi parányára. Pedig ahol nincs Is­ten, ott nincs irgalom a gyenge számára, ha­nem csak megvető, kényszerű szeretet nél­küli türelem. Ha ezek helyett, bizonyos agyakba a háború izgalmainak hatása alatt emberséges, tehát Istenhez vezető gondolatok szállnak — ennek csak örülni lehet. Ama sok jámbor ér­zés pedig, mely ugyan azon hatások alatt megerősíti a háborúba vitt jámbor érzéseket, hát ez reményt nyújt arra, hogy a valláser­kölcsi eredmény nem lesz vigasztalan, — egészben mondhatnánk talán: mint a Nílus szennyes árjai iszapot is szállítanak partjaira, de igazában bő rizstermelésre megterméke­nyítik ... Még egyet. ... Lelkem előtt elvonul ama nap-nap után meg-megújuló, esetleg hó­napokig tartó ama jelenet, hogy a porosz, osztrák és magyar kórházak és gyűjtőhelyek 3. oldal.

Next