Dunántúl, 1915. március (5. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-21 / 66. szám
Vasárnap. Március 21. DUNÁNTÚL miniszteri indokolást, hanem előzőleg (1—30. oldal) néhány elméleti kérdéssel is foglalkozik, így különösen a polgári per fogalmaival és annak jogi természetével, a polgári pernek a perenkívüli eljárásokhoz való viszonyával, a nemzetközi perjog egyes alapelveivel stb. Igaz, ezen kérdések 'beható, részletes elméleti 'kutatásába nem bocsátkozik, mert céljának és feladatának csak „ezek emlékezetünkben való felidézését“ tekinti. Ezt a feladatát határozottan szép, precíz rövidséggel oldja meg, kellemes benyomást gyakorol a szerző az olvasóra. Kétségtelenül sok szép gondolatra emlékezteti azt vissza. Ezt a célját szerző csakugyan eléri, de éppen, mert csak ez a célja, mert csak ennek keresztülvitelére törekedett, mert csak emlékeket akar felidézni, nem róható fel szerzőnek, ha a polgári per fogalmáról adott következő meghatározása: „A polgári per a bíróság előtt folyó az az eljárás, amelyben az állami jogsegélyt meghatározott jogviszonyra vonatkozással a felek keresik, a bíróságok pedig a törvényes előfeltételek meglétében megadják“, nemcsak szűk, de ma már meghaladottnak is mondható való, hogy a polgári per fogalmával nem oly régóta foglalkoznak a perjogászok, hogy a per fogalmának már egy megállapodott meghatározását adhatta volna vissza, mint ahogyan azt felvetett más elméleti kérdéseinél tehette. Ha azonban ma még ilyen bizonytalannak mondható fogalom meghatározására vállalkozik, s még ha csak régiekről is akar emlékezni, nem lett volna szabad legalább jegyzetben mellőznie a tudomány legújabb vitáját. Vagy talán szerző szerint egy okirat valódiságának vagy valótlanságának, egy jogviszony nem létezésének stb. megállapítása iránt indított perek nem perek? Mert azt kell felvetnem, ha szerinte csak olyan eljárás a per, amelyre az állami jogsegély csak meghatározott jogviszonyra vonatkozással történik. Vagy talán a megállapítási pereket az általános szabály alólkivételeknek tekinti? De nem tartjuk szerencsésnek a polgári per fogalmában a „jogsegély“ kifejezéssel való operálást sem. A perben a felek nem segélyt, nem segedelmet kérnek, hanem védelmet bizonyos magánjogi vonatkozású múlt tények alapján. A felek az állam által nekik biztosított jogi kereset joguknál fogva nem segélyért fordulnak a bírósághoz, de joguk érvényesítését követelik. A nekik biztosított ezen joguk alapján követelik, de hogy több tisztelettel viselkedjünk a bírósággal szemben, kérik, hogy adjon nekik védelmet elemfelüknek velük szemben tanúsított valódi vagy akár csak vélt jogellenes magatartásával szemben. Vételelmet kérnek és nem segélyért fordulnak az államhoz, amely az önhatalmas védekezést elvette tőlük. A jogsegéllyel való operálás helyén van a nemzetközi jogvédelem terén, ahol egy külföldi bíróság, vagy egy külföldi alattvaló nem jog, de egy visszavonásig gyakorolt méltányosság alapján kiérheti, saját perbeli tevékenységének a kiegészítését illetve kérhet védelmet egy külföldivel szemben. Ettől, a bár igen fontosnak mondhatókérdéstől eltekintve, közismert lévén, hogy a perjog igen sok szabályának értelmezésére van befolyással, szerző egész elméleti ismertetése szépnek, világosnak mondható s bizonyára sok hasznát fogja látni belőle a munka olvasója. A Bevezetőn túl találjuk az életbeléptető rendelkezéseket (1912. LTV. t.-cikket) végül az 1912. LV. törvénycikket (a tengerészeti ügyekben való biráskodlás tárgyában, továbbá a találmányi szabadalmakról szóló 1915. évi XXXVII. t.-c. és a m. kir. közigazgatási bíróságról 1896. XXVI. t.-c. módosítása tárgyában) a vonatkozó miniszteri indokolás és néhány igen értékes megjegyzés', utalás kíséretében'.' (31—97. oldal.) Ezután következik végül a polgári per- jog tárgyalása. ■ Itt mutatkozik aztán szerzői kiváló tudása, itt jelentkezik a munka kiváló gyakorlati használhatósága és főleg kommentár irodalmunk újszerűsége. Mindenütt a törvény beosztását követi. Az egyes fejezetek elé iktatja a fejezetben foglalt normák könnyebb megérthetése végett szükséges elméletitkivonatot, végül pedig az egyes §§-ok és azok indokolásának közlése után a jogszabályok tényálladékii elemekre való felosztását, az egyes elemek fogalmának közlését, s mindenütt a vonatkozó más paragrafusok és törvények utalását. Bár sok helyütt nem egyezünk szerzőnek még Csáki kivonatos elméleti tanításával sem, mégis föltétlenül el kell ismernünk és ezt örömmel hangsúlyoznunk is kell, hogy szerző az elmélet és gyakorlat párhuzamos ismertetésével emeli ki a munkáját más kommentárok közül. Ez teszi azt a gyakorlati ember részére csaknem nélkülözhetetlenné és végül ezzel teszi könnyebbé azon jövő és helyes kommentár feladatát, amely minden egyes jogszabályokhoz elmélet és gyakorlat részére egyaránt hasznos kíván lenni, elmélet és gyakorlat követelményei előtt egyaránt megállni szándékozik. Dr. Vinker: Hogy less ? Gondolatok a jövőről. Nem rég történt. A villamosra felszálló urhölgy állítólag — egy urat, ki nem elég előzékenyen viselkedett — imigyen utasította rendre ... paraszt. A villamoson jelenlevő csakuszürke egyenruhájú paraszt aztán ... szépen felvilágosította az illető urhölgyet, hogy ma a paraszt szó nem gyűjtője a régi paraszti tempóknak — csak úgy nem, mint ahogy igenis az uritempójú lukácskodás ... ma — bírói ítélettel is — megbélyegző----Hja ... az idők változtak! Königgratzből fakadt a kiegyezés; ebből a koronázás, az alkotmány és az iskolatörvények, melyek az egykori paraszti érdességből sokat lecsiszoltak. S ha szállóigévé lehetett annak idején, hogy a franciákat a poroszok iskolamesterei püfölték el oly alaposan — ma, ha az oroszokkal, angolokkal, franciákkal és tuttikvántikkal ugyanaz történik még pedig iskolamesterink révén is — hát bizony nem messze kullogunk az igazságtól, nem füllentünk; a füllentés amúgy is nem a kisemberek bűne, hanem a legmagasabb, a diplomata körök kétes értékű dicsősége lévén___ Sokszor megfigyelem a magyar parasztot és bámulnom kell értelmes tájékozódottságát a világ járása fölött. Hogy szerte Magyarországon nem mindenütt van igy, hogy nemzetiségeink nem mindenütt tartanak ott, ahol magyarjaink, hogy itt még mindig vannak, kik zsebkendőül subájukat, vagy a lobogó lábszártakarót használják. — Ennek oka nemcsak a magyarokat pusztító török-tatárjárás, amikor is az elpusztult magyarok helyébe a királyaink munkaerőkül a nemzetiségeket telepítették, hanem oka bizonyára az is, hogy a magyar a nemzetiségek tarkabarkaságaiközött nem érvényesülhetett úgy, mint tudott és érvényesülnie is kellett volna. Lévén az különben is érdeke a magyarokkal nem szimpatizáló bizonyos köröknek, melyek — sajnos — még ma is ilynemű vakkantásokat hallatni nem pironkodnak. Sok szó és írás esik ma a háború után várható állapotokról. Azt is mondják: nem lesz munka. Hát ezt parlagi eszemmel nem értem. Mikor Bécs sáncait eltömték, Páris görbe-gurba szűkös utcáit bulvárokká alakították, mikor Szegedet az árvíz elpusztította, mikor Budapest Váci utcájának vagy egyáltalán szépítésének eszméje lángba kapott, mikor Messina romba dőlt, nem lett volna munka? Bécs, Páris, Budapest, Szeged, Messina megszépültek. A volt rombolás után — volt..., a folyó rombolás után — lesz munka. Ha a gyárak és a bennük dolgozó munkások óriás tömege, kiknek összes energiája oda irányult, hogy gyártmányaikkal a dicső kultúra nevében az embertársak szinét-javát halomra gyilkolják ..., ha az enemű gyárak — adja Isten! nagy ideig nem adnak majd munkát — Hát ez baj volna? Nem oly szegény az emberi elme, hogy a tán munka nélkül maradóknak — más térenkenyéradó foglalkozást nyújtani nem tudna. Mire a háborúnak vége lesz, az áldott föld vége százezrekre menő munkás kezet fog porlasztani. A megmaradók tehát csak győzzék a munkát. Ez lesz bőven! Ki munkálja majd meg a földet, nem lesz kenyér? Ilynemű panasz is hallatszik. Ez mindenesetre már kényesebb kérdés. De hát a diplomaták nem azért diplomaták, hogy egymást be ne csapják. Anglia kiéheztetéssel fenyegette meg Poroszországot. Poroszország blokáddal felel. Amerika pedig majd csak ejti módját annak, hogy kell a semlegességi egyezményeket oly agyafúrtan kicirkalmazni, hogy az igazságot senki bennök meg ne találja... Ezek között hát csak valahogyan lesz. De hát nekünk lesz-e gabonánk? Ez a kérdés voltaképen minket illet elsősorban. Nos hát a feleletet megkaptuk. Nem kisebb ember, mint Wekerle mondja, hogy kenyér miatt nincs okunk aggódni. Az ő erőteljes kijelentései szerint: a mi erőforrásaink el nem dugulhatnak, azok az erőtényezők, melyek az alkotmányos élet óta oly duzzadóan jelentkeztek, meg nem bénulhatnak. A köztudatba tehát méltán mehetett át ama megnyugtató meggyőződés, hogy nekünk a végső legrosszabb esetben sincs okunk a kenyérkérdés miatt aggodalmaskodni. Sokat olvasunk a háború után várható vallás-erkölcsi eredményekről. Erőszűlés, avagy lanyhulás várható-e a háború utánra? Azok, akik az értékes holmiknak vasgyürűkkel való becserélésében— nem nemesebb érzelmek, a felebaráti szeretet parancsa, erőteljes felbuzdulását, hanem csupán a hiúság játékát látják ;akik a hitbuzgalmi tárgyacskák viselőit, sőt azok terjesztésének legelőkelőbb harcosait kegyetlen, de semmiesetre sem megalázó élcelődéssel a gyügék osztályába sorozzák; akik — Isten, király, haza, az emberiség nagy tömegének szent fogalmak hallattára — szánó mosolyra fakadnak, de malterkanál és halálfejjelvényekkel, mint a világosság bajnokai — sötétségben díszelegni nem szégyellenek, ha azok száma megfogyatkozik — e fölött legfölebb csak a hasonszőrűek bánkódhatnak. Mert ezek ama szeretet nélküli elvének, hogy „aki bírja, marja“, mely a földi összes előnyöket a szellemi erők érvényesülési járulékának tartva, akár ügyefogyott vagy legalább is gyengébb teljes romlása árán is. Ennek a fölfogásnak nincs jogosultsága a világon, még akkor se, ha a világot nem a „nagy építőmester“, hanem maga a megtestesült ördög teremtette volna. Aki a világba pottyant, ha már itt van, joga is van a közboldogulás legalább némi parányára. Pedig ahol nincs Isten, ott nincs irgalom a gyenge számára, hanem csak megvető, kényszerű szeretet nélküli türelem. Ha ezek helyett, bizonyos agyakba a háború izgalmainak hatása alatt emberséges, tehát Istenhez vezető gondolatok szállnak — ennek csak örülni lehet. Ama sok jámbor érzés pedig, mely ugyan azon hatások alatt megerősíti a háborúba vitt jámbor érzéseket, hát ez reményt nyújt arra, hogy a valláserkölcsi eredmény nem lesz vigasztalan, — egészben mondhatnánk talán: mint a Nílus szennyes árjai iszapot is szállítanak partjaira, de igazában bő rizstermelésre megtermékenyítik ... Még egyet. ... Lelkem előtt elvonul ama nap-nap után meg-megújuló, esetleg hónapokig tartó ama jelenet, hogy a porosz, osztrák és magyar kórházak és gyűjtőhelyek 3. oldal.