Dunántúl, 1915. március (5. évfolyam, 49-73. szám)

1915-03-28 / 71. szám

Vasárnap. Március 28. MINÁNTOL nak állandóan hitelt nyújtson, de feladatát képezné, hogy tagjait rendkívüli időkben s rendkívüli körülmények­ között, amikor hi­­telszükségtettüket é­s a rendelet­­hitelforrásokból nem tud­ják kielégíteni, hitellel lássa el s támo­gassa, míg kedvező pénzviszonyok idején a központ tőkéit oly módon helyezné el, hogy azok bármikor folyóvá tehetők s ha ennek tényleges szüksége előáll, tagjai rendelkezé­sére bocsáthatók legyenek. A központba le­endő belépésre az intézetek nem kötelesek, mert a tervezet azon az alapon nyugszik, hogy a pénzintézetek zöme saját jól felfogott érdekében törvényes kényszer nélkül is tag­jává lesz a létesítendő központnak. Mind­azok az intézetek, amelyek az intézmény tagjaivá válnak, saját tőkéjüknek minden 250.000 K-ja után egy 4000 K névértékű üz­letrész átvételére lennének kötelesek, amely üzletrészek tíz év alatt egyenlő évi kamat­mentes részletekben volnának törlesztendők. Ezenfelül az állam száz millió­s összegű üz­letrészt venne át, hogy ezáltal biztosítva len­ne, hogy az új intézmény olyan tőke­erővel rendelkezzék, amely képessé tegye a reá váró nagy feladatok megoldására. E m­el­­let­t oly célból, hogy a létesítendő központ­nak módja legyen a jelenlegi rendkívüli hely­zet folytán előállott nehézségek között erre reá szoruló intézeteket az átmeneti időben fokozottabb mértékben támogatni, az állam további 25 millió K-t veszteségi tartalék­­alap gyanánt bocsátana az új intézmény rendelkezésére. A központ elnökét a pénzügyminiszter javaslata alapján ő Felsége a király nevezné ki, az igazgatóság tagjai pedig részben a pénzügyminiszter jelölése, részben a tagok jelölése alapján s oly módon, hogy az igaz­gatóságban úgy a nagyobb intézetek, melyek ellenőrzés alatt nem állanak, mint azok az intézetek, melyekre a központ ellenőrzése kiterjed, kellően képviselve legyenek. A pécsi segélyalap 100,000 korona. — A segélybizottság 50-ik jelentése. —­ ­ Pécs, március 27. Pécs szab. kir. város főispánjának lel­kes felhívására múlt évi augusztus hó 5-én indult meg a pécsi segítőakció. Az említett napon délelőtt 10 órára zsúfolásig megtelt a városi székház közgyűlési terme azon tár­sadalmi tényezőkkel, akiktől a fegyverbeszó­­lított katonák hátramaradt családtagjainak anyagi és erkölcsi gondozása várható volt. V­i­s­y László dr. főispán megnyitójá­ban utalt az állam és a társadalom kötelezett­ségére, hogy a hatrakeltek családtagjai ne nélkülözzenek a kenyérkereső távozása mi­att. Elérkezett, úgy mondta, ezen tekintetben is a tettek id­eje és mindenk­i, akinek ma­gyar és érző szíve van, e nehéz időkben meg fogja tenni kötelességét. Bizonyosra ve­szi, hogy az akció, melyet most a pécsi tár­sadalom megindít, sikeres lesz. Az egy­begyűlteknek gyűjtőíveket bocsát rendelke­zésére. N e n­d­­­v i­c­h Andor polgármester legszentebb becsületbeli kötelessége­inknek mondja, hogy a kenyérkeresőjüktől megfosztott családokról gondoskodás történ­jék és mindenki meghozza ezen célra a leg­nagyobb áldozatot, melyet csak hozni képes. Miután a segélyezéshez igen nagy összegre, sok tízezer koronára lesz szükség, a gyűjtés eszközlésére Zichy Gyula gróf megyéspüspök védnöksége alatt bizottság szervezését javasolja. A segélybizottság megalakulása után E­g­r­y Béla dr. orsz. képviselő közölte az ér­tekezlettel, hogy a függetlenségi kör már­is szép összeget gyűjtött. Z­á­r­a­y Károly dr. felszólítandónak tartja a lakosságot arra, hogy hívja meg asztalához a hadba­­vonultak családtagjait, míg Z­s­o­l­n­a­y Mik­lós főrend arra figyelmezteti a munkaadókat, hogy hadban levő alkalmazottaik fizeté­­s­é­t vagy annak legalább egy részét folyó­sítva segítsenek azon családokon, akik hoz­zájuk a béke idejében közel állottak. Po­gány Ármin m. á. v. műhelyfőnök azt a szép bejelentést teszi, hogy a műhely tisztvi­selői és munkásai havi fizetésük percentuális hányadát ajánlották fel e nemes célra m­i­n­d­­a­d­.d­ig, míg a háború tart. Kelemen Mihály dr. arra mutat rá, hogy a segélyezést már most meg kellene kezdeni, mivel sok helyen már­is beköszöntött az Ínség, míg Bodo­­­ay István a kicsinyeket ajánl­ja az egybegyűltek szeretetébe. Valamennyi felszólalás értékes útmu­tatás volt a segítés munkájának irányára és feladatainak megválasztásához. Nem maradt egyik sem teljesítetlenül és ehhez a pécsi pol­gárság páratlan áldozatkészsége adta meg a módot, mert mai 50. jelentésünk­ben, nyolc hónappal a pécsi segély­mozgalom megindulása után örömmel tudat­juk, hogy a pécsi segélyalap elérte, sőt túllépte a 100,000 koronát. Midőn a nagy háború sok-sok szerencsét­lenje nevében köszönjük a város jószivű és irgalmas polgárainak, hogy őket nem hagy­ták el, segítették és gyámolították, ugyan­akkor hálás köszönetünket fejezzük ki a „Pécsi Napl­ó“, a „Du­n­á­n t­ú 1“ és a „Pécsi A l­­­a­p“ szerkesztőségei és kiadói irányában is, a­kik közlemén­yeink és felhí­vásaink szíves és készséges közreadásával nemcsak nagy anyagi áldozatot hoztak a pé­csi segélyakció érdekében, hanem annak si­kerét első­sorban biztosították. És most foly­tassuk azt a munkát, melyet eddig is szeretet­tel végeztünk! Gyűjtsünk és adakozzunk! A segélybizo­t­ts­á­g. Adományok a rokkanttá lett és megva­kult pécsi katonáknak, valamint az elesettek árváinak: Késmárky István dr. jogakadémiai igazgtó ivén: Késmárky István dr. 10, Hof­meister Ferenc plébános (Lakócsa) 10, Han­­ny Gábor pápai praelatus (a Dunántúl útján) 100 K. összesen 120 K. Sikorski Tádéné ivén: Sikorski Tá­­déné 50, Sikorski Tádé 50. Összesen 100 K. Wessely Antal nyomdatulajdonos ivén: Wessely Antal 8, Orendy Gusztáv 1. összesen 9 K. Schön wald Imre ékszerész ivén: Schönwald Imre 10 K. Krausz Jenő dr. ügyvédi ivén: Kra­­usz Jenő dr. 10 K. Fodor Pál ügyvéd ivén: Fodor Pál 4 K. Hekinger István polgári iskolai igazgató ivén: Hekinger István 10, Erdélyi Vilmos tanár 1, Gedeon Mátyás tanár 1. összesen 12 K. P­o­z­s­g­a­y József őrkanonok ivén: Pozsgay József 10 K. Mandelbaum Sándor vállalkozó ivén: Mandelbaum Sándor 10, Gyenes Miksa 2, Teiszinger József 2, Holiti Ferenc 2, Hirsch­­feld­ Aranka 1. összesen 17 K. Schapringer J. bankcég ivén: Fürst Gyula bankár 50 K. Jakabffy Imre gazdasági felügyelő ivén: Jakabffy Imre 10 K. Mattvasovsky Jakab gyáros ivén: Mattvasovsky Jakab és neje Zsolnay Teréz 100 K. j. Engel József udv. tanácsos ivén: j. Engel József 50, dr. Radák Henrikné 10. összesen 60 K. Mohács-pécsi vasút forgalmi fő­nökségének ivén: Marjanovits Tamás forg. főnök 10 K. Engel Adolf és fiai tüzifaeladási osz­tályának ivén: Stern Gyula 10, Marton Pé­ter 2, Miklovics Péter, Neupál Ferenc, Antal György, Tánczer Márton, Giber Ignác, An­gyal József, Kádár István, Németh József, Szikszay Sándor,­ Fusch József, Fekete Lász­ló 1­1 K. összesen 23 K. Liber György dr. ügyvéd ivén: Li­ber György dr. és családja 10 K. Huber Etta ivén: Huber Etta 10, Névtelenül 30. összesen 40 K. L­ő­w­y G. és Társa kereskedő cég ivén: Lőwy G. és Társa 5, Nagy Ákos, Dos­ier Ilona, Csepregi Erzsébet, Lőwy Rózsi 1—, Névtelen és kiseb adományok 7.80. összesen 16 K. 80 f. Mazaly József magánze­­vén: Ma­­zaly József 10, ifj. Mazaly József 10, Dombo­­váry Ödön 4, Csernyei Sándor 1, Berger Emánuel 2, T. M. 2, N. N. 1.04. Összesen 30 K. 04 f. Pécsi Kamarazene Társaság március 17-én rendezett hangversenyének elszámolá­sa. Bevétel (Jegyekből 1 38 K 04 f,műsorokból —90 f; felülfizetésekből (Myskovszky Emil, Breuer Miksa 10—10 K., Szegő Pálné 8, Ar­nold Sándor 6, Mutschenbacher Viktor (Bu­dapest) 5, dr. Királyfi Géza, Lenhardt János, dr. Szűcs Ernő 2—2, Névtelenül 13, Kódes Mariska 1, összesen 69 K.) Öszesen 452 K 94 f .Kiadás: 136 K 20 f. Tiszta jövedelem: 316 K. 74 f. Számolólapjaink eladásából: Lengyel Viktor, a Nádor nagyszálloda éttermének fő­pincére 1000 drbért 20 K. Bolgár Tivadar pénztáros ivén: Pé­csi 19-ik népf. gy. e. 3. tábori századának 3. szakasza Róth Pál hgy. szakaszparancsnok útján az elesettek özvegyeinek és árváinak (a főispáni hivatal átutalása) 20. A pécsi fő­­gimn. 5. osztálya Chinozányi Ede tanár név­napjára virágmegváltás címén 7, pécsi szín­társulat folytatólagos adománya 24 K 96 f., Pécsi I. sz. posta és táv.­hivatal személyzete március hóra 58 K 54 f., A főgim­­. 2. osztá­lyának tanulói Buzássy Ábel tank. főigaz­gató utján az elesettek árváinak 10.50. Össze­sen 121 K. Pécsi leányok gyűjtése. K­r­i­g­l Margit irén: Krigl Margit 3.40, „Tulipán“ asztaltársaság 30, Krigl Nándor 10, Hoffer Kálmán 5, Maries Anna­­40, Pil­lér Kálmán, Pillér Béla, özv. Kaltneker Györgyné, Török Jánosné, dr. Reeh Dezső­­né, Pintér Ferencné 2—2, Krigl Kálmán, Götz Henrik, Zádor László, özv. Pillér Bé­­láné, Krigl Béla, Reeh A., Szekula János, Szekula Jánosné 1—1, ifj. Zádor József —50 f„ Goldberger Józsefné —50, Névtelenül 2.20. Összesen 72 K. Herceg Bözsi ivén: Herceg Bözsi 5, Herceg József mérnök 30, dr. Egry Béla 5, A. M. 10. összesen 50 K. Baum­hol­czer Bözsi ivén: Baum­­hol­czer Bözsi 4, gyűjtése: 96.70. Összesen 100.70 K. Schönberger Adél ivén: Schön­berger Adél 2, Horatsek 5, Böhm 5, Dodó Já­nos 2, Bogdán 2. Összesen 16 K. Jakabffy Ica ivén: Jakabffy Ica 10 K. Weisz Márta ivén: Weisz Márta 2, Balla Gábor 10, Kisebb adományok 6. ösz­­szesen 18 K. Bertalan Erzsébet ivgyűjtése: 17 K 80 f. Árvay Palika ivén: Árvay János 2, Dubovay Géza 1.50, Árvay Jánosné, dr. Walter Mihály, Radó Ferencné, Kristóf F., Benkovics 1—1, Kisebb adományok 6.70. összesen 15.20 K. S­­­a­n­i­t­s Rózsika ivén: Stands Ró­zsika 1. gyűjtése 7. összesen­ 8 K. Kellert Ella és Lilly irén: Kellert nővérek 1. gyűjtésük 9. összesen 10 K. Müller Bianca ivén: Müller Bianca 1, Mautner József 5, Müller Salamon és neje 4. Egyéb adományok 5. összesen 15 K. Kalmár Rózsi ivgyüjtése 7.40 K. 3. oldal.

Next