Dunántúl, 1915. március (5. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-19 / 64. szám
2. oldal. Elsüllyedt angol hajó Rotterdam, március 18. Az U 28. német tengeralattjáró hajó tegnap délután fél négykor megtámadta a Leon Warden angol gőzöst, amely London és Harlingen között teljesített szolgálatot és miután a legénységnek öt perc időt engedélyezett a távozásra, a hajót tortorpedólövéssel elsülyesztette. A Dardanellák ostroma Rotterdam, március 18. Amethyst angol cirkáló, amelyet öt angol hadihajó fedezett, szombaton befutott a Dardanellák első legszélesebb részébe és Nagaráig hatolt előre. Itt a török ütegek huszonnyolc gránátlövése érte a hajót, amely súlyosan megsérülve, kénytelen volt visszavonulni. A hajó legénységéből huszonnyolcan meghaltak és közel harmincan súlyosan megsebesültek. Konstantinápoly, március 18. . A Wolf-ügynökségnek jelentik: Berlinbe. A Csanak Kaié és Kilit Bahr közelében levő két erőd sikertelen ostroma után az angol-francia hajóraj tevékenységében szünet állott be. Kétségtelen, hogy az ellenség tanácstalanul áll a körültekintő védelemmel, a parti védművekkel és az aknamezőkkel szemben. Egy angol hidroplán naponkit elröpül a török állások felett, azonban a török ütegek heves tüze csakhamar visszavonulásra kényszeríti, anélkül, hogy sikerült volna megfigyelést tennie. Ugyancsak sikertelenek maradtak az angolok törekvései, hogy az aknákat felkutassák és hogy ártalmatlanokká tegyék és a fényszórókat megsemmisítsék. Hétfőn reggel egy angol cirkáló igen rövid harc után visszavonult, amikor egy hatalmas lövést kapott. Azóta csönd van a Dardanellák körül. London, március 18. A Reuter-ügynökség közli: Tenedosból halászhajók tegnapelőtt a hadihajók védelme alatt a Dardanelláknál megkezdték az aknák eltávolítását, eközben a halászhajó a levegőbe röpült. A szerbek kegyetlenkedése Szófia, március 18. A Strumicába érkezett menekülők elmondták, hogy a szerbek Radovistye kerületben a bolgárokat, törököket szószoros értelemben lemészárolják. A szultán utazása Szófia, március 18. A szultán elhatározta, hogy legközelebb Brusszába utazik. Az Unió jegyzéke Japánhoz Newyork, március 18. Az Unió kormánya a japán-kínai konfliktus dolgában e hó 15-én újabb és élesebb hangú jegyzéket intézett Japánhoz. DUNÁNTÚL Péntek. Március 19. Levél a táborból. Gyönyörűen lehavazott, két araszos a hó mindenfelé az utak mentén, csak a bogáncs tüskés tokja kandikat még ki, de az is csak a partokon, mert itt, árok, szántóföld mind egy egybefolyt hatalmas fehérség. A karcsú fenyő is roskadoz a rászakadt tehertől, s amikor már nem bírja, lerázogatja a havat vállairóll, s jókedvűen meghimbálja ágait utána. Alkonyodik. Csak fehérlő foltocska sejteti a szürke felhők mögött rejtőző napot, s az aranyos hold is csak lefüggönyözött ablakon átderengő gyertyafénynek látszik. A völgy felől nagy csapat fekete varjú vonul éji szállására, az arany sármányrigó is jókedvűen csipog, ágról-ágra ugorva megmegrázva magát, de csak amikor már meszsze haladok, száll be hosszú íveléssel odújába, nehogy elárulja előttem éjszakai rejtekét. A néma csendben csak itt-ott hallik fakopácsolás — honvédbala vág tüzelőt, hosszú vonalban sziporkázik az apró, a föld színéből alig kiemelkedő kémény, vagy csak fehér füst ömlik ki a fedezék száján, s amúgy pásztormódra körülülve a tüzet, tréfálóznak, mesét olvasnak krumplisütés közben jó honvédeink. A papiak felé tartok. Itt szoktunk este összejönni, megbeszélendő a napi eseményeket; az öreg pap nagyon szívesen van velünk, együtt étkezünk. Vacsora után megindul a nóta, s rá-rázendítünk a lengyel himnuszra is, aki nagyon hálás ezért. Hálából-e, de mindig a mi konyhánkról étkezik, s tíferás mosollyal kocint a mi borunkkal. De mi igen szeretjük őt. Már tíz felé jár az idő, s hazafelé veszem utamat, különösen kedvteléssel haladva el az őrszemek előtt. Már messziről hangzik felém: „Állj, ki vagy?“ - és „szuronyt szegezz“-be véve fegyverét, szuronyheggyel kisér, tisztes, 3 lépés távolban tartva magától. Majd a másik kiált „állj, ki vagy?“-ot, én tréfálkozva felelém: én! „Már hogy tudnám, hogy ki az az én“ — szól az őrszem, amire megadom a választ: honvéd! 1 ! Fedezékekről már többször írtam, itt csak annyit, hogy ez a földben van, bejárattal a futóárokból, amely a szakaszomat, sőt az egész század arcvonalát összeköti. Még erős tűzben is teljes biztonsággal közlekedhetünk. Hevenyészett asztalomon ott fekszik a világító pisztoly a töltényekkel, valamint a kézi bomba, ami nagyon jámbor szerszám, s csak akkor explodál, ha erős akarattal sikerül meggyújtani. Az asztal mellett nyitott kandalló, vaslemezzel fedve, amelyen ép a feketekávé melegszik. Fölötte az ablak, amelynek keretei igen kedves képet foglalnak be: közelben egy öreg, barázdás törzsös akác, távolabb az országút, még távolabb hegyek apró kis fenyvesekkel tarkítva. . . Küldök pár szál virágot. A kis vadrózsalevél tán érezte a behavazást, azért kapaszkodott töviseivel ruhámban, hogy megmentsem a hosszú hidegtől, s ő vihesse üdvözleteimet a távol meleg, békés otthonba szeretteimnek,ún. srapnelltüzben az ellenségnek és nem engedett még tapodtatnyit sem. A rettenthetetlen honvédek az ellenség roppant túlerejének dacára most részükről ellentámadásba mentek át és hősiességük eredménye az volt, hogy a zászlóalj a már biztos győzelemben bizakodó ellenséget, aki a mi csapatainkat már igen fenyegetően megközelítette, épen a döntő pillanatban állásaiban leszögezte. Ennek folytán egy újonnan a harcba vetett dandárnak, az ellenség szárnyának átkarolása sikerült és ezzel a makacs, véres ütközet a mi javunkra dőlt el. Sáfrán őrnagy körültekintő vitéz vezetésének jutalma a katonai érdemkereszt hadidiszítménye volt. Egyetlenegy kis példa ismertetése kimutathatja, hogy a bátor honvédek mily halálos elszántsággal szálltak szemben e napon az orosz tömegekkel. Schaffer József tartalékos hadnagy, híres jó lövő, amikor századja tüzének hatása alatt a nagy veszteség folytán alábbszáll, legénységének első vonalába fekszik, egy sebesült fegyverét magához veszi és most egymaga lead 600 lövést, amig ereje cserben nem hagyja és aléltan összerogy. Kétségbeesett tüzelése iszonyúan hatott az oroszokra és nem csekély osztályrésze volt ez önkéntes lövésznek abban, hogy századja az egész ütközetre igen fontos állását tarthatta. Jutalma a katonai érdemérem a piros-fehér szalagon volt. Néhány nappal később a Zagorce melletti éjjeli támadás alkalmával Czépy Zsigmond főhadnagy, a vitéz ezred segédtisztje vitt végbe egy merész tettet, mely az ezredben örökké fog élni. A mi csapataink dühös előrohanása közben a zászlóvivő nehezen megsebesül és összerogy, a sötétségben heves tusa keletkezik és hirtelen azon hírt lehetett hallani, hogy a zászlót nem lehetett találni. E kritikus pillanatban Csépy főhadnagy beront a harci kavarodásba, csak arra gondolva, hogy a zászlót minden áron megmentse. És a szerencse kedvezett neki, a zászlót észrevette és kezébe kerítette, mire a tartaléknál biztonságba helyezte. Férfias tettének jutalma a hadidiszitményes 3. oszt. katonai érdemkereszt volt. A honvédek aranykönyve. Hős tisztjeink. Pécs, március 18. A közös hadügyminisztérium sajtóosztálya közli honvédtisztjeink alább felsorolt hősi tetteit: A Wierszezycze mellett vívott nehéz harcokban a 16. sz. honvédgyalogezred kipróbált vitézsége által különösen kivált. Sáfrán Géza őrnagy zászlóaljával órák hosszat helyt állott a legiszonyúbb gyalogsági és Gondoskodás a jövőről. Pécs, március 18. A jövőre szóló és mindenkinek megszivlesülésre való gondoskodást látunk a félkezü gróf Zichy Gézának, a hírneves zeneszerzőnek azon felhívásában, amellyel az ország félkezü embereit felhivta, hogy vele lépjenek érintkezésbe. T. i. a nemesskü gróf ez után akarja elkészíteni azt a nehéz munkát, hogy a háborúban fél karjukat veszített hősök a béke idején keresethez juthassanak. Ez a nemes elhatározás igen alkalmas példaadás az egész országra nézve. Mert minden vármegyének, minden városnak és községnek kötelessége már most előkészíteni azt a nagy problémát, amit a béna katonák életbentartásának biztosítása jelent. Ugyanis ez a kérdés nem oly egyszerű, aminőnek látszik. Sokan talán azt hinnék, hogy a háború bénáit az államnak kötelessége eltartani vagy pedig a közkönyörületesség feladata lesz ez. Egyik elv sem érvényesülhet kizárólagosan. Egyenesen annak az irányelvnek kell diadalmaskodnia, hogy a háború bénáit csakis végszükségből kell a kizárólagos állami elitartás, vagy a könyörületesség számlájára utalni. Ezt az elvet pedig korántsem a szívtelenség, a tüketlenség diktálja, hanem kizárólagosan az emberi egyéniség megbecsülése. Az a sok hős, aki a háborúból bénán kerül vissza a polgári életbe, úgy a saját szemei előtt, mint a társadalom szempontjából egy nagy munkatőke értékcsökkenését jelenti. Azonban ez a munkatőke, vagy ha jobban tetszik, munkaenergia megvan, nem semmisült meg. Csakis használhatóságában van