Dunántúl, 1915. május (5. évfolyam, 100-123. szám)
1915-05-24 / 118. szám
2. oldal. Pünkösd, Pécs, május 22. Nehéz, küzdelmes, de dicsőségteljes napok közepette köszönt be hozzánk az egyház legnagyobb ünnepeinek egyike: Pünkösd. Ez a fenségesen szép ünnep arra van hivatva, hogy hitet, reményt, kitartást, bizalmat szeretetet és akaraterőt öntsön a szívekbe és lelkekbe; ennek a gyönyörűen magasztos ünnepnek az a célja, hogy a kételkedők, a kishitűek és a hitetlenek lelkivilágát megacélozza, gondolataikat helyes irányba terelje, hitükben szilárdakká, álhatatosakká tegye; ennek a kedves, rózsás ünnepnek az a rendeltetése, hogy a lélek egyensúlyozásával, derűvel, fénnyel és kedéllyel aranyozza be az ember földi életét. Ma történelmi nevezetességű napok során ünnepli az egyház pünkösd ünnepét. Ma, az ünnepi áhitat csendjét megtöri az ágyuk, fegyverek ropogása. Ma a patakokban kiömlő drága honfivér bíborra festi az anyaföld talaját és valójában pirossá teszi a pünkösdöt. Szentlélek, minden tudásnak, értelemnek és bölcseségnek kimeríthetetlen kútfeje f áraszd le a világra világosságodnak teremtő és boldogító sugarait, hogy az emberek felismerjék helyzetüket, rendeltetésüket és útjaikat a világon, hogy irányítsák lépteiket, cselekedeteiket a legjobb célra és lelked erejéből merítsenek kitartást, hogy az óhajtott célt lankadatlan harcok árán el is érhessék. Fordítsd e háborút az emberiség hasznára, a kutató emberi elmék nagyobb világosságára, az érző szivek nemesebbé tételére. Emeld föl jóságnak Lelke! a csüggedő és kétségbe esett lelkeket, hogy a szenvedésnek egész világra való kiáradásában fölismerjék végre az igazságot, hogy egyesek bajában nincs üldözés, nincs kegyetlenség és mások békéjében és bőségében nincs kényeztetés és személyeskedés, hanem mindent szent és boldog célra enged meg az a Hatalmasság, ki mindnyájunk legjobb édesatyja. Az árvaságban kérni és keresni kell a jobb napokat, a kényelem idején komolyan készülni kell a szükség és fájdalom napjaira, mindkettőt Istenben és Isten által, hogy a lélek a sötétben is lásson és a fényességben is érezze erejét a sötétségnek ideiglenes elviselésére. Máskor sírtunk néhány százezeren, most milliók és milliók fogunk sírni veszteség és árvaság miatt, a nagyobb többség nagyobb vigasztalást fog szülni, a megható példák sűrű száma megacélozza lelkünket és a fájdalom nagyobb közössége a szeretet közösségének jóságos kiáradását fogja eredményezni. Taníts meg mindnyájunkat isteni Lélek, hogy mindent elviselhetünk az által, aki minket megerősít, a mi Üdvözítőnk által. A m. kir. pénzügyminisztérium jóváhagyásával engedélyezett aláírási hely. Az új állami járadák kölcsönre előjegyzéseket elfogad az eredeti feltételek mellett Schapringer I bank és váltóüzlete Pécs, DUNÁNTÚL Vasárnap* Május 23. Adjunk kölcsönt hazának! A méreteiben és következményeiben korszakot alkotó világháború rendkívüli költségeinek fedezése céljából nálunk is újabb kölcsön kibocsátása vált szükségessé. A második hadikölcsönt — ép úgy, mint az elsőt — a magyar állam ismét az egységes, egész magyar nemzettől kéri és várja. A Haza hívására hadbavonult testvéreinknek százezrei, milliói férfias elszántsággal vérüket és életüket, mindenüket kockára vetik értünk és helyettünk is. Mi tőlünk, kik többnyire a véletlen kedvezéséből a háborítatlan polgári élet eléggé meg nem becsülhető kényelmeit élvezzük, a Haza a hadviselés pénzügyi céljaira csak megtakarított, nélkülözhető fivéreinket kéri, nem áldozatul, nem ajándékul, hanem csak kölcsönképen. Legalább ezt készégesen megajánlani, a Haza minden hűséges fiának szent kötelessége. Tehát mindnyájan, szegények és gazdagok egyaránt, ki-ki vagyoni erejéhez mérten, egymással nemes versenyre kelve, jegyezzünk a hadikölcsönre és legalább ily kényelmes módon, az állam pénzügyi erejének növelésével vegyünk részt a mi létünkért és jövendő boldogságunkért is vívott ép, most utóbbi fordulóponthoz jutott nagyszerű küzdelemben. Csak ez lehet méltó viszonzása harcvonásban álló testvéreink hősies önfeláldozásának, csak ez lehet becsületes váltságára a mások által kiküzdendő béke s jobb jövendő reánk is sugárzó áldásainak. Erre kötelez és óva int bennünket a hazánk jó- vagy balsorsával egybefonódó sorsunknak és érdekeinknek közössége is. Kölcsönt adott tőkénk biztonságáért maga a magyar állam szavatol egész hatalmának, tekintélyének kiapadhatatlan anyagi és erkölcsi erőforrásaival, ezeréves dicsőséges múltjával és bizton remélt győzelmes, békés jövőjével. S az állam bőkezűen megfizet a kölcsönért: jó és rossz időben egyaránt magas, biztos kamatot ad érte. Nemcsak hazafias kötelesség tehát a hadikölcsön jegyzése, hanem egyúttal — az állam gondoskodásából — hasznot hajtó befektetés és mindenkinek helyesen felfogott magánérdeke is. Jegyezzen tehát mindenki a nemzeti hadikölcsönre! A hadrákért magyar hadsereg dicsőséges fegyvertényeinek szakadatlan sorával az egész világ csodálatát vívják ki a magyar állam félelmetes katonai ereje iránt, most pedig rajtunk, itthon maradottakon a sor, hogy a második nemzeti kölcsön teljes sikerével a magyar nemzetnek törhetetlen gazdasági erejét és harcképességét most is tüntetően mutassuk meg a maga igazi nagyságában bármely oldalról ránk törő ellenségeinknek! Büszkeséggel tölt el mindnyájunkat annak a biztató reménye, hogy ezen hazafias, nemzeti kötelesség tejesítésében Pécs szab. kir. város polgárai ezúttal is különbség nélkül a városhoz méltó lelkesedéssel és hagyományos hűséggel példát adóan fognak előljárni. Hűséges szövetségesünk 9 milliárdot jegyzett a második német hadikölcsönre! Ha ilyen eredményt anyagi erőnk korlátoltabb voltánál fogva nem is remélhetünk, de azt, hogy nélkülözhető filléreit az áldozati oltárra mindenki lerakja, a Haza tőlünk méltán elvárja. Pécsett, 1915. évi május hó 20-án. Hazafias üdvözlettel Nendtvich Andor s. k. polgrámester, és a nép hadikölcsöne. Pécs, május 22. Az első hadikölcsönre való jegyzés végső statisztikai adatai szerint nálunk a jegyzett összeg 1170 millió korona volt. Arányban állt-e ezen összeg a nemzet, anyagi erejével, képességével, valamelyest több jóakarattal, esetleg megerőltetéssel nem tudott vollna-e hatalmasabb, irrzponálóbb összeget állítani annak adóinak szolgálatába, amely a most folyó világháborúban olyan világos, határozott kontúrokban domborodik ki? S ha a hadikölcsönre való jegyzés egyúttal erődemonstrálás is volt — amint tényleg az is volt — vájjon meg lehettünk-e vele elégedve, büszke önérzettel tekinthettünk-e az összehozott összeg nagyságára? S ha nem, hol keressük azokat az okokat, amelyek megakadályozták, hogy a nemzetnek összes erői összegeződhessenek akkor, amikor a háború egy nemzet életében a legfontosabb kérdést, a lét nem-lét kérdését vetette fel olyan brutálisan, amikor a nemzetek tényleg minden erőiket a lét és nem-lét felett való mérkőzésbe vitték bele, s amikor a háború befejezéséhez — amint azt Apponyi Albert olyan gyönyörűen kifejeztette — ha győzünk, históriai küldetésünk megdicsőülése, vagy ha vesztünk, históriai küldetésünk csődje fűződik? Az az általános kritika, amely az első hadikölcsön jegyzések után megindult, s amelynek célja volt az egyes osztályok, nemzeti erőforrásoknak a hadikölcsön jegyzésében való szereplését, részvételét a bírálat, a megfigyelés tárgyává tenni, ha nem is végleges és minden tekintetben objektív, de mégis útbaigazító választ adott a feltett kérdésekre. Általános volt az a vélemény, hogy a birtokarisztokrácia megmozdítása, az akcióba való bevonása úgy, ahogy remélni lehetett , nem sikerült. Ez annyit jelent, hogy a birtokarisztokrácia a hadikölcsön jegyzésében nem vett részt vagyoni erejének megfelelően. A merkantilista lapok ezt joggal konstatálhatták, megállapítván egyúttal azt is, hogy ellenkező esetben a hadikölcsönre való jegyzés jóval nagyobb összeget eredményezett volna, és így a nemzet erődemonstrálása is sokkal imponálóbb lett volna nemcsak itthon, hanem a külföld szemében is, ahol tőkében szegény, eladósodott ország hírében álltunk. De helytelenül, még inkább igazságtalanul ítéltek akkor, amikor a bssztokarisztokrácia szereplését, a hadikölcsön jegyzésben a fukarsággal, az áldozatkészség hiányával motiválták, magyarázgatták a saját szájuk íze szerint, a merkantilista politika és jól ismert céljának szellemében. Mert, a birtokarisztokráciának a hadikölcsön jegyzésében való szereplését, annak indokolását nem a közel jelenben kell keresni, legkevésbbé a fukarságban, az áldozatkészség hiányában, amelyek mindenkor távol állottak tőle, s leginkább akkor, amikor a haza érdekeiről, hazafias célokról volt szó. A magyarázatot tehát máshol kell keresni. Keresni kell földbirtokunk rettenetes eladósodásában, amelyet főkép államférfiaink, pénzembereink idéztek elő azáltal, hogy csak az erőltetett iparfejlesztés financírozásával, az ipar és kereskedelem hiteligényeinek kielégítésével voltak elfoglalva, a mezőgazdasági hitel érdekeivel semmit sem törődtek. Pedig kézenfekvő dolog volt, hogy a mai hitelrendszer nincs a mezőgazdaság testére szabva.A tőke forgásának és a könnyű hitelt feltételező belterjes gazdálkodásnak nehézkessége megkötöttsége egyrészt, a nagymérvű eladósodás másrészt — hangosan hirdették ezt. A mezőgazdasági hitel rendezésére mé