Dunántúl, 1915. május (5. évfolyam, 100-123. szám)

1915-05-24 / 118. szám

2. oldal. Pünkösd, Pécs, május 22. Nehéz, küzdelmes, de dicsőségteljes na­pok közepette köszönt be hozzánk az egyház legnagyobb ünnepeinek egyike: Pünkösd. Ez a fenségesen szép ünnep arra van hivatva, hogy hitet, reményt, kitartást, bizalmat sze­­retetet és akaraterőt öntsön a szívekbe és lel­­kekbe; ennek a gyönyörűen magasztos ün­nepnek az a célja, hogy a kételkedők, a kis­­hitűek és a hitetlenek lelkivilágát megacéloz­za, gondolataikat helyes irányba terelje, hi­tükben szilárdakká, álhatatosakká tegye; en­nek a kedves, rózsás ünnepnek az a rendelte­tése, hogy a lélek egyensúlyozásával, derű­vel, fénnyel­ és kedéllyel aranyozza be az em­ber földi életét. Ma történelmi nevezetességű napok so­rán ünnepli az egyház pünkösd ünnepét. Ma, az ünnepi áhitat csendjét megtöri az ágyuk,­­ fegyverek ropogása. Ma a patakokban kiöm­lő drága honfivér bíborra festi az anyaföld talaját és valójában pirossá teszi­ a pünkös­döt. Szentlélek, minden tudásnak, értelem­nek és bölcseségnek kimeríthetetlen kútfeje f áraszd le a világra világosságodnak teremtő és boldogító sugarait, hogy az emberek felis­merjék helyzetüket, rendeltetésüket és útjai­kat a világon, hogy irányítsák lépteiket, cse­lekedeteiket a legjobb célra és lelked erejéből merítsenek kitartást, hogy az óhajtott célt lankadatlan harcok árán el is érhessék. For­dítsd e háborút az emberiség hasznára, a ku­tató emberi elmék nagyobb világosságára, az érző szivek nemesebbé tételére. Emeld föl jóságnak Lelke! a csüggedő és kétségbe esett lelkeket, hogy a szenve­désnek egész világra való kiáradásában föl­ismerjék végre az igazságot, hogy egyesek bajában nincs üldözés, nincs kegyetlenség és mások békéjében és bőségében nincs kényez­tetés és személyeskedés, hanem mindent szent és boldog célra enged meg az a Hatalmasság, ki mindnyájunk legjobb édesatyja. Az árva­ságban kérni és keresni kell a jobb napokat, a kényelem idején komolyan készülni kell a szükség é­s fájdalom napjaira, mindkettőt Istenben és Isten által, hogy a lélek a sötétben is lásson és a fényességben is érezze erejét a sötétségnek ideiglenes elviselésére. Máskor sírtunk néhány százezeren, most milliók és milliók fogunk sírni veszteség és árvaság miatt, a nagyobb többség nagyobb vigaszta­lást fog szülni, a megható példák sűrű száma megacélozza lelkünket és a fájdalom nagyobb közössége a szeretet közösségének jóságos kiáradását fogja eredményezni. Taníts meg mindnyájunkat isteni Lélek, hogy mindent elviselhetünk az által, aki min­ket megerősít, a mi Üdvözítőnk által. A m. kir. pénzügyminisztérium jóváhagyásával engedélye­­zett aláírási hely. Az új állami jára­­dák kölcsönre előjegyzéseket elfogad az eredeti feltételek mellett Schapringer I bank és váltóüzlete Pécs, DUNÁNTÚL Vasárnap* Május 23. Adjunk kölcsönt hazának! A méreteiben és következményeiben korszakot alkotó világháború rendkívüli költ­ségeinek fedezése céljából nálunk is újabb kölcsön kibocsátása vált szükségessé. A második hadikölcsönt — ép úgy, mint az elsőt — a magyar állam ismét az egysé­ges, egész magyar nemzettől kéri és várja. A Haza hívására hadbavonult testvé­reinknek százezrei, milliói férfias elszántság­gal vérüket és életüket, mindenüket kockára vetik értünk és helyettünk is. Mi tőlünk, kik többnyire a véletlen ked­vezéséből a háborítatlan polgári élet eléggé meg nem becsülhető kényelmeit élvezzük, a Haza a hadviselés pénzügyi céljaira csak megtakarított, nélkülözhető fivéreinket kéri, nem áldozatul, nem ajándékul, hanem csak kölcsönképen. Legalább ezt készégesen megajánlani, a Haza minden hűséges fiának szent köteles­sége. Tehát mindnyájan, szegények és gaz­dagok egyaránt, ki-ki vagyoni erejéhez mér­ten, egymással nemes versenyre kelve, je­gyezzünk a hadikölcsönre és legalább ily ké­nyelmes módon, az állam pénzügyi erejének növelésével vegyünk részt a mi létünkért és jövendő boldogságunkért is vívott ép, most utóbbi forduló­ponthoz jutott nagyszerű küzdelemben. Csak ez lehet méltó viszonzása harc­­vonásban álló testvéreink hősies önfeláldozá­sának, csak ez lehet becsületes váltságára a mások által kiküzdendő béke s jobb jövendő reánk is sugárzó áldásainak. Erre kötelez és óva int bennünket a ha­zánk jó- vagy balsorsával egybefonódó sor­sunknak és érdekeinknek közössége is. Kölcsönt adott tőkénk biztonságáért ma­ga a magyar állam szavatol egész hatalmá­nak, tekintélyének kiapadhatatlan anyagi és erkölcsi erőforrásaival, ezeréves dicsőséges múltjával és bizton remélt győzelmes, békés jövőjével. S az állam bőkezűen megfizet a kölcsö­nért: jó és rossz időben egyaránt magas, biztos kamatot ad érte. Nemcsak hazafias kötelesség tehát a hadikölcsön jegyzése, hanem egyúttal — az állam gondoskodásából — hasznot hajtó be­fektetés és mindenkinek helyesen felfogott magánérdeke i­s. Jegyezzen tehát mindenki a nemzeti ha­dikölcsönre! A had­rákért magyar hadsereg dicsősé­ges fegyvertényeinek szakadatlan sorával az egész világ csodálatát vívják ki a magyar ál­lam félelmetes katonai ereje iránt, most pedig rajtunk, itthon maradottakon a sor, hogy a második nemzeti kölcsön teljes sikerével a magyar nemzetnek törhetetlen gazdasági ere­jét és harcképességét most is tüntetően mu­tassuk meg a maga igazi nagyságában bár­mely oldalról ránk törő ellenségeinknek! Büszkeséggel tölt el mindnyájunkat an­nak a biztató reménye, hogy ezen hazafias, nemzeti kötelesség tejesítésében Pécs szab. kir. város polgárai ezúttal­ is különbség nél­kül a városhoz méltó lelkesedéssel és hagyo­mányos hűséggel példát adóan fognak elől­járni. Hűséges szövetségesünk 9 milliárdot jegyzett a második német hadikölcsönre! Ha ilyen eredményt anyagi erőnk korlátoltabb voltánál fogva nem is remélhetünk, de azt, hogy nélkülözhető filléreit az áldozati oltárra mindenki lerakja, a Haza tőlünk méltán el­várja. Pécsett, 1915. évi május hó 20-án. Hazafias üdvözlettel Nendtvich Andor s. k. polgrámester, és a nép hadikölcsöne. Pécs, május 22. Az első hadikölcsönre való jegyzés végső statisztikai adatai szerint nálunk a jegyzett összeg 1170 millió korona volt. Arányban állt-e ezen összeg a nemzet, anyagi erejével, képességével, valamelyest több jóakarattal, esetleg megerőltetéssel nem tudott vollna-e hatalmasabb, irrzponá­­lóbb összeget állítani annak a­dóinak szol­gálatába, amely a most folyó világháború­ban olyan világos, határozott kontúrokban domborodik ki? S ha a hadikölcsönre való jegyzés egyúttal erődemonstrálás is volt — amint tényleg az is volt — vájjon meg lehet­tünk-e vele elégedve, büszke önérzettel te­kinthettünk-e az összehozott összeg nagy­ságára? S ha nem, hol keressük azokat az okokat, amelyek megakadályozták, hogy a nemzetnek összes erői összegeződhessenek akkor, amikor a háború egy nemzet életé­ben a legfontosabb kérdést, a lét nem-lét kérdését vetette fel olyan brutálisan, ami­kor a nemzetek tényleg minden erőiket a lét és nem-lét felett való mérkőzésbe vitték bele, s amikor a háború befejezéséhez — amint azt Apponyi Albert olyan gyönyörűen kifejeztette — ha győzünk, históriai külde­tésünk megdicsőülése, vagy ha vesztünk, históriai küldetésünk csődje fűződik? Az az általános kritika, amely az első hadikölcsön jegyzések után megindult, s amelynek célja volt az egyes osztályok, nemzeti erőforrásoknak a hadikölcsön jegy­zésében való szereplését, részvételét a bírá­lat, a megfigyelés tárgyává tenni, ha nem is végleges és minden tekintetben objektív, de mégis útbaigazító választ adott a feltett kérdésekre. Általános volt az a vélemény, hogy a birtokarisztokrácia megmozdítása, az akció­ba való bevonása úgy, ahogy remélni lehe­tett , nem sikerült. Ez annyit jelent, hogy a birtokarisztokrácia a hadikölcsön jegyzé­sében nem vett részt vagyoni erejének meg­felelően. A merkantilista lapok ezt joggal konstatálhatták, megállapítván egyúttal azt is, hogy ellenkező esetben a hadikölcsönre való jegyzés jóval nagyobb összeget ered­ményezett volna, és így a nemzet erő­demonstrálása is sokkal imponálóbb lett volna nemcsak itthon, hanem a külföld sze­mében is, ahol tőkében szegény, eladóso­dott ország hírében álltunk. De helytelenül, még inkább igazságtalanul ítéltek akkor, amikor a bssztokarisztokrácia szereplését, a hadikölcsön jegyzésben a fukarsággal, az áldozatkészség hiányával motiválták, ma­­gyarázgatták a saját szájuk íze szerint, a merkantilista politika és jól ismert céljának szellemében. Mert, a birtokarisztokráciának a hadikölcsön jegyzésében való szereplését, annak indokolását nem a közel jelenben kell keresni, legkevésbbé a fukarságban, az áldo­zatkészség hiányában, amelyek mindenkor távol állottak tőle, s leginkább akkor, ami­kor a haza érdekeiről, hazafias célokról volt szó. A magyarázatot tehát máshol kell ke­resni. Keresni kell földbirtokunk rettenetes eladósodásában, amelyet főkép államférfi­­aink, pénzembereink idéztek elő azáltal, hogy csak az erőltetett iparfejlesztés financírozá­­sával, az ipar és kereskedelem hiteligényei­nek kielégítésé­vel voltak elfoglalva, a mezőgazdasági hitel érdekeivel sem­mit sem törődtek. Pedig kézenfekvő dolog volt, hogy a mai hitelrendszer nincs a mezőgazdaság testére szabva.­­A­ tőke forgá­sának és a könnyű hitelt feltételező belterjes gazdálkodásnak nehézkessége megkötöttsé­ge egyrészt, a nagymérvű eladósodás más­részt — hangosan hirdették ezt. A mezőgazdasági hitel rendezésére mé­

Next