Dunántúl, 1917. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1917-04-01 / 76. szám
4. oldal. A római kérdés Irta: Sipos István dr. teologiai tanár. Pécs, 1917. Dunántúl Nyomda r. t. Ára. 3 korona. Pécs. március 31. IX. Pius halálakor fennen hirdette a Pester Lloyd, hogy vele sírba helyezték a pápaságot is és ezentúl „Ein einfacher Priester“ fog lakni a Vatikánban. Ez az einfacher Priester véletlenül XIII. Leó pápa lett, ki alatt századok óta nem látott fényben ragyogott fel a pápa tekintélye, kit nem csak mint a világ összes katolikusainak vallási feje örvendett a legnagyobb tiszteletnek, hanem a nemzetközijogban viszálykodó Németország és Spanyolország közt mint báró ítélkezett és ítélete előtt mindkét ország meghajolt. Ez a legmeggyőzőbb jele a pápa nemzetközi tekintélyének, a pápa szuverén hatalmának. E szuverén jog körül forog a római kérdés, mely igazában csak 1870 óta létezik, amikor a pápa világi birtokait elrabolták. A pápa mint a kát.egyház látható feje Krisztus Urunktól nyert felhatalmazásánál fogva a lelkiekben szuverén hatalommal rendelkezik, mely szuverén hatalom az egyház kormányzásához feltétlenül szükséges, annak gyakorlásában a pápa senki által sem korlátozható és a pápák tényleg gyakorolták is azt úgy a katakombák sötét folyosóiban, mint világi uralmuk fénykorában, valamint most is mint a Vatikán foglyai. És a pápáknak ezt a jogát a világi uralkodók is elismerik tényleg, mikor a pápával mint szuverén fejedelemmel tárgyalnak, habár a nemzetközi jog a lelki szuverénség elnevezését nem ismeri is, és annak pótlására kitalálta a földi területtel nem bíró pápa részére a személyi szuverénség elnevezését. Ámde a személyi szuverénség mégsem igazi szuverénség, márpedig a lelki szuverénség sürgetéséig megköveteli, hogy ennek birtokosa a világiakban is szuverén legyen, hogy politikailag se legyen semmiféle államnak sem alávetve, semmiféle fejedelemnek alattvalója. Vagyis a lelki szuverénséget megtestestesíti, mintegy külsőleg láthatóvá teszi és kiegészíti a világi szuverénség, vagyis semmi más világi fejedelemnek alá nem vetett független terület fölötti uralom. Nem ez hozza létre a lelki szuverénséget, mely anélkül is megvan a pápánál, de szükséges kiegészítője annak, mert csak ez biztosítja a pápának a kellő akciószabadságot, melyre a lelki szuverénség érvényesítésénél szükség van. A világi szuverénség tehát Ha nem is lényeges eleme a pápaságnak, de mintegy gondviselésszerű. ..A pápaság állását nem az egyházi állam teremtette meg. Lelki hatalmának kifolyása az, és megvolt a pápai állam előtt és megvan most is a pápai állam nélkül. De a lelki hatalom szabad és független gyakorlásához, a pápa világi küldetésének zavartalan teljesítéséhez szükséges a területi szuverénség mint a lelki főhatalom függetlenségének záloga és biztosítéka.“ „Területi szuverénség nélkül nem normális a pápa helyzete, épen azért kell megállapítanunk az egyházi állam relatív, morális szükségességét.“ Tizenkét századon át bírta a pápa világi uralmát. Ekkor a hitszegő olasz kormány rést ütött a Porta Pián, elrabolta a pápa világi uralmát és a lex garantiae álltal akarta azt pótolni, melyet a pápa soha sem ismert el, méh’ már a békében is gyengének bizonyult a pápa tekintélyének megvédésére, most a világháborúban pedig kitűnt annak teljes tehetetlensége. A pápának tehát szüksége van arra, hogy visszanyerje világi uralmát: ez szülte a római kérdést, mely mindig kényes pontja volt a nemzetközi jognak és a diplomáciai tárgyalásoknak. E kérdésnek különösen most, hogy a háború kitörése óta annyire aktuálissá vált, egész irodalma támadt különösen Németországban. Még a különben, nemi kimondottan katolikus „Süddeutsche Monatshefte“ • márciusi. i0 .oldalas füzetei? .kizárólag e .kérdésre vonatkozó jogi, . politikai és történelmi cikkeket közöl. A Stimmer der Zeit kat. folyóirat mindéét száma,, foglalkozik e kérdéssel. Ezenkívül számtalan röpirat, értekezés vagy cikk jelent meg e kérdésről, mellyel a napi, sajtó is állandóan, foglalkozik. E kérdést tárgyalja Sípos István dr. pécsi teológiai tanár „A római kérdés“ című érdekes műve is, mely szerző előszava szerint éppen azt célozza, hogy a római kérdés mibenlétéről, keletkezéséről, mai állásáról és a megoldás lehetőségéről tájékoztassa a magyar közönséget. És itt mindjárt megtesszük a munka ellen egyetlen merni is kifogásunkat, mint inkább óhajunkat; a szerző, ki oly behatóan foglalkozott e kérdéssel, ismeri annak egész irodalmát és több munkát idéz is a szövegben, könnyen megtehette volna, hogy a nagyközönség tájékoztatására egy kis irodalmi repertóriumot is közölt volna a tovább érdeklődők útbaigazítására. Ettől eltekintve igen derék dolgot végzett a szerző. A munka 146 oldalra terjed. Bőséges tartalomjegyzék és előszó után négy fejezetben tárgyaljaa kérdést. I. A pápa, kettős szuverénsége. II. Az egyházi állam elrablása. III. A garancia törvény. IV. Megoldás, Melyek után a végszó következik. Az első fejezetben igen érdekes, és sikerült a világi szuverénség szükségességének bizonyítása úgy jogi, mint történelmi érvekkel. A második fejezetben nem csupán a pápai javak elrablásának szomorú történetét fejtegeti, hanem aláfestéssel világos perspektívát nyújt egész Európa politikai magatartásáról e kérdésben. Legsikerültebb része a munkának a harmadik fejezet a garanciatörvényről, hol kifejti, milyen perfidiával született meg ez a törvény, hogy tagadta le maga az olasz kormányainak kezdetben hangoztatott nemzetközi jellegét, és meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy ez a törvény képtelen a pápa szabadságát biztosítani, de nem is akarja, sőt ha akarnia is, elégtelen volna ahhoz. Legérdekesebb része a műnek a negyedik fejezet, a megoldás, hol a különböző módokat sorolja fel, melyek az irodalomban felmerültek a római kérdés megoldásáról. Előre bocsátja a három általános elvet: 1. a pápa nélkül a római kérdés nem oldható meg. 2. nem, okvetlenül a régi egyházi állam visszaállításában kell látni a római kérdés megoldását. 3. történjék a megoldás Olaszországgal. Ezek után a részletekre tér át. Kilenc féle megoldási tervezetet ismertet, s maga az Ehrle féle ..kis területű javaslat felé hajlik. A munka lendületesen, szép magyarsággal világosan és olyan stílusban van megírva, hogy a jogász ember is élvezettel olvashatja, a laikus ember is könnyen megérti és gyönyörködhetik benne. A csinos kiállítás a Dunántúl Nyomda R. T. érdeme. A szerzőnek sikerült érdemes munkáját a nagyközönségnek melegen ajánljuk. DUNÁNTÚL Vasárnap, április 1. APOLLO mai és holnapi műsora: Raskolnikov. Dosztojevszky regénye az orosz borzalmak mélységéből 4 részben. Főszereplő: Tóth József közkedvelt volt pécsi színművész. URÁNIA mai műsora: Varázsgyűrü. Dráma. Homunkulus kisasszony, vígjáték. A DUNÁNTÚL TELEFONSZÁMAI: Dunántúl szerkesztősége 6-50 Dunántúl kiadóhivatala 2-22 Dunántúl könyvkereskedés 5-50 A felmentések ügye A fiatalabb évfolyamok behívása Pécs, március 31. Még mindig, sokat beszélnek arról, hogy a felmentetteknagy részének behívása küszöbön áll. A felmentettek behívásáról egyébként már másfél esztendővel ezelőtt ishírek terjedtek el, amelyek azonban, mint utólag konstatálható volt, nem bizonyultak autemntikusoknak. A felmentettek még mindig polgári foglalkozásukban működnek és számuk azóta egyre gyarapodott, sőt indokolt esetben a honvédelmi miniszter még mindig engedélyez felmentéseket. Most újból, amióta Hazai Samu báró megvált a honvédelmi miniszteri széktől és Bécsbe költözött, tartja magát makacsul ez a híresztelés, hogy Hazai báró éppen a felmentettek táborának megritkítására kapott megbízást a királytól és úgyszólván állandó érintkezést tart fenn ez ügyben, valamint a hadsereg utánpótlásának ügyében a felséges úrral. Hogy mi módon fog végbemenni a felmentettek megrostálása, arra nézve beavatott politikai körökben úgy nyilatkoznak,hogy legelsősorban a kisebb üzemek tulajdonosaii és alkalmazottjai vesztik fel a fellmentésüket. Az ország összes erőtartalékjait igénybe kell venni a háború befejezése előtti hónapokban és ezért mindazokat, akik a hadsereg ellátása szempontjából csak minimális mértékben nélkülözhetők is, be fogják hívni. Legelsősorban tehát — mondják a híresztelők — a magánvállalatok tulajdonosai és alkalmazottai számíthatnak arra, hogy megszüntetik felmentésüket, különösen, ha az illetők harminchat éven alul vannak. Azok, akik hadseregszállító üzemeknél dolgoznak, inkább számot tarthatnak a felmentés meghagyására. A hadügyi kormány a jövőben nem fog azzal törődni, hogy egyes kisebb vállalatok a felmentés megszüntetése következtében kénytelenek lesznek működésüket megszüntetni, mert a jövőben kizárólag a hadsereg akcióképessége nyomul előtérbe. Eme szempont mellett minden más érv elveszti jelentőségét és nem számít az, ha tömegesen zárják is be a kisebb műhelyeket vagy üzleteket. A legfőbb intéző körök azt tervezik, hogy az ilyen kisebb cégeket tömöríteni fogják. Ha egy-egy szakmában most négy-öt kisebb cég alkalmazottai vagy tulajdonosai élveznek felmentést, akkor ezt a felmentést megszüntetik és e szakma legidősebb felmentettjének a mentesítését tartják fenn, és rábízzák az ugyanabban a városban lévő többi hasonló vállalatok vezetését. Hogy miképpen is fogják keresztül vinni ezt az elvben igen tetszetősnek mutatkozó tervet, arra nézve még nincsenek értesülések, de a szakkörök véleménye máris megegyezik abban, hogy ennek megvalósítása rendkívül nehéz. Azaz egy mindenesetre kétségtelenül biztos, hogy a fiatalabb korosztályú népfölkelők a jövőben nem kaphatnak felmentést és a minisztériumokban már nem is veszik érdemleges tárgyalásra a huszonnégy évesnél fiatalabb egyének felmentési folyamodványait. A szakminisztériumokban ugyanis az a vélemény alakult ki, hogy a húsz-huszonnégy éves egyének a Szakmájukban nem bírhatnak olyan jártassággal és nem sajátíthattak még el olyan nagy tudást, amiért érdemes volna őket felmenteni, míg ellenben az ilyen fiatalemberek a hadsereg harcképessége szempontjából óriási jelentőséggel bírnak. Azt az elvet is meg fogják valósítani a jövőben, hogy csak kizárólag segédszolgálatra alkalmas és lehetőleg harminchat éven felüli népfölkelőket mentenek fel.