Dunántúl, 1919. április (9. évfolyam, 61-85. szám)

1919-04-25 / 81. szám

Péntek, Ifi*, április 25. DUNÁNTÚL felmentett tolvaj ■3— Pécs, április 24. — Lopta*. — Szávai beismeri a vádbeli cselekményt? — Beismerd*. — Egy intelligens ember, hogyan vetemedhetett lopásra? Tudnia kellett tettének következményeit! — Tudtam én előre megfontolt szándékkal készül­tem a lopásra. Sőt mondhatnám azt is, hogy kizárólag­­ezért mentem a kávéházira. Lopni akartam. — Úgy látszik kleptomániában szenved? — A legkevésbbé sem. — Mégis, hogy történt a dolog? — Igen egyszerű. Csütörtök délután bementem a Royal kávéházba. Az ablaksarokban levő kis asztal­nál helyet foglaltam. Jött a pincér és udvariasan meg­kérdezte, mi tetszik. Kávét rendeltem, föllel. Pár perc alatt az orromat csiklandozta a kávé párolgó illata. A kávé kitűnő volt. Össze sem hasonlítható az otthon készült kotyvalékkal.­­• A vádbeli cselekményhez szorosan nem tartozó részleteket tessék elhagyni. — Megittam a kávét kitűnő volt. Felhörpintettem a hozzá adott vizet és rá akartam gyújtani. A ciga­retta már a szájamba volt. Odaintettem a pikkoló fiút és tüzet kértem tőle. A fiú megtapogatta zsebeit és azt felelte, hogy nincs. Sebtében magam is végig tapogattam a zsebeimet és hirtelenében eszembe ju­tott, hogy már hosszú hónapok óta nincs gyufám. És eszembe jutottt, hogy az az 50 öngyújtó, amit az utolsó hónapokban összevásároltam, egyik sem műkö­dik. A drága benzin, a drága Puff, amit szintén nem vettem puffra, mind nem használt. — Kérem csak maradjunk a vádbeli cselekménynél. — Már félórája ültem a kávéházban, de még min­dig nem tudtam rágyúj­tani. Csodálatos módon senki­nek a szájában sem égett cigaretta vagy szivar, min­denki csak tüzet lesett. Egy óra is eltelt már, amikor váratlanul egy idegen jelent meg a szomszédos asztal­nál. Lassan, kényelmesen uzsonnázott. Végül is egy finom trabukó szivart vett elő elegáns bőrtárcájából. Óvatosan levágta­ szivarjának a végét és azután . . . Itt elcsuklott a vádlott hangja. Egy mély sóhajtás után volt csak képes folytatni: — Gyű ... fát vett elő. A bírák hihetetlenül összenéztek. A hallgatóság lé­­lekzet visszafojtva figyelt. — És a gyufával rágyújtott a szivarra. A gyufa gyö­nyörű szép kékes lánggal égett. Amikor a közepéhez ért, hirtelen világos sárga fényt vetett. A sötétes ká­véházban gyönyörű volt ez az illumináció. A szemem előtt káprázó fény elvette az eszemet. Már nem arra gondoltam, hogy rágyújtsak, hanem hogy megszerez­zem magamnak a skatulya gyufát, amelyet tulajdo­nosa az asztal márványlapjára helyezett közvetlen a tárcája mellé. Felemelkedtem és óvatosan oda­oson­tam. Az ismeretlen újságot olvasott. Már-már a kezem a gyufán volt, akkor hirtelen visszafordultam. Egy törzsvendég settenkedett ugyancsak a gyufa körül. A piszkos konkurrencia felbőszített, beláttam, hogy itt nincs habozásnak helye. Éreztem, hogy elkövetkezett a gyors cselekvés ideje. Az idegen az újságon keresz­tül kibámult az ablakon. Ezt a pillanatot használtam fel és elkaptam a gyufát. — Sikerült! . . . hangzott fel egyértelműen a bí­rák és a hallgatóság köréből. — Nem sikerült, pedig ezért mentem a kávéházba, ezért rezsiíroztam meg a drága kávét. Az idegen ész­revette. Elkapta a kezemet és tolvajt kiáltott. Azután már annyi időm se volt, hogy rágyújthattam volna. Én nem engedtem. A kezembe tartott gyufaskatulyát erő­sen szorítottam magamhoz. Egy erős rántással kisza­badítottam kezemet és a gyufával együtt elmenekül­­teui —* Brával A vádlott egy pillanatra megállt, azután tovább folytatta: — Az előtt a boldog háborús időkben a legnagyobb könnyűség volt a kávéházban gyufát kapni Csak az újabb időkben nehezítették meg ezt a műveletet azzal, hogy egyáltalán nem tettek gyufát az asztalra és ha tüzet kértünk a tulaj­donostól a pikolóig, senki sem adta ki a gyufát a kezéből, még véletlenségből sem helyezték az asztalra. Közben sötét viharfelhők támadtak, s a tárgyaló­terem komor sötétségbe borult. A jegyzőkönyvvezető bírósági jegyző nem volt képes jegyezni. Az elnök szigorúan szólt oda a terem szolgának: — Gyújtsa meg a gázt! A terem szolga kapkodott, átkutatta az egész tör­vényszéki épületet, de gyufát ,.sehol sem talált. Köz­ben az ügyész a nagy sötétségben elejtette a vádat. Bírák, ügyvédek, ügyészek és hallgatóság mind-mind gyufát keresett. Haszontalanul. Órák teltek igy tétlen sötétségben, mig végre is a vádlott zsebébe nyúlt s ki vértté a gyufáját. E szerény megjegyzés kíséretében gyújtotta meg: — A lopott gyufái Ez volt az utolsó szál. A kivilágosodott tárgyalóteremben az orgazdaság illata terjengett, amikor a bíróság meghozta ítéletét és a vádlottat a vád és következményei alól felmen­tette. Derne, £!Bi&BSafiasaUHaBilESB9BSHSBK19SatlB!ai£SaB1!ia A főváros közigazgatásának új rendje — A Dunántúl értesülése — Budapest, április 24 A kormányzótanács az alábbi rendelkezése­ket léptette életbe Budapesten: A proletárdiktatúrának következetes ke­resztülvitele a célja a forradalmi központi munkás és katonatanács elnökségének a fővá­rosi élet minden terén. Ennek első pontja az összes kerületi elnökségek és a központi el­nökség működésének összhangba hozatala. Addig is amíg ez teljes egészében megtörté­nik, a kerületi munkástanácsok naponként, je­lentést tesznek a forradalmi központi munkás- és katonatanács elnökségének a kerületekben történt dologról, amikhez hozzáfűzik indítvá­nyaikat, megjegyzéseiket és kérdéseiket is. Az elnökség az így felvetődött problémákat­­ az egyes ügyosztályokkal való érintkezés­­ kapcsán, lehetőleg azonnal megoldja, a prob­­­­lémák közül az elvi jelentőségűeket, a fon­­­­tosabbakat pedig részben az ötös­záz tagú szov­jet, részben a nyolcvan tagú intézőbizottság tartja fenn. Húsvét után volt a kerületek vezetőinek el­ső értekezlete, melyen megállapították, hogy melyek azok az ügyek, amelyek az ötszá­z ta­gú szovjet és melyek azok, amelyek a nyolc­van tagú intézőbizottság elé kerülnek. Sztrájkok Spanyolországban és Itáliában — A Dunántúl értesülése — B­é­c­s, április 24. Nápolyban tegnap a munkásság kimondta az általános sztrájkot. Madrid, április 24. A posta, távírda és telefon tegnap éjfél óta szünetel, az alkalmazottak sztrájkba léptek. 3. oldal. Tízezer proletárcsalád kap sürgős bútort — A Dunántúl értesülése — Budapest, április 24. A lakásügyi népbiztosság a lakásbiztosság mellé központi bútorelosztó hivatalt­ szerve­zett. Ennek készletéből az összes proletárok jogos igényeit ki lehet elégíteni. A meglevő készletekből tízezer proletárcsalád juthat a legrövidebb idő alatt bútorhoz. Az igényjogo­sult proletárok bútorigényeit, pontos részle­tezéssel, a házbizalmiak igazolják s feltünte­tik, mily bútorok vannak a proletár tulajdo­nában. A bútorigénylő lapokat az illetékes ke­rületi munkástanácshoz kell majd bemutatni. Minden jogosult igénylést három nap alatt elintéznek. Önkényes bútorfoglalás tilos és szigorúan büntetik. Ingyen bútort senki sem­ igényelhet, a bútorokat részletben kell fizetni, az árakat külön rendelet szabályozza majd. Irodai be­rendezések kiutalása a közellátási népbiztos­­ság üzletnyilvántartó osztályához tartozik. Wilson és a dalmátok — A szerb sajtóiroda közlése — P­á­r­i­s, április 24.­­ / Dalmácia küldöttsége járult Wilson elé és a megszállott területek viszonyait tárgyaló m­emorandumot nyújtott át neki. A memoran­dum terjedelmes statisztikai adatokat tartal­maz. Wilson érdeklődéssel hallgatta meg a küldöttséget és megígérte, hogy a me­m­oran­­dumot komoly tanulmányozás tárgyává teszi. Az olaszok az imperialista uralom ellen — A szerb sajtóiroda közlése — Zágráb, április 24. Olaszországból olyan hírek érkeznek, me­lyek azt mutatják, hogy az imperializmus el­len komoly mozgalmak észlelhetők. Versec kérdése a békekonferencián — A szerb sajtóiroda közlése — Zágráb, április 24 Párisi híradás szerint tárgyalás alatt áll az a javaslat, amellyel a romániai határok meg­állapítására kiküldött bizottság előterjesztett. E javaslatnak egyik legfőbb pontja Versec hovatartozandóságának kérdése, illetve eldö­í­­tése. :1 — * 1­­4 Az Adria kérdése — A szerb sajtóiroda közlése —­ P­á­r­i­s, április 24. Azt a londoni egyezményt, amelyet az Adria kérdésben hoztak, tegnap akarták alá­írni. Wilson az ülésen meg sem jelent, mi­után Amerika nevében az egyezményt nem írhatja alá. Wil­sonnnak az a véleménye, hogy az olasz és amerikai álláspontok között meg­egyezést kell létesíteni. APOLLO Péntek-szombat, április 25-26. Jött! JÖN! Kiszdal TIIWSZI VIHAR DRÁMA 4 RÉSZBEN. JÖN! JÖN! Raszputin

Next