Dunántúl, 1919. április (9. évfolyam, 61-85. szám)

1919-04-04 / 64. szám

Péntek, 1919 április 4 DUNÁNTÚL­ I HÍREK: Kindl József meghalt Pécs, április 3. Pécs kereskedelmi és pénzügyi életének elnyik ismerője, sok tekintetben irányítója dőlt ki ma hajnalban az élők sorából. Kindl Jó­zsef, mint a­hogy a gyászjelentés felsorolja: a Ferenc József-rend lovagja, a Pécsi Kereske­­delim és Iparbank igazgatóságának elnöke, Pécs város törvényhatóságának tagja ma haj­nali 4 órakor 69 éves korában meghalt Pé­csett. Temetése április 5-én, délután 3 órakor lesz a Munkácsy Mihály­ utca 31. szám alól. Az engesztelő szentmise lelki üdvéért ugyan­csak 5 én reggel 9 órakor lesz a belvárosi templomban. Kindl József csendes természetű ember volt. Maga a megtestesült nyugalom­. Innét volt, hogy amit tett, előbb alaposan megfon­tolta. A kereskedelmi és pénzügyi téren sok érdemet szerzett. Mint politikus a szabadel­vű, később a munkapártnak volt tagja. Ilyen elvekkel jutott be a városi törvényhatóságba is, amelynek legcsendesebb tagja volt. Érde­kes, hogy nem volt szavazatszedő bizottság­­ a közgyűléseken évtizedeken át, amelynek ő­­ nem lett volna az elnöke. Mint régi katolikus család tagja, erősen ragaszkodott hitéhez és egyházához és ennek mindenkor kifejezést is adott. Éveken át a belvárosi templom gond­noka volt. Kindi József 1850-ben született Pécsett, középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, mely után­­a­­Kölcsönös Segélyző Egyletnél működött mint gyakornok, majd mint segéd­­könyvelő és főkönyvelő. A segélyző egylet­nek 40 éves munkás tagja, 55 évig igazgatója volt. A Pécsi Kereskedelmi és Iparbanknak 1910-ben történt megalakulása óta elnöke. Húsz évig volt a kereskedelmi és iparkama­rának elnöke. Kindl József régóta betegeskedett, halála tehát nem jött váratlanul. A halálhírre a bel­városi templomra, az Iparjkamará­ra l és­­a Nemzeti Kaszinóra felhúzták a gyászlobogót. Elhunytál özvegye, született Gü­lming Mária, egyetlen leánya, Puchner Elemérné született Kindl Mich, valamint a nagy rokonságon kívül széleskörű ismerősei fájlalják. A pécsi biztosítási tisztviselők mozgal­ma. A Pécsett levő biztosítási tisztviselők tegnap népes értekezletet tartottak, amelyen az anyagi helyzetük javítása érdekében tár­gyaltak. A biztosítási intézetek pécsi fiók­jainak az a kellemetlen helyzetük van már hó­napok óta, hogy budapesti főiintézeteikkel nem tudnak érintkezni. Ez a helyzet anyagi tekin­tetben is sérelmes rájuk nézve, mert Buda­pesten és a fiókintézetek legnagyobb részé­ben már kiutalták a felemelt, illetékeket. A tisztviselők azt határozták, hogy a női tiszt­viselők részére havi 400, a nőtlen férfi és a női tisztviselőknek 300, a szolgák részére pe­dig havi 150 , rendkívüli pótlék kiutalása iránt tesznek lépéseket E határozatuk vég­hezvitelét azonban minden valószínűség sze­rint a bak­kjegyhiány fogja megakadályozná. Új földmives napilap. Április elsejével Budapes­ten új napilap indult meg Világszabadság cím­mel. Az új napilap a szocialista földmivesek újságja. Főszerkesztője Csizmadia Sándor, felelős szer­kesztője Takács József, főmunkatársa pedig M­ó­­r­i­c­z Zsigmond. — Estély a keresztényszocialistáknál. Az Arany János-önképzőkör vasárnap esti kul­­turestéj­ének műsora a következő: 1. Szává­ját Elexics levele Alexandriához. Szavalja L­u 11 o­r Annuska. 2. Felolvasás. 3. Ének­számok. Előadja Baranyai István. 4. Eget­vívó hitvesszív. Színmű 4 felvonásban. Sze­replők: Uj Tamás gyárimunkás: Halász Ist­ván; Emma a felesége: Kolopa Annuska; özv. Kövessné Emma anyja: Lel­ovi­cs Kató; Sajó Tivadar, gyárigazgató: F­eny­­v­s István; Ilonka, Teruska Ujék gyerme­kei : M­i­s­á­n­g­y­i Annuska, Kolopa Te­ruska.; Szomszédasszony: Kaszás Annuska; 1. csendőr: Schneider József; 2. csendőr: F­enyves István. 5. A more. Monológ. Elő­adja Schneider József. 6- Megjött a papa. Vígjáték 1 felvonásban. Szereplők: A papa: Római József; Rózsika: Madi Pannus; Pali: Pécsi Károly; Böske: Fenyves Bö­­zsöke. — Halálozás. G­a­á­l István pécsi posta- és távirda igazgatósági segédtiszt tegnap este fél 8 órakor 55 éves korában meghalt Pécsett. Temetése április 4-é­n délután fél 4 órakor lesz a központi temető halottasházából. A szentmise lelki üdvéért április 5-én reggel fél 8 órakor lesz az Ágoston-téri templomiban­. Gaál István 39 évig állt a magyar posta, szol­gálatában, amelynek derék, munkás tagja volt. Kortársai körében nagy népszerűségnek örvendett. Elhunytát felesége szül. Fleisch­­mann Anna, testvére és több pécsi rokon csa­lád gyászolják. — Az Örökösödési eljárás. A magyar­ igaz­ságügyi népbiztos az örökösödési eljárásról a következő rendeletet adta ki: 1. §. Az örö­kösödési eljárás egyelőre csak a hagyaték megállapításához és biztosításához szükséges intézkedésekre szorítkozhatik. Hagyaték­át­adó és perreutasító végzés nem hozható, örö­kösödési és hagyományt bizonyítvány ki nem adható, külföldiek­­hagyatéka külföldi állam hatóságának ki nem­ adható. 2. §. A már meg­hozott pi­rreutasító végzésekben a kereset beadására kitűzött határidő folyása félbesza­kad. A hagyatékhoz tartozó javak az örökö­södési eljárás befejezése előtt sem magánkéz­ből sem bírói árverés útján el nem adhatók, kivéve, ha a hagyatékhoz tartozó ingóság nagy értékcsökkenés vagy az értékben arány­ban nem álló költség nélkül el nem tartható, vagy ha az eladást a hagyatéki vagyon ren­des kezelése kívánja. Az értékesítésből befo­lyó összegeket az eljárási költség levonása után be kell szolgáltatni valamely oly pénz­intézetbe, amely a pénzügyi népbiztos ellen­őrzése alatt áll. A pénzintézet az örökhagyó hagyatéki tömege főalvára­­folyószámlát nyit.. 3. §• A rendelet kihirdetés napján lép életbe. ■ CD ■ CD ■ CD ■ CD 8 CD B CDS CD ■ CD 8 CD ■ CD ■ CD * Jugoszláv kérdés megoldása kedvező lesz — A szerb sajtóiroda közlése — Zágráb, április 3. Gramner dr. a jugoszláv szakértők egyike a párisi békekonferenciáról most érkezett vissza és kijelentette, hogy nem felelnek meg a valóságnak azok a hírek, melyek a jugo­szláv kérdés kedvezőtlen megoldásáról szól­nak. Az olaszok elhurcolják a jugoszlávokat — A szerb sajtóiroda közlése — Fiume, április 3. Az olasz hatóságok letartóztatták Startger lovranai gyógyszerészt, akit több Kostova környékbeli taní­tóval és tanítónővel Orosz­országba deportáltak. Ausztriában eltörlik a halálbüntetést. Bécsről érkező jelentés szerint a német-osztrák ném­etgyűlét igazságügyi bizottsága elfogadta a halálbüntetés el­törléséről szóló törvényjavaslatot. — Berchtold volt külügyminiszter hontalan. A Neues Wiener Tagblatt bregenzi távirata közli, hogy a Vorarlberg­ tartományi kormány elutasította Berch­told Lipót gróf volt külügyminiszternek az­t a kérését, hogy Vorarlbergben letelepedjék. — A volt barokk kórház melletti konyhakertek ügye. A városi hatóság kiküldöttei ma reggel kezdték meg a volt temesvári barokk kórház mellett levő vá­rosi területnek konyhakerti célokra történő felosztását. Mintegy 30 család telkét mérték ki, amikor a hatóság kiküldötteit megzavarták munkájukban amelyet nera is folytathattak tovább. Azok tehát akiknek részére itt ma már ki is jelöltek területet a szerb katonaság közbejött intézkedése folytán nem vehetik át itt kony­­hakertjü­ket. Ezen a területen a város n­em is folytatja a kertecskéik további kijelölését. Annak idején azonban közön­­fogjuk azt az időpontot, amikor a bérlők a ré­szükre kijelölt területet átvehetik, valamint azt is, amikor a város a további kijelöléseket folytatni fogja. Arra az esetre, ha a volt temesvári barakk mellett levő területet nem lehet konyhakerti célokra kiadni, az igényjogosultak részére a város máshol fog terüle­tet kijelölni. — A református templomban pénteken délután 8 órakor, a Jézus szenvedéseiről tartott beszédsorozat folytatásaképen prédikáció lesz, melynek tárgya Krisztus Pilátus előtt. — A házasságkötésnél tilos a nemzeti színű szalag. A szerb belügyminiszter rendeletet adott ki, melynek értelmében házasságkötéskor Jugoszláviában és a megszállt területeken az anyakönyvvezető semmiféle színű­ szalagot nem viselhet . Wilson sietteti a központi hatalmak meghívását. Párisi jelentések szerint, ma négy kormányfő hosszasan tanácskozott és a kü­lönböző szakértőket is meghallgatta. Hír sze­rint az Egyesült­ Államok arra az álláspontra helyezkedett, hogy tovább a tárgyalásokat hozni nem lehet s a volt központi hatalmakat 14 napon belül meg kell hívni. Az Egyesült­ Államok a békeszerződés minden kérdésében határozott állásfoglalásra jutottak, az ameri­kai javaslatok készen állanak . Wilson n­em lát okot arra, hogy tovább folytassák a vitá­kat. Az­­Egyesült­ Államok energikus fellépé­sének hatása bizonyára az, hogy többé annexió­­kat nem követelnek és minden szövetséges mesékli a kártérítés igényét.­­ Kifizetik az épülő ingatlanokra felvett kölcsönö­ket. A magyar pénzügyi népbiztos intézkedése szerint a március 21-e előtt kötött jelzálog- kölcsönök eseté­ben, ha a bekebelezés a telekkönyvben már megtör­tént, de a kölcsönt a félnek még nem folyósították, akkor az­ javára irható, ha a kölcsön épülőfélben­ lévő házra, vagy a berendezés alatt álló ingatlanra, illetőjét földbirtokra szavaztatott meg és ezen körülmény be­­igazolást nyer.­­ — A volt monarchia államai tiltakoznak a Habs­­burg-ház vagyonának lefoglalása ellen. Az egykori osztrák-magyar monarchia államainak képviselői teg­nap megjelentek­ B­a­u­­e­r dr. külügyi államtitkárnál, akinek átnyújtották a Habsburg-ház ja­vainak lefogla­lásáról szóló törvényjavaslat ellen tiltakozó jegyzékü­ket A jegyzék kifejezi, hogy a törvényjavaslat oly vagyon felett rendelkezik, amely nem képezi az osztrák-német köztársaság közös tulajdonát hanem­­ az összes nemzeti államok köze likvidációs tömegé­hez tartozik. Ha ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, akkor a többi államok nemcsak el nem ismerik, hanem a leghatározottabban tiltakoznak el­lene. 3. oldal. HM A­POLLO Csütörtök-péntek, április fan 8-4-én.­­ . . -----------1 n c o n • v 1-------------------­*mi • “SB» JÖN! JÖN! Dr. Jtewpon |---------------—| SC C r* V* ■ £» | C­ABIRIá i. CLASSIKUS FILM 4 RÉSZBEN JÖN­­JÖN! Dr. Xenpou iiiiiHiimiini . előadások : V,5, 6, 1,8 is 9 órakor számozott m/ikkel.

Next