Dunántúl, 1920. február (10. évfolyam, 2-24. szám)
1920-02-21 / 17. szám
2. oldal. DUNÁNTÚL Szombat, 1920. február 21- A megyéspüspök böjti szózata A vallás nem magánügy — Az iskola és sajtó Pécs, február20. LA Dunánáil értesülése.) Zichfy Gyula gróf megyéspüspök áhítattal italait fenkös böjti szózattal fordul hiveihez a nagyböjt kezdetén és elrendelte annak nagyböjt első vasárnapján a templom i mákban a szószékről való felolvasását.A böjti szózatot a negyespüspök ez évi második körlevele tartalmazza. Egyes részletei a következők : Tisztelendő Testvéreim és kedves Híveim! Az elmulás tengerébe visszahuzó évek olyanok, mint a halálba bucsuzó édesatyák. Szeretetük emlékét hagyják a gyermeteeiknek, az utókornak. Némely év gazdag emléket hagy, más évek, mint szegény özvegyek, szegényebb emléket hagynak. De vannak koldus évek is, amelyek emlékül fájdalmat, könyet, romot hagynak csupán. Ilyen koldus év volt az elmúlt év, amely új értékeket nem adott, de elvette mindenünket, amink volt. Az elmúlt évben háború volt még és a háború romokba döntött falvakat, letarolt erdőket, letaposott búzatáblákat, az országúton és a határárkokban heverő holttesteket jelent, a könynek és a vérnek tengerét jelenti. . . mennyi érték veszett el az elmúlt évben is! Hány mag maradt magtalan, mert nem volt kéz, amely elvesse, hány barázda maradt feltöretlen, mert nem volt eke, amely felszántsa, hány emberbimbó kémnyult le halálos dermedtséggel, hány családi fészket bolygatott meg ez az év és hány templomot lőtt össze! Sok és fájdalmas halálhíreket hozott ez az elmúlt esztendő. Mikor egy gyermek drága testét roncsolta szét a háború, akkor nemcsak az édesanyámnak szíve sajgott föl a fájdalomra.. . nekünk is fájt ez a fájdalom, mert a testvérünk vérzettek mikor egy kedves családi otthont dúlt szét a háború, akkor nemcsak a fékevesztett kis család zokogott fel ...nekünk is fájt ez a fájdalom, mert vér a mi vérünkből lett hontalanná; mikor egy-egy templomot rombolt szét a kartács és az ágyú, hány szívnek és hány családnak fájdalma volt ez a rombolás! A miénk volt, amit szétromboltak, mindannyian azt mondhattuk a templomnak egy kövéről, hogy ez az enyém. Mikor ma, kedves keresztény híveim, az elmúlt évnek pusztításait és támadásait még egyszer a lelketek elé állítom, nem azért teszem, hogy vádoljak és hogy sebet üssek, hanem azért, hogy gyógyuljunk Azt akarom ,hogy ismerjétek meg ezt a támadást, amely most nyíltan, máskor titkon és lappangva ütötte a sebeket és amely meg akart fosztani a kereszténységünktől; azt akarom, hogy a vérző sebek láttára atyáitok hite éledjen újra a lelketeikben, hogy ez a hit elsöpörjön mindent, ami eddig templomainkat romha döntéssel és keresztény értékeinket elpusztítással fenyegette. Az evangélium feljegyezte az Úr Jézusnak egy igen keserű mondását: ,,A sötétség fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság gyermekei." A világosság gyermekei az Ur Jézus tanítványai, a sötétség, fiai pedig a kereszténység ellenségei. A kereszténységnek kétezer éves történelme szomorú tényekkel bizonyítja az Ur Jézus e mondásának igazát. Mi keresztények a szívünk és tekintetünk nyíltságával állottunk mindig a világ elé, terveink és reményeink mint nyitott könyv feküdtek ellenségeink asztalán. Nem volt titkunk és azt hittük, hogy másoknak sincsenek titkaik és titkos utaik. De hányszor — fájdalom — de hányszor csalódtunk keserűen! Ellenfeleink jelszavakat állítottak jelszavainkkal szemben, de szavaikban más élt, mint amit az ajkukon hordtak. Ha lett volna bátorságuk a kereszténységünket a templomainkban megtámadni, ha lett volna bátorságuk kimondani a szeikben rejlő pokoli tervet, hogy az emberiséget a hitétől megfosszák, akkor mi, a keresztények milliói visszariadunk, akkor mi beléjük fojtjuk a szót. Nem, ezzel a jelszóval nem lehetett volna keresztény tömegeket szervezni. Ha olyan volna is a lélek, mint a mocsár vize, sövénnyel és iszappal tele, azért egy napsugár átszürenkeznék piszkos vizén; ha mélyen bukott volna is a lélek, annyi nemességet mindig megőriz, hogy másoknak eszményét és hitét meg ne rabolja. Ellenfeleink jól tudták, hogy ilyen nyíltsággal céljukat nem fogják elérni. Okosabbak voltak a maguk nemében, mint a világosság gyermekei. Jelszó kellett céljuk elérésére, amely félig jót mondjon, de egészet rosszat jelentsen. Fátyol kellett, amelynek egyik oldalán a szem még az oltár és a templom elmosódott vonalait lássa, de amelynek másik oldalán kereszténységünk romjain már az ő világuk képe bontakozzék. Az ő világuk, amelyben a házak törpe világa fölé nem emelkedik templomtornyaink égremutató ujja, az ő világuk, amelyben nincsen oltár és nincsen szentség, az ő világuk, amelyben az oltáron nincsen leereszt és az oltár előtt nincsen áldozatot bemutató pap. Ez volt ellenfeleink célja. De nézzétek, ki, milyen ártatlannak látszó az út, amely e célhoz vezet A vallás magánügy — mondották. A lélek nem a templom és az oltáron át jut el Istenéhez, hanem eljut hozzá, mint a gondolat amely az idő és a tér korlátain túl fogamzik meg a lélekben, eljut hozzá, mint a szív rejtett érzelme elszáll hegyeken és országokon át a távoli édes anya emlékéhez. A léleknek ez a közvetlen felszámítása az Istenhez — igaz, hit és vallás. Ebben nem tévednek. Ez a fátyolnak az az oldala, amelyen az oltárnak és a templomnak elmosódott képét még látni. De a fátyolnak másik oldala is van és ott keresztény szívünk elé megdöbbentő képek tárulnak. Ha ez a vallás _így folytatják a kereszténység ellenségei’ , akkor a társadalomnak és a községnek és az államnak nincsen köze a valláshoz. Levonják ezt a következtetést pedig az állam mi vagyunk, a keresztények milliói. Ha ez a vallás — így folytatják — akkor a hitoktatásnak nincsen helye az iskolában. Az Isten szolgájának az iskola küszöbét nem szabad átlépnie. Levonják ezt a következtetést, pedig az iskolákat mi, a keresztények milliói építettük. Ha ez a vallás, akkor a nyilvános életből minden vallási vonatkozásnak el kell tűnnie. A törvényszék és az iskola faláról le kell tépni a keresztet. Levonják ezt a következtetést, pedig a törvényszék termébe és az iskolába mi, keresztények millől vittük a keresztet kétezer évnek munkájával és áldozatával. A vallás magánügy. Ez az elv nekik még többet is mond. Mit is ér minden törekvésük, ha keresztény társadalmunkból a hitet és az áldozatkészséget nem sikerül kiölniük? A vallás nem tűnne el a nyilvános életből. Ahol az állam elvette iskoláinkat ott a keresztény társadalom áldozatkészsége újakat emelt, mert gyermekeit pogányok és istentelenek kezére nem bízza. Ahol az állam megtagadta hozzájárulását az egyház szolgáinak fenntartásához, ott a keresztény társadalom a falat kenyerét is megosztotta a papjával. Kétezer éven át megosztotta e falatot mindenütt és mindenkor. Hogy céljukat elérjék, ezt az áldozatkészséget kellett kiötölök a telkekből. Az elmúlt évben tanúi voltunk ennek a léleköldöklésnek. Lelketlen ügynökök elárasztották az országot, behatoltak iskoláinkba és megingatták — sajnos — sok helyütt a nép vezéreit, tanítóinkat. Megingatták, hogy megtagadják az engedelmességet az egyháznak, amelynek apostolai voltak. Behatoltak hozzátok, k. h., a családotok szentélyébe és tőletek csak egyet kivontak: azt, hogy tagadjatok meg minden anyagi segítséget az egyháznak. Tagadjátok meg azt a saját kenyeret is, amelyet eddig az egyház szolgáinak adtatok. Ez volt az egyház ellenségeinek célja. De céljukat nem érték el. Ti, k, h, megértettétek, hogy itt a kereszténység életéről és haláláról van szó. Öröm volt a fájdalomban, mosoly a könnyben az a hitvallás, amely végigrentketett millió keresztény szivén, amikor oda térdeztetek templomaink elé, hogy a rombolást lihegő csőcselék csak a testeteken át ronthasson az Isten házaiba. A végveszély utolsó percében megértettétek, hogy kereszténységünktől akarnak minket megfosztani. Ők lefokozták és megeső falták a papi méltóságot és ti, a nép ezrei, papokká és apostolokká lettetek. Ez díszetek és büszkeségetek lesz a jövendő századokon át. Ők meg akarták verni a pásztort, hogy ekzétedjen a nyáj, de ti azt a köteléket, amely a népet és a papot eggyé forrasztotta, még szorosabbra fontátok, mert éreztétek, hogy ebben az egységben él és hal a kereszténységünk. Élni fog a kereszténység, ha ez az összekötő kapocs mindig olyan áttörhetetlen marad, mint volt azokban a napokban. Ha ti szeretitek a papjaitokat, mint az Úr Jézus apostolait és helyetteseit. Keresztény iskoláink szelleme ellen irányult ez a második nagy támadás. Ellenfeleink jól tudták, hogy akié az iskola, azé a jövő, hogy új eszméjnknek a nyilvános életben csak akkor tudnak érvényt szerezni, ha a tagadás szelleme megveti lábát az iskolában is. Ha másképen nem értenek meg keresztény iskoláink fontosságát, értsük meg abból a támadásból, amelynek célpontja az iskola. Ha nem akarjuk megtagadni keresztény voltunkat, ha nem akarjuk, hogy nyilvános életünkből eltűnjék a keresztény hit és a keresztény erkölcs, ha nem visz rá a lelkünk. Hogy a keresztény múltat haló porában meggya lázzuk, akkor az édesanya féltékenységével őrizzük és óvjuk kereszténységünknek e legszebb gyermekét, az iskolát. Akkor követeljük meg, hogy az iskolában keresztény szellem legyen a lélek. Az iskola nem a tanítóé és nem az államé, hanem a miénk, a keresztény szülőké. Akkor vigyázzunk rá, hogy meg ne történhessék még egyszer, ami megtörtént a múltban: hogy mi otthon az Isten nevének szeretetét oltjuk gyermekeink telkébe, az iskola pedig gyűlöletet szít a haza és a társadalom és az Isten ellen. Az iskola k. h., azért olyan fontos tényezője keresztény életünknek, mert hivatása a jövendő nemzedéket nevelni. A nemzet élete mindenkor a neveléstől függött Bizonyos értelemben azonban mi felnőttek is iskolába járunk még s amint gyermekeinknek vannak tanítóik, úgy nekünk is vannak vezetőink és nevelőink. A társadalom közvéleményének és lelkületének tanítója és nevelője ma a sajtó. Ennek az ezerszavú tanítómesternek lábához ülünk le naponkint, ennek az ajkáról várjuk a szót és az ő emlőiből szívjuk az életet vagy a halált. Életet ad és életet tart fenn, telket lehel a megzsibbadt tagokba, megnyugtat vagy lángba borít egész országokat. Hogy rongy lett a lelkünk, azt nem a vágyuk tették és a háború, hanem a sajtó; hogy keresztény országunkban kereszténytelen eszmék ülhették orgiájukat, azt nem a tudomány tette, hanem a sajtó; hogy megingott ezer létekben az istenhit, azt nem nagyeszű istentagadók tették, hanem a sajtó- hogy ifjúságunk az erkölcsi fertők lidércfénye után kapkod és futkos, azt nem a fél világiak tették, hanem a sajtó; hogy társadalmi életünk pántjai sikoltva hasadtak szét, azt nem a forradalmárok tették, hanem a sajtó. A sajtó mindenhátó, a sajtó rombol vagy alkot, életet ad vagy halált osztogat. " Ha mi ez istenistézet időből más tanulságot nem vontunk volna le, mint a sajtó hatalmának megismerését, akkor eleget tanultunk. Ha felégetett tanyáink romjai és üszkei között más értéket nem találnánk már, ami még megmenthető volna, mint az ellenséges kartácsok hüvelyeit és ha ezek láttára fölébredne a lelkünkben a vágy, hogy nekünk is tegyenek ilyen fegyvereink, akkor én nem a múltat siratom, hanem a keresztény szebb jövőnek derengését látom és üdvözlöm. Azt a szebb jövőt melyben minden keresztény ember keresztény lapot olvas, amelyben más irányú lapot nem tűr meg házában és asztalán; amelyben nemcsak olvassa keresztény lapjainkat, hanem azonnak fentartásához, ha viszonyai megengedik, egy fillérrel hozzá is járul. Legyenek ezek a lapok ne a bankáraink aranybányái és hátvédjei, hanem keresztény gondolataink tolmácsai Az elmúlt évbe visszavezető itt romokkal szegélyezett. Az út mellett drága családi fészkek romjai, templomok csonka tornyai merednek panaszos, sirató szemmel az égnek. Az út tájéka pedig olyan, mint a csatatér: testvértestek és testvérlelkek hullája fölött,kering az enyészet és az emlékezés. Ó, ha mégegyszer, élet ömölne a megdermedt tagokba, ha mégegyszer lélek járná át a holtak tetemeit. Az volna az élet és a föltámadás! Egy új pécsi vállalkozás Alapítási tervezet-Felhívás rérvény aláírátára Pécs, február 20. (A Dunámál tudósítójától.) Minden ipari termelésnek előfeltétele a nyersanyag, amely a további feldolgozás alapja. És éppen a nyersterményekben és a nyersanyagokban nagy a hiány, rossz a gazdálkodás és jelentékeny érték megy kellő szakértelem hiányában pusztulásba. A gazdasági életnek alig lehet tehát ma fontosabb feladata, mint a nyersanyagok előteremtése, szakszerű összegyűjtése, a megsemmisüléstől, az elértéktelenedéstől való megmentése. Mindennek a látszólag legjelentéktelenebb dolognak is megvan a maga értéke, gazdasági használhatósága, ha hozzáértő, szakértő kezébe kerül. Ezt a kapcsolatot kell tehát megteremteni, összekapcsolni a nyersanyag tulajdonosát , a szakember hozzáértésével és megtaláltuk alegbiztosabb útját annak, hogy a gazdasági élet alapját képező nyersanyag összegyűjtessék és odavitessék, ahol arra szükség van és ez a művelet elsősorban annak nyújtson jövedelmet, aki a nyersanyagot termeli és felhoza. Nincs ma iparvállalat, melynek nagyobb tere és szebb jövője lenne, mint ezen szakmának. A gyárak megállnak és ezernyi munkáskéz van pihenésre kárhoztatva, ha nincs nyersanyag. A laikus el sem tudja képzelni, hogy milyen fontos gazdasági értékkel bírnak azok a dolgok is, amelyeket hozzáértők hiányában már semmibe sem vesz. Az elvetni szokott textil hulladékok, a papírgyártás nélkülözhetetlen anyagát alkotják. Ezeket az anyagokat saját érdekből is, de a köz javára is hasznosítani kell. Az itt vázolt szempontok vezettek minket alapítókat arra, hogy Braun Mátyás pécsi nyerstermény nagykereskedő üzletének átvétele és részvénytársasági alapon való kiterjesztése érdekében mozgalmat indítsunk. Célunk elsősorban az lenne ,hogy ezt az eddig is szakértelemmel és igen szép eredménynyel folytatott virágzó vállalkozást egy tőkeerős részvénytársaság anyagi és erkölcsi súlyával— ezen régi és jóhimerű cégnek az egész országra és a Balkán-államokra is kiterjedő összeköttetéseit felhasználva — tovább folytassuk. Célunk továbbá, hogy a vállalat megalakításába elsősorban azokat az érdekelteket vonjuk be, akik a nyerstermékek javarészét termelik, szolgáltatják és felhozzák. És ezért arra törekszünk, hogy a részvényesek nagy része lehetőleg ezen érdekeltek köréből kerüljön ki. Bele akarjuk vonni az érdekelt gazdákat, akikre különösen nagy értékkel fog bírni a tervbevett gyapjúmosónak felállítása is, mely felszabadítja őket más gyapjtmosók önkényétől. Bele óhajtjuk vonni az összes mészárosokat és henteseket, akiknek szintén elsőrendű érdekük, hogy a felhozandó állati bőrök, csontok és zsiradékok szakszerű továbbeladásából származó jövedelemből is részesüljenek és azok értékesítését ellenőrizhessék.