Dunántúl, 1920. március (10. évfolyam, 25-49. szám)

1920-03-23 / 43. szám

4. oldal. (:)|BTC. — PVSC, 6:2 (4:2). Vasárnap­­délután mérkőzött a pécsi vasutas sport klub a bőrgyári torna klubbal. A bőrgyári csapat állandó fölénnyel játszott és a játék megkezdése után egy kornerból Csillag befejelte a­ labdát a vasutasok kapujába. A vasutasok csakhamar kiegyelítették az ered­ményt, sőt rövid idő múlva a második gólt is berúgták a „bőrösök“­­ kapujába. Ettől kezdve azonban a bőrösök heves iramban támadni kezdtek és a vasutasok úgyszólván csak a védelemre szorítkoztak. A félidő 4:2 eredménnyel a bőrgyári csapat javára vég­ződött. A második félidőben heves kü­z­de­­lem után a vasutasok újabb két gólt kaptak. A bőrgyári csapat szép, észszerű passzjáté­­kával kiemelkedik a többi csapatok közül. Szép játékukkal a három belső csatár és W­e­i­s­z tűntek ki. A vasutas csapatban a középcsatár, N­y­á­r­á­d­y, Hermész és Haraszti III. voltak formában. (:) PAG. — PVSC. mérkőzés. Csütörtö­kön, március 25-én délután fél 4 órakor tart­ja bemutatkozó mérkőzését a PAC. football csapata közel hatévi szünetelés után. A pé­csi sportközönség érdeklődéssel várja régi kedvenc csapatának első szereplését a vas­utas csapattal. Az érdekesnek ígérkező mér­kőzést a Bánffy Dezső­ utcai vasutas sport­telepen tartják meg. (:)0PMSC. — Szigetváron. A­ pécsi mun­kás sport klub vasárnap Szigetvárra ment és a szigetvári atlétikai klubbal mérte ösz­­sze erejét. A mérkőzés esős időben folyt le. A PMSC. négy gólját az első 25 percben szerezte meg. A szigetvári csapat tizen­egyesből lőtte az első gólt. A mérkőzés 4­3 (4:1) eredménnyel végződött a PMSC. ja­­vára. A szigetvári csapat március 25-én Pécsre jön revans-mérkőzésre. (:) Mezei futóverseny. A pécsi munkás sport klub vasárnap délelőtt tartotta klub­közi mezei futóversenyét. A versenyen a PMSC. csapatán kívül a bőrv­ári torna klub csapata is részt vett. A csapatversenyt a PMSC. nyerte el 28 ponttal, míg a BTC. csapata 38 ponttal a második helyre került. Egyénileg az első lett J­a­g­a­d­o­s (BTC.), aki az 5 kilométeres pályát 19 perc alatt fu­totta be. A második P­e r p i­c­s (BTC.), a harmadik pedig Horváth (PMSC.) lett. HWWUeWWUUUtWUIKHWWtttáUCGCQ« — (Cirkus Wolfsohn) — C­irk­usd­rá na 5 részben. Egy szép, fehér, ruganyos, gummsikerekü gyermekkocsi eladó. Megtekinthető Báthori­ utca 8. sz. alatt. IC Pitaculi el 19 vagy két szo­bát bútorral vagy an­­nélkül, lehetőleg konyha és fürdő használattal. Ajánlatokat kérek Engel Alfréd, Városház­épület. he­ti előjegy­­zési naptárak előnyös árban kaphatók a Dunántúl nyomda és könyvkiadó részv. társá­nál Lyceum-utca 4. sz. Szipl Bálint kiskassai lakos József nevű kiskorú fiáért nem vállal felelősséget. * E rovat alatt közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. A szentlőrinczi járásbiróság közhírré teszi, hogy Adorján Józsefné sz. Rónai Julianna té­­sényi lakos részéről előterjesztett holtnak­­nyilvánitási kérelme folytán az eljárást meg­indította s az eltűnt részére ügygondn­ául dr. Ley Pongrácz szentlőrinczi üg­yvédet ren­delte ki. Az eltűnt neve: Adorján József, születési helye: Téseny, született 1889. március hó 22-én, atyja neve: Adorján Péter, anyja neve: Bónai Katalin, házastársa neve: Bónai Julianna, eltűntnek gyermeke nincs, foglalkozása: föld­­míves és utolsó lakhelye Téseny (Baranya megye.) Vagyona van, ingatlana Téseny köz­ségben. Eltűnt Téseny községből, 1915. évi január hónapban Pécsre a volt m­. kir. 19. honvéd gyalogezredhez mint újonc vonult be s kikép­zése után 1915. év május hó elején V. me­netszázaddal az orosz harctérre küldetett. Állí­tólag 1915. május 30. körül a Lemberg kör­nyékén vívott Marczokban egész századával együtt elpusztult vagy fogságba esett. Rend­fokozata nem volt. Utolsó ismert tábori posta száma 17. Legutoljára ,1915. május havában adott életjelt magáról. Értesítés sem a katonai hatóságtól, sem a Vöröskereszt Egylettől nem érkezett. A járásbiróság felhív mindenkit, hogy az esetben, ha az eltűnt életben létéről, tartóz­kodási helyéről, halálának vagy eltűnésének egyéb körülményeiről így különösen arról volna tudomása, hogy az eltűnt a hirdetmény­ben jelzett időn túl még életben volt, azt a hirdetménynek a bíróságnál 1920. évi már­­czius hó 24. napján történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt jelentse be a bíróság­nak, egyszersmind közölje az adatokat, me­lyekből az eltűntnek életben léte megállapít­ható, mert ha ezen időpontig bejelentés nem érkeznék, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnak nyilvánítás kér­désében határozni. Szentlörinczen, 1920. évi márczius hó 4 napján. Bőgős S. k. Ibi­ó. A kiadmány hiteléül: Szekeres irodatiszt. Nyilt-tér sport FEPZOSZŐnyegBk . Könyvtárakat Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ Kiadja a DUNÁNTÚL NYOMDA R T Pécs mm megvételre kerestetnek. Ajánlatok „Keleti“ jeligére a kiadóhivatalba kéretnek f. hó 23. és 25. 752 Legmagasab árban veszünk mindennemű tégelyeket dr. Vámos Arthur drogériája (Városház épület). — 1-2 szobás lakást — keres fiatal házaspár a város bármely részére azonnali vagy május 1-re átvételre Ügynökök dijaztatnak. Bővebbet Gyenes, József­ utca 29. Carbid csak nagyban eladó NEISER Á. Rákóczi út 37. Telefon K­-99. sz. műveket vesz a Dunántúl köny­vkereskedése­­ Pécs, Széchenyi-tér. 9-10. Egy jobb családból való négy polgárit végzett leány, aki gépírásban és iro­dai teendőkben jártas, bármily irodai oln­almozást keres április hó 1-ére. — Szives megkereséseket: „Komoly munkaerő“ jeligére a kiadóhivatalba kérek, gyermektelen házaspárhoz, felvétetik. Tímár­ u.­­ 18. sz., földszint balra. 756 b ......... " ' ■ ' 1­­..— i Pn h­­­i Honik kereskedelmiévi, termíny- j U 11 11 " " • és in­gatlanforgalom irodája­­ Pécs, Apáca­ utca 1. (Sipőcz-féle ház.) Telefon 663 Vess, elad és bizományban értékesít min­dennemű kereskedelmi és mezőgazda­­sági terményeket bort stb. Közvetít: házat szőlőt és földbirtokot. Vállalja kereskedelmi, ipari és műszaki cé­gek képviseletét, vagy magánosok nagyobb bevásárlásaira szóló megbízásait. A mohácsi járásbíróság. 1129/6—918. szám. Idéző hirdetmény. A mohácsi járásbíróság közhírré teszi, hogy Mohácsi Takarékpénztár felperesnek Gamos Gyula alperes ellen 24000 kor. iránt indított perében a per felvételére és érdemleges tár­gyalására határnapot tűzött és felhívta a fele­ket, hogy 1920. évi május hó 7. napján dél­előtt 9 órakor hivatalos helyiségében (3. ajtó­­szám alatt) jelenjenek meg, egyszersmind pe­dig az alperes részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik, ügygondnokul Dr. Miskolczi Gyula ügyvédet (lakik Mohács) nevezte ki. A bíróság felhívja az alperest, hogy a fent megjelölt határnapon és órában meghatalma­zott ügyvéd által jelenjen meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyette eljárni. Mohács, laz6. évi március hó 15. napján. Dr. Cvenits Antal s. k. jbiró. A kiadmány hiteléül: Belyánszky Milán. A szentlőrinczi járásbiróság. 336/1920. szám. HIRDETMÉNY. Hunnia tejgazdaság részvénytársaság Pécs, Rákóczy­ ut 36. Telefon 99 43. 3532 Én is veszek mindennemű ékszereket, arany és ezüst törmeléket és brilliánsokat a legmagasabb napi áron. LAULY JÓZS­EF, órás és ékszerész, Irtalmasok­ u. 14. emelet. reszek legmagasabb áriján férfi,­ fiú,­ gyermekruhát és cipőt Kívánatra házhoz is megyek. frankfurter Ármin irányi Dániel-tér 10. Telefon 470. Zseb­lámpák és zseblámpa elemek megérkeztek. Molnár Arthur varrógép és gramofon javító műhe­lye, Pécs. Telefon 6-17. Aranyért, ezüstért, briliiánsokért és mindennemű ékszerekért bár­kinél magasabb árakat fizetnek . GOTTLIEB és LAUFER írás, aranyműves és ékszerkereskedő Pécs, Kossuth Lajos­ utca 5. E szakmába vágó mindennemű javítások szak-Veszel! „BEROKVA“ bélyegeket naponta 5 és 7 óra között Teréz-utca 17. szám 1. emelet 675 Mosott rongyot vesz a Dunántúl nyomda r.­t. Pécs, Lyceum­ utca 4. Francia parfümök, szappanok, borotva szappanok és púderek Vámos drogériában. | „fitilom- Angol - Creme | 1 tégely 12*- K. | „Brabant“ arckréme | 1 tégely 14*- K. a legjobb í­rószépitő szerek, kaphatók Geb­et« és Graef drog­ériájában Pécs, Király­ utca 4. sz. — Viszont­eladóknak magas árengedmények. IIS’GORIN 16 csodagyu..sasággal irtja a poloskát. Kapható: Remény gyógyszertárban, Majlath-ter. szézgálie (kékkő) 1. rendű 98—99 °/- os garantálva nagyban és kicsinyben jutányos árban Római Róbert fűszer és csemege kereskedésében. Pécs, Irgalmas u. I. 721 Egy kis 720 Kovácsműhely teljes (szerszám) berendezés 7500 bor. 400 liter fehér, 200 liter jó us siller bor 26 koronáért eladó. Cim. Fleischmantz Mihály Bányatelepi­ ut 12. szám. Pécs, B 1 & JL­­ (Brimsa) jó minőségű és pol BbIpSSOI gácsa sajt a böjtre kapható Római Róbert ftiszer és csemege kereskedé­sében Pécs, Irgalmasok­ utca 1.­­42 (Vzalomigazgató fiatalabb, szakképzett erő mielőbbi alkalmazást nyerhet a Mohácsi Malomipar R.-T.-nál Mohá­cson a hová a részletes ajánla­tok küldendők. 735 VESZEK ÁLLANDÓAN magas árért használt zongorákat (hosszukat is), továbbá jutányosan vállalok szakszerűen cs, tartós hangolást és javitást. BINGOLD KÁLMÁN zongora és orgona készítő és hangoló Kiskirály­ u. 6. Telefon 727. 2951 Haviboldog­asszony dűlőben fekvő V/2 hold alkalmas SZÍJÉN­ szabad kézből eladó. Bővebbet Felső-Havi­boldogasszony utca 28. sz. alatt. 758 A szentlőrinci járásbiróságtól. 337/920. sz. HIRDETMÉNY: 1­754 »POSLO Kedd, szerda, március 23-24. Repriz! Fata-Morgana A szentlőrinci járásbiróság közhírré­ teszi, hogy Hegedűs Antal bodai lakos részéről elő­terjesztett holtnak nyilvánitási kérelme folytán az eljárást megindította s az eltűnt részére ügygondnokul dr. Sey Pongrác szentlőrinci ügyvédet rendelte ki. . Az eltűnt neve: Hegedűs Vince, születési helye : Boda, született: 1894 január hó 76.-én, atyja neve: Hegedűs Antal, anyja neve: Ka­­csar Erzsébet. Nőtlen. Foglalkozása : földmű­ves, utolsó lakhelye : Boda (Baranya megye). Vagyona nincs. . . Eltűnt Boda községből Pécsre, a voltes, és kir. 52. gyalogezredhez mint újonc 1914. október havában vonult be; kiképzése után előbb a szerb, majd 1915. július havában az ezred egyik menetalakulásával az orosz harc­térre került. 1916. év augusztus hónapjáig több levelet irt; ez idő óta azonban hírt nem adott; értesítés­rőla sem a katonai hatóság­tól, sem a Vörös Kereszt egylettől nem érke­zett. 1916. év őszén az ezred tábori lelkésze által feladott csomagban atyja Hegedűs Antal címére postán minden kísérő irat érke­zett az órája és 10 K készpénze. Rendfoko­zata nem volt. Tábori posta száma: ismeretlen. A járásbíróság felhív mindenkit, hogy az esetben, ha az eltűnt életbenlétéről tartózko­­ó­dási helyéről, halálának, vagy eltűnésének egyéb körülményeiről, vagy a holt­aknyi bá­­nitás szempontjából fontos egyéb körülmé­nyekről, így különösen arról volna tudomása, hogy az eltűnt a hirdetményben jelzett időn túl még életben volt, azt a hirdetménynek a bíróságnál 1920. évi március hó 24. napján történt kifüggesztésétől szánított 60 nap alatt jelentse be a bíróságnak, egyszersmind kö­zölje az adatokat, melyekből az eltűntnek életbenléte megállapítható, mert ha ezen idő­pontig bejelentés nem érkeznék, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holtnaknyilvánítás kérdésében határozni. Szentlőrinc, 1920. évi március 1. Bőgős s. k.­­biró. Kiadmány Inteléül: Szekeres, irodafőtiszt. I der mélyen leszállított árban kap­ható kicsinyben és nagyban a­z­i . Pécs, Lyceum­ utca 4. szám. Kiadóhivatali üzenetek Biztos jövő, Megbízható, Árva család, Langer Posten, Harlem, Osijek, German, Édes otthon, Állandó, Perfekt, Jövő, Sürgős, Agár, Pécs, jeligére levél van a kiadóban. DUNÁNTÚL Nyomatott a ,,Dunám«!'' (Wessely és Horváth) R. T. könyvnyomdájában. Pécs: Lyceum­ utca 4. — 1920. Kedd, március 23.

Next