Dunántúl, 1920. szeptember (10. évfolyam, 173-197. szám)
1920-09-26 / 194. szám
2. oldal Expressvonatok Bécs- Budapestt Bukarest között Budapest, szept. 24. — A magyar-román vasúti forgalom megnyitását tárgyaló konferencia, a szövetségesek közreműködésével és a magyar, valamint az osztrák vasutak kiküldötteinek beleegyezésével elhatározta, hogy hetenkint háromszor közlekedő expressvonatot fog járatni Bécs-Budapest-Bukarest között. A Budapest és Románia között naponkint több vonalon meginduló forgalom ügyeiben úgy határoztak, hogy azt csak akkor valósítják meg, ha Románia is kötelezi magát, hogy a szükséges mozdonyokat és szenet rendelkezésre bocsátja. A lengyel-lett béketárgyalások megszakadtak Varsó, szept. 25. — A lengyel delegáció elnöke, aki részt vett a lett béketárgyalásokon, tegnap visszaérkezett Varsóba. A béketárgyalások azért szakadtak meg, miért a lett kormány csak abban az esetben hajlandó csapatait az úgynevezett Foch vonalra visszavonni, ha a lengyel csapatokat is visszavonják és az így támadt semleges zónában lengyel-lett közigazgatás lesz. A lengyelek kijelentették, hogy ezek a feltételek teljesíthetetlenek és ezért elhagyták Kálváriát Balkán szövetség alakul Bécs, szept. 25. — Diplomáciai körökből szerzett értesülés szerint Sztambulinszky bolgár miniszterelnök Szófiából Londonba utazik, ahova Take Ionescu megérkezését is várják. Visszajövet Sztambulinszky Bécsbe és Prágába is ellátogat, hogy ott a vezető politikusokkal tárgyaljon. Október elején a Balkán államok miniszterelnökei konferenciát fognak tartani Bukarestben. A tanácskozásokon el fogják simítani a Balkán államok között még fennálló ellentéteket, hogy azután egymással karöltve dolgozhassanak érdekeikért. Ltartóztatások a newyorki bombamerénylet miatt Páris, szeptember 25. — Newyorki lapjelentés szerint a rendőrség letartóztatott egy Besser Ede nevű embert. Állítólag ő írta alá azt a levelet, amelyben a merényletet a Morgan-bankház igazgatóságának bejelentették. Sógora azt mondja, hogy Besser nem beszámítható. A kommunista munkásszervezet öt tagját azon gyanú alapján, hogy a merényletben részt vettek, letartóztatták. Egyiptom önállósága Lndon, szept. 25. — A Times jelenti Kairóból, hogy a törvényhozó gyűlés 44 szóval 3 ellenében elfogadta Lord Milners reformjavaslatát Egyiptom önállóságára vonatkozólag. Lengyel-ukrán előnyomulás Wolhyniában Berlin, szept. 25. — A lengyel sajtóiroda jelenti, hogy az egyesült lengyel-ukrán csapatok előnyomulásukat ismét megkezdték Wolhyniában. Budyenni lovas csapatait a lengyelek ismét megverték, amelynek következtében az oroszok az egész frontjukat kénytelenek voltak hátrább tolni Luck és Schitonkco között. Az ukránok benyomultak Podoliába Bécs, szeptember 25. — Az ukrán sajtóiroda jelenti: A keddre virradó éjszakán az ukrán csapatok széles fronton Ivanje-Pustenál átkeltek a Zbruconés a bolsevikieket a keleti parton levő megerősített állásaikból kivetették. Podolia fővárosát, Kamenetz-Podolszkot elfoglalták. Pe 11ura csapatainak előrenyomulásával kapcsolatban a podoliai ukrán felkelők a bolsevikiek háta mögött fokozott tevékenységet fejtenek ki. Itt Ht A — U| hivatalos óra a városházán. Az új városi vezetőség mától kezdve megváltoztatta a városházi hivatalos órákat. A hivatali idő egyfolytában délelőtt 8—2 óráig tart, délután nincs hivatal. Külön fogják meghatározni a feleket fogadó órákat is. A régi tisztviselők ügye még mindig nem intéződött el véglegesen. Ma ismét több régi tisztviselőt rendeltek be. Árkovics Ferenc rendőri írnokot, aki nem volt hajlandó tovább dolgozni, áttették a demarkációs vonalon. Ma délutánra beidézték Rauch János főmérnököt és Soós Nándor főkapitányt. Rauch Jánost felszólították, hogy hivatalát holnap 8 órakor adja át utódjának. Soós Nándornak megengedték, hogy a városban tartózkod- l hassák. Úgy hírlik, hogy az új vezetőség a városház épületének takarékosabban való tisztán tarthatása érdekében megtiltja a váírosház folyosóján és lépcsőházában a do-hányzást. A tilalmat bírsággal szándékoz- nak foganatosítani. Akiknek a rendőrségen van dolguk, azoknak ezután a Percel-utcai kapun és az oldalt eső lépcsőn kell feljára t niok. Linder Béla vasárnap Bevgradba utazik az SHS. kormánynál elintézendő hi-vatalos ügyekben. Az elhagyott szegény gyermekek iskoláztatása. A most megkezdődött tanévben a pécsi állami gyermekmenhely kötelékében gondozott és nevelőszülők családi körében Pécs város területén elhelyezett tanköteles korban levő szegény, elhagyott gyermekeknek beiskoláztatása nagy nehézségekbe ütközik, mivel azoknak csak egy része volt a szükséges előírt tankönyvekkel és tanszerekkel ellátható. A már 2 év óta legsúlyosabb pénzhiányban szenvedő gyermekmenhely alig volt képes eddig is a gyermekek élelmezéséről, gyógyszereiről és tartásdíjairól gondoskodni, nem képes minden tankötelest mindazokkal ellátni, amikre az elemi iskolai tanulmányaiban való előhaladás miatt nélkülözhetetlenül szükséges volna. Az egész társadalomnak közérdeke az, hogy e szerencsétlen gyermekekből értelmes, használható polgárok váljanak, ezért a pécsi állami gyermekmenhely igazgatósága kéri mindazon jószívű emberbarátokat, akiknek otthon már saját gyermekeik által használt, de még jó állapotban levő nélkülözhető elemi iskolai tankönyveik, vagy tanszereik vannak, szíveskedjenek azokat minélelőbb beküldeni, vagy az intézetet értesíteni, hogy hova és mikor küldhetnek el ez adományaikért. A pécsi jogakadémiai olvasókör pénteken délután választotta meg új tisztikarát, amely a következőképen alakult" Elnök Hangi Ferenc, alelnök Hompola Mihály, főjegyző Hasznos Ignác, aljegyző Szabó László, főkönyvtáros Hirt Ferenc, alkönyv-táros Böröcz Jenő, főpénztáros Egerszegi Géza, ellenőr Rév Géza, főháznagy Mojzesz János, alháznagyok Istók Jenő és Tomby Ferenc. Továbbá minden évfolyamból kétkét választmányi tagot választottak. Értesíti a kör elnöksége a választmány tagjait, hogy szeptember 26-án, vasárnap délelőtt 10 órakor választmányi ülés lesz. A Kulturest a keresztényszocialistáknál. Vasárnap este fél 9 órai kezdettel hozza színre az Arany János önképzőkör műkedvelő gárdája Guti és Rákosi A tartalékos férj című kitűnő bohózatát. Az est iránt nagy az érdeklődés, a jegyek jó része elővételben kelt el. Vasárnap délelőtt még válthatók József utca 15. szám alatt az irodában. — Egy idősebb asszony a délutáni órákra gyermekek mellé ajánlkozik. Cim a kiadóhivatalban. — Eljegyzés. Guta József dr. ikir. ügyész eljegyezte Budapesten özv. Wittenbarth Szilárdné Angyal Etit. (Minden külön értesítés helyett.) — Horvátországból kitiltott osztrák lapok. A horvát bánk Grazban megjelenő Grazer Tagespost, Grazer Volksblatt és az Arbeitersvville című lapokat Horvát-Szlavonország területéről kitiltotta. — Árad a Dráva. Barcsi jelentés szerint a Dráva kiöntött medréből és az egész környéket elárasztotta. A folyó vízállása másfél méterrel emelkedett, amely körülmény ősijeket is veszélyezteti. — Holttest a Drávában. A Drávából kedden egy 35—40 év körüli férfi holtteste vetődött partra, amely körülbelül három hétig lehetett a vízben. Az illetőt, mint azt megállapították, úgy gyilkolták meg és a Drávába dobták. Kilétét mindezideig nem sikerült megállapítani. — Ellopott lószerszámok. Visnya Ernőnek a Siklósi-országút mentén levő gazdaságának istállójából az éjjel ismeretlen tettesek három lószerszámot loptak el. — Schenk professzor előadásai. Tegnap este Schenk professzor új programmal ej ’ tette bámulatba a közönséget. A szuggestió erejének érdekes megnyilatkozásait adta a médiumok által teljesített feladatok útján. Mint passzív szereplő is bámulatos sikert ért el a gondolatok és cselekmények kita-lálásával. Előadásának érdekességét növelte néhány humoros jelenettel. Így egy felnőtt férfit a három éves gyermekkorában ringatott, néhányat egy sétabotnak szóló szerelmi vallomásra, másokat a színpadon való úszásra kényszerített. A közönségi nagy érdeklődéssel és derültséggel fogadta az érdekesnél érdekesebb számokat. Schenk professzor utolsó előadása vasárnap este lesz. A pécsi iparos olvasókör műkedvelő ifjúsága október 3-án, vasárnap este fél 9 órai kezdettel a nőegylet összes termeiben a kórházépítési alap javára tánccal, világ- postával, szépségversennyel stb. egybeköttöit zártkörű őszi táncestélyt rendez. Belépődíj személyenkint 30 korona. Kapuzárás 11 órakor. A zenét Banka Pista szolgáttatja. ' — Milliós lopás. Gayer Jenő keres-kedő egy millió értékű selyemmel megrakodott ládával utazott Bécsbe Zagreb felé. Útközben a ládát valaki felnyitotta és a selymet kilopta. — Feketehimlő Ausztriában. A Mosonmegyével határos Schönaubrunn községben augusztus folyamán egy kisgyermek feketehimlőben megbetegedett. A himlős fiút Bécs egyik kórházába szállították s a községben minden intézkedést megtettek, hogy a veszedelmes betegség el ne terjedhessen. Az intézkedések eredménye különben az, hogy az osztrák helységben azóta tizenkét feketehimlő eset fordult elő. Elfogták a húsz dinárosok hamisítóját. Zagrebi jelentés szerint Vugrovci faluban elcsíptek egy Gao v icsi nevű egyént, akiről megállapították, hogy egy gépekkel felszerelt szobában húsz dinárosokat gyártott. Galovics bevallotta, hogy öszszesen 16.000 darab húsz dinárost gyártott. Ebből a rendőrségnek sikerült 15.100 darabot lefoglalni. Galovics a hamisítványokat Ausztriába akarta szállítani és ott akarta értékesíteni. Tekintettel arra, hogy csaknem az összes hamisítványok a rendőrség kezeibe kerültek, a hamisítványoktól való félelem felesleges. DUNÁNTÚL Vasárnap, 1920. szeptember 26. Pénzsegély Ausztriának Bécs, szept 25. — A jóvátételi bizottság bécsi osztálya pénzügyi tervet dolgozott ki abból a célból, hogy Ausztria újjáépítését anyagi biztosítékkal megkönnyítse. A jóvátételi bizottság, hír szerint, arra törekszik, hogy Ausztria részére a külföld által engedélyezett hitelek keretén kívül további pénzügyi segélyt is szerezzen, nyersanyagok beszerzésére szolgáló hitelek alapján. A jóvátételi bizottság bécsi osztályának egy tagja Brüszszelbe utazik, hogy az ottani pénzügyi konferencián Ausztria pénzügyi helyzetéről előadást tartson. A német kommunista párt megváltoztatta nevét Berlin, szept. 25 — A német kommunista párt nevét moszkvai parancsra Németország kommunista pártja, a harmadik kommunista internacionálé osztálya —■ névre változtatta át. Deschanel állapota Berlin, szept. 25. — A Matin jelenti: Deschanel állapota rosszabbodott és most már állandó felügyeletre szorul. Az orvosok tanácsára a közeli napokban gyógyulás céljából Délafrikába utazik. Enver pasa és Kun Béla a keleti népek kongresszusán Moszkva, szept 25. — Enver pasa a keleti népeknek Bakuban tartott kongresszusán beszédet mondott. Kijelentette, hogy Törökországnak ő az egyetlen jó barátja. Utána Kun Béla beszélt és felhívta az összes elnyomott államokat, harcoljanak ki az imperializmus ellen. — Szerencsétlenül járt postatanácsos Rudad Ferenc postatanácsost, akit Pécsről Kaposvárra helyeztek át, szélütés érte. Állapota aggasztó. — 200 család kiutasítása Suboticáról. A Slobotina Stampa írja- Azokat a tisztviselőket, akik a hivatali esküt nem tették le, kivétel nélkül átteszik a határon. Nyolc napon belül mintegy 200 családnak kell kiköltöznie Szabadkáról. — A magyarországi hadinyereségadó. A hadinyereségadónak 1919. évi kivetése tárgyában a magyar pénzügyminiszter június hó végén kiadott rendelete szerint mindazok kötelesek vallomást adni, akiknek összes jövedelme a 13.000 koronát meghaladta, továbbá az egyéb jövedelemmel nem biró magánalkalmazottak akkor, ha szolgálati illetményeik a 20.000 koronát meghaladják. A vallomást szeptember végéig kell beadni. Az időközben megalkotott adónovella (1920:XXIII. t.-c.) az adókötelezettség alsó határát megváltoztatta, amennyiben kimondotta, hogy vallomást csak az köteles adni, akinek jövedelme a 30.000 koronát meghaladja. Az egyéb jövedelemmel nem biró magánalkalmazottak csak akkor adnak vallomást, ha szolgálati illetményeik az 50.000 koronát meghaladják. Eszerint tehát nem kötelesek vallomást adni, akiknek 1919. évi jövedelme a 13.000 koronát meghaladta ugyan, de 30.000 koronánál nem több, egyéb jövedelemmel nem biró magánalkalmazottak közül pedig, akiknek szolgálati illetményeik 1919. évben a 20.000 koronát meghaladták, es 50.000 koronán alul maradtak. Ha az ilyen adózók vallomásaikat netalán már beadták volna, természetesen nem lesznek megadóztathatók, amire a pénzügyminiszter a pénzügyi hatóságokat rendeletben figyelmeztette is. — 800 ezer szarvasmarhát és 151 ezer lovat követel az antant Németországtól, Berlinből jelentik. A jóvátételi bizottság állítólag közölte a német kormánnyal, hogy mekkora állatállományt kell összesen az antantnak kiszolgáltatni. E szerint Németországnak 800.000 darab szarvasmarhát és 150.000 darab lovat kell kiadnia. Kisajátítják a csehországi Habsburgbirtokokat. Prágából jelentik, hogy a minisztertanács a császári, valamint a volt uralkodóház tagjainak birtokairól szóló kisajátítási törvényt tárgyalta. A kisajátítandó birtokok közül főképpen a következők forognak szóban: Az elhunyt bajor királyné, született Estei Mária Terézia főhercegnő hagyatékához tartozó birtokok, Ferenc Ferdinánd konopiszi birtoka, amelynek jelenlegi tulajdonosa Hohenberg Miksa herceg, a volt trónörökös egyik fia, továbbá a chlumetzi birtok, amelynek jelenleg Hohenberg Ernő herceg a tulajdonosa, azonkívül az olmützi uradalom, amelynek Jenő főherceg a név szerinti tulajdonosa, de ebből a birtokból elkülönítik azt a részt, amely a német lovagrend vagyonához tartozik. — A párisi patkányháború. A párisi patkányháború első napjáról megjelentek a hivatalos jelentések. A harc első napján, szeptember 13-án 600 patkány esett áldozatul. A patkányokat a gyűjtőhelyeken patkányszámláló biztosok vették át. A beérkező szemeteskocsi bakja alól zsákszámra emelték le a házankint összegyűjtött patkányhullákat. Valamennyit zárt tartályokba dobták, amelyekből az égetőtelepen máglyát raktak. Az első nap eredményét, amely 25 centimjával 130 frankjába került a városnak, nem tartják kielégítőnek, de remélik, hogy a következő napokban ezrével fogják beszolgáltatni a veszedelmes rágcsálók kihűlt tetemeit. A szemetesek minden egyes patkány után külön öt centimot kapnak. — A felsöolaszországi árviz. Ljubljanalaibachi jelentés szerint a felsöolaszországi árviz következtében a vasúti forgalom nagyon megrongálódott. Udine és Villach közt a közlekedés teljesen elpusztult, mert a Fellach völgyében Tarvis és Udine között Genova közelében az ár az országutat ötszáz méternyi hosszúságban elborította és hasznavehetetlenné tette. Hasonló dolog történt Udine és Cassarca, valamint Canossa és Pincio között. A róma-velence-tarvisbécsi gyorsvonat hétfőn délben pontosan megérkezett Udinéba, de Treviso irányában nem folytathatta útját tovább és szerdán reggel harmadfélórai késéssel Treviso, Castelfranco, Trient, Franzensfesten át Villachba érkezett. ** — A köztisztviselők beszerzési csoportjának vezetősége közli a tagokkal, hogy szeptember 27. és 28-án, hétfőn és kedden délelőtt 8 órától 12 óráig franck kávét és sót, szeptember 29-én, szerdán délelőtt 8 órától délig vajat, szeptember 30-án és október 1-én, csütörtökön és pénteken délelőtt 8 órától 12 óráig kisebb adag cukrot és október 2-án, szombaton délelőtt 8 órától délig vajat oszt ki.