Dunántúl, 1922. április (12. évfolyam, 75-98. szám)

1922-04-16 / 87. szám

t. OVSA K­­­ft. — Zászlószentelés. A szigeti külvárosi Vass-jótékony asztaltár­saság április 17-én, húsvéthétfőn gyászzászlóját Zichy Lujza gróf­nő zászlóanya közreműködésével, felszentelteti. A felszentelést a ferencrendiek templomában reg­gel 8 órakor kezdetét veendő szent­mise előzi meg. Délután 4 órakor­­Nyáry Pál református lelkész fogja a zászlót az asztaltársaság szigeti országút 27. szám alatt levő helyiségében megáldani. Mindkét ünnepségre az összes asztaltársasá­gi tagokat és vendégeket m­eghív­ja a rendezőség.­­• A vadházasság vége. Szá­lzi Ferenc cserkuti lakos felje­lentést tett a vele vadházasságban élő özv. Bugyakicsné szül. Faulovics Anna ellen, hogy az április 13-án 10 kiló lisztet és 2950 koronát magához véve, Pécsre jött. A nyomozás során az asszonyt megtalálták az egyik vendéglőben, amint javában mulatott. Előállí­tották és átadták a kir. ügyészség­nek. — Még kapható városi burgo­nya. A város burgonyájából még 50 méter mázsa vár eladásra. Eb­ből a mennyiségből bárki tetszés szerinti mennyiségben vásárolhat az ünnepek után minden korláto­zás nélkül. A burgonya kilogram­­monkint 8 koronáért a városi élel­miszerraktárban (Xavér-u.) kap­ható. — A lőszerkereskedők szakosz­tálya a kereskedők testülete he­lyiségében kedden este 8 órakor értekezletet tart. Tárgy: a liszt forgalmi adója. — Megszórta a rendőrt. Péter Gyula pécsi napszámost a rendőr­­őrszem botrányt okozó részegség miatt elő akarta állítani Amint a város felé haladtak, Péter Gyula a rendőrt zsebkésével megszúrta a Jobb képét. Hatóság elleni erőszak­­ámen megindult ellene az eljárás. — Stabil gőzgépkezelői tanfo­lyam. A fémipari szakiskolán a stabil gőzgépkezelői tanfolyam áp­rilis 19-én, szerdán este 6 órakor alakul meg. Költsége 330 korona. — Elfogott tolvaj. A budapesti leír törvényszék még 16-ban lo­pás miatt köröző levelet adott ki Szerezta István ellen Az egyik pécsi államrendőr tegnap felismer­te az utcán és előállította. Illeté­kes helyre való továbbítás céljá­ból átadták a kir. ügyészségnek. — Jótékonyság. Beck Lajos tb. kanonok, nagybicsérdi esperes­plébános 1000, Benedek Zsig­­mond gőzmalomtulajdonos Vaj­­szlóról 500 koronát küldött a szer­kesztőséghez a hadirokkantak húsvéti felsegélyezésére. — A „Pécsi Kölcsönös Jótékony­­Temetkezési Egyesület“ (Király­ u. 24.) vezetősége értesíti a tagokat, hogy az április 9-ére hirdetett köz­gyűlés határozatképtelenség mi­att megtartható nem volt. Az újabb közgyűlés április hó 17-én, fiusvét hétfőjén d. e. 11 órakor lesz a Régi Sorházban. Bár a köz­gyűlés tekintet nélkül a megjelen­tek számára, meg lesz tartva, a vezetőség mégis felkéri a tagokat, hogy, tekintettel a tárgyalandó ügyek fontosságára, minél nagyobb számban jelenjenek meg. — Parfüm koncert a Pannóniá­ban április 20-án. — Felvágta a gyomrát. Egy hé­ten belül ez már a harmadik eset, hogy a sír felé közelgő öreg meg­­­unva az életet, azt eldobja magá­­­­tól. Ebben a szomorú sorsban a­­ harmadik­­özv. M e n t r­a Keresz­­t­­élyné 75 éves háztartási alkalma­zott, aki legutóbb Fényes Pál­­ főmérnöknél volt szolgálatban, Özv. Mentráné április 12-án hajna­li 3—4 óra között konyhakéssel felvágta a gyomrát és hamarosan elvérzett. Holttestét kiszállították a központi temető halottas házá­ba. Tettének oka ismeretlen. _ A szociális missziótársulat közli, hogy szerdán, április 19-én d. .u. 5 órakor vezetőségi, 6 óra­kor pedig csoportvezetői gyűlés lesz és kéri az érdekeltek pontos megjelenését. — Székrekedés. Korányi pro­fesszor, az országos igazságügyi orvosi tanács elnöke, megállapí­totta, hogy a „Ferenc József“ ke­­serűvíz biztos és kellemes has­hajtó. — A lipcsei és frankfurti kiál­lításból hirdetett gyönyörű gyap­jú kelmék és divat újdonságok megérkeztek. Párisi Áruház, Ki­rály- és Kazinci-utca sarok. Tel. 5-36. — Rezet, fémet, használt gépe­ket, legmagasabb árban vesz Ko­vács és Negele Pécs, Rákóczi-ut 78. Littke-kaszárnya.­­ — Egy Pécsről menekült bá­­­­nyász visszatérése. Stier János­­ bányamunkás azok között volt, a­ki a kommunista vezérek agitáció­ja alapján megszökött a Pécsre bevonuló nemzeti hadsereg elöl. Stier János úgy látszik, nem tud­ta tovább elviselni a hontalansá­got és tegnap Barcsnál visszatért meneküléséből. A barcsi kiren­deltség Pécsre szállította. Az ál­lamrendőrség nyomozást tett fo­lyamatba, terheli-e Stier János lelkét valami bűn a megszállás idejéből. — Uj találmány szemüvegek tökéletesítése terén! A világhírű Goerz optikai művek uj fajta üve­geket szabadalmaztatott, amelyek rendkívül megkönnyítik a látást. E­zen üvegek Goerz, Largon név alatt vannak forgalomba. A váro­sunkban már létező optikai inté­zet ezen újfajta Goerz-Largon üve­geket sietett raktárra venni, hogy szépszámú vevő közönségének ily irányú igényeit is fennakadás nél­kül kielégíthesse, e mellett termé­szetesen kitűnően bevált eredeti Zeiss punktól és mindennemű kombinált üvegeket is raktáron tart és motorikus műhelyében a legtökéletesebb amerikai keretek­be csiszolja. Figyelemre méltó­­hogy ezen üvegeket egyedül Chmura Optikai Intézet tartja raktáron. ! DUNÁNTVE Vasárnap, 1922. április 16. Pécsi bűnesetek *._ _________ Eltűnt két zsák cukor - Egy perzsa szőnyeg törté­nete - Tetten ért tolvaj - 22500 koronás lopás Meglopott pécsi asztalosmester városlődi kereskedőtől ellopott 10 méter zefirt. Bencsó később Moór­­ra, majd Pécsre költözött. A vá­­roslődi csendőrség megkereste az államrendőrséget, hogy Bencsó ellen tegye meg a szükséges lépé­seket. Huber János horváthertelendi lakoshoz múlt hó 15-én beállított két előtte ismeretlen egyén, egy férfi és egy nő. Elmondották, hogy soproni menekültek és lakást kér­tek. Másnap reggelre eltűntek a lakásból és magukkal vitték szál­lásadójuk 22.500 korona értékű ruhaneműit is. Az illetőket, saját aláírásuk szerint Kohler Ká­­rolynak és Werner Ilonkának hívják és nincs kizárva, hogy csak­ugyan menekültek, mert állandóan németül beszélgettek. Az állam­­rendőrség pécsi kapitánysága is nyomozást tett folyamatba kézre­­kerítésükre, mert nincs kizárva, hogy Pécsre menekültek. Fröhlich Gyula pécsi aszta­los még január 18-án feljelentést tett az államrendőrségen, hogy 10.000 korona értékű szerszámot elloptak tőle. A feljelentés során Fröhlich elmondotta ,hogy a házban lakó egyik cselédnek van egy ismerőse, bizonyos S­o­ó­s András asztalossegéd és azt a gya­núját fejezte le, hogy ő vitte el a szerszámokat. A nyomozás során előállítottak egy S­o­ó­s András nevű egyént, akiben azonban Fröhlich nem ismerte fel az illető Bencsó József főaknász a­z egyént. Most tovább folyik a nyo­mult évben Szeibert. Ambrus m­ozás az ügyben. Pécs, április 15. — Engel­m­nn Gyula pécsi kereskedő részére múlt hó 5-én egy vagyon cukor érkezett Kaposvárról. Az át­vételnél megállapították, hogy a száz zsák cukor közül kettő hiány­zik. A kár 20,000 korona. A nyo­mozás során megállapították, hogy a vagyon már sértett ólomzárral érkezett és így a lopást vagy az ‘►'Itt, vagy Kaposvárott követték el. Az államrendőrség pécsi kapi­tányságának megkeresésére most Dombóváron és Kaposváron is nyo­moznak a tolvaj után. Lóránt Lipót dr. orvos még 1920. decemberében megbízta F­ran­tics Ferenc pécsi lakost, hogy egy perzsa szőnyeget, egy aranyórát és egy nyakéket értéke­sítsen. F­r­a­n­t­i­c­s Ferenc az órát és a nyakéket el is adta és a pénzt átadta Lóránt dr.-nak. A perzsa szőnyeget, amelyért 4000 dinárt kellett kapnia még a mai napig sem adta át. Lóránt Lipót dr. most sikkasztás címén feljelentést tett ellene az államrendőrségen. B­­­u­m Sándor rövidáru keres­kedő, akol a Siklósi­ utca 21. szám alatt lakik, feljelentést tett a rend­őrségen, hogy tetten érte özv. B­e­­c­z­e Ferencné született Péter Er­zsébet napszámosnőt, amint az irányi Dániel-téren a ponyvájáról ellopott egy pár harisnyát és egy csomag cérnát. Az asszonyt elő­állították és miután a lopást beis­­­­merte, megindult ellene az eljárás — Anyakönyvi hírek. Az anya­könyvi hivatalban a mai napon a­ következő haláleseteket jelentet­­­­ték be: Petrovics Árpád rk. 15 éves, Kádár Sándor ref. 23 éves, Rácz József rk. 72 éves, özv. Cvit- * kovics Istvánné sz. Zöld Anna rk. 83 éves, Semetrok Lajos rk. 62 éves, Agg Vendel rk. 57 éves, Draksler Hajnalka rk. 5 napos, Máté Sámuelné sz. Szabó Almar rk. 61 éves, Hermann György rk* 62 éves, Hauser András rk. 79 éves, Mihalovics Jenő rk. 1 napos*. Az elmúlt hét folyamán házassá­­got kötöttek: Handler Rezső szál­lító és Schulhof Erzsébet. Cham­­pier János kárpitos és Boncz Ju­liánna Mária. Kovács Péter rőfös* kereskedősegéd és Kribernig Vil­ma. Sollőn Béla kereskedő és Vi­­rágh Margit. Teleki Sándor szőlő­birtokos és Lauber Erzsébet. Sze­keres János vasúti szertármunkási és Horváth Katalin. Késmárkys Ákos magántisztviselő és Szeder­kényi Etelka Katalin. Szirányi Rezső Károly honvéd őrnagy és Varjú Györgyike Jolán Ilona. Tótty­ István géplakatossegéd és Nagy Juliánna. Böttger Walter szénbá­nyaaknász és Riegel Aranka Kuni­gunda. — Ha Budapesten jól akar mu­latni, keresse fel Németh Nán­dornak, a volt pécsi színésznek a­ Nagy Komédia című kabaréját,­ amely a József-városban, Szerda­­­helyi-utca 14. sz. a. van. — Varr, alakit, tisztit, olcsón,­ szépen, jól: Emma-Salon, Anna­ u.­ 29. szám. — Schott­s szövetek gyönyörűi! szép mintákban uj küldemény ér­kezett 420 K-tól a Párisi áruház-] ban, Király- és Kazinczy-u. sarok*! Telefon 5-36. — Ki nem tud aludni? rendeljen ruganyos sodrony ágybetétet a Julián sodronyfonó és szitaáru gyárnál Pécs, Szigeti-országút 87* Telefon 10-66. — A gyermekmenhelynek. Har­dossy Ferenc órás és ékszerész a pécsi állami gyermekmenhelynek 30 kg. savanyu káposztát adomá­nyozott. Hálás köszönet. — Kolos fényképész a húsvéti ünnepeken is egész nap felvétele? két eszközöl. — Jó alkalom lakáscserére. Bu­­dapestről szeretne Pécsre költöz­ni nyugdíjas, tisztviselő családi, kiknek a fővárosban a Krisztina*’ körúton három szobás, másod­­emeleti lakásuk van, minden mel­lékhelyiséggel egyben. Három szo­bás, egészséges, száraz, napsuga­ras, lehetőleg kerttel biró, pécsi lakásért elcserélnék fővárosi laká­sukat. Közelebbi felvilágosítás­ai* pécsi ref. leik­eszi hivatalban nyer­­hető. (Tel. 4-28.) — Illatok koncertje április 20-án a Pannóniában — Kosztümök készen minden méretre, Lőwy-cégnél, Ferenciek­­utca 1. szám, — Tejgazdaságok, tejcsarnokot! részére a régóta nélkülözött sajt­vászon megérkezett Goldberger­ József Réka-boltjába, — Eljegyzési, házassági, családi vagy halálozási híreket, az összes fővárosi lapok részére, eredeti árak és utólagos fizetés mellett felvesz Hegyi Lajos hirdetési iroda Budapest, VII., Király­ u 67. ­ szaporodik a Pyram csípőkrém fogyasztó közönsége♦

Next