Dunántúl, 1923. február (13. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-15 / 36. szám
CMfflKrttRc. 1<323. február Tl' DÜNXNTÜE' — Halálozás, özv. Weissentock Jánosné február 11-én Nagydobszán 70-ik évében elhunyt. Halálát leánya, Hayden Józsefné és a nagyszámú rokonsággyászolta. Tóth Ede a Gambrínus vendéglő volt tulajdonosa, ma délelőtt hosszas szenvedés után meghalt Pécsett. Temetése február 16-án, pénteken délután 3 órakor lesz a központi temető ravatalozó terméből. Halálát felesége és két gyermeke gyászolja. Tóth Ede évekkel ezelőtt a Pannónia majd a Nádor éttermében volt főpincér.A háború után bérbe vette a Nick féle sörözőt. Két évvel ezelőtt a Deák utcában megnyitotta a Garabrínus vendéglőt, amelyet rövidesen népszerűvé tett. Gyógyíthatatlan betegsége azonban megakadályozta az üzlet vezetésében s ez ■volt az oka, hogypár héttel ezelőtt csődöt kért maga ellen. Feleségét és két gyermekét a legnagyobb nyomorban hagyta hátra. — Hannele, Gerhardt Hauptmann, a nagy német író legszebb alkotása, a „Hannele" kerül ma, csütörtökön és pénteken az Apollóban bemutatásra. A címszerepben egy új csillag tűnik fel, csodálatos realizmussal és érzéssel alakítván a kis balsorsüldözött leány könnyekig megható tragédiáját. — Eltűnt pénztárca. Erdeigác Mátyás, pogányi földmives ma délután fél egy órakor jegyet váltott a szentlőrinci állomáson és bejött Pécsre. Itt arra a kellemetlen felfedezésre jutott, hogy 72 ezer koronát tartalmazó pénztárcája hiányzik. Nyomban jelentést tett az államrendőrségen, ahol megindult a nyomozás annak kiderítésére, hogy a pénztárcát zsebtolvaj emelte-e el, vagy a károsult ezt elvesztette. — Egy három gyermekes özvegy ezúton kéri a közönséget, juttassanak a részére bárminő munkát. Mosni, vasalni is elmenne. Egyik leánya, aki iskolázott, irodai munkát is vállalna. — A baranyai méhészkar febr. 15-én, csütörtökön délután 5 órakor megkezdi előadásait a Máriautcai polgári leányiskola első emeletén levő I. B. osztályú tanteremben. Vasárnap délelőtt fél 10 órakor ugyanott választmányi ülés lesz. — Apró tudnivalók. A rossz látás, valamint szemidegesség, szemtől eredő szemfájás, a szemüvegviselőknél legtöbb esetben a rossz szemüvegektől ered. Ezért felhívjuk mindazon szemüveg viselők b. figyelmét, hogy városunknak egyedüli okleveles látszerésze minden szemüveg viselőnek díjtalanul megvizsgálja szemüvegeit, hol a legújabb tudományos alapon készítenek legmodernebb szemüvegeket, miután Chmura okleveles látszerész cégnek Pécsett is nagy motorikus üzem áll rendelkezésére. Főintézete: Budapest, Ferenciek tere 2. Pécsett Városház. — Egy árva kis leány elvesztette kézimunkatáskáját, benne volt arany szemüvege és körzője tokkal együtt. Kéri a becsületes megtalálót, adja le a szerkesztőségben. — A nyomorgó utcaseprő családjának Reiszig Ferencné ma 100 koronát adományozott a Dunántúl szerkesztősége utján. — A forgalmi adókönyvek visszaadása. Pécs város forgalmi adó osztálya felhívja azon adózókat, akik leszámolás céljából könyveiket beszolgáltatták és a kijelölt időben el nem vitték, hogy azokat legkésőbb február 17-ig, szombatig annál is inkább vigyék el, mert ellenkező esetben ellenük a megtartandó ellenőrzés során a törvény értelmében felemelt adó kirovását kell alkalmazni. — Az ingyenes gazdasági tanfolyam a városi polgári fiúiskolában (Hunyady utca) csütörtök este 6—7-ig lesz. Látogatókat, nőket és férfiakat szívesen fogadnak. Találtak ma reggel a Ferenciek utcájában 8 gallért és 2 pár kézelőt. Igazolt tulajdonosa átveheti az államrendőrségen. Szombaton forgalomba kerül a rozskenyér m ~m korona lesz kilója Pécs, febr. 14. — Az árvizsgáló bizottság a legutóbbi liszt ármegállapítások alkalmával két fajta kenyérliszt forgalombahozatalát rendelte el, I. és II. rendül. Az utóbbi liszttípusból készült kenyér í Ízletes és az ára jóval olcsóbb az elsőrendűnél. Az árvizsgáló bizottság ugyanezen alkalommal más módon is segítségére kívánt sietni a szegényebb néposztályoknak. Felhívta a malomtulajdonosokat, szerezzenek be megfelelő mennyiségű rozsot és úgynevezett kétszeres gabona lisztet hozzanak forgalomba. Ma arról értesülünk, hogy a malomtulajdonosok már beszerezték a rozsot és az ezzel 50%-ban kevert lisztet holnap, csütörtökön hozzák forgalomba. Ennek a kétszeres gabona lisztnek az árát 142 koronában állapították meg a malomtulajdonosok. A sütőiparosok, mint értesülünk, holnap délelőtt tartanak értekezletet a rozskenyér ügyében. Úgy értesítünk, hogy a rozskenyér ára körülbelül 126—128 korona lesz kilogrammonként. A sütőipaosok ugyanis úgy nyilatkoztak, hogy a rozskenyeret önköltségi áron akarják forgalomba hozni, hogy segítségére siessenek a nélkülöző néposztályoknak. Az árvizsgáló bizottság előreláthatólag pénteken állapítja meg a rozsliszt és a rozskenyér végleges árát. Mai számunkban megírtuk, hogy a budapesti malomtulajdonosok 4 koronával leszállították a liszt árát. Ma délután érdeklődtünk a pécsi malomtulajdonosoknál, van-e kilátás arra, hogy Pécsett is olcsóbb lesz a liszt. Azt a választ nyertük, hogy a liszt ára Pécsett változatlan marad. A pécsi malomtulajdonosok ugyanis 12 ezer koronás búzaár mellett kalkulálták az árakat és a gabona árfolyama ma 12.550—12 600 korona. Különben is a négy koronás árleszállítással a pécsi liszt még mindig 14 koronával olcsóbb, mint a budapesti. * Ez a malmosok álláspontja. A fogyasztó közönség ezzel szemben ugy Pécsett, mint Budapesten, egyformán érzi a lisztdrágaságot, amely mindjobban elviselhetetlen. — Lopások. Foszák Lászlóné Alajos-utca 15. számú lakos kis leányának a pepita selyem ruháját valaki ellopta. Fich 11 Ignác Percel-utcai lakos lakásáról 5000 korona értékű fehérnemű tűnt el ismeretlen módon. Mindkét ügyben megindult az eljárás. Színház • Kékszakáll 8-ik felesége, Alfréd Savoir nagyon is francia szó vígjátéka Heltai Jenő fordításában. Pikantériákat már megszoktunk az uj darabokban, megszoktuk a kifacsarodott erkölcsi felfogást is. Ebben a darabban azonban mindez jókora adaggal van meg s mindenesetre nagyon csodálkozunk, hogy a házasság intézményét egész kifordított formában beállító és nem is kétértelműen szellemeskedő ez az alkotmány épen pont hamvazó szerdára került nálunk bemutatóra, amikor valami nemesebb tendenciájú, ízlésesebb darab talán több publikumot is vonzhatott volna, mint ez az ízléstelenség. Az előadás mindazonáltal elsőrendű volt. Sajnáljuk, hogy a szimpatikus Asszonyiné Erdélyi Irma, kit elég ritkán látunk a színpadon, épen ilyen ízléstelen szerepre kell pazarolja igazán értékes erejét. Kitűnő alakítás volt Garaié is a címszerepben. A kisebb szerepekben Benedek Lenke, Kiss Ily, Danis, Rónai és a többiek is jobbra méltó ambícióval játszottak. A rendezést Nádasy igazgató ötletesen és lehetőségig diskrétan végezte. (ff.) * Fehér Gyula vendégjátéka. Pénteken a Becstelenek c. olasz dráma egyik főszerepében lép hosszú idő után először a pécsi közönség elé Fehér Gyula. A becsület útjáról letért, becstelenné lett hivatalnok embert játszó sokat méltatott művészetével. A darab többi szerepében a színtársulat drámai együttese buzgólkodik az élén Rásó Idával, aki ugyancsak kitűnő szerephez jutott. Szombaton Molnár Ferenc Ördög c. művének címszerepét játsza el Fehér Gyula. Úgy a pénteki előadás, mint a szombati bérletben és rendes helyárakkal lesz. Jegyeket már lehet váltani a színház nappali pénztáránál. SZÍNHÁZI heti MŰSOR.* Csütörtök C) bérlet Kékszakáll nyolcadik felesége Pénteken A) bérlet, rendes Helyárakkal Fehér Gyula vendégjátéka Becstelenek Szombaton B) bérlet, rendes Helyárakkal Fehér Gyula vendégjá téka ördögSPORT:) A PVSC. február 15-én este 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését az üzletvezetőség tanácstermében. Művészet-Zene )-( A Pécsi Zenekedvelők zenéj'-' kara ma este próbát tart. - A Pécsi Dalárda vegyeskara ma délután 6 órakor összpróbát tart. )-( Liszt nagyszerű Les Preludes című szimfonikus költeményét, Grieg második Peer Gynt szvitjét ér Beethoven méretekben és tartalomban fenséges ötödik szimfóniáját készítik elő fáradhatatlan zenekedvelőink. Ez a műsor az eddigieket is túlszárnyalja. Mert aligha mer még egy vidéki zenekar Liszt szimfonikus költeményének bemutatására vállalkozni. Tudtunkkal a budapesti szimfonikus zenekar volt az egyetlen, mely városunkban ezt a műfajt egyszer bemutatta. Grieg második szvitje is újdonság lesz Pécsett, melynek csak az utolsó tételét a Solvejg dalát ismeri a közönség az énekesek műsoráról. Ha akadályok nem jönnek közbe, akkor ez a valóban szenzációs hangver-seny február 28-án lesz. AMIRma LEGNAGYOBB jegyi ATTRAKCIÓJA: ORKAN ■m’Essaau.i u.m* ■»# A WWW PARK-MOZISJOM 93?. Csütörtök, február 15. Utoljára! Budapestet megelőzve! Ha a bálványok rombadőlnek... Egy letűnt nemzedék tragdiája 6 felvonásban. Pathé Revue és burleszk. Vynillafort * , Dullátan!“ körfurzógépén. Ingyen becsülök! Aranyat, ezüstöt, brilliánsot, ékszereket a legmagasabb árban veszek Somogyi Ksipe ékszerkereskedő Citrom-u. 8. (Főpostával szamban.) Telefon 8—18.fiön beszélésre szoba. Teljes kiskriciögy kifogástalan, jókarban lévő emailkroasztal takarék - tűzhely egy sütővel és vizmel gi tövel .eladó: Citrom-ursa 13. emeleten. hu? 3. oldal Tőzsde : Budapest , febr. 14. — Hivatalos clearing árfolyamok: Márka 11—12, ír, frank 161—171, belga1 frank 142—150, leva 15—16, svéd korona 695—725, lengyel márka 650—750. A többi változatlan. Terménytőzsde: A forgalom szilárd irányzata mellett búzában és tengeriben jelentősen megélénkült. Árpában a kereslet megcsappant, zab és rozs nagyjában változatlan tálakon keltek el. Hivatalos árfonyamok: Búza 76 kg. tiszav. 125— 27, egyéb 124—26, 78 kg. tiszav. 127—28, egyéb 126—27, rozs 80—• 81, takarmányárpa 84—87,zab 80 —82, tengeri 77—79, korpa 51— 5150, Kötések: Búza 2 vág. 77 ág. 126 Dunántúl, 1 vág. 77 kg. 124 Dunaföldvár, 6 vág. 77 kg. 12675 Dunántúl, tengeri 2 vág. 73 Szekszárd, 1 vág. 75 Somogy, Scheid cég jelentése a nemesfémpénz piacról: ezüst 1 koronás 240, 2 koronás 480, forint 620, 5 koronás 1230, arany 10 koronás 7000, 20 koronás 14000, dukát arany 7400. Irányzat lanyha. Sertésjelentés: Szabadvásári maradvány 363 sertés, érkezett 455, eladva l1l.zsírsertés fiatal nehéz 610—660, könnyű 510—610. Zártvásáron nem fejlődött ki üzlet. Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ, Kiadja: A DUNÁNTÚL KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG..