Dunántúl, 1925. március (15. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-28 / 71. szám

— A Dunántúl cégjegyzőjének né­metországi tanulmányútja. Megírtuk, hogy a Dunántúl r.­t. egyetemi könyv­nyomdája tanulmány­útra küldte ki egyik cégjegyzőjét W­essely An­­tal dr. Németországba. Wessely Antal dr., jelenleg Lipcsében tartóz­kodik és folytat tanulmányokat. Az általa a legnagyobb német könyv­kiadókkal létesített összeköttetéseink révén abban a helyzetben vagyunk, hogy bárhol megjelent könyveket vagy zeneműveket, ha azok még egy­általában kaphatók, meg tudnak sze­rezni. Mint egyik levelét MM írja, máris többen keresték fel levélileg Pécsről, hogy könyv és zenemű be­szerzésüknél segítségükre legyen. A Dunántúl r­­t. egyetemi nyomdája most ezúton is felhívja előfizetőinek­­és olvasóinak a figyelmét, hogy aki bármily könyvet, vagy zeneművet be akar szerezni, forduljanak a Dunán­túl könyvkereskedéséhez, vagy köz­vetlenül Wessely Antal dr.-hoz, aki bárkinek a legnagyobb készséggel áll rendelkezésre. Címe: Wessely Antal dr. Leipzig, per Adresse Heirn Eduard Lange, Johannis­ Allee, 14. III. St.­rechts. — Heim Pál dr. előadása az Anyák Iskolájában, Az anyák iskolájának csütörtök esti előadását Heim Pál dr. egyetemi orvosprofesszor, a gyer­mekklinika igazgatója tartotta meg. A rajongásig szeretett tudós profesz­­szornak előadása az ünneplésnek szűnni nem akaró megnyilvánulása volt. Az a szeretet, amellyel az euró­pai hírű tudóst körülövezték szólt a tudósnak, de szólt az embernek is, aki szeretetének melegével rövid ittartózkodása alatt is magához láncolta városunk pöttömnyi kis em­berkéit és leánykáit. A kiváló tudós előadását egyébként teljes terjedelmé­ben lapunk egyik közeli számában fogjuk közölni. — Jókai ünnepély a pécsi Nemzeti Casinóban. A Pécsi Nemzeti Casin­ó március 29-én d. e. fél 11 órakor tart­ja Jókai centennárium ünnepélyét, amelyre ezúton hívja meg a kaszinó tagjait és a nagyközönséget. A ma­tiné műsora a következő é1: Hiszek­egy. A magyar nyelv, Lányi Ernőtől, énekli a Pécsi Dalárda. 2. Jókai­ Óda, irta Lázár Lajos a pécsi ciszt. Nagy Lajos gimn. VIII. o. tanulója. Szaval­ja: Klenovíts György a pécsi nemzeti színház művésze. 3. Emlékbeszéd Jókai Mórról, tartja Császár Elemér budapesti egyetemi tanár. 4. A holt költő szerelme. Melodráma, irta: Jókai Mór, zenéjét szerezte: Liszt Ferenc. Előadja Rákossy Ella, zongo­rán kisért Bán János zenetanár. 5. Himnusz énekli a közönség. — A keresztényszocialista párt titkársága felkéri az agitátor­képző iskolába jelentkezett tagokat, hogy e hó 28-án szombaton este 7 órakor József­ utca 15. szám alatt fontos megbeszélés céljából pontosan jelenje­nek meg. Akik még nem jelentkeztek, de az előadásokon részt venni óhaj­tanak még jelentkezhetnek. — Áramszünet. Március 29-én va­sárnap reggel 7 órától délután 1 órá­ig Kossuth Lajos-u., Király, Sorház, Mór-utca szakaszáig, Sorház, Tettye, Zöldfa, Felső Vámház, I. Ferenc Jó­­zsef-vtt és környékén, ugyanekkor reg­gel 8 órától 10 óráig Rákóczy-út, Széc­i országúti Megyeri-út, Rácvá­ros, Patacs és környékén hálózat ja­vítás miatt áramszünet lesz. A Dús raktár divatlapokban és a legújabb szabászati és kézimunka­­könyvekben. Mindig a legújabb szá­mok kaphatók a Dunántúl könyvke­reskedésében, Pécs, Széchenyújcél. — Felvinczi Takács Zoltán dr. utol­só előadása a kínai művészetről. Az egyetemi tudományos Szövetség és a Szabad Líceum által közösen ren­dezett előadáson Felvinczi Takács Zoltán dr., a budapesti keletázsiai mú­zeum nagynevű igazgatója, szombaton délután 6 órakor a városháza nagy­termében, vetített képek kíséretében tartja meg utolsó előadását a kínai művészetről. Pécs város művészetért lelkesedő közönségének ritkán volt része szebb előadásokban gyönyör­ködni mint aminek Felvinczi Takács igazgatóé, aki meleghangú és a fi­gyelmet teljesen lebilincselő előadás­ban valóban tiszteletet parancsoló szaktudással a legszebb vetített ké­pek kíséretében vonultatja el előt­tünk a távol kelet csodás világának művészi értékét. Azok, akik a Tudo­mányos Szövetség vagy a Szabad Lí­ceum tagjainak sorában nincsenek, 6000 kor. belépőjegy megváltása mel­lett vehetnek részt az előadáson. — A pécsi cipőkereskedők a kö­zönséghez. A pécsi kereskedők testü­letének cipőkereskedő szakosztálya felhívja a közönség figyelmét arra, hogy egy budapesti cég hólabda utal­ványok terjesztésével ily ajánlatok posta útján való beküldésével a kö­zönséget megkárosítani igyekszik. Óva int ezeknek terjesztésétől és közli, hogy a további terjesztés meg­akadályozása ellen a szükséges lépé­seket máris megtette.­­­ A kultuszminiszter döntése kés­lelteti a pécsi vegyvizsgáló állomás felállítását Ismeretes, hogy a város egyik legutóbbi közgyűlésén vegy­vizsgáló állomás felállítását határoz­ta el A földmivelésügyi miniszté­rium felkérésére hajlandó volt a vá­ros a vármegye hozzájárulásával a felállítás és szállítás összes költségeit is fedezni. Úgy tervezték, hogy a vegyvizsgáló állomás az egyetem bel­gyógyászati klinikájának egyik kü­lön részében nyer elhelyezést. Ehez az egyetem kari határozata készség­gel meg is adta az engedélyt. Végül csak a kultuszminiszteri hozzájárulás hiányzik még a város ismételt sür­getése ellenére is. A kultuszminisz­térium késedelmeskedő eljárása mi­att a vegyvizsgáló állomás felállítá­sának határideje kitolódott, pedig az eredeti tervezet szerint a vegyvizsgáló állomás már április 15-én megkezdhet­te volna működését. A város a na­pokban újabb sürgető felterjesztést intézett a kultuszminiszterhez. Re­mélhető, hogy ennek hatása alatt a minisztérium is megadja az elhelyezés­re vonatkozó hozzájárulását. —. A külvárosi katolikus kör va­sárnap március 29-i III. nagybőjti fel­olvasó estélyének műsora: 1. Pécsi Dalárda énekszáma Boldis Dezső dr. karnagy vezetésével. 2. Az árverés... Irta és felolvassa E. T. ,Hollóssy Mártha. 3. M. Laky Mariska ének­száma. Zongorán kiséri Magyar De­zső. 4. Battanchon F, op. 8. „Sou­venir de Beethoven" Thema variati­­ókkal. Előadják Niedermayer János zenetanár, gordonkán, Horváth Mihály zenetanár zongorán. 5. Műdalok ének­li Sólymosán László o­r­vostanhallgató. Zongorán kíséri * * * 6. A Pécsi Dalár­da énekszáma. Kezdete fél 9 órakor. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen lát a kör vezetősége. — A kat­ak­us tanítók kulturestje. Csütörtökön tartotta a pécsi esp. ker. tanitói köre harmadik kulturestjét a budai külv. kát. körben. A tanitói kör nemes törekvése most is utat ta­lált a szivekhez. A teremben a pécsi vidéki tanítók nagy számát és és mindkét tanítóképzőintézet ifjúságát láttuk együtt. A műsort a tanítókép­­zőinézet férfikara nyitotta meg Huber Fohászával. A kar, Báter János ké­­pezdei zenetanár vezetésével szépen kihozta a műben rejlő szépségeket. Fegyelem és fin­om összhang jelle­mezte a kar énekét. Az estély záró­számát szintén a tanítóképzőintézet férfikara adta. Kih­alt örökszép Har­­dangeri nászút­jának precíz előadá­sával. Bernáth Károly V. éves tanító­­növendék szép készültséggel adott elő zongorán egy fonódalt. Zbóray Alajos Végváry: Segítsetek c. költeményét szavalta mély átérzéssel rengetve a végső kétségbeesés felé közelgő er­délyi magyarság segélykiáltásait a csonka haza szabad magyarságához. Nagy derültséget keltettek Zábori Alajosnak feladott tréfás kérdései, melyekben sok szellemes ötlet csillo­gott fel. A kulturest előadója ezúttal is Számpl Pál, képzőintézeti tanár volt, aki A kísérleti lélektan a peda­gógia szolgálatában c. előadássoroza­tát folytatta. Ez alkalommal az isko­lába kerülő gyermek szellemi képes­ségeire vonatkozó, u. n. intelligencia vizsgálatokat mutatta be mindvégig lebilincselő, egyszerű nyelvezetű, könnyen érthető előadásban. Az in­telligencia fogalmának a német Stern definíciója alapján való boncolása s az emlékezés, a zseni és a talentum­ról való elkülönítése után bemutatta Ebbinghaus, Masseron, Riels intelli­gencia vizsgálatait, majd részletesen ismertette a párisi Binet és Simonnak Éltes Mátyás által a magyar viszo­nyoknak megfelelően átalakított in­telligencia vizsgálati módszerét. Fej­tegetéseit a maga kísérleteiből merí­tett érdekesebb esetek bemutatásá­val kisérte. A közönség hálás tapssal jutalmazta az előadó törekvését. — Egyházene Magyarszentivánban. Magyarszentiván plébánia templomá­ban március 25-én a szívgárda ün­nepélyes megalakítása alkalmával a szentmise előtt Keller János kántor­­tanító vezetésével és Fodor Ferenc Ktanitó közreműködésével Holler A.: „Missa Tertia‘‘-ját adták elő Offer­­toriumra Koenen op. 49-ből a g-duri Ave Mária került előadásra. — A DEFHE 1925. évi közgyű­­­lése. A pécsvidéki egyetemi és főis­­s­kolai hallgatók egyesületének pécsi­­ csoportja március 28-án délután 4 órakor a kórbonctani intézet tanter­mében tartja rendes évi közgyűlését. A közgyűlés nemcsak a tisztikar fel­újítását, hanem az egész egyesület felfrissítését jelenti. Minden felvidéki egyetemista tartja kötelességének a megjelenést. Az előkészítő bizottság, [­­ Előadás a hunok vándorlása ke-í­rából. Felvinci Takács Zoltán dr.,­­ a budapesti Hopp Ferenc Keletázsiai ] Művészeti Múzeum igazgatója, ma szombaton délután 6 órakor előadást tart vetített képekkel fenti tárgyról a városháza nagytermében. A Szabad Líceum és az Erzsébet Egyetem Tu­dományos Szövetségének tagjai díjta­lanul, mások 6000 K lefizetése ellené­ben jelenhetnek meg az előadáson. — Hazafias ünnepély a legényegys létben. A szigeti külvárosi elemi iss­kola növendékei és Sziv-gárdistáit március 29-én, vasárnap délután 3­ órakor hazafias ünnepélyt rendez­­nek a legényegyletben. A műsorszá­­­mok a következők: 1. Az erdélyi has vasokban... 2. Hires nótás Csikói­a­szágban. Énekli az ifjúsági éne­­ket. 3. Rendületlenül. Hazafias tünd­érj­á­í­ték 2 felvonásban. Irta Szentpéteri János. 4. Hiszekegy. Adományokat a Szív gárda és az iskola felszerelései­re köszönettel fogadnak. — Székely regős csoport Baranyád­ban. A székely regős csoport, amely évek óta járja az országot, hogy éb­ren tartsa az elrabolt területek után való vágyakozást, pár hét múlva Ba­­ranyát is felkeresi, hogy itt a közsé­gekben hazafias előadásokat tartson. A regős csoport Pécsett is be fog mutatkozni. A regős csoport élén a népszerű székely poéta és zeneszerző Szilágyi Béla áll és tagjai Madár Béla és Gömöry Andor. Valameny­­nyien lelkes harcosai a székely gon­dolatnak. —­ Julián! kis kertek. A volt Julián internátus alatt kertészkedő postások és vasutasok csoportvezetője ezúton értesíti az érdekelteket, hogy a kertterü­let 1925. évben is bérletük­ben maradhat. Kivételt csupán a te­rület keleti oldalán, a már feltöltött rész alatt fekvő parcellák képeznek, melyeket szemét lerakodó helynek jelölték ki. Az itt kertészkedő köz­­alkalmazottak a lemondás folytán megüresedett parcellákra fognak be­soroztatok A kertbér egyszázezer korona, melyet április hó 1-től 10-ig bezárólag a főposta portáján, Kuntler Károly postaaltisztnél kell befizetni. A befizetést elmulasztók, kertjükről lemondottnak fognak tekintetni. A bé­relt kert területet feles mivelésre ki­adni nem szabad. Harangszentelés Nagybudméron. A világháború folyamán Nagybudmér község harangjait is elvitték és csak most sikerült azokat pótolni. Vasár­nap már két új harang csendült meg a sokáig üresen álló toronyban. Az egyik harangot a hívek közadako­zásból szerezték be, a másikat egy derék és lelkes család, Kolmaar Bálint és fia Pál ajánlották fel e templomnak. A harangokat vasárnap délelőtt szentelték fel lélekemelő, ünnepélyes keretek között. Az ünne­pélyes aktusnál jelen voltak a szom­szédos községek hithű lakói is. A szentelést Bock József németpolyi plébános végezte nagy segédlettel. A szép hangú harangokat Koimann Bálinték udvarából lovasbandérium­mal, fehérruhás lányok kíséretében, zeneszóval kísérték a templom elé. Az ünepélyes szent­misén a kiskassai zenekar adott több egyházi éneket. A harangok beszerzése, valamint az ünnepély rendezésében Petz Vilmos otáni tanítónak van a legnagyobb ér­deme. — Kaposszekcső országos vásárja, A kereskedelmi miniszter megenged­te, hogy Kaposszekcsőn évenként két országos állat és kirakodó vásár tar­tassák és pedig ápr. 15-ike és októ­ber 30-ika előtt való csütörtöki na­pokon. — Veszett macska garázdálkodása Szentlőrincen. A napokban egy ve­szett macskát tettek ártalmatlanná. A macska megmarta Végh Józsefné ottani lakost, aki most a budapesti Pasteur intézetben van megfigyelés alatt. Megmart azonkívül a veszett macska több kutyát is. A hatóság megtette a szükséges intézkedéseket, I — Angol férfi és női ruhákat első k­is rendben készít Steiner, Városháza, á' KJ áWfc* 1­1 U Legújabb férfi sabb női és íegdlvBla­ipoft Era i nagy választékban legolcsóbban csak J&GBR I. cégesei sm Pétit, F­rencisk­ u. 9. kaphatók. ISSYL átvarrás legdivatosabb form­áció 8 11 ­­3. oldal.

Next