Dunántúl, 1925. november (15. évfolyam, 248-272. szám)

1925-11-05 / 251. szám

Confct/Xio&i« 10 a rar­r?’*-. M­OZI APOLLO Csütörtök-péntek, november 5-6 Ivan Mosjoukin legújabb filmje: Mogul oroszlánja Modern mese 8 fejezetben. Főszerepben: Ivan Mosjoukin Előadások: b­5, 6, Vs8 és 9 órakor. A két utolsó előadás zenekarkisérettel. PARKMOZI: szünet! mond, s ahogy bennük megtámad­ja az idgennevű nagyjaink em­lékét, arra már válaszolni sem szabad. Minden válasz sértené a­­város művelt közönségét. Azt a közönséget, mely idegen neve da­cára ezt a várost is, és Magyar­­ország majdnem minden más vá­rosát megépítette. Amely a ma­gyar tudósok nagy többségét adta. Amely közönség családnevek sze­­rint érdemeit csak azért nem ki­­ívánja csoportosítani, mert szívé­ben is egészen magyar. Prinz Gyula. 413 @ BS SS S3 9 na n B S B S S3 ^ H Si! n C Vass Miklós Pécs, nov. 4. — Halottak nap­ján még velünk merengett az el­múláson, ma már őt siratjuk. Fo­lyó hó 4.-én agyszélhüdésben vá­ratlanul elhalt a „Zrínyi Miklós" reáliskolai nevelőintézet egyik leg­lelkesebb tanára: Vass Miklós, já­szóvári premontrei kanonok. Született 1879. dec. 5.-ikén, 20 éves korában felvette a pre­montreiek hófehér ruháját s egye­temi tanulmányai végeztével meg­kezdte tanári működését rendjé­nek nagyhírű iskolájában, a kas­sai főgimnáziumban. Fiatalon, de nagy tudással. Lelkének amúgy is kiáradó hazafias érzelmeit a fe­jedelmi város történelmi légköre még magasabbra lobbantotta s mezt a lobogó lánggal égő honsze­relmet hatalmas tudással s lélek­bemarkoló szavakkal ültette el ta­nítványai lelkében. A megszállás­t zsarnoki kényszere kiüldözte ott­honából, de elnémítani nem tudta s 1919. őszétől kezdve a hajmás­kéri, majd a kismartoni, győri ka­tonai főreáliskolában, 1922­-től pedig a pécsi „Zrínyi Miklós" reáliskolai nevelőintézetben taní­totta az ifjúságot bízni abban a jövőben s tenni azért a jövőért, m­elyben ő annál jobban hitt, mi­nél többet szenvedett érte. Munkakedve kimeríthetetlen­­nek látszott. Iskolai működésén kívül értékes irodalmi munkálko­dást is fejtett ki s tartózkodási helyeinek társadalmi életében is élénk részt vett. Magával ragadó szavaiban Pécs város közönsége is­­gyakran gyönyörködött. Mint pap buzgó, mint ember megértő mindenkit meleg szere­tettel átölelő lélek volt, mint ta­nár mintaképe a kötelességtelje­­sítésnek. Ezért jelent távozása pó­tolhatatlan veszteséget intézeté­nek. Temetése nov. 6.-ikan délután 4 órakor lesz a központi temető halottasházából. Nyugdíjas vasúti altisztek küldöttsége a sakisz Budapest, nov. 4. — (MTI.) A nyugalmazott államvasúti segéd­tisztek, altisztek, valamint nyug­­béresek 10 tagú küldöttsége je­lent meg gróf Bethlen István mi­niszterelnöknél és Bod János pénzügyminiszternél, hogy súlyos anyagi helyzetük rendezését kér­jék. Gróf Bethlen István minisz­terelnök biztosította a küldöttsé­get arról, hogy a kormány ép úgy, mint az aktív közalkalmazottak­nál a nyugdíjasok ügyében is min­den erejével arra törekszik, hogy fokozatosan segítsen súlyos hely­zetükön. A miniszterelnök rámu­tatott a pénzügyi nehézségekre, amelyek ebben a tekintetben meg­kötik a kormány kezét. Biztosí­totta a küldöttséget arról, hogy a kormány a memorandumot a leg­nagyobb szeretettel tanulmányoz­za és minden lehetőt megtesz, hogy az említett nyugdíj kategória helyzetén változtasson. Az állam­vasutak üzemi költségvetése ter­mészetesen megszabja azokat a kereteket, amelyek között ebben a tekintetben mozogni lehet. Azon­ban reméli, hogy a kormány az előadott kéréseket honorálni tudja. S.W ___ írógép osztályunk megnyílt! A világhírű Underwood gépek vezérképviselete az összes irógép-kelté- s kék és javítások legolcsóbb árakon. Kérje gépeink díjtalan bemutatását. Chimea tátszerész írógép osztálya Quao Város­háza. Painlevé kisebbségi kormányt alakít Páris, nov. 4. — Miután a szo­cialisták nem voltak hajlandók Painlevé új kormányát támogatni, Paínlevé megkísérli a kisebbségi kormány megalakítását. Painlevé úgy számít, hogy a parlament több­sége nem fogja leszavazni és si­kerülni fog neki később egy parla­menti többséget teremteni. Pain­levé elhatározta, hogy míg a ka­marában le nem szavazzák helyén marad. SWJWSOBOOUOOOOOOOOSjeOOWITO Híndenburg elnök ma fogadta az uj berlini magyar követet Berlin, nov. 4. — Híndenburg elnök ma fogadta Kánya Kálmánt a berlini új magyar követet, aki Strese­­snann külügyminiszter jelenlétében átadta megbízó levelét. Perzsia új uralkodója T­eherán, nov. 4. — Az elmozdított sah helyébe Mírza Rízá-t kiáltották ki sabnaik Nyomdászsztrájk Bácskában Szabadka, nov. 4. — Szabad­­kány Újvidéken és Belgrádban rész­leges nyomdászsztrájk tört ki, mert a nyomdák a lejárt kollektív szerződést nem akarják megújítani. Elmarad Ausztriában a hivatalnok­­­sztrájk Bécs, nov. 4. — A kormány és a közalkalmazottak küldöttsége között folyó tárgyalásokat meg­egyezéssel fejezték be, s így a várt hivatalnok sztrájk elmarad. A kormány hajlandó a havi illet­mény 28%-a erejéig egyszeri se­gélyt adni. Kijelentette a kor­mány képviselője, hogy ezt a jövő év első negyedére 50%-ig kiegé­szíti. , Másfélmlliárdos vámcsalás Budapest, nov. 4. — A buda­pesti államrendőrség egy nagy szabású vámcsalásnak jött a nyo­mára. Hébel József egy bpesti szállítócég igazgató, akinek a Váci­ út 1. szám alatt van az iro­dája összejátszott Kiss Elemér vámfőtiszttel és a külföldről érke­zett vagyon áruk után lényegesen kevesebb vámot fizetett. Hébert, Kis Eelmért, továbbá Rusnyay Márton tisztviselőt őrizetbe vet­ték. A vámcsalás a másfélmilliár­­dot is meghaladja. mi iile-kalapgak a legolcsóbban ! Bársony velour-kalapok — állandó kiállítása.­­ • Halapossalások­, bársony kalapok, modell kalapok után rövid időn belül ízlésesen, a legolcsóbban készülnek. Szives pártfogást kár Keita Watespla női divattenne Pécs, Király­ utca 15. szám, 1­93. Az egységes párt értekezlete Budapest, nov. 4. — Az egysé­ges kormánypárt nov. 5.-én párt­­értekezletet és utánna pártvacso­rát tart. A pártértekezelet töb­bek között foglalkozni fog a kö­zépiskolai tanárok helyzetével is. A költségvetés és a valorizációs törvény Budapest, nov. 4. — Politikai körökben nagy érdeklődéssel te­kintenek a költségvetési vita elé. Az általános vita során minden párt vezérszónokának alkalma lesz az összes aktuális kérdésekre kitérni. A valorizációs törvényja­vaslatot a költségvetés tárgyalá­sa közben terjeszti be a kormány azonban ennek időpontja még nincs megállapítva. A kormány eredetileg úgy tervezte, hogy a keddi ülésen nyújtja be, azonban a javaslat pénzügyi része új át­dolgozás alatt áll. A miniszterközi bizottság új szövegezése a pén­­s­­eki minisztertanács elé kerül és­­ csak azután várható a javaslat be­­t­­erjesztése. I ,osoicad­oiiccioso 1A DUNÁNTÚL TELEFONSZÁMAL | Előfizetési osztály 2-22. 1 Hirdetési osztály 2-22. Nyomtatvány rendelés 2-22. 1 Könyvkereskedés 5-50. | Vezérigazgató 9-49. ! Szerkesztőség nappal 6-50. jSíe£kes*?1»\46, este 2-22. Szemüvegei*. foto-cikkek Bánfai Béla látszerésznél Pécs, Király­ utca 4. szám. (Gelich és Graef drogéria) IBBBBBI Hírek néhány sorban A pápa kihallgatáson fogadtai Fél­ A­dinánd volt bolgár cárt és házi ká­polnájában a volt cár és kísérete pá­pai misén vett részt. — A kormány­zó és neje ma fél 12 órakor villás­reggelit adtak a külföldi vendégek és akadémiai tagok tiszteletére. — A román király ma kihallgatáson fogad­ta Luput a parasztpárt vezérét. Hol­napra Maniu és J­urga kaptak meg­hívást. —­ A Kassai vezetése alatt álló szabadelvű klubban ünnepelték Kassait. A társasvacsorárn több kor­mánypárti képviselő is jelen volt köz­tük Wild­ József is. Kassai, Rákosi Jenő, Görgey István mondottak be­szédeket. — A geszti síboltnál tartott Tisza István emlékünnepélyen Bara­nyából Szily Tamás vett részt. —­ Radics ma délután tanácskozott Pa­­­siccsal. A megbeszélésen Radicsnak a kormányba való belépését tárgyal­­ták. .— Az erdélyi magyar párt hiva­talos helyiségét a most kezdődő köz­ségi választások előtt a románok el­­rekvirálták. — A Népszava mai szá­mát elkobozták, mert a lapot ért büntetésekről szóló cikket azzal vé­gezte: csak azért is! — Elhunytak: Váli Kovács Lajos ny. százados Sopronban, özv. Lohs Jánosné Ola­jos Hermina Kecskeméten, Tomcsá­­nyi Sándor ügyvéd Baján, Vajna Imre zsákai nagybirtokos, Agáczy Norbert premontrei kanonok Jászóváron, De­ák Ferenc ny. kúriai bíró Debrecen­ben, Hódi Lajos festőművész Szege­den. — Agyonszúrta Skerlecz Lajos látrányi gazda, szomszédját Szűcs Ká­rolyt, mert két kacsán összevesztek. — Kizuhant a robogó autóból Schmol­­bach Ferenc bpesti napizmnos és egy arra haladó villamos elgázolta. —­­Körmöczbánya 1926-ban ünnepli meg megalapításának 600 éves jubileumát. — Sikkasztás miatt letartóztatták Debrecenben Mészáros József járás­bírósági irodatisztet. — Időjóslás: Változékony egyelőre enyhe idő, he­­lyenkint esővel, később hősülyedés valószínű. — Letartóztatták Bpesten Eperjessy Lászlót, aki Bethlen mi­niszterelnök titkárának adva ki ma­­gát szélhámosságokat követett el. — Kassán agyonlőtte magát idegbaja miatt Pamiczky Miklós Jr. vármegyei Kőügyész. — Megmérgezte magát Brázay Gizella 26 éves B listás hiva­­talnoknő. — Darvas Lili tegnap írta alá Reinhardt színházához szóló szerződését. — Bpesten a Park szálló­ban ma délben egy vidéki úrileány, aki Nagy Margit néven írta be ma­ját sztrichninnel megmérgezte magát és meghalt. — A Berliner Zeitung volt főszerkesztője Weissberger Fe­renc és nejére holtan akadtak laká­sukon. A nyitva hagyott gázcsap útján megmérgezték magukat. — 240 mil­liós jutalmat kap, aki nyomára vezet Harrach György német sikkasztónak, aki 120 ezer aranymárka értékű ék­szerrel megszökött. — Püspökladány­ban a tűzhelyből kipattanó szikrától meggyakolt és elégett Szilágyi „Zsó,­­­ia a éves

Next