Dunántúl, 1926. október (16. évfolyam, 222-248. szám)

1926-10-07 / 227. szám

Csütörtök, 1926. október 7. Cigányok betörése Diósviszlón A betörők Pécs felé szöktek Pécs, okt. 6. — Nagyszabású betörés történt október 2.-án a délutáni órákban Diósviszlón, Bagi József 60 éves f­öldímves­­nek 84. számú házában. B­a­g­i József az említett napon dolgoz­ni ment a földjére. Rakása kul­csát, mint rendesen, az udvarban a lakással szemben levő kamara ajtó mögött, egy kis verembe tet­te és homokkal takarta le. Úgy látszik, hogy Bagi Józsefnek ezt a titkát kilesték a cigányok. A­ délutáni órákban egy cigány­legény és két cigányasszony osont Bagi udvarába. Itt elő­­keresték a verembe rejtett kul­csot s annak segítségével be­hatoltak­ a lakásba. A szobában talált tulipános ládát álkulcscsal felnyitották és abból 85.000 koro­nát és két millió 950.000 korona­­értékü különféle ruhaneműt el­vittek. A cigányok nagyon óvatosan­­dolgoztak. Míg a férfi a lakásban járt, a két asszony őrt állt, egyik az udvarban, a másik az utcán A jól sikerült betörés után a la­kást zárva, nyitva hagyták és megszöktek. Az eddigi jelek sze­rint Pécs felé vették útjukat. A csendőrség megindította a nyo­mozást az ügyben. Ennek során a Szomszédok kis leánya azt val­lotta, hogy a cigányok már na­pokkal előbb Bagi József háza körül ólálkodtak. Bizonyára ak­kor szimatolták ki, hogy Bagi hová dugja lakásának kulcsát. A csendőrség pontos leírást k­üldött az államrendőségnek a cigányokról és így minden re­mény megvan rá, hogy rövidesen kézrekerülnek. Erős a gyanú, hogy a három cigánynak a lelki­ismeretét más bűn is terheli, mert a szomszédos községekben az utóbbi időben egész sereg ki­­sebb-nagyobb lopás történt. «CS3«!?!S®SE5ßEEG5y3SBHBS.. A Batthyány-örökmécs leleplezése Budapest, okt­ 6. Ma dél­előtt folyt le a Ba­tthyány-örökmé­cses emlékmű leleplezése. Már 0­lóra után nagy közönség gyűlt egybe az emlékmű körül. Fél 12 órakor ér­kezett meg Horthy Miklós kormány­zó, mire megkezdődött az ünnepség. Lieber Endre tanácsnok engedélyt kért a kormányzótól a leleplezésre.­­Az engedély megadása után lehul­lott a lepel az emlékműről. Lieber Endre beszédében megemlékezett ar­ról, hogy ez az első emlék a szabad­­ságharcról a pesti oldalon. Utána Sipőcz Jenő polgármester lépett az emelvényre és nagyhatású beszédben méltatta a­ nagy napot. Beszédében hangsúlyozta, hogy az országot ért súlyos katasztrófa után azért zarán­dokolunk el a 48-as hősök emléké­hez, hogy erőt kérjünk ezektől a vér­tanuktól, hogy Magyarország régi nagyságát visszaszerezhessük. A Fő­városi Énekkar énekszáma után Pe­kár Gyula mondott beszédet. Vissza­pillantást vetett a múltra, méltatta Batthyány Lajos gróf emlékét. A fő­­városi énekkar énekelte végül el a szózatot, mire a kegyeletes ünnep­­ség véget ért, amelyen a kormány­párt tagjai is nagy számban jelentek meg Platthy György vezetésévé DUNÁNTÚl. RÁDIÓ-MŰSOR Csütörtök, 1926. október 7. BUDAPEST (560.) Csütörtök. D. u. 4. Kálmán bácsi mesedélutánja. 5. Utána 36-ik Rá­cz Laci és zeneka­rának hangversenye. 6.30. Tarka dél­után. Kökény Ilona vidám dalai. 2. Sándor József parasztkupléi. 3. Fenyő Rózsi szavai. 4. Boross Géza kupléi. A kérvény: Kőváry Gyula tréfája. Játsszák: Boross Géza és Kőváry Gyula. Konferál: Kőváry Gyula. 7.45. Hans Göttlíng dr. német­nyelvű előadása. 8-30. Hangverseny. Közreműködnek: Bálint Alice zongo­raművésznő, Biscara Betta hangver­­senyénersesnő és Szegedy István író. 1. Bach: Toccata E-moll. 2. Verdi: Ária a ,,Traviata'‘ című operából. 3. Őszi versek. 4. Beethoven: Sonata Op. 57. 5. Strauss: Friihlingsstimme, walzer. 6. aj Brahms: Capricco, b) Dohnányi: Rapszódia. 10. Grafonola tánczene. BÉCS (531 és 582.5.) D. e. 11 és d. u. 4.15. Hangverseny. 7: Angol nyelvóra. 7.30: Rund um die Liebe. Strauss Oszkár 3 felvonásos ope­rettje. BERLIN (504 és 571.) D. u. 12.30: Mezőgazdasági hírek. 4.30: Hangver­seny. 8.30: Kamarazene. 10.30— 12.30: Tánczene. BOROSZLÓ (418.) D. u. 4.30: A rádiózenekar népszerű délutánja. 8.15: Népszerű hangverseny. 10.30: Tánczene. LIPCSE (452.) D. u. 4.30 és 5.30: Hangverseny. 8.30: Hangverseny. MÜNCHEN (485 és 204.1.) D. u. 4: Felolvasás. 4.30: Quartett. 7.15: Trió. 8.30: Szimfonikus hangverseny. RÓMA (425.) D. u. 5: Hírek, tőzs­de. 5.30—7: Jazzband. 9.25: Hangver­seny, LONDON (365.) D. u. 7: Tánczene. 8,10; Előadás. 9; Sextett. 10; Dalest- 10,45; Beethoven-interpretáció. 1145: Varieté. 11,30—12; Tánczene, HÍREK A megyéspüspök elutazása. Virág Ferenc pécsi megyéspüspök csütörtökön délután a gyorsvonattal utazik Budapestre, ahol részt vesz a pénteken megtartandó püspöki kon­ferencián, majd pedig az országos katolikus nagygyűlésen és csak an­nak befejezése után tér­ vissza Pécsre.­­ Hétfőn lesz a városi közgyűlés, Pécs város törvényhatósági bizott­sága a legközelebbi rendes közgyű­lését hétfőn, október 11-én, délután 4 órakor tartja Fischer Ferenc dr. főispán elnöklete alatt. A közgyűlés határnapja­ most már végleges és elő­re láthatólag bőséges napirendű lesz. A polgármesteri jelentés már elké­szült és nyomdába került. A tárgyso­rozatot most állítják össze és előre láthatólag pénteken, vagy szombaton kerül a nyilvánosság elé.­­ A barcsi apátplébános 40 éves papi jubileuma. A barcsiak népszerű és közszeretetben álló apátplébánosa Huber Gyula, október 3-án ülte meg áldozópapságának 40 és plébá­­nosságának 25 éves évfordulóját. Október 2-án este lampionos szere­nád volt a tiszteletére. Vasárnap dél­előtt szentmisét mondott az ünne­pelt, amely után a lakására vonult, ahol fogadta az üdvözlő küldöttsége­ket. Ennek során elhalmozták jókivo­­natokkal és több emléktárgyat ka­pott. Délben ISO terítékes bankett volt a tiszteletére, amelyen számos­­elköszöntő hangzott el. ■— Új kerületi tanfelügyelő, Vi­rág Ferenc megyéspüspök a szent­­lőrinci kerület esperesének Csár­­d­a Béla szabadszentkirályi plébános­nak a kerületi tanfelügyelőségre való lemondása folytán a szentlőrinci espereskerület tanfelügyelőjévé A­ba­ra­hám István magyarszentiváni plébánost nevezte ki. Az új kerületi tanfelügyelő a mai napon már le is tette a hivatalos esküt. Meghűlésnél, náthánál, torokfájásnál, idegfájdalmaknál, szaggatásnál na­­ponta fél pohár természetes Ferenc József keserűviz rendes gyomor- és bélműködést biztosít. Egyetemi or­­vostanárok véleménye szerint a Fe­renc József víz hatása gyors, kellet­mes és megbízható. Kapható gyógy­szertárakban, drogériákban és fűszer­­üzletekben.­­—■ Előkészületek az iparkamarai választásokra. A pécsi Kereskedelmi és Iparkamara megkeresést intézett valamennyi körjegyzőséghez, hogy az új kamarai illetéklajstromokat ter­jesszék fel a Kamarához, az új vá­­lasztói névjegyzék összeállítása vég­gett. A Kamara sürgősen kéri a lajstromokat, hogy a választást mi-­ előbb megejthesse­*. A pécsi országos rádió kiállítás, Az okt. 16. 17. és 18. napjain rendez­zendő Országos rádiókiállítás mind nagyobb méreteket ölt és felcsigázta a közönség érdeklődését. Nagy szám­mal jelentkeztek már amatőrkiállítók­ is, akiknek érdekében a jelentkezés időpontját okt. 10-ig meghosszabbí­tották. A rádiókiállítás egész napon­ át nyitva lesz, sőt éjjel is, amikor a világvárosok koncertjeit hallgathatja a közönség. A rádiókiállítással kap­csolatban­ előadások is lesznek. —: Állandóan nyitva van a páloson, temploma. A hívők köréből megnyil­vánult általános óhajra a pálosok templomát ezentúl állandóan nyitva tartják. A kórus alatt üvegajtók lesznek imazsámolyokkal és padoké­kal. A bejárat, fölé felirat kerül­. Imádkozzunk a hazáért, A templomi újítás keresztülvitele céljából Gel­lért atya most ezúton kéri a fe­­ve­ket, adakozzanak az említett­ célra- Az adományokat a Dunántúl is kész­séggel továbbítja. Megkezdték a hősök temetőjén­­ek rendbehozását. A népgondozó hivatal a mai nappal megkezdte a hősök temetőjének rendbehozását, hogy az a közelgő­ halottak napjára megfelelően rendben álljon. Ennek kapcsán a népgondozó hivatal felhív­ja a közönség figyelmét arra, hogy a már eddig gondozásra vállalt sírok tisztogatása és díszítése aktuálissá vált. Ezenkívül aki új sírok rendbe, hozását és díszítését vállalni kívánja, ebbeli szándékát jelentse be a’nép«, gondozó hivatalnál. — A téli hideg ellen legolcsóbban védekezhetünk, ha lakásunkat az Első Dunagőzhajózási Társaság ál­­tal termelt 6400 kalóriás mosott kocka-ciőszénnel sütjük, mert el nem kormoz, szagtalanul ég és egyenletes, tartós meleget áraszt. Házhoz szállítva (megrendelhető Mária-utca 7. szám alatt) métermá­zsánként forgalmi adóval együtt 55.000 korona, ab pécsi raktár (Sik­lósi-utca 46. sz) 51.000 és ab Új­hegy 48.000 korona.­­ A ciszterci diákszövetség okt. 11-én, hétfőn este fél 7 órakor a bu­dapesti Központi Kat. Kör (IV., Mol­­nár­ u. 11) nagytermében tartja ren­des közgyűlését ezzel a tárgysoro­zattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. A pénz­táros és számvizsgáló bizottság jelen­tése. 4. Új számvizsgáló bizottság ki­küldése. 5. A jövő évi költségvetés megállapítása. 6. Indítványok. — A Foederatio Emerícana csütör­tökön este fél 9 órakor hivatalos helyiségében énekpróbát tart. Meg-, jelenés kötelező. — Munkások, mindent legolcsób­ban a „Hétfejedelem“ áruházban vá­sárolhatnak, Kossuth S­r utca 16. ( J BBBBBBBB IIfl BS&BBBBfl BaB’BBB­ HBBHBHB­BBBBBB J GOETHEFAUST Emil Janningsa * A­ffu­m­ssakma visserasaeSé eseménye! 1 3SaeEESgSiEa3Effl!S3B2a5EEE3B3BaBBBBBES­EaSS2BaSHBl' A miniszterelnök választja ki az új belügyminisztert Budapest, okt. 6. Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnök a tegnap­­előtti fájdalmas fogműtét után még mindig betegszobájában kénytelen tartózkodni. Értesülésünk szerint a miniszterelnök a belügyminiszteri tárca betöltését nem viszi miniszter­­tanács elé, mert a miniszterek meg­választása a kormányelnök szuverén jogköréhez tartozik. Beavatott kö­rökben úgy tudják, hogy a miniszter­­elnök a belügyminiszteri tárca élére minden esetben olyan közigazgatás­ban teljesen jártas politikai egyénisé­get akar, aki ennek a legfontosabb minisztériumnak az élén a kormány­elnök politikájának megvalósításában segítségére lehet. — Tanévnyitó ünnepély a pécsi egyetemen. A pécsi m­. kir. Erzsébet tudományegyetem október 10-én, va­sárnap tartja tanévnyitó ünnepélyes közgyűlését az egyetem dísztermé­ben. Az ünnepély sorrendje a követ­kező: D. e. 9 órakor az egyetemi templomban Veni Sancte. D. e. 10 órakor tanév­megnyitó közgyűlés. Az egyetemi énekkar a magyar Hiszek­egyet énekli, utána M­i­h­á­l­y­f­f­y Ernő dr. elmúlt tanévi prorektor a közgyűlést megnyitja. B­a­k­a­y Lajos dr. budapesti egyetemi tanár, volt rektor beszámol az elmúlt évről. Ezt követi az új rektor Gyomlay Gyula dr. és a tanács új tagjainak beiktatása. Gyomlay Gyula dr. meg­tartja székfoglaló beszédét. Utána Hodinka Antal dr. bölcsészetkari dékán tanévmegnyitó beszédet mond. Az ünnepélyes közgyűlést az egyete­mi énekkar a Himnusszal zárja be.­­—­ A Foed, Emerícana Ludovicsna korporációja pénteken este fél 9 óra­kor tartja az első rendes ülését. Az apródok és leventék megjelenése kö­telező. '09ee®9ö®©9©®G®©®Ö8fc«íÖ0OG©€ Pécsre érkezők vegyék meg a Pécsi Útmutatót. 5. oldal

Next