Dunántúl, 1927. február (17. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-05 / 28. szám

és fém 1 — A felsőfearanyai Tetonaétas Ügyház intézőbizottsága febr. 7-én,­­Szenttermépi ülést tart M­á­n­d­y Sámuel gondnok és Szal­a­y Ferenc­­esperes elnöklete alatt. — 40 éves jubileum. Bensőséges,­­családi ünnep keretében ünnepelte '«teg a F­ö­l­d­v­á­r­y - család, az elő­­­íedlő budapesti divatkereskedő csa­­l­ádja és rokonsága Ács Sándornak, a cég Rákóczi-úti fióküzlete vezető­jének jubileumát. Ezelőtt negyven­­esztendővel lépett Ács Sándor a cég szolgálatába s szaktudással, hűség­gel, becsülettel­ szolgálta a­ céget , egyben a tisztes­­ magyar kereskedel­met. Ács Sándort, akit rokoni köte­lékek fűznek Pécshez, itt is sokan ismerik­ Gyertyaszentelő Boldogasz­­szony ünnepén a cég­­ tulajdonosa, F­ö­l­d­v­á­r­y Ferenc diszebédet adott az ünnepelt tiszteletére s a diszeb­éden megjelent a Földváry­­család tagjain kívül a közeli rokon­ság is. Bod János pénzügyminiszter és fejeséége, Alföldy Dezső kúriai bíró és felesége, valamint a cég va­lamennyi alkalmazottja, akiket szin­tén a családhoz tartozóknak tekinte­nek. Az első felköszöntőt Földváry Ferenc mondotta, bensőséges, meleg szavakkal mondva köszönetét azok­ért a nagy szolgálatokért, amelyeket az ünnepelt negyven éven át a cég fejlesztése körül szerzett. Még Bod János dr. pénzügyminiszter üdvözöl­te az ünnepeltet, méltatva annak a magyar­ kereskedelem terén szerzett érdemeit. A nagyértékű ajándék át­adása után Rónay Ödön, a cég másik üzletvezetője tolmácsolta a kartársak • jókívánságait a szeretetük jeléül átadta gyönyörű aranykeret­ben az ünnepelt művészi hímzésű nemesi címerét. A cég szabósága nevében Feielhammel Károly köszön­tötte a jubilálót, aki könnyekig meghatva hárította el magától a di­cséretet, mondván, hogy egyszerű kötelesség volt csupán, amit tett s ezért nem jár­­külön elismerés. . . Az elszakított hívek ragaszko­dása Máriagyüdhöz. Megható az a meleg ragaszkodás, amellyel az el­szakított magyar testvérek vonzód­nak a m­áriagyüdi kegyhelyhez. A múlt évben a szerb megszállás alatt álló Bácskából jöttek ezerszámra a hívek, ez­e­ évben már Slavóniából is fognak jönni zarándoklatok. De ezen kívül is igen sokan vannak, akik adományaikkal is segítségére sietnek a derék barátoknak, hogy Mária kegyhelyét minél szebbé restaurál­hassák. A mai posta ismét hozott adományt Jugoszláviából erre a célra. Damja­nicsné küldött száz dinárt a Dunántúlhoz továbbítás céljából. Az adomány a Dunántúl pénztáránál’ vehető át. — A Cirkuszhercegnő fényes elő­adása lázba hozta a pécsi közönsé­get. Époly lázasan siet mindenki most Ali és Boehmékhez, mert egy rendkí­vüli előnyös vétel folytán még eddig igazán nem létezett árakon kaphatók a következő cikkek: Kötött jumperek 2 és 3 P, kötött mellények, kabátok, poul­overek 8 és 10 P, selyem mel­lények 12 P, kötött ruhák 10 P, se­lyem sálok 2,15, 3 és 4 pengő. Vé­telkényszer nélkül érdemes ezen dol­gokat megtekinteni. — A Nádor-sörözőben Nándi és Pubill!­s . — A Pécsi Dalérda Palestrina kórusa a belvárosi plébánia temp­lomban most vasárnap a fél 12 órai misén­ Geller­ „Missa brevis‘!-ét adja elő V­a­d­a­s Gábor karnagy vezeté­sével. Az­ egyházközség ez alkalom­mal gyűjtést rendel a harangjáték Sulibra. — Képviselők halálhíre. A napok­ban egyszerre két jó egészségnek örvendő képviselő halálhírét költöt­ték. Az egyik Neubauer Ferenc dr. volt igazságügyi államtitkár, aki­ről Neuberger Ferenc volt képviselő halálával kapcsolatosan kelt szárny­ra a valótlan halálhír. A másik Al­­­földy Béla dr. képviselő, akinek halálát kolportálták Alföldy Lajos dr. bajai orvos elhunytéval kapcsolato­san. Mind­két képviselő jó egészség­ben mosolyogva vette tudomásul a halálhírét abban a tudatban, hogy akinek halálhírét költik hosszú életű lesz. Egy időben Mark Twain halál­hírét is terjesztették a lapok, mire Mark Twain ezt sürg­önyözte az új­ságoknak: „Halálommal kapcsolatos hírek túlzottak Mark Twain.“­­ A magyar nemzeti jótékony asztaltársaság február 5-én, szomba­ton este 8 órai kezdettel, az elaggott iparosok és özvegyeik javára jóté­kony fánkestélyt rendez a Kiss-féle vendéglőben, amelyre összes tagjait és hozzátartozóit, ismerőseit tiszte­lettel meghívja az elnökség. Belépődíj nincs. — Nándi és Pubi a Nádor-söröző­ben!!! — Áramszünet. Áramszünet lesz hálózatjavítás m­iatt február 6-án, vasárnap reggel 8 órától fél 9 óráig Szcilovszy-téren, Radnics, Árpád, Báthory, Attila, Makár, Damjanich, György, Miklós, Petrezselyem-utcá­ban, Frünreisz völgyben továbbá reggel 8 órától délután 1 óráig Rá­­kóczi-úton, Zsolnay-szobortól Kór­ház-téri szakaszig, Rét és Dr. Váradi A.­utcán, Jialas-telep és környékem.­­ A pécsi vasutasok zenegyesü­­letések holnap, szombaton este a Máv. Ébredés dalkör helyiségében megtartandó műkedvelő estjére még csak néhány jegy kapható. A jegye­ket holnap délelőtt a vasúti főpálya­­udvaron árusítják. Este 8 órakor a műsoros estély kezdetén pénztár már nem lesz.­­ A 178. sz. Mecsekalji cserkész­csapat parancsnoksága felkéri azokat az ifjúság és cserkészbarátokat, akiknek fölösleges vagy kiselejtezés­re váró történelmi történeti, psicholó­­giai, etnikai, szépirodalmi vagy pe­dig pedagógiai tárgyal munkáik van­nak, hogy azokat ajándékozzák a csapat részére. Az adakozók neveit megörökítik a csapat emlékkönyvé­ben. — Sikkasztott egy volt pécsi szerb tisztviselő, Vujics Borivoj, aki a meg­szállás idején Pécsett a szerbek szol­gálatában állott, a kivonulás után Belgrádba, majd Rómába került és az ottani jugoszláv követségnek volt első titkára. Ebben a minőségben Vujics 35.000 líra elsikkasztása után megszökött. A volt követségi titkárt most mindenütt keresik. — Csaló könyvügynök. Sárkány Ármin dr. pécsi ügyvéd feljelentést tett az államrendőrségen egy isme­retlen győri könyvügynök ellen, aki őt 160 ezer koronával megkárosítot­ta. Sárkány Ármin dr. ügyvédet ugyanis még a múlt év decemberében felkereste egy ügynök, aki a Du­nántúli cím és helységnévtár megje­lenő kötetére gyűjtött előfizetőket. S­á­r­k­á­n­y , dr. is megrendelte az állítólag Győrben készült címtárt, amelyet azonban még ma sem kapott kézhen. A pécsi államrendő­rség az ügyben megkeresést intézett a győri rendőrséghez, ahonnan azonban az a válasz, érkezett, hogy ott nem készül semmilyen címtár. A nyomozás még folyik­ az ismeretlen ügynök ellen, aki több pécsi céget és vállalatot is idegkáre­itett.­­ A Diakoma hangversenye, A Diakópia ma esti hangversenyének nagyérdemű látogatóit tisztelettel felkéri a rendezőség, hogy szívesked­jenek pontosan megjelenni, mert fél 9 órakor a hangversenyterem ajtait feltétlenül lezárják. — Besurranó tolvaj. H­ó­d­o­s­s­y Ferenc Klimó­ utca 6. szám alatt lakó pécsi órás és ékszerész feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki la­kásából 18 méter vásznat, egy fekete lakk táskát, egy asztalterítőt és több darab zsebkendőt lopott el 80 pengő értékben. A feljelentés szerint a lo­pás felfedezését megelőzőleg egy képügynök járt a házban és így nincs kizárva, hogy az követte el a lopást.­­ Fellner László tánciskolája a Polgári Kaszinóban ma este 8 óra­kor nyílik meg. a Sikkasztásért letartóztatták a püspöklaki adóügyi jegyzőt. Ma dél­előtt csendőrök kísérték be a pécsi hír.­ügyészségre Horváth Dezsőt, a püspöklaki adóügyi jegyzőt. Hor­váth Dezső ellen különböző sza­bálytalanságokért már hónapokkal ezelőtt fegyelmi vizsgálat indult meg, amelynek tartamára felfüggesztették az állásától. Mivel a vizsgálat során a hivatali sikkasztás beigazolást nyert, az ügyet áttették a pécsi hír­­ügyészséghez. Mint értesülünk Hor­váth Dezső ellen többrendbeli hi­vatali sikkasztás és egy rendbeli közokirathamisítás bűntette miatt emelnek vádat. A hír.­ügyészség in­dítványára a vizsgálóbíró elrendelte Horváth Dezső előzetes letartóz­tatásba való helyezését. — Betörés a Siklósi­ utcában. Nagyszabású betörés történt az el­múlt éjjel P­i­s­k­u­r Györgynek a Sik­lósi­ utcában levő lakatosműhelyébe. A betörők egy írógépet, egy dina­mót és egy üllőt vittek el 640 pengő értékben. A nagyszabású betörés ügyében megindult a nyomozás.­­ Pécsett keresnek egy dunaszek­­csői csalót. A dunaszekcsői csendőr­ség ma közölte a pécsi rendőrséggel, hogy egy P­o­p­i II . Anna nevű főző­leány az egyik dunaszekcsői vörös­­kereskedőnél csalást követett el és Pécsre szökött. Kézrekerítésére most megindult az eljárás.­­ Tolvaj vendég. Tóth Ke­m­­é­n­y­f­i György artista, szőkédi la­kos bejelentette a rendőrségen, hogy a múlt héten látogatóba járt nála egyik rokona Dombi József, akit L­e­l­e József néven is ismernek és mig ő távol volt otthonától, elvitte ruhaneműjének nagy részét és az­után ismeretlen helyre távozott. A rendőrség megindította a nyomozást. — Ha bálokon és táncestélyeken jól akarja magát érezni, úgy ígyék ott is DELMA pezsgőt! — Szőlősgazdák! Csak a tőzegfe­­káltrágyával lehet nagy szőlőtermést elérni. Trágyagyár. Telefon 403. «8asBWiíessB*ss»cass3a®8so8B®aB*asBaeB*aea5a«essH3í TíŰNANTüTJ Siómba?, 1927, február 5. Színházi hetímúsőr: Szombat: Cirkuszhercegné operett. Bérletszelvények és utalványok ér­vényesek. Vasárnap d. u. 3 órakor: mozi helyárakkal a Noszty fia esete a Tóth Marival. Vasárnap: Cirkuszhercegné ope­rett. Bérletszünet. gQiQIOBQIOlPIOBOlC Vagyont takarít mer ha Rómainál vásárol, ahol 1 drb. békebeli zsemlye, kitti, császárzsem­lye 4 fillér, 1 kg. jó barna kenyér most is csak 24 fillér (3000 korona), makói hagym­­­, burgonya, savam u v’S­­is qi2Clí állvanyaréjja.­ kezd versenyt. MŰVÉSZET-ZENE­ ­-( A Stefánia szövetség f hangver­­senye. A Stefánia szövetség vezető-,­sége közli, hogy az Anya Otthon és Napközi Otthon alap javára rendes­zett nagystílű hangversenyére jegyek még kaphatók Vámos dr. drogériá­ban 5 P, 3 P és 2 P-ért. Táncos jegy: 1 P. Minden remény megvan arra, hogy az estnek legforróbb sikere les­zyen. Breuer Mária hegedűműs­vésznő, Pi­t­k­­­á­r Stefiké táncny­­vésznő és E­n­t­z Emma énekművésze nő elsőrangú számokkal lépnek a zenekedvelő pécsi közönség elé. )­( A Pécsi Dalárda Palestrina kőí­rusa szombat délután 6—8-ig fontos összpróbát tart. SZÍNHÁZ A színházi iroda közleményei: * A Cirkuszhercegnő sikere. Soro­í­zatos előadásokat biztosít a világ­hírű Kálmán operettnek a Cirkusza hercegnőnek sikere. A szenzációs díszleteket, a ragyogó ruhák, a pom­pás egyéb színpadi trükkök,, egész látványosságot kölcsönöznek a Cir­kuszhercegnő operettnek. A szem annyit lát, a túl annyi gyönyörűt hall, hogy a közönség nem tud eléggé betelni a darab szépségével. Gyö­­­nyörű bohóc és sanzonett ruháit V­t­a­s­s­y Erzsi készítette. A Cir-' kuszhercegnő előadásaira valósággal kapkodják a jegyeket. * Fónay Kléri, a kis 5 éves tánc­­művésznő Spitz-valcert jár a Cir­­kuszhercegnőben.­­ Vasárnap délután 3 órakor mozi helyárakkal a legszebb Mikszáth— Harsányi vígjáték A Noszty fiú esete a Tóth Marival. * asazacaeeesbBl a BS3SS31E:22855SS31 Isi3S2S.sa*so.: SPORT (:) Szerdai eredmények: Ferencvá­ros—FTC 9:1 (1:1), Kispest—Kispesti Húsos 6:2 (2:2), UTSE—Rákospalota 5:3 (1:2), Erzsébetváros—Testvériség 2:0 (1:0). Amatőr mérkőzések: Pos­tás-Vasas 9:0 (3:0). Törekvés—­ Húsos 4:0 (1:0), Kispesti AC—Kis-­­pesti Remény 7:0 (1:0), Testvériség—P­ESC 3:2 (2:1), EMFTR—BTE 5:1 (2:0), FTK—Atheneum 8:5 (4:3). (;) Pécsre kerül a délnyugati ke­rület atlétikai székhelye. A MASZ központi vidéki bizottsága tegnap Vadas Gyula dr. elnöklete alatt ülést tartott, amelynek legfőbb tár­f­áya a délnyugati kerület autonómiá­jának az ügye volt. A kerület önál­lóságát a MÁSz tudvalévően egy év­vel ezelőtt különböző igazgatási mu­lasztások miatt felfüggesztette és azóta a kerület ügyeit a központ in­n­tézte. A pécsi egyesületek beadvá­nya alapján a kérdés most a vidéki bizottság elé került, amely S­o­ó­s Géza előadó javaslatára egyhangúan úgy határozott, hogy a tanácsnak az autonómia visszaállítását és Pécsnek kerületi székhelyéül leendő kijelölé­sét javasolja. A közgyűlést legköze­lebb írják ki. (1) Sportesemények: Sybül Bauer a hátúszás női világrekord­ere meg­halt Csikágóban.. — Stolmer Károly gátfutó rekorder , lett a Dorogi AC trénere. — Lemondott a BT központi elnöksége. — Bécs ping-pong bajnoka Jacobi dr. BBTE lett.­­ Pillér MAC nyerte Kecskeméten a junior tőr, Markovits Árpád SzVE a junior

Next