Dunántúl, 1928. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-23 / 44. szám

Csütörtök, 1939. február 33. OONANTOE- Fényesen sikerült a Turul álarcosbálh­írek Pécs, febr. 22. — Hétfőn este a legnagyobb erkölcsi és anyagi siker jegyében zajlott le a nőegy­letben páratlan jó hangulatban a szezonzáró Turul álarcosbál. Há­romnegyed 10 órakor érkezett meg a bál fővédnöke, lovag V­a­s­­v­á­r­y Ferenc dr. Rektor Magni­fies, akit a bálbizottság élén A­g­á­r­d­y László dr. a Turul szö­vetség pécsi kerületi vezére és Szentkirályi Zoltán, a bál­bizottság elnöke fogadtak. Ezután megkezdődött a délszaki növé­nyekkel és a farsangi hangulat­nak megfelelően tarka papírgir­­landokkal és lampionokkal gyö­nyörűen feldíszített táncteremben a szebbnél-szebb farsangi jelme­zekben pompázó álarcos sereg felvonulása. A színpompás felvo­nulás után A­n­d­r­é Endre ci­­gánybandája rázendített a „Sárga csizmát visel a babám“ kezdetű ropogós csárdásra. A zene hangjai mellett a legjobb hangu­latban folyt le az álarcos­bál. A­écsi közönség nem csalódott a álban, illetve az ezt megrendező Turul szövetségben, mely most még csak azt a szerény kérést intézi a pécsi keresztény nemzeti társadalomhoz, hogy ugyanazzal a szeretettel, meleg, megértő, magyar lélekkel kisérje a fekete­­sapkás Turul bajtársak nemzet­mentő, szebb magyar jövőt érlelő munkáját, mint amilyen szeretet­. A magyarországi vidéki nyom­datulajdonosok­­, évi március 5-én, délután 2 órakor a budapesti grafi­kai és rokoniparosok főnökegyesü­leteinek helyiségében (Mária Valé­­ria­ u. 12.) országos értekezletet tar­tanak, amelyen való részvételre az összes nyomdatulajdonosokat felké­rik. — A szociális missziótársulat kul­turdélutánja. Az elmúlt farsang za­jos örömei után a szociális misszió nyitja meg városunkban a nagyböjt komoly hangulatához illő kultúrdél­­utánok sorát. Február 26-án jóté­kony célt, az általános nagy nyomor enyhítését szolgálja a nívósan összeállított műsor, melyben közis­mert művészek és jövendő remény­ségek szíves készséggel nyújtják a legjobbat a legkeresztényibb cél ér­dekében. Programm a következő: 1. A magyar idealizmusról beszél Buj­dos Balázs Zrínyi főreáliskolai ta­nár. 2. a) Schubert: Te vagy a csend. b) Leoncavallo: Mattinata, énekli: Sándor István, zongorán kíséri: Holly Gréti. 3. a) Arany S.: Híd­­avatás. b) Mécs László: Vadócba rózsát oltok, c) Mécs László: Meg­láttam a férfit, szavalja: H­a­r­s­c­h László előadóművész, 4. Braga: An­gyalok kara szerenád, előadják: Neidert Leóné (szoprán), Szigriszt Teri (alt), Niedermayer Margit (cselló), Gráf Erzsébet (zongora). 5­. Mestríts kvartett. — Utcai forgalomkorlátozás a csa­tornázás miatt. Pécs város mérnöki hivatala felszólítja az Apáca-utcának a Ferenciek temploma és a Vörös­­marty-utca közti szakaszán,, a Vö­­rösmarty-utcában és a Kardoss Kál­­m­án-utcának Vörösmarty-utcától a Széchenyi-térig tartó szakaszán la­kókat, hogy fűtőanyag és egyéb szükségletüket sürgősen szerezzék be, mert a vízvezetéki cső fektetése miatt ezeken az útszakaszokon a kocsiforgalmat cca­k heti időtar­tamra beszünteti.A tel hozzájárult a bál magas szín­vonalának emeléséhez. A megjelent hölgykoszorúból a következők nevét sikerült fel­jegyezni: Bacza Ilonka, Haypál Margit, Virág Lilly, Császár Mici, Szöré­nyi Baba, Neidert Leóné, Ghéczy Zsuzska, Anna, Naozsin Magdus, Hayek Baby, Clak Anci, Horváth Ilona, Hegedűs Manci, Török Git­ta, Horváth Ilonka, Hauzser Ili, Kertész Ila, Máté Teri, Dittler Cunci, Dittler Gyurka, Kassay Ilonka, Schmidt Rózsi, Kuzmán Irén, Schmidt Piroska, Tóth Győ­­zőné, Tóth Győzőné húga Hosszú­­t­é, Pethő Manci,­­ Dori Rözsi, Kiefer Rözsi, Kiefer Manci, Rás­­ky Gizi, Mohácsy Ibolya, Taubert Duci, Hajas Lenke, özv. Szakáll Dénesné, Schweiczer Margit, Zsivkovics Rózsi, Takács Hilde­gard, Kaltnecker Györgyi, Ocso­­vay Vasi, Schwarcz Váci, Lipp­­mann Ilus és Alice, Balassa Man­ci, Maléter Ilonka, dr. Neu Györ­gyi, Drenda Baba, Varga Emi, Szabadi Ferike, Back Bözsi, Bruckmajer­­ Pipi, Havass Ilus, Birner Ibolya, Kardoss Emi, Sim­­vár Ili, dr. Nagy Hilda, Szanáty Margit, Madarász Ili, Katona Györgyi, Kovács Ilona, Molnár Pálma, Szontagh Ilus, Reichnauer Icus, Földváry Baby, Lukács Magda, Urr Ida, Schoda Ida, Bar­ró Ella, — Ma délután erősen havazott. A napok óta hidegre fordult időjá­rás mára havazást hozott. Délután 4 óra tájban havazni kezdett és pár perc múlva olyan sűrűen esett, hogy egyszerre fehér lepel vonta be az utcákat és háztetőket. A váratlanul jött hó reméljük hamarosan eltűnik, hogy útat adjon a várva-várt enyhe tavasznak. — Keresztényszocialista bányász­­gyűlés. A keresztényszocialista bá­nya- és kohómunkások országos szö­vetségének pécskörnyéki csoportja február 26-án, vasárnap délután 3 órakor Mecsekszabolcson a Csonka­féle vendéglőben bányászgyűlést tart, amelyen T­o­b­­­e­r János or­szággyűlési tisztviselő és R­o­b­á­r János központi titkár fognak be­szélni. — Szerencsétlenül járt pécsi hon­véd. Sajnálatos szerencsétlenség érte ma délután Szekeres Sán­dor pécsi honvédet, aki a vonatosz­tagnál teljesít szolgálatot. Míg az istállóban foglalatoskodott, megrúgta az egyik ló és súlyos sérülést szen­vedett. A mentők beszállították a honvédkórházba. — A pécsi oltáregylet rendes gyű­lése pénteken délután nem 3, hanem 4 órakor lesz a szokott helyen. — Halálozás. Február 16-án, mint azt a Dunántúl röviden megírta Deb­recenben váratlanul szívszélhűdés következtében elhunyt Lengyel Elza a Dóczy leánynevelő intézet nyugalmazott igazgató tanítónője. Az elhunyt, mint most értesülünk, pécsi származású volt, finomlelkű és nagy műveltségű kiváló tanerőnek ismerték. Komoly, mély vallásosság és nemes gondolkozás jellemezték. Temetése február 18-án, délután 4 órakor igen díszes, nagy közönség jelenlétében ment végbe. A váratlan haláleset Pécsett lakó nővérét, Szabó Józsefnét is mély gyászba bo­rította. Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában szenvednek, a természetes Ferenc József keserű­­víz használata mellett az állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gya­korlat számos kiváló férfi a hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztos és rendkívül kellemesen ható hasihajtó s ezért prostatabetegségeknél is ajánlják. Kapható gyógyszertárak­ban, drogériákban és fűszerü­zletek­­ben. — Leventeünnepély Pécsbánya­­telepen. Vasárnap sikerült levente­­ünnepély volt Pécsbányatelep­en. Né­met Vince DGT, tanító és vezető főoktató, az ünnepély tervezője és rendezője bevezető beszédében a leventeegyesület rövid, alig öthóna­pos múltjáról beszélt. Ilyen rövid idő után még azok is meglepődtek, akik ismerték ezt a négy és félhóna­pos lüktető munkát, H­a­m­e­r­­­i József pécsi levente egyesületi el­nök, C­z­a­n­i­c­h Gyula alelnök és több előkelőség megjelenésükkel fe­­­jezték ki elismerésüket. A levente intézménnyel és annak működésével nemesedett az ifjúság. Ezt bizonyí­tották különösen Erb Ervin, Maurer Ferenc, Bakó József, Csutorás László, Pintér Kalmár és Simcsik Károly fellépései. És ezt mutatta a műsor negyedik száma a „Vihar a Balatonon" c. bohózat is, mely arról beszélt, hogy milyen pipotya városi vigécekre nincs most szüksége a ha­zának. Ez a valóban szellemes és elejétől végig nevettető páros jele­, nőt még jobban a lelkekbe véste Schmidt Lajos dr. pécsi városi al­jegyző, pécsi levente egyesületi tit­kár nagy gondokkal telített és nagy­­nagy szónoki készséggel előadott ha­talmas ünnepi beszédét­ a levente intézmény lényegéről és fontosságá­ról. Az ünnepély elején a Magyar Hiszekegyet olyan öntudattal és bá­torsággal énekelte a leventék ének­kara, hogy az ember nem tudta, a meggyőződés, vagy az éneklés biz­tosságát bámulja-e jobban. Igaz a kotta egyelőre még a zsebben ma­radt, de hogy az is hamarosan elő­kerül, arra kitűnő biztosíték Keb­­lics István DGT. tanító, leventeok­tató és karmester kitűnő zenei ereje, aki különben a rendezés nagy munkájából is alaposan kivette a részét. Nagyon szórakoztatta még a közönséget a Holbusz-Erb és Pintér- Pregl pár magyar tánca, Maurer Fe­renc énekes mókája és a levente­­cserkészek által előadott „A tőr" c. komikus jelenet, a néha túlságba vitt cserkész-aprólékosság nagyszerű pa­ródiája. Az ünnepély végére valóban odaillet az irredenta élőkép (Hungá­ria, Maurer Katóka), Papp-Váry Elemérné Hitvallása és a Himnusz, mert a közönség lelkébe akkor már ott lobogott a hazafias lelkesedés, a jövőbe vetett hit és az Istenben bízó remény sok-sok lobogó lángocskája, így lett a pécsbányatelepi levente­ünnepély nemcsak a leventéknek, hanem az egész ünneplő közönség­nek ünnepi élvezete. — Bolti tűz az Irányi Dániel­ téren. Ma este 8 óra tájban tűz ütött ki Eisenberg Emma Irányi Dániel­­tér 4. szám alatt levő üvegkereske­désében. A kályha bádogcsöve le­dőlt és a kipattanó szikra meggyúj­­totta az egyik állványt. Szerencsére a tűzoltók idejében elnyomták a tüzet, mielőtt nagyobb baj történt volna. A kár így is nagy, 200 pengő. ­ Elmarad a városi közgyűlés. Pécs város törvényhatósági bizottsá­gának ez évi első rendes közgyűlé­sét az eredeti terv szerint február 27-én, hétfőn óhajtották megtartani. Minthogy azonban ezen a napon ér­keznek Pécsre a villamos áramárak ügyében döntő bíróság tagjai Buda­pestről, a közgyűlés e miatt halasz­tást szenved. A döntő bíróság tag­jaival való tanácskozás ugyanis nem­csak a város polgármesterét, de a tanácsnak több tagját is néhány napon át leköti. E szerint a városi közgyűlést egy hét múlva, előrelát­hatólag március 5-én, hétfőn tartják meg.­­ A székesfehérvári kerületi rendőrfőkapitány Pécsett. Teller Gyula székesfehérvári kerületi rendőrfőkapitány ma reggel hivatal­látogatásra Pécsre érkezett és a dél­utáni vonattal visszautazott Székes­­fehérvárra. — A pécsi katolikus kör nagy­böjt t­estéi. A pécsi katolikus kör március 4, 11, 18 és 25-én rendezi nagybőjti felolvasó estéit, minden­kor délután 6 órai kezdettel. Az előadók Winkler János dr. egye­temi tanár, Bence Ernő karkáplán, Baumgarteri Alán dr. ciszt. ta­nár és Magyar István hitoktató lesznek. A felolvasó esték műsora igen gazdagnak és változatosnak ígérkezik. A kör vezetősége meghí­vókat fog kibocsájtani, amelyek be­lépőjegyül szolgálnak. — Előadás az Erzsébet egyetem kebelében működő természettudo­mányi szakosztályban. A legköze­lebbi szombaton, február 25-én 6 órakor a központi egyetem kísérleti nagy­termében igen érdekesnek ígérkező előadás lesz. A hírneves meteorológus Réthly Antal dr. egyetemi magántanár fog Két év Törökországban cím alatt előadást tartani az ázsiai Törökország terüle­tén végzett kutatásairól és tapasz­talatairól. Az előadó hosszú időt töltött Angolában, ahonnan több mint 1000 fényképfelvétellel tért vissza. E gyűjteményből az érdeke­sebb darabokat vetíteni fogja. A nagy érdeklődéssel várt előadásra a szakosztály elnöksége mindenkit szívesen lát. Belépődíj nincsen, — Két fillérrel drágább lett a liszt. A pécsi malmosok a mai nap­pal két fillérrel felemelték a liszt árát. Az új lisztárak a következők: Dupla fogós finom 54 Egyszer fogós finom 53 Kettes főző 52 Négyes kenyér 50 Hatos kenyér 44 Rozs egyszeres 50 Rozs kétszeres 38 fillér. A malmosok a drágulást azzal in­dokolják, hogy a búzát Jugoszlávia erősen vásárolja és az export követ­keztében a gabona ára felszökött. — Népies ismeretterjesztő előadás az Ágoston-téri fiúiskolában. Feb­ruár 23-án, csütörtökön este 17 órai kezdettel Taksonyi János dr. budai külvárosi káplán ,,A teg­­litzi erkölcs-dráma tanulságai“ cí­men fog előadást tartani az Ágoston­­téri fiúiskolában. Az igen érdekes­nek ígérkező előadást a hallgató­ság nagy érdeklődéssel várja. Utána 1—2 szavalat és a Hárfa dalkör né­hány énekszáma fogja az előadást kibővíteni. 5. oldal.

Next