Dunántúl, 1930. március (20. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
*1; a jogfejlődésünkön elkövetett súlyos sérelmeink orvoslását kell szüntetlenül követelnünk. —■ A magyar nemzetet 1000 évi küzdelmes élete annyi balszerencséből mitiig kivezette a joghoz való rendületlen ragaszkodása, a hit és bizalom igazainkban s a törhetetlen akarat igazaink kivívására. A mai nagy balsorsunkban s ez a törhetetlen akarat s a hit e magasz - tosult remény jog- és igazság diadal; - tan legyen vigasztalásunk és bíztatásunk. A fokozódó érdeklődéssel hallgatott előadás után Ángyán János porfesszort, a pécsi belklinika Pécs, febr. 28. — Ma délután 6 órára fényes és előkelő közönséggel telt meg a nemzeti kaszinó díszterme. Pécs hazafias társadalmának minden rétege eljött, hogy ünnepelje Magyarország kormányzóját. A pompásan feldíszített lépcsőházban cserkészek és leventék álltak sorfalat. Az előkelőségek közül a következők neveit ■ sikerült feljegyezni: Félix Antai dr. ítélőtáblás elnök, Nendtvich Andor dr. polgármester, Fischer Béla alispán, Igaz Béla dr. prelátuskanonok, Madarász István dr- felsőházi tagok, Vasváry Ferenc dr., Molnár Kálmán dr., Neuber Ernő dr. Senaurek Ráfael dr., Tolnay Vilmos dr., Gyomay Gyula dr., Fenyvessy Béla dr., Winkfer igazgatóját kérte fel a rektor a szanatóriumok jelentőségét tárgyaló tanulmányának ismertetésére. Ángyán professzor a szanatórium létesítésének lelkes harcosa felolvasásában felölelte a tüdővész elleni küzdelem egész történetét, ismertette az európai országokban létesített ■ szanatóriumok statisztikáját, majd a Mecseken felépülő szanatóriumról mondotta a következőket: János dr., Holub József dr. egyetemi tanárok, Littke Jenő máv. üzletigazgató, Staár Ferenc postafőigazgató, Szapár József dr. főügyész, Visy László dr. ny. főispán, Imrefi Imre, Jobszt Béla ítélőtáblás tanácselnökök, Littke József, Koszits Ákos dr., Nemes Vilmos dr. kormányfőtanácsosok, Vitéz Barsy József, Mason Oszkár ny. tábornokok, Varga Nagy István ny. táblai tanácselnök, Koszíts Kamill ny. alispán, Csernohorszky József apádplébános, Berecz Fidél irgalmasrendi perjel, Fábián Jenő postaigazgató, Alivássy István ny. miniszteri tanácsos, Oberhammer Antal országgyűlési képviselő, Nyáry Pál ref. esperes, Balogh István dr. APOLLO _l iiliililTTii IIII miTiiV!! mh iiiiiiiiiiTnTTTn. Szombat-vasárnap, március 12 A budapesti Kamara filmszínház kiváló újdonsága! r í f n íi Detektívtörténet 8 felvonásban. Főszerepben: Aad Fylde Nissen, Paul Richter, Kncsas Kraft ELŐADÁSOK: Szombaton '1,5, 6, 1,8 és 9 órakor vasárnap 3, '^5,6, ’1 ,8 és 9 órakor Szombaton a két utolsó előadás zenés, vasárnap a d. u. 3 órait kivéve valamenyi előadásleges zenekrkisérettel. főügyészhelyettes, Ferber Artur ny. főügyész, Mérey Árpád ny. huszárezredes, Ábrahám Gyula- Bolgár Tivadar, Eötvös Jenő bankigazgatók, Porzerinszky Vilmos, a nemzeti bank pécsi főnöke, Lovász Pál dr., a társadalombiztosító intézet vezetője, Bari,István min. osztálytanácsos, Blaschek Aladár, Bálványi Endre h. bányaigazgatók, Berze Nagy János dr. tanfelügyelő, Vitéz Felszeghy János dr. Ügyészségi elnök, Szabó János dr. jogtanácsos, Gács Ferenc dr. tiszti főügyész, Török Lajos rendőrfőtanácsos, Szél Zsigmond állomásfőnök, Rózsahegyi Gyula műszaki tanácsos, Kriegl Nándor, Rihmer Aladár dr. táblabirák, Hamerli József kereskedelmi tanácsos, Wäger Alajos pénzügyigazgatóhelyettes, Esztergár Lajos dr. tanácsnok, a különböző nőegyesületek vezetői, az iskolák vezetői, kereskedők és sokan mások. A megjelenteket Visy László dr. ny. főispán, mint a kaszinó elnöke üdvözölte és ismertette az összejövetel célját. A pécsi társadalmi egyesületek körében merült fel az a szép gondolat, hogy mindenki aki magyar és átérzi a nap fontosságát,összejöjjön és ünnepelje Magyarország kormányzóját, tízéves országlási évfordulója alkalmából. A spontán rendezőség mint a legrégibb pécsi egyesületnek, a kaszinónak elnökét, őt kérte fel az elnökségre, arait készséggel vállalt is. A díszgyűlést megnyitva, átadja a szót Vasváry Ferenc dr. egyetemi tanárnak, aki a kormányzó érdemeit fogja méltatni. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó tízéves országlásának történelmi jelentőségét lovag Vasváry Ferenc dri egyetemi tanár méltatta ezután lendületes, magasan szárnyaló szép beszédben, amelyet helyszűke miatt már csak lapunk vasárnapi számában ismertethetünk. Már a szónok szavait is többször megszakította a kormányzó gyakori éltetése, a beszéd végén azonban harsányan zúgó éljenzés nyilatkozott meg ismét. Védői távirat a kormányzónak Koszits Ákos dr. kormányfőtanácsos a lelkes ünneplés nyomán a következő üdvözlő távirat elküldését indítványozta: — Pécs szab. kir. város egyetemes nemzeti társadalma és összes társadalmi egyesületei az üröm teljes évforduló alkalmából tartott ünnepélyes, lelkes hangulatú díszközgyűléséből legmélyebb hódolattal és bensőséges magyar hűséggel köszöntik Főméltóságú Urunkat dicsőséges országlása 10 éves fordulóján és kéri a magyarok Istenét, árassza el szeretet kormányzónkat bőséges áldásával, továbbá erős hittel és törhetetlen akarattal, hogy ezután is biztos és erős kézzel vezesse a sokat szenvedett nemzet hányatott hajóját, Nagymagyarország boldog feltámadásának révébe. Az ünneplő díszgyűlés nevében alattvalói hódolattal Visy László dr., a díszgyűlés elnöke. A felhangzó egyhangú lelkesedés azonnal határozattá emelte az indítványt. A Himnusz eléneklése után a díszgyűlés véget ért. A pécsi ügyvédi kamara feliratban üdvözölte a kormányzót Nemes Vilmos dr. kormányfőtanácsos, mint a pécsi ügyvédi kamar elnöke hódoló feliratban üdvözölte Vitéz Nagybányai Horthy Miklóst Magyarország jubiláló kormányzóját. A feliratban tolmácsolta a kamara íródállatteljes üdvözletét és mindazokat a jókívánatokat, amely a jubileum alkalmából imádság alakjában, száll a magyarok Istenéhez. A társadalom ünnepe a nemzeti kaszinóban Szombat, 1930. március 1, DUNÁNTÚL IPARKMOZI Szombat, március hót. Utoljára! AZ ÉVAD EGYIK LEGNAGYOBB SZENZÁCIÓJA! Meiro-Goldwin' Mayer világalkakíd! RAMON NOVARRO bravarfilmje-Repülő Flotta Hallatlanul izgalmas pilóta-regény, az egész U. S. A. repülőflotta közreműködésével. Főszerepben: Ramon Novarro és Anita Page. Előadások: ’j,S, 6, ',8 és 9 órakor. Valamennyi előadás teljes zenekar Kisérettel. A mecseki szanatórium Baranya és az ország megprétíztisztviselőinek barbarős fegyvere lesz . A jubiláns törvény, Pécs határában, Baranya vármegye költségén a köztisztviselők betegsegély alapjának terhére épülő szanatórium felállítását jelenti ki. Egyetemünk orvosi fakultásának küldetése az, hogy e város és e vidék közegészségügyének és népbetegségének leküzdésében részt vegyen. Orvosi fakultásunk számára rendkívül nagy fontosságú, mert orvosképzésének és tudományos kutató munkásságának jövendő fejlődéséhez tartozik. Amidőn közpénzből létesülő intézmény, joggal vetődik fel a kérdés, váljon arányos-e a várható eredmény a befektetett nagy tőkével és az üzem nagy költségével. Ismerteti a tuberkulózis elleni küzdelmet a nagy kulturállamokban és megállapítja, hogy annak ellenére, hogy a szanatóriumi gondolatot állandóan erős kritika tárgyává teszik és jelentőségét a tuberkulózis elleni küzdelemben sokan kevésre becsülik, mindenütt épülnek és fejlődnek a szanatóriumok. Az orvosi megismerés és a tudomány haladásával kapcsolatosan, azonban a mai szanatórium már nem elégedhetik meg a szabad levegőkúrával és szoros kapcsolatban kell, hogy álljon éppen a tuberkulózis elleni küzdelem eredménye érdekében, egyrészt a bajt megállapító intézményekkel, másrészt a különböző klinikai szakokkal. A tuberkulózis ellen küzdő minden szerv együttműködése adja meg a lehetőségét annak, hogy a mecseki szanatórium Baranya népének és az ország szegény, megpróbált köztisztviselőinek hathatós és erős fegyverül szolgáljon. Az elnöki rektor megköszönte az előadóknak értékes közreműködését és bejelentette, hogy az egyetem tanácsa még külön hódoló feliratban is köszönti a jubiláló kormányzót. A díszközgyűlés, amely a bejelentést lelkesen vette tudomásul, az elnök zárószavaival és a Himnuszszal ért véget. .■== ___ 3. oldaL —a——uhu ———iin—i .....mm* Zenés takaródé Ma este a katonaság zenés takaródét adott a Hadúr tiszteletére. Lampionos menetben, zeneszóval járták be a város utcáit fokozva a lakosság lelkes ünnepi hangulatát. A pécsi polgári daloskor ma este tartott díszközgyűlést a kormányzó 10 éves jubileuma alkalmából, az ünnepi beszédet Enge Ádám ügyvezető elnök mondotta: läsnisssffiiaBHBBaitäisaaBck A képviselőház mai ülése Budapest, febr. 28. — A képviselőház ma folytatta a fővárosi törvényjavaslat 17. §. feletti vitát. Ez a szakasz a választás módjáról, a jelölésről és az ajánlásokról intézkedik. Bárdos Ferenc, Malasits Géza, Petrovátz Gyula, Propper Sándor, Baracs Marcell, Peyer Károly, Pakocs József, Rotenstein Mór, Györki Imre és Várnai Dániel szóltak hozzá a javaslathoz. Scitovszky Béla belügyminiszter reflektált ezután, a felszólalásokra, amely után a szakaszt Gál Jenő indítványával fogadták el. Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb eyereményeket sorsolták ki: 10.000 pengőt nyert: 20434. 2000 pengőt nyertek: 15872 24024 48921 69977 77276. 1000 pengőt nyertek: 6072 15150 37029 35018 54091 55124 64623 83443. 800 pengőt nyertek: 58860 64776 72863 77559. 620 pengőt nyertek: 31437 44689 50051 53909 79621. 500 pengőt nyertek: 94 3962 6938 7885 20913 23300 34130 35157 38504 41959 42412 42645 61395 62393 63877 66503 71679 72577 74249 79917 78381 80160. Ezenkívül kihúztak még 400, 300 és 150 pengős nyereményeket. A húzás folytatása március hó 3-án lesz. Ellóp a 3811 •92 P-től a *1 Halcsarnokban.