Dunántúl, 1930. március (20. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-11 / 58. szám

DUNÁNTŰE! Kedd, 1930­ március 1! — A szigeti külvárosi egyházköz­­ségi választások. A szigeti külvárosi rk. egyházközség képviselőtestülete alakuló közgyűlésre jött össze f. hó 9-én a ferences rendháznak III rendi otthonának tágas termében, hogy az elnökséget, tanácsosi és a különféle bizottságokat 3­­évre szóló mandá­tummal megalakítsa­. Az alakuló gyűlés rendkívül látogatott volt, mert az egyházközségi képviselők csaknem teljes számmal megjelentek. A gyűlést P. Romuald plébános nyi­totta meg. Beszéde után az új képvi­selők letették az alapszabályban előírt hivatalos esküt. Eskü után Hollósy Endre volt világi elnök emelkedett szólásra és rövid tömör beszédben vázolta az egyházközség életét a Letelt 3 év alatt. Beszédében­­hivatkozott arra, hogy az egyházköz­ség bölcsőjénél a legnagyobb szere­tettel ölelte kebelére az ifjú mozgal­mat és most a három év eltelte után úgy érzi, hogy az alapokat jó le­rakta s most már a saját lábán jár­hat. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy nagyon kéri a képviselőtestüle­tét, mentsék fel a jövőben minden vezető pozíciótól. Szívvel lélekkel az egyházközség közkatonája lesz, de semmi vezető állást nem vállal. Hatalmas éljen fogadta a volt világi elnök szavait, melyre B­o­r­s­y Jenő képviselőtestületi tag válaszolt és kérte, hogy ne álljon ki a nehéz mun­kából, hanem tartson ki továbbra is, azonban Hollósy elnök hajthatat­­lan maradt. A beszédek után P. R­o­­­muáld elnök elrendelte a szavazást , így Borsy Jenőt emelték az el­nöki székbe. Borsy elnök nehéz­nek tartja az elnöki széket, de bízik az isteni gondviselésben s a képvi­selőtestületi tagokban, hogy őt e nehéz hivatásában támogatni fog­ják. A két alelnök megválasztása következett ezután, amely választás­ból Fr­e­r­k­ó Béla és Bedeko­­v­i­c­s Lajos kerültek ki győztesen. Jegyzők Szenderbach Péter dr. és Szabó Kázmér lettek. Utána az igazoló és fegyelmi választmányt állították össze. Ezután egyhangúlag a következő tanácsot választották meg: rendes tagok Balatonyi József, Csernyánszky Lajos, Dominics Má­tyás, Krisztián Béla, Lengyel Géza, Mihály Tódor, Nagy László dr. Pa­­laits Géza, Reich István, Ruzsinszky Béla, Szabó József dr., és Szendel­bach Péter dr. Póttagok lettek: Czir­­ják Antal, Szűcs Imre, Petrovics Jó­zsef és Mertha képviselők. A szám­vizsgáló bizottság tagjai Jancsics Gusztáv, Rozmanits Lajos és Szabó Lajos. Ezek után a különféle al­bizottságok választása következett, melyeket egyhangú lelkesedéssel fo­gadott el a gyűlés. A városi központi tanácsba P. Romuáld plébános, Borsy Jenő világi elnök, Szabó József dr. és Krisztián Béla tanácstagokat küldték ki. — Ha takarékoskodni akar, úgy igyék pécsi Tettyeforrás Üditővizet! _ Panasz az utcai seprésre. Több oldalról érkezett panasz a Dunántúl szerkesztőségéhez az utcák sepré­sére vonatkozólag. Így többek kö­zött a Petrezselyem utcát reggel 8 órakor seprik. Éppen akkor, amikor a gyermekek iskolába és a legtöbb ember hivatalába siet Egy másik seprési panaszt is szóvá kell ten­nünk. Ugyanis a nemzeti szabadta­nítás elmúlt szezonja alatt a­ keddi és pénteki előadások előtt is azza kellemetlenkedtek a közönségnek, hogy a városház lépcsőházát követ­kezetesen az előadások idején se­perték. E két könnyen orvosolható bájt ajánljuk az illetékesek figyel­­mébe­. Vetítettképes előadás Kis Szt. Terézről. Március 11-én, este a Ma­kár u. iskolában Vil­órai kezdette! Kis Szt Terézről vetített képes elő­adást tart Romeisz Katalin állami tanítónő. A Keszthelyen épülő Kis Szt Teréz templom építési költsé­geire jótékony adományokat szíve­sen vesznek. A rendezőség felhívja a Kis Szt. Teréz tisztelőit az érdekes­nek ígérkező előadásra. — Halálozás. Niedergall Nán­dor Duflaföldvár ny. főjegyző 74 éves korában Dunaföldváron meghalt. A Tolna vármegye életében jelentős szerepet vitt főjegyzőt nagy részvét mellett temették el. Ivánkovits Imre ny. már, tit­kár 49 éves korában Szegeden meg­halt. Tegnap temették el nagy rész­vét mellett, özvegye sz. Hoff­mann Vilma, kisfia és a rokonság, köztük az Erdélyi, Tóth, Hoffmann, Schwab és Vigh családok gyászolják. — Márciusi ünnepély a keresz­­tényszocialistáknál. Március 16-án, vasárnap ünnepükt meg 1848. már­cius idusát, az Arany János önképző­kör tagjainak közreműködésével, amikor színre kerül, Földes Imre: A császár katonái című 3 felvonásos, minden figyelmet és érdeklődést le­kötő izgalmasan szép érhat­ásokban gazdag drámája. A próbák serofigen folynak, hogy semmi zökkenő ne le­gyen az előadáson. Az ünnepi elő­adásra már most, felhívjuk a közön­ség figyelmét. Az ünnepi beszédet Rihmer Béla dr. tartja. Az előadás pontosan fél 8 órakor kezdődik. — Baleset: Benedek Istvánná, aki Pécsett Márton utca 48. szám alatt lakik, ma délelőtt hirtelen rosszul lett és összeesett. A mentők a belklinikára szállították. Ügyvédnek, orvosnak kiválóan alkalmas hát (* ^postával szemben) elad* Cím 4851. sz. alatt a kiad­ban. Ügynö­kök dijaztatnak. • — Felülfizetések a pécsbánya­­telepi leventebálon. A felülfizetők neveit — akiknek jótékony adomá­nyaikért ez úton is hálás köszönetét fejezi ki a bálbizottság — alább kö­zöljük: Visnya Ernő 25 P, Werthei­mer Lajos 25 P, Hamerli József 20 P, Jicinsky Jaroslav dr. 20 P, Ozanich Gyula 20 P, Kamilli Károly 15 P, Miskovszky Emil 15 P, Troll Vilmos 12 P. Tíz pengőt fizettek: Bálványi Endre, Berzsenyi István, Balascheck Aladár, Dunántúli Erdőgazd. és Fa­ipari RT., Erreth Ede, Nendtvich Andor dr., Neumann Lénárd dr. Hat pengőt fizettek: Haladás nyomda rt., Kerényi István, Kilins Gyula. Öt pengőt fizettek: Asser József, Ast Ede és Tsa, Czibulka Vilmos, Fried­rich Sándor, Gáspár Andor dr., Grimminger Rezső, Hamerli Ferenc, Issovist Gusztáv, Krafft János, Ke­resztény János, Lanzner János, Meinl Gyula, Moticska József, Nagy Imre, V. Nánay Lajos dr. Neumann Lipót, Oláh Péter, Siklósi István dr., Straka Rezső, Straka Vilmos, Schmidt Lajos dr., Schreiber Rezső és Fia, Szent­­királyi Ödön, Urban Markel. Négy pengőt fizetett Dobszay János. Há­rom pengőt fizettek: Angyal László, Borsy Jenő, Gábor Aura, Horváth János, Huber Fülöp, Krausz Oszkár,­­ Kundelem Henrik, Pogány László, Koszprim Pál, Sass Ernő, Valkó Ká­roly, Wietórisz Róbert, Zengey Fe­renc. Két pengőt fizettek: Fábri La­jos, Fehér Sándor, Fényes Pál, Gaszt Lajos, Gartner Ferenc, Hauser Imre dr., Somogyvári József dr., Tomandi­­Róbert, . . " — Szülői értekezlet volt vasárnap délután 3 órai kezdettel a belvárosi elemi leányiskolában. Az előadó R­ihm­er Jolán tanítónő volt, aki a Mit vár az iskola a szülői háztól cím­mel tartott mindvégig nagy érdeklő­déssel kísért előadást. Utána G­ő­­­be­rné Éhn Emilia igazgatónő tar­tott előadást a magyar iparcikkek pártolásáról,­­ a Portenger a Pécsbányatelepi úton. Egy olvasónk írja: vasárnap délután kisétáltunk a Pécsbánya­­telepi úton a Szamár­kútig. Az út olyan forgalmas volt mint a Király utca és mindkét oldala házakkal be­épített terület. Az úttesten azonban arasznyi vastag a por, amely az autó­busz közeledtével áthatolhatatlanul emelkedik a levegőbe, elzárja a lá­tást és a tüdőt egyaránt. Kérjük a város hatóságit:­­hozza rendbe mi­előbb ezt az utat, húzassa le a port és öntöztesse vagy olajoztassa, mert így elviselhetetlen az arrajárók élete. — Valódi olmützi kvargli, egész kiváló sajtok, vajak, halkülönleges­ségek Koszi J. utódainál. Irgalmas u. 24. szám. — Felhívás Pécs és Baranya vár­megye összes műkedvelőihez. Az Arany János önképzőkör felkéri az összes megyei, pécsi és baranya­­megyei egyesületeket, köröket, kik műkedvelő előadásokkal foglalkoz­nak, hogy egy országos műkedvelő verseny céljából március 16-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor meg­jelenni szíveskedjenek egy vagy két kiküldöttel Pécsett, József utca 15. szám alatt, a részletes program meg­beszélése céljából. — Elveszett a Bertalan kilátó kö­rül vasárnap délután egy szemüveg. Kérik a megtalálót, szíveskedjék azt a Dunántúl kiadóhivatalában leadni. — Egy pécsi asztalos balesete. Katona Dezső asztalost, aki a Mandula utca 12. szám alatt lakik, ma délelőtt baleset érte. Amint az egyengető gépen dolgozott, a kezét súlyosan bevágta. — Szinielőadás a bonyhádi isko­lában. A bonyhádi római katolikus elemi fiúiskola ifjúsági vöröskereszt egyesülete igen sikerült előadást tartott, melyet nagy közönség jelen­létében adtak elő. A szereplők Fritschi József, Gungl József, Nusser János, Gyerkász János, Mittermayer Vilmos, Brettner János, Kovács Gyula és Szúnyog Mihály igen jól játszottak, de különösen ki kell emelni Lámnek Dezső és Schwartz Janika nagyszerű alakítását. A siker érdekében sokat fáradt a rendező Dlusztusz Imre tanító. B­elül­­fizettek: Perczel Béla dr. felsőházi tag 5 P, Lámnek Béla főjegyző 1.50 P, Szondy Mátyás 1 P, M. L., F. L. és Mittermayer Ferenc 50 fill. A fe­­lülfizetésekért ezúton mond hálás köszönetet az egyesület. — Talált tárgyak a pécsi rendőr­ségen. Az elmúlt héten a következő talált tárgyakat szolgáltatták be a pécsi rendőrségre: egy női sált, egy tárcát kevés pénztartalommal, egy arany karkötő órát és egy férfi mel­lényt. Igazolt tulajdonosaik átvehe­­­­tik a rendőrség pénztárhelyiségében.­­Emésztési gyengeség, vérszegénység,­­ lesoványodás, sápadtság, mirigybe­­­­tegségek, bőrkiütések, kelések, fu­­runkulusok eseteiben a természetes Ferenc József keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos vezér­­férfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József víz hatása min­dig kitűnően beválik. A Ferenc Jó­zsef keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. 5. oldala Csütörtökön r­eggel m­egnyílik Jókai­ tér 6. szám alatt Saját érdeke, hogy várjon egy napig.Virág Jenő ahol eddig még nem léte­zett olcsó áron vásárolhat­ós férfi­ szövet és bélésáru üzlet®. — Egy 78 éves öreg úr járt ma délután a szerkesztőségben. Elpa­naszkodott, hogy már évek hosszú sora óta hozzátartozók nélkül él a legnagyobb nyomorban. Most a lak­bérét nem tudja megfizetni és kila­koltatás előtt áll. Ez úton kéri a jó lelkeket, segítsenek rajta, nehogy az utcára kerüljön. — Elveszett a Király és Irgalma­­sok utca, valamint a Rákóczi és az I. Ferenc József úton át a főpálya­­udvarig egy pénztárca, körülbelül 800 pengő pénztartalommal. A be­csületes megtaláló adja át a rendőr­ségen. — A sellyei önkéntes tűzoltó egyesület legutóbb tartott műked­velő estélyén színre került Guthi Soma és Rákosi Viktor nagysikerű vígjátéka A sasok, Kurácsevits József, az egyesület egy agilis tag­jának rendezésében. A hölgy szerep­lők közül kitűnt Jäger Bözsike, ki Forrayné, Lenke szerepében kitűnő alakítást nyújtott. Czompó Man­cika szépen alakította Lola színi nö­vendék szerepét, Gajdon Juliska pedig Mari szobalány szerepét. A­ férfi szereplők közül Kovácso­­v­i­t­s József nagyszerű alakítást nyújtott és őt a rendezésért is méltán illeti dicséret. Szloboda Gyula, Ha­jós Simon, Taub János, Szávorits Jó­zsef, Fürst János, Csizmadia Ferenc kettős szerepben és Katona János nagyon jók voltak, valamint Rome­­ncz József is. A tiszta bevételt az egyesület felszerelésének gyarapítá­sára fordítják. ! VVVVVVVVt VV V? V « V­VT? ! T 7, r»VTZVTTTT7T­VT| )­( Vasárnap megnyílt Döbröczöni Kálmán képkiállítása. Nagy érdek­lődés mellett vasárnap délelőtt nyílt meg a nőegylet kistermében Döb-­­röczöni Kálmánnak, a baranyai származású tehetséges festőművész­nek gyűjteményes képkiállítása. A­ megnyitó beszédet Török Lajos, a pécsi államrendőrség vezetője és a helybeli képzőművészek és műbará­­tok társaságának elnöke mondotta, ,Az értékes kiállításnak már vasár­nap és hétfőn is számos látogatója volt. A tárlat naponta reggel 8 órá­tól esti 8 óráig tekinthető meg már­­­cius 16-ig bezárólag.

Next