Dunántúl, 1930. május (20. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-07 / 102. szám
Szerda, 1930- május 7, DUNÁNTÚLI Mennyisze közvetten Május 3-án ment az első járat — Az útiköltség 105 pengő — Három óra és 15 percig tart az út Pécs, máj. 6. — A magyar légiforgalom külföldi relációban május hó 3-án, egy rendkívüli forgalmasnak ígérkező légijárattal gazdagodott, amennyiben ezen a napon indult a mátyásföldi repülőtérről az első utasszállító repülőgép Velencébe. A gép átszelve a Dunántúlt és elrepülve Trieszt felett 3 óra 45 perces megszakítás nélküli repülés után leszállott Velencében. A járatnak az ad különös jelentőséget, hogy ez most közvetlen légikapcsolatot teremt Magyarország és Olaszország között, amelyet eddig magyar utasoknak csupán Bécs érintésével sikerült elérniük. Az a messzemenő támogatás, amelyben az új járat fenntartását a két érdekelt kormány részesíti, tette lehetővé, hogy a Budapest—velencei repülés útiköltsége alig több, mint a gyorsvont III. osztály (86 P) útiköltsége, mindössze százöt pengő. A repülőút hossza kb. 600 kilométer. A gép (jelzése „Róma“) Budapestről reggel 8 óra 30 perckor indul és déli 12 óra 15 perckor érkezik Velencébe. Innét délután 12 órakor indul Róma felé, ahova 15 órakor érkezik meg. A budapest—római út tehát mindössze hat és háromnegyed óra hosszat tart. A budapest—római légiuta Mint érdekességet említjük meg, hogy a gép Velencében, közvetlenül a Lidó mellett száll le. Értesülésünk szerint ezeket a járatokat egyelőre a budapesti nemzetközi vásár tartamára állították be, de az a nagyfokú érdeklődés, amellyel a közönség az új járat beiktatását fogadta, reményt nyújt arra, hogy a járatot a vásár bezárása után is fenntartják. A Dunántúl jegykedvezménye (a pécsi kaposvári viszonylatban) bezárólag május hó végéig van érvényben. Akik ezt az igen jelentős 33 %-os kedvezményt igénybe venni óhajtják, azok részére a szerkesztőségi órák alatt bármikor kiállítjuk az igazolványt, amelynek felmutatása ellenében a menetjegyiroda 30 pengő helyett 20 pengőért adja ki a pécs-kaposvári menettérti jegyet. Erre a kedvezményre most hangsúlyozottan is felhívjuk olvasóink figyelmét, miután ma valószínűleg a kétmotoros, tizenötszemélyes Fokker érkezik Pécsre, nagyszerű alkalmat nyújtva egy felejthetetlen társas kirándulásra Pécs és Kaposvár között. Jegyek szerdán, délelőtt 9 óráig válthatók a Király utcai menetjegyirodában, ahonnét az autóbusz ugyanekkor indul a repülőtérre. Kelta sírokat találtak Görcsöny határában Fejes György dr. bronz síbulát, karpereceket és agyagedényeket ásott ki Három év alatt eddig 20 kelta és 7 római sírt tártak fel a görcsönyi lelőhelyen Pécs, máj. 6. —■ Görcsöny községben, gróf Benyovszky Rezső birtokán értékes kelta korbeli leletekre bukkantak. A feltárási munkálatok már huzamosabb idő óta folyamatban vannak és tegnap Fejes György dr., a pécsi városi múzeum igazgatója személyesen vezette az ásatást. Ennek eredményekép újabb, ritkaságszámba menő vaskorszakbeli tárgyak kerültek napfényre. Kiástak többek között egy tekercses bronz fibulát, egy bronz fonáldíszt, két karperecet és anyagedény darabokat. A kelta sírok közelében egy megbolygatott római sírt is talált Fejes György dr. múzeumigazgató. Ezen a lelőhelyen kutyaláb köröm bélyeggel ellátott római téglákat, vaskést, megszenesedett fadarabokat, bronzgyűrűt, anyagedényeket és korsókat, valamint több emberi csontmaradványt tártak fel a szorgos kezek. A kelta és római sírok összetalálkozásának az a magyarázata, hogy a keltákat a rómaiak igézták le és ha ritkán is, de előfordul, hogy kelta és római temetők egymás mellé kerülnek. A görcsönyi leletre vonatkozólag a Dunántúl munkatársa beszélgetést folytatott Fejes György dr.-ral, aki az alábbi érdekes részleteketmondottt ki' — A Görcsönyben talált és a múzeumba szállított régiségek az úgynevezett La Téne korból valók (Krisztus előtti ötödik század.) A vaskorszak második szakát nevezzük La Téne kornak. Ennek a kornak őslakói már magas műveltséggel rendelkeztek és érintkezésben állottak a szomszédos klasszikus népekkel, akikkel a cserekereskedést magasabb fokra emelték. A La Téne korban már csak az ékszerek készülnek bronzból, a többi tárgyak anyaga: vas. A haladottabb vaskor őslakóival veszi kezdetét az a korszak, amelynek lakóit Magyarországon, a Duna vidékén keltáknak nevezik. A legújabb ásatásokkal együtt eddig 20 keltasírt és 7 római temetőt bontottak fel Görcsöny határában, ahol egy La Téne korabeli temető húzódik végig. A leletek feltárásában Vitéz Sebők Kálmán intéző járt kezére Fejes György dr.-nak, akit a legmesszebbmenőleg támogatott. Eddig Baranyában értékes La Téne kori tárgyakat Pécsett, Villányban, Mohácson és Pélmonostor közelében találtak. A korábbi vaskorszakból előkerült leletek Cserkutról, Pécsről, Mohácsról, Mecsekszabolcsról, Vörösmartról, Dunaszekcsőról és Püspökszenterssékeiről valók. . . Szent József főünnepe. Husvét utáni második vasárnapra következő szerdán üli meg évenkint az egyház Szent Józsefnek, az Üdvözítő nevelőatyjának főünnepét. Ez az ünnep annyiban magasabb fokig a március 19-iki Szent József ünnepnél, amenynyiben oktávája van. Tulajdonképpen éppen azért tette Róma ezt a húsvét utáni mozgó ünnepet a nagy szent főünnepévé, mert a márciusi József-nap mindig a komor nagyböjtbe esik s ezért kellő fénnyel akkor még nem tartható. Az ünnep, amely az idén május 7-én van, egyházi szempontból a legmagasabb ranguak egyike, de csak egyházi, nem nyilvános ünnep. A gyárvárosi plébániatemplom ekkor üli védőszentjének napját, a nyilvános ünneplést azonban a reákövetkező vasárnapon tartják meg. Ma négy éve szentelték püspökké Virág Ferencet. Négy évvel ezelőtt, 1926. évi május hó 6-án szentelte fel püspökké a pécsi dómban gróf Zichy Gyula kalocsai érsek Virág Ferenc szekszárdi apátplébánost. A mai évfordulón a dómban Igaz Béla dr. praelátus- kanonok ünnepélyes hálaadó istentiszteletet pontifikált, amelyen a katolikus klérus és Pécs katolikus társadalmának számos képviselője vett részt. A pécsi egyházmegye egész területén örömmel emlékeznek erre az évfordulóra, mert a főpásztor igaz, jóságos atyja minden hívének. Herczeg Ferenc május 29-én Pécsre érkezik, S Herczeg Ferenc, a kiváló magyar író május 29-én, áldozócsütörtökön Pécsett tartózkodik. Társaságában lesz Surányi Miklós is, akivel megtekinti a város nevezetességeit és intézményeit, köztük az egyetem épületeit.• Pécsi teológiai tanár előadása Kaposváron. Vértesi Frigyes dr. teológiai tanár vasárnap délután a Nagyboldogasszony egyházközség kaposvári székházában előadást tart ezzel a címmel: Az emberi természet örömforrásai. — Külföldi kitüntetést kapott Szieberth Imre vasúti felügyelő. Szép kitüntetésben részesült a Pécsről elszármazott Szieberth Imre bu-dapesti vasúti felügyelő. A barcelóniai világkiállítás vezetősége a Diploma de Colaboradort (közreműködési díszoklevél) adományozta Szieberth Imrének, aki a világhírű magyar mozdonyokat mutatta be a kiállítás közönségének és a spanyol királynak személyesen magyarázta meg a gépek technikai berendezését. A kitüntetést Bod János kereskedelmi miniszter személyesen adta át Szieberth Imrének. — A pécsi jótékony nőegyletben még januárban rendezett divatrevün egy kis nyestben találtatott. Mivel tulajdonosa mostanáig nem jelentkezett, ezúton kérik az illetőt, a tulajdonjog igazolása mellett a nőegyletben jelentkezzék. — Nendtvich Andor dr. polgármester részvétnyilatkozata, szerkesztőnk elhúnyta alkalmából. Nendtvich Andor dr. Pécs város polgármesterétől kaptuk ma az alábbi, meleg és őszinte részvéttel tett sorokat: „Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Szomorú szívvel értesültem a mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr vezetése alatt álló napilap helyettes szerkesztőjének, Baranyai Jenő úrnak váratlan elhunytáról. A pécsi sajtó ezen nemesszívű, buzgó, áldozatos katonáját városunk közönsége és a vezetésem alatt álló tisztikar őszintén gyászolja. Benne megértő, tárgyilagos munkatársat veszítettünk, aki a város ügyeit mindenkor szeretettel karolta fel és a tisztikarral érezve, nemesveretű tollával önzetlenül szolgálta városunk fejlődésének és felvirágzásának ügyét. Fogadja kérem mélyen, tisztelt Főszerkesztő Úr úgy a város közönsége, mint a magam nevében is igaz szívből jövő részvétem nyilvánítását. Emlékét feledhetetlenül fogjuk megőrizni. Pécs, 1930. évi május hó 3-án. Nendtvich Andor dr. polgármester. — Részvétüket levélben, közölték még Koszits Ákos dr. kormányfőtanácsos, Ángyán János és Pekár Mihály egye-temi tanárok, Marton Ferenc plé- bános, Kolozsváry Andor erdőtanár. esős, Dénes Gizella írónő, Dabasi Kovács Gyula és Benkő Mihály. — Ha takarékoskodni akar, úgy igyék pécsi Tettye forrás Üdítővizet! — Esküvő. Muszti Géza május 8-án, csütörtökön délután fél 6 óra-kor vezeti oltárhoz Schneider, Irmuska úrleányt a belvárosi templomban. A corporatio Alta-Ripa f. hó 7-én, este 8 órakor apródgyűlést, fél 9 órakor pedig curiálist tart. A jövő évi tisztikar választására való tekintettel kérik a leventék és apródok minél nagyobb számban való és pontos megjelenését. Május 7. — Szerda — Szt. József főünnepe — Szaniszló — Gizella D. u. 5. Építési szakbizottsági ülés a városházán. Este 8. A Nagy Bercsényi jótékony egyesület választmányi ülése. Este 9. Emericánás dominus asztal a beír. kát. körben, a zászlószentelés jegyében. 5. oldalt Versenyen kivüli árak az njoanaci níeuáli ,ulla és megnyílt jjSAUJUZSYdí maradék áruházában Pécs, Irgalmasok utca 12. szám. SELYEMHAZASNYAK legolcsóbb árban JEHR-nél. — A máriagyűdi templom céljaira Csitos Lajosné 2 pengőt adományozott a Dunántúl szerkesztősége útján. — A pécs-baranyai aero club kedvezményes repülőjegyeiről írott tegnapi tudósításunkba hiba csúszott be, amennyiben a Pécs—Kaposvár közötti repülőút költsége nem 26 P, hanem 12 P 30 fillér. — Házicsatorna bekapcsolásokat előnyösen készít Gungl Fülöp és társa fémiparvállalat, Deák u. 9. — A Matessa árváknak K. I. 5 pengőt adományozott a Dunántúl útján. I kS INGERAMRCLÉPEKi mégis A LEGKIOBBAK ij ..... i i i ....................vS.* Anyák és csecsemők napja a Felső Vámház utcai iskolában. Május 4-én, délelőtt 9 órakor tartotta a Felső Vámház utcai áll. el. népiskola tantestülete az anyák és csecsemők napját. A nap jelentőségét Angyal Sándorné, áll. tanítónő ismertette a szép számban egybegyűlt közönség és az iskola növendékei előtt. Az ünnepély műsorát szebbnél szebb gyermekszavalatok tették kedvessé. A jól sikerült műsort Angyal Sándorné, áll. tanítónő állította össze. A Gyermekvédő Ligát az ünnepélyen Mattyasovszky Margit kéri