Dunántúl, 1931. február (21. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-08 / 31. szám

6. oldal — Német nyelvű előadás a pécsi sems®tközi jogi­ intézetben. Az Er­zsébet tudományegyetem nemzetközi jogi intézetének meghívására, , folyó hó 9-én, hétfőn délután 6 órakor az I. sz. jogi tanteremben, (közp. épü­let, II. emelet.) G­u 11 m­­a­n­n Vik­tor dr., a bécsi egyetem kisebbség­­statisztikai­ intézetének asszisztense német nyelvű előadást tart, melynek címe: Kisebbségi politika és kisebb­ségi jog. Az előadást vita követi. Ezen az előadáson az intézet igaz­gatója az érdeklődő közönséget szí­vesen látja. — Halálozás, Papp Mihály nyug­­hatókormányos, aki 39 évig állott a DGT szolgálatában, 73 éves korában meghalt Pécsett. Az elhunytat sokan ismerték Pécsett és halála sz­éles körben keltett­­őszinte részvétet. Te­metése február 8-án, vasárnap dél­után fé 1 3 órakor lesz a központi temető ravatalozó csarnokából. Ha­lálát neje szül, Gyurcsovics Rozália, gyermekei és unokái gyászolják a széleskörű rokonsággal együtt. Az elhunytban Keinhráth Willibald, a Dunántúl főkönyvelője az apósát gyászolja.­­ Egy népszerű, rokonszenv­es, mo­dorú és melegszívű ember költözött el az élők sorából. Tegnap délben életének 50-ik évében meghalt ■Stenge János, a DGT főellenőre. Az elhunyt szorgalmas, törhetetlen ambíciójú főtisztviselője volt a Du­­nagőzhajózási­ Társaságnak és­ mun­kásságával fellebbvalóinak legtelje­sebb elismerését vívta ki. Halálát özvegye szül. Hetty­ey Gizella, , Kálmán Kis és néhai Stenge­be­rene alispán családja gyászolja. Te­metése vasárnap délután fél 4 óra­kor lesz a központi temető ravata­lozó­­terméből. A temetésen a budai külvárosi katolikus kör, amelynek az elhúnyt érdemes, tagja volt, testüle­tileg vesz részt. Találkozás a rava­talozó csarnoknál. A gyászmisét hét­főn, a gyárvárosi templomban mu­tatják be lelki üdvéért. Súlyos­ csapás érte Gábriel Antal pécsi kőművesiparost. Ilonka nevű leánya pénteken délben fél­ 1 órakor váratlanul meghalt Pécsett. Temetése vasárnap délután fél 5 órakor lesz-a központi temető rava­talozójából. Az engesztelő szentmise lelki üdvéért hétfőn reggel fél 8 óra­kor lesz a belvárosi plébánia­temp­lomban. Halálát szülei és testvérein kívül, széleskörű rokonság gyászolja. .. — A Pécsi Polgári Daloskör köz­gyűlése, A Pécsi Polgári Daloskör február 15-én, vasárnap délután 3 órakor tartja rendes évi tisztújító közgyűlését a hódmezővásárhelyi or­szágos iparos dalosversenyen nyert serlegek felavatásával összekötve. Tárgysorozat:. Elnöki megnyitó, Tit­kár jelentése, Számvizsgálóbizottság jelentése, Új­tisztikar választása. In­dítványok, Indítványok a közgyűlés előtt­­3 nappal E­d­g­e Ádám ügyv. alelnöknél (Kálvária­ u. 14. sz.) írás­ban nyújtandók be. Ezúton kéri fel az elnökség az­­egyesület dísz, ala­pító és­ pártoló tagjait, valamint a társegyesületeket ,és Pécs város dal­pártoló közönségét, hogy megjelené­sükkel az ünnepély fényét emelni szíveskedjenek. — Előadás az Anyák iskolájában. Az Anyák iskolájának IV. előadását február 9-én, hétfőn délután fél 5 órakor Szigriszt Teréz tanárnő tartja „A következetesség és enge­delmesség"­címmel * Az előadás a gyermekklinika­­előadótermében les A Stefánia szövetség szeretettel vár az ingyenes előadásokra minden ér­­deklődő.­. . . — A Corporals© Ludovícana hét főn este 19­ órakor curiális gyűlést tart. — Eljegyzés." M' árusíts An­nusba és Kovács, Lajos jegyesek (Minden külön értesítés helyett.) Takács Juliska és Huber Jenő jegyesek. (Minden külön érte­sités helyett.) „ METS Ii világhírű is.Li?ír készítmények minden szaküzletben­ kaphatók. Fererskat: MŰSZER ÉS KÓRÉSZBEREJVEZÉSI R.T. Pécs, Széchenyi tér 9—10. Telefon 20-53. — Jótékonyság. Pécs szab. kir. város adóhivatalának tisztviselői a Matessa árvái részére 10 pengőt ado­mányoztak a Dunántúl szerkesztő­sége útján.. A Zrínyi reáliskolai ne­velőintézet cipészmunkásai az ínség­­akcióra felajánlott hozzájárulások utolsó heti járulékaként 8 pengőt küldtek be a Dunántúl szerkesztő­ségébe továbbítás céljából. — Az­inségakcióra Benkő Mihály bornagykereskedő 50 pengőt ado­ es»«*e*a8sas»t­as»s*sB5**S53­ts*sssass5ass5S8Sssass3s­. Sills# Béla szkőkói és bálicsi sajáttermésű új borainak eladása. Ásmányozott a hivatal g­yerje gyj fillér. LiaOetttU 16 'MWMHBHBR ! DUNÁNTÚL Vasárnap, 1931. február 8. Umberto olasz trónörökös és neje Mária José belga hercegnő mosta­nában a savoyai havasokban tartózkodnak. TEKINTSE MEG A LEGUI&B3 Nappal fotel, éjjel Átalakítható ágygyá. Bemutatás "égisz Rózsa-féle 2 személyes ágyf! nap. Rózsa bútorháza, Telefon 34-35, nagy karos fotelt "mb St 7?mmmSSSitaS ®SS'•••'aV » »»•¥'* • •'5" Vis a * • a a » a • * a a u « ■ Sic ff u * cl s SVs m m mi'mSVH i lí ka ATS* Seali'íeaiLUBW.liíüi i1“ — A pécsi könyvelők és revizorok köre hétfőn 9-én, este összejövetelt tart, melynek előadója K­e­­­n­r­a­t­h Willibald főkönyvelő. — A pécsi élelmezési szakosz­tályok leventeegyesületének alakuló közgyűlése. Az élelmezési szakosz­tályi leventeegyesület február 11-én, délután 5 órakor a belvárosi elemi nőiskolában tartja megalakuló köz­gyűlését. Tárgysorozat: 1. A közgyű­lés megalakulása és az egyesület megalakulásának­ kimondása. 2. A tisztikar megválasztása három évre. 3. A számvizsgáló bizottság megvá­lasztása egy évre. 4. Indítványok. A közgyűlés elé terjesztendő indít­ványok a közgyűlést megelőző napon délután 6 óráig terjeszthetők be R­a­­­dócsay Imre elnökhöz, Jókai-tér 6. szám alá. — ESTÉLYI RUHÁK ké­szen LŐWY TESTVÉREKNÉL, Perenc­ek­ utca 1. sz. — Aranylakodalom. S­z­t­i­p­á­n­o­vics György, a DGN­T 75 éves munkása, aki e még ma is ereje teljes frisseségében végzi el napi köteles­ségeit, ötven évvel ezelőtt esküdött örök hűséget Lesn­yik Máriának, a budai külvárosi plébánia­temp­lomban. A félszázados boldog fri­gyet február 9-én áldják, meg abban a templomban, amelyben Sztipáno­­vics és neje még boldog emlékű Puchsz esperes idejében örök hűsé­get esküdtek egymásnak. Az egyházi áldás után az aranylakodalmas há­zaspár egyszerű otthonában, gyerme­kek, unokák, barátok és tisztelők körében üli meg a ritka évfordulót. Az agg házaspárt meleghangú levél­ben üdvözölte R­é­t­h György nyug­­városi tanácsnok, akinek a Tettye­­kultusz kifejlesztése körüli munkás­ságát évtizedeken­­ át lelkes megér­téssel figyelte a Tettye mellett lakó házaspár. Másbé képszalon Állandé feépKiállitás, képkereszkedés, Városházaiér 2. sz. (Izrael palota.) Eredeti olajfestmények,­ pasztelek, akva­­relek és rézkarcok neves magyar és kül­földi mesterektől. Csinos, olcsó mar­­művészeti emléktárgyak. ÁLLANDÓAN NYITVA. Megtekinthető vételkényszer nélkül, díjtalanul. Kedvező fizetési fel­tételek mellett részét fizetésre ,ss . váná­­­­solhat elre. Mindenki — Esküvő, Orbán Ilonka és Papp István dr. szombaton, f. hó 7-én a jezsuiták Jézus Szíve templo­mában házasságot kötöttek. Tanuk voltak a menyasszony részéről Pilch Ernő törvényszéki tanács­elnök, a vőlegény részéről Fed­­r­ó­c­zy Vilmos dr, állomásfőnök, — Műsoros kultúrestély a pécsi keresztényszocialistáknál. A pécsi ker. szoc. egyesület, február 8-án, vasárnap este 8 órai pontos kezdet­tel kultúrestélyt rendez gazdagon összeállított műsorral. Belépődíj nem tagoknak 10 fillér, tagoknak ön­kéntes adomány. Tagok az igazol­ványukat vigyék magukkal. — A pécsi egyetem orvosi szak­osztályának ülése. A pécsi Erzsébet egyetem tudományos egyesületének orvosi szakosztálya ma délután tar­totta ülését az egyetem­­ aulájában. A megjelentek élén ott volt Virág Ferenc megyéspüspök, Igaz Béla dr. prelátus-kanonok, felsőházi tag, K­o­m­ó­c­s­y István kanonok, Ge­bauer Miklós dr. apát, püspöki irodaigazgató, a város számos elő­kelősége­ és a pécsi orvosok csak­nem teljes számban. Az elnöki meg­nyitót Ángyán János dr. egyetemi orvosprofesszor tartotta, majd Entz Béla dr. egyetemi tanár értekezett vetített képek kíséretében a cirr­hosis hepatis (májsorvadás,­­májzsu-­­gorodás) összefüggéséről a többi, zsigerek elváltozásaival. A mindvé­gig érdekes előadás után a tw.-önség­ lelkesen ünnepelte a tudós előadót. A Heim Pál alapítvány 1930. évi ka­matait J­e­n­d­r­a­s­ik Lóránt dr. egyetemi magántanár kapta meg. Este a szakosztály tagjai társas­vacsorára jöttek össze. Helyszűke miatt, ezúttal nincs módunkban rész­letesen is beszámolni a nagyérdekű ülésről. — Ismeretterjesztő előadások Pé­csett. Vasárnap, f. hó 8-án, délután 3 órai kezdettel ismeretterjesztő előadás lesz a Maros-utcai állami elemi iskolában. • F­r­e­y. Jenő áll. ta­nító „Helytelenségek a nevelésben“ címen tart előadást, amit a tanulók szavalata, • a rádió szabadegyetem műsora és gramofon egészít ki. Va­sárnap délután fél 5 óraikor ismeret­terjesztő előadás lesz a Szövetség­­utcai állami elemi ■ iskolában. Az előadást a gázháborúról és a gázvé­­delem­ről vetített képek, kíséretében Szinder Jenő áll. tanító tartja. A tantestület tagjai kérik a környék lakóit, hogy az előadáson minél na­­gyobb számban jelenjenek meg. Pén­teken tartotta az intézet tantestük hatodik ismeretterjesztő előadását, melyen A­ugusz­t István hitoktató „Leánykereskedelem“ című előadá­sában élénk színekkel ecsetelte azo­kat a veszélyeket, mely a fiatal leányokat fenyegeti. Előadását sta­tisztikai kimutatással támogatta alá, majd rámutatott az édesanya önfel­áldozó, munkájára, melynek jóságos szíve őrzőangyala serdülő leányá­nak. Az előadást F­ü­l­ö­p József, át­­érzett és remekül előadott költemé­nyei zárták be. — ÚJ BOR literje 70 fülér, szko­kéi rízling 1.20 p, asztali bor 0.70 és 1 pengőért kapható Müll­­hermál, Siklósi utca 4. szám. Meg .rétidé!és házhoz szállít*?’? "

Next