Dunántúl, 1931. március (21. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

2. oldal. problémáiról és a vidék jogászságát a jogszabály és a népszichológia kérdésé­nek beható tanulmányozására hívta fel. .Végül mégegyszer köst­ értetet mondott a megjelenteknek is üdvözölte a megala­kuló pécsi csoportot. A lelkes taps elülte után az elnöklő rektor megköszönte S­z­á­s­z­y Béla dr. államtitkárnak a szép előadást. Aktuális problémát tárgyalt Kun­cz Ödön dr. budapesti egyetemi tanár, ami­kor a részvényjog reformjáról tartott igen érdekes előadást. A nagyvonalú ön­­értekezés gondolatmenetét és frappáns egyéni megállapításait helyszűke miatt egyik legközelebbi számunkban közöl­jük. B­o­z­ó­k­y Géza dr. egyetemi rektor záró­előadásában a következőket mon­dotta: Bozóky Géza dr. egyetemi rektor előadása — A világháború kitörését fökép gaz­dasági természetű okok idézték elő. Az akkori válság azonban szoros összefüg­gésben állt azzal a körülménnyel, hogy számos nagy horderejű kérdés jogi sza­bályozása elmaradt s ez vezetett foko­zatosan az általános helyzetnek végül is háborúban való kirobbanására.­­ Nagy jelentősége van tehát annak, ha újonnan felmerülő gazdasági problé­mák Altét teremtett helyzettel az elmé­leti jogászok és a gazdasági élet vezető tényezői karöltve foglalkoznak és kere­sik a békés kibontakozás után. A jog­őrök érvényű igazságainak ugyanis fel­tétlenül érvényt kell biztosítani.­­ — A jogász távol tartja megát a napi t­ etrikától, mely éleslátását csakhamar elhomályosítaná, de éppen ez a felül­­emelkedettség teszi őt alkalmassá arra, hogy az ország gazdasági politikáját köz­­­vetve­­ irányítsa, midőn jogszabályoknak megalkotásával a fejlődést helyes irány­ba tereli, vagy pedig visszaéléseket megszünteti. A gazdaságpolitika oly­­nagy fontosságú része az állami életnek, hogy az az állam egyetemes céljaitól el­­térő külön utakra nem tévedhet, tehát bele kell illeszkednie azokba a keretek­be, melyeket a jog- és erkölcstan szabá­­l­ai részére megszabnak. Az elnöklő rektor végül köszönetet mondott az előkészítés nagy munkájá­ért Falu­helyi Ferenc dr. egyetemi tanárnak és ezzel a közgyűlés este 8­­­órakor ért véget. MOSOLY ORSZÁGA L­e­hár Ferenc művészetét ki­emelni pleonasmus volna! A köny­­nyű, fülbemászó zenék mestere a drámai operazenébe nyergett át. Nem tagadta meg múltját, mert a partitúrája mindjárt a bemutató után elnyerte a klasszicizmus pa­tináját. A „Mosoly országa" min­den tekintetben eredeti és úttörő. Eltérve a sablontól merészen egy­bekapcsolja a színpadot a nézőtér­rel, úgy hogy a közönséget is a sze­replőkkel egybeköti Ezt a mese­szövés eredetisége is megkönnyíti. A hatás pedig a fascináló. Richard Tauber a nagynevű operaénekes nehéz kettős szerepét a tőle meg­szokott bravúrral oldja meg. Lehár zenéje és énekszámai dominálnak a darabban végig, élvezetes elő­adást nyújtva a legkényesebb kö­zönségnek is. Különösen ki kell még emelni Kü­rthy Ilona törékeny japán hercegnőjét a „Mi“-t, kinek alakítása, játszása és éneke a leg­szigorúbb kritikát is elbírja. Ezen mesterművet az Apollo hétfőtől kezdve négy napig mutatja be. DUNÁNTUU Vasárnap, 1931. március 1., Polgári iskolai főigazgatóságokra ruházták a magyarországi polgári iskolák feletti felügyeletet Pécs, febr. 28. — Amint ismeretes, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1927. évi XII. tc. 9. §-ában foglalt fel­hatalmazás alapján a magyarországi pol­gári iskolák felügyeletét és felsőbb igaz­gatását kivonta a kir. tanfelügyelőségek hatásköréből és­ az ú­jonn­an szervezett kir. főigazgató­ságokra ruházta át. A törvény rendelkezése szerint a pécsi polgári fiúiskola a budapesti, újonnan rendszeresített kir. főigazgató hatáskörébe került. Az új kir. főigazgató Gyulai Ágost dr. ma hivatalba lépéséről átirat­ban értesítette a pécsi polg. fiúiskolát. Az átirat többek között a következőket mondja: „Midőn ez alapon a polgári iskolák életének e nevezetes fordulópontján, mint a budapesti kir. főigazgatóság első veze­tője tisztemet elfoglalom, indíttatva ér­zem magamat Igazgató Urat és a vezetése alatt álló tanári testületet azzal az el nem múló régi szeretettel üdvözölni, me­lyet mint mai polgári iskolai tanári nem­zedék iránti érzelmet, tanárképző főisko­lánk katedrájáról és igazgatói székéből hoztam magammal e díszes polcra. Meg vagyok győződve róla, hogy a régi ked­ves kapcsolat, mely engem a polgári isko­lai tanárság zöméhez s ebben Igazgató Úrhoz és a vezetése alatt álló tanári tes­tülethez fűz, meg fogja teremteni a köl­csönös bizalmat jelenlegi közös mun­kánkban, alapja lesz a becsületes, együt­tes működésünk sikereinek és a magyar dolgozó osztály művelődésének gyarapo­dására s ezzel országunk és mindnyájunk üdvére, javára fog szolgálni. Kérem Igaz­gató Urat, tolmácsolja e meggyőződése­met iskolája tanári testülete előtt és egy­ben azt a reményemet, hogy a szebb és jobb magyar jövendő előkészítésének nemes útjain, az odaadó kötelességtelje­­sítés terén mindnyájan egy szívvel-létek­­kel támogatni fognak engem feladatom teljesítésében." Az ékszerbarát betörő Most állítják össze Schmidt Jenő vidéken elkövetett bűncselekmé­nyeinek sorozatát Pécs, febr. 28. — A Pécsett leg­utóbb elkövetett betörések ártalmat­lanná tett tettese már napok óta az ügyészség fogházában piheni ki tizenegy betörésének fáradalmait, a rendőri nyomozás azonban nem pi­hen­és­­ ,­ főképpen azon bűncselekmények felderítésére szorítkozik, ame­lyeket a vakmerő betörő vidé­ken követett el. A nyomozó hatóságok a vizsgálat eddigi eredményeiről még nem tájé­koztatták a sajtót, azonban annyit sikerült megtudnunk, hogy a betörő műszerész vidéki kirándulásai nem­csak betörésekkel, de elsősorban ékszervásárlásokkal függtek össze. Egy-egy sikerült kirándulás után Schmidt rendszeresen vidékre utazott és ott a lopott pénzen rend­szeresen ékszereket vásárolt.Schmidt főképpen Kaposvárra utazott, de so­kat járt Budapesten is. Innét a saját címére feladott egy ha­talmas különféle tárgyakkal tö­mött ládát, amely akkor érke­zett meg, amikor a vakmerő be­törő már letartóztatásban volt. Schmidt vidéken elkövetett bűncselekményeinek teljes felderí­tése most már csak napok kérdése és ezzel a hetek óta tartó nagysikerű nyomozás aktái végleg lezárulnak. I xSINGER ’VARRÓGÉPEK! Enyhítik a kihágási büntetéseket Budapest, febr. 28. — (Ma­gyar Híradó.) A belügyminiszter le­iratot intézett az ország minden törvényhatóságának vezetőihez, va­lamint az elsőfokú rendőri hatósá­gokhoz. A miniszter közli,­­ hogy az eléje kerülő kihágási ügyekből ta­pasztalja, hogy az eljáró elsőfokú hatóságok a büntetés kiszabásánál nem ve­szik figyelembe a cselekmény anyagi és tárgyi vonatkozását. Arra sem ügyelnek gondosan, hogy a kihágásban elmarasztalt egyén va­gyoni és kereseti viszonyai milye­nek és a legkülönbözőbb ügyekben a legkülönbözőbb terheltekkel szem­ben is azonos összegű pénzbüntetést szabnak ki. A miniszter hangoztatja, hogy az ilyen büntetések kiszabásánál tekin­tettel kell lenni arra, hogy a bünte­tés ne okozza a büntetett egyén va­gyoni romlását. Kisebb cselekmé­nyekért járó pénzbüntetések kisza­básánál figyelemmel kell lenni a büntető bíróságoknak a nehéz köz­­gazdasági helyzetre és az ebből folyó rossz gazdasági viszonyokra és a kereseti lehetőségekre, amelyek ter­mészetesen maguk után vonják, hogy a kiszabott pénzbüntetést lehe­tőleg alacsony mértékben állapítsák meg. BÚTOROKAT vásárolni, kisérelns meg RÉGI és MEGBÍZHATÓ cégemnél Elsőrendű kivitel! Jutányos árak! Részletfizetési kedvezmény! A bútorraktár tulajdonos VÁRAD! ANTAL­ UTCA 9 A­merikában van a legtöbb szemüveg ! Az amerikai fejlett szem­­üveg gyártás legújabb modelljei — az Univer­sal Optical Corporation gyártmányai — nálunk is kaphatók. :­ A magyar vezérképviselet pécsi fiókja: Chmura László Pécs, Városháza. Apponyi Albert Tuniszban meglá­togatta a francia miniszterrezidens. — A budapesti alpolgármesteri ál­lásra első helyen Borvendég Feren­cet és Liber Endrét jelölték. — El­hunytak: Korossy Emil ny. ev. lel­kész Szabadkám, Bakos János ma­gánzó Győrött, Sebestyén Géza gel­­sei földbirtokos, id. Nyirády István vendéglős Sashalmon, Kovács Géza kisoroszi ref. lelkész, Fekete Her.E­rikné Tauszig Erzsi Bpesten, Weich­­herz Lajos magánzó Bpesten, özv. Koller Gyuláné Varró Anna Győrött, özv. Bauer Jánosné Váradi Jozefin Debrecenben, Altstock Armin dr. volt pécsi orvos Rozsnyón, Gabala József dr. ny. pénzügyi titkár Deb­recenben. — Tréfából agyonlőtte Varga Péter vitnyédi mezőőr Hor­váth Lajos kereskedőt. — A Marcal folyó áradása Győr megyében ka­tasztrofális méreteket öltött. Móricz­­házán 15 ház, Kisbabod községben 30 ház került víz alá. Komoly ve­szedelem fenyegeti Rábapaconya, Rábaszécsény és még több községet.. — Az optánsok ez év közepe táján kapják meg követeléseiket, mert az optánskötvényeket április elsején bocsátják ki. — Államtudományi doktorrá avatták a szegedi tudo­mányegyetemen Langer Aurél köz­rendőrt, aki a pestvidéki rendőrség­hez van beosztva. — Teljesen le­égett Nagyatádon a Mez Vater se­lyemfonó gyár zsúfolásig megtelt raktára. A tiazvizsgálat megállapitj­totta, hogy öngyulladás történt. A­ kár mintegy egymillió pengő. — Vay Kázmér, Halasi és Liftke védői be­advánnyal fordultak a vizsgálóbíró­hoz. A vizsgálóbíró most döntött a beadványok felett és elrendelte több tanú kihallgatását. — A földteher­mentesítésről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtják be a Háznak. —■ Balogh Konstantin letartóztatott ban­kár a vizsgálóbíró végzése ellen fel­folyamodással élt. Felfolyamodását elutasította a vádtanács. A főkapi­tányságon nyomozást folytatnak ab­ban az irányban, hogy hol helyezte el Balogh Konstantin azokat a kül­földi valutákat, amelyeket az utolsó időben hatalmas pénzösszegekért vá­sárolt. A 25 éves­ jubileumát ünnepli Széchy Pál, a Harcai Bank alelnök vezérigazgatója. A vezérigazgató eb­ből az alkalomból százezer pengős alapítványt létesít, amelyből több jó­tékony egyesület részesül. — Körö­zést adtak ki sikkasztás gyanúja miatt Blay Imre szombathelyi bank­­igazgató és Körösi Zoltán színész ellen. — Megmérgezte magát arzén­nel Zsebeck­­Margit szegedi urileány. Sérüléseibe belehalt. — Ötvenezer ember lett öngyilkos az elmúlt év­ben a világon, a Népszövetség sze­rint. — Győrnek 52.109 főnyi lakosa van. — Felfüggesztették Bácsalmás adóügyi jegyzőjét. —• Agyonsujtotta a villanyáram Kovács Ferenc kőmü­­vessegédet Szegeden, Pfeifer Ferenc pékmestert Sámson községben. — Öngyilkos lett Makón Paksi István­­né, mert unokája rövidre vágatta a haját. — Kicsapták az iskolából Miss Hollandiát. — Elfogták a lüt­­tichi pályaudvaron Schwartz Viktor gyilkosát, egy arab munkást. — Időjóslat: Északnyugatra forduló erős szelek, többször megismétlődő esők, hegyeken havazással és valószínűleg már.­xasázottf­ hősi illesdés várható.

Next