Dunántúl, 1931. szeptember (21. évfolyam, 196-220. szám)
1931-09-01 / 196. szám
SfCedd, 1931. szeptember 1. TELEFON (20-46) Kedd, szeptember 1. Utoljára Évadnyitó hangos műsor Az UFA hangos attrakciója! KOLDUS© DIÁK © Millöcker halhatatlan operettje hangos filmen. Főszerepben : HANS HEINZ BOLLMANN, FRITZ SCHULTZ, JARMILLA NOVOTNA, HERMAN PICHA Előadások: ■AS,! |%71 és (30 órakor. PARKMOZI: SZÜNET A vármegye megfestett volt főispánja arcképét A felszabadulási emléktábla leleplezése után az előkelőségek és a bizottsági tagok újból visszamentek az új közgyűlési terembe Feszült várakozás közben nyitotta meg Fischer Béla alispán a folytatólagos közgyűlést és klaszszikussá formált mondatokban jelentette be, hogy a törvényhatóság szeretett főispánját, aki közel 10 esztendeig állt a vármegye élén a kormányzó belügyminiszterré nevezte ki. Amikor elült az alispán szavai nyomán feszengett éljenzés és taps, Öllé István tb. vármegyei főjegyző felolvasta a volt főispán búcsúleíratát, a vármegye közönségéhez. A Budapestről érkezett leírat így hangzik: A belügyminiszter búcsúleirata A kormányzó úr Ötőméltósága 1931. augusztus 24-én kelt magas elhatározásával m. kir. belügyminiszterré legkegyesebben kinevezni méltóztatott. Amidőn a vármegye kormányzatát az ország belügyeinek legfőbb irányításával cserélem fel, elsősorban is hálás köszönettel emlékezem meg arról az évekig tartó bizalomról és támogatásról, amelyet a vármegye közönsége részéről élveztem. .. A magam részéről is biztosíthatom a vármegye közönségét, hogy együttműködésünk mindenkorlegkedvesebb emlékeim közé fog tartozni és azok a szoros kapcsolatok, amelyeket hosszú együttműködésünk létrehozott, megszakadni soha nem fognak. Személyes tapasztalataim folytán biztos vagyok abban, hogy a vármegye közönsége mindig megértéssel és bizalommal támogatja törekvéseimet, amelyeknek célja a társadalmi összhang, zavartalan rend és nyugalom az ország gazdasági erejének és egyensúlyának teljes helyreállítása útján a mindnyájunk által annyira óhajtott magyar jövő kiépítése. Ebben a biztos tudatban hivatalbalépésem alkalmából a legmelegebben köszöntöm és teljes bizalommal kérem a vármegye közönségét, valamint a legnehezebb időkben is kipróbált tisztviselői kart és községi elöljáróságokat, hogy ismert odaadásukkal legyenek segítségemre a reám háruló naív feladatok megoldásában. —««as»* Szüts Ernő úr, és Palacsi Dénes beszéde A belügyminiszter meleghangú leirata kapcsán Szüts Ernő dr. szentlőrinci ügyvéd mondott hoszszabb, nagy érdeklődéssel hallgatott beszédet. A szónok a vármegye életének legutóbbi 10 esztendejével foglalkozott, rámutatott a szerb megszállás következtében fellépett lelki ellanyhulásra, szétesettségünkre. Ekkor vette át a vármegye főispáni székét vitéz Keresztes-Fischer Ferenc dr. (éljenzés), aki kigyomlálta a vármegye életéből a kicsinyes, alacsonyan járó indulatokat, munkáját tántoríthatatlanul végezte, dicsőség és csalódások közben. Csodálatos tettrekészségével, jellemszilárdságával és erkölcsi értékeivel igazi vezetője lett ennek a sokat szenvedett vármegyének, amely ma vitéz Keresztes- Fischer Ferenc dr. főispánsága következtében elérte azt, hogy közigazgatása és jogrendje tökéletes. Most, hogy a vármegye búcsúzik a belügyminiszteri méltóságba emelt főispánjától, — mondta Szüts Ernő dr. — azt kívánjuk vitéz Keresztes-Fischer Ferenc dr.-nak, hogy legyen olyan jó, nemes és igaz hazafi, mint amilyennek mi tudjuk és tartjuk, legyen a mi örömünk, dicsőségünk és a haza üdvének forrása. Ezután a szónok határozati javaslatot terjesztett a vármegye rendkívüli közgyűlése elé, hogy Baranya közönsége, festesse meg volt főispánja arcképét. A javaslatot a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta el és sza-«vazta meg. *"• A következő szónok Patacsi Dénes országgyűlési képviselő volt, aki azt fejtegette, hogy az új belügyminiszter, főispánsága alatt a kisgazdatársadalomnak is őszinte barátja, védelmezője és támogatója volt. Ezért a kisgazdatársadalom is a legőszintébb örömmel látja volt főispánját, abban a díszes méltóságban, ahol kipróbált egyéniségét, energiáját az ország boldogulása javára fordíthatja. Szüts Ernő dr. indítványát elfogadja. Végül Mándy Samu emelkedett szólásra, aki azt kérte, hogy a díszközgyűlésen elhangzott klasszikus beszédeket szó szerint örökítsék meg a jegyzőkönyvben. Ezzel a közgyűlés röviddel a déli harangszó után véget ért. Tüntettek a pécsi munkanélküliek Esztergályos szoc. dem. képviselő beszámoló gyűlésén Három tüntetőt előállítottak Pécs, aug. 31. —2)Esztergályos János, Pécs város szoc. dem. programmal megválasztott országgyűlési képviselője vasárnap délelőtt beszámolót tartott. A gyűlést a pécsi munkásotthon Zrinyi utca 13. szám alatti helyiségének udvarán tartották meg és azon mintegy háromszáz ember jelent meg. Kezdetben minden rendzavarás nélkül folyt a beszámoló. Esztergályos János a már megszokott szocialista kiszólásokat puffogtatta, fűszerezve a maga sajátos, egyéni humorával. Később azonban egy kisebb csoport zajongani kezdett nem tudni azért-e, mert elégedetlen volt Esztergályos beszédével, avagy azért, mert nem tartotta kielégítőnek és megnyugtatónak az általános politikai és gazdasági helyzetet. A csoportban különösen egy munkanélküli iparossegéd viselkedett hangosan, akinek a Ill-ik Internacionáléval rokonszenvező kijelentéseit végül is megunta az ügyeletes rendőrtiszt, aki az izgága embert igazolásra szólította fel. A közbeszóló társainak helyeslő kiáltozása közepette eleinte ellenszegült az igazoltatásnak, mire a jelenlévő készültség közrefogta a rajongókat és a kijárat felé indult velük. A tömeg a rendőrök után az utcára tódult, mialatt Esztergályos János és Dics György szocdem párttitkár minden módon csillapítani és megnyugtatni igyekeztek a tömeget. — Gyerünk a városházára! kiabáltak kórusban, mialatt az utcára tolongtak ki. Ugyanekkor már egy kerékpáros rendőrosztag tűnt fel a Zrinyi utca elején és a városháza felől vágtában közeledett egy lovasrendőr osztag, éppoly élénk, mint fölösleges riadalmat keltve a városban. Pillanatok alatt rémhírek futottak szét a munkásság és a rendőrség „öszszetűzéséről“ verekedésről és a véres tüntetésiről. Mindezekbe természetesen semmi sem volt igaz. A három tüntetőt előállították és igazoltatás után mindhármukat elbocsájtották. A rendőrségen kijelentették, hogy már hosszabb ideje munkanélküliek és ezért tették meg elkeseredett kijelentéseiket. Az eljárás természetesen tovább folyik ellenük. A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, kedvetlenség a természetes „Ferenc József“ keserűvíz használata által sok esetben elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik magyar Ferenc József vízről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. ANNA MAY WONG és FRANZ LEDERER kiváló zenés hangosfilmje HAI-TANG AZ APOLLO LEGKÖZELEBBI MŰSORA Pécs szenzációja: a kisdednevelők országos kiállítása Pécs, aug. 31. — Pécs szenzácjója ma kétségtelenül a kisdedkiá-I,lítása, amely szerdán lélelőtit nyitik meg a Rét utcai páros tanonciskola termeiben, egész külön világ ez a kiállítás. Az óvónők és a gondjaikra bízott kicsinyek világa,, amelyben minden csupa melegség, szeretet és laplény. Egy megcsonkított, kifosztott, ezernyi bajjal küzködő nemzet minden reménységének a záloga., melynek láttára, boldog örömmé változik a kétségbeesett K48 f °? hitté a csüggedés. Az ovonorket joggal nevezhetjük a BCmz?? névtelen hőseinek. Ők formálják, építgetik a gyermek szivé-i.keben,a jövőt. Hogy miként? Aki erre kíváncsi, el ne mulassza megtekinteni a kiállítást, w Iát*1 is bürmegindultság nélkül végigjárni a zsúfolt termeket, mert 2y é?22ük; h»SV az ország Síf" r,‘'sz6?fit aPró emberkéi ka- t, köszöntgetnek, hívogatnak azokról a tarka-barka, eferféle táágyakról, amelyeket önfel,ovosok,irányítása mellett fia , készítettek szerető gonddal. Oldalas beszámoló is kevés lenne a kiállításról, amely lakóját mintálja P és minden A ma délután történt sajtókor is Végh Lajos a budapesti avonoképző igazgatója üdvözölte a sajtó képviselőit, akiknek a nevében Szabó Géza szerkesztő válaszolt. A kiállításról a helyszűke miatt holnapi számunkban emlékezünk meg részletesen. A szeptember 6-iki gyümölcskiállítással kapcsolatban méhészeti kiállítás is lesz a nőegyletben • P * c *' nyá- 31. Szeptember 6-án va sárnap délelőtt 10 órakor Pécsett a föté-1kony nőegylet helyiségében megnyitandó kertészeti kiállítás keretében rendezi a Wnya Méhészkor 4 napon át tartó méhészek és mézkiállítását. A méhészet érdeklő különféle tárgyak, továbbá pécsi úrhölgyek saját készítményű mézes tésztáit és a pécsi és környékbeli méhészk mézmintáit is kiállítják. A mézeket öttagú bíráló bizottság versenydíjakkal jutalmazza. A megnyitás napján délután 4 órakor a központi egyetemi épület alagsorában levő kísérleti nagyteremben nyilvános díszközgyűlést s azon a nagyközönség részére díjtalan méhészeti ismeretterjesztő előadást tart a közvetítettképes bemutatásokkal. A földmivelésügyi minisztérium részéről Valló Árpád orsz. méhészeti főfelügyelő, az Orsz. Magyar Méhészeti Egyesület részéről Héjjas Endre alelnök és őscsanádi Nagy Géza főtitkár, a Magyar Méhészeti Egyesületek Orsz. Szövetsége részéről Niedermann Antal, a gödöllői Állami Méhgazdaság részéről Gáti Imre orsz. méhészeti felügyelő és Koppány József adjunktus vesznek részt. . A méhészkar külön meghívók mellőzésével tagjait, valamint az érdeklődő közönséget ez után hívja meg. A kiállítandó tárgyakat a kiállítást megelőző napon a nőegylet helyiségében délután 3 óráig veszik át!