Dunántúl, 1931. december (21. évfolyam, 272-295. szám)

1931-12-01 / 272. szám

A. oldal.d szó, akik a közönséges bűncse­lekménytül sem riadtak vissza. Ezeknek az összeszövetkezet embe­reknek nem voltak eszközeik ahhoz, hogy tervüket keresztül vigyék el az emberek, akiket bevontak a moz­galomba, nagyobbrészt nem tudtak arról, hogy mire szövetkeztek, mi,-' a vezér különböző hangzatos jelsz­­vakkal igyekezett minél szélesebb köröket bevonni a munkába. A házkutatások során rengeteg bizonyító anyag került a ható­ság rendelkezésére. Most ezt az anyagot, iratokat, leve­lezést, bűnjeleket, stb-t vizsgálják át, hogy a terhelteket ezeknek az anyagoknak ismeretében vállalhas­sák. Legkorábban szerdán lesznek a hatóságok abban a helyzetben, hogy az egész ügyről tiszta képet nyerjenek és ennek alapján a nyilvánosságot is részletesen tá­jékoztathassák. A bűncselekmény minősítéséről és az előállítottak további sorsáról is csak a vizsgálat végleges befejezése után lehet véglegesen dönteni. Az ország közvéleménye nagy meg­nyugvással és megelégedéssel vette tudomásul azokat az erélyes intéz­kedéseket, amelyekkel a fantaszti­kus rendzavarási kísérletet még csí­rájában elfojtották. A kalandor társaság között v®a egy férfi, aki a leghangosabb szóvivő volt, akiről most kide­­rült, hogy kommunista ügyek­ben már szerepelt a rendőrség előtt. Keresztes-Fischer Ferenc: A közrendet semmi sem veszélyezteti Vitéz K­e­r­e­s­z­t­e­s-F­i­s­c­h­e­r Fe­renc belügyminiszter ma délelőtt a képviselőház folyosóján nyilatkozott a leleplezett puccs­kísérletről.­­— Desperadók kísérletet tettek, – mondotta a belügyminiszter — hogy a közrendet és nyugalmat meg­zavarjak. Az a benyomásom, hogy anyagi célok vezették az illetőket. Nyugodt lehet a nagyközönség, hogy a rendőrhatóság minden ilyen, vagy hasonló kísérleteknek elejét veszi a jövőben is. Az őrizetbe vett egyé­neket azért vitték a Margit-körnti fogházba, mert 30 embert nem tud­tak másutt külön-külön őrizetben tartani. Vajnai Lászlón kívül más ka­tonai egyén őrizetben nincs. Különben is csak jelentéktelen embereikről van szó- A közren­det semmi sem fenyegeti. — A közönség ne tulajdonítson tu­lzott jelentőséget a dolognak. Az őrizetbe vettek névsorát azért nem publikálták a hatóságok, mert olya­nok is lehetnek esetleg közöttük, akik távol állanak az egész ügytől, ártatlan embereket pedig nem akar­nak a hatóságok meghurcoltatni. A nyomozás köre láthatóan bezárult már és holnap a parlamentben szóvá­­teszik az ügyet. Arra a kérdésre, hogy a szervezkedés kiterjedt-e a vidékre, a belügyminiszter határo­zott nemmel Hétfőtől november hó 30-tól GS1H spécié! hölgySodrász szalonban SziBftex-tér (Ginül cukrászda mellett) Mg»»* 00­é u­antoe. ----*zm*sr~ Kedd, 1931. december 1. Fárlissövet szükségletét _T„ «. TH­­» kizárólagos posztóüzletemben Virag jene­je»flicsAK jekai tér 6. Rattócsay-ház. » ^ a ^ 9p ria9C3i;eatiosoacags«aa«aiBacea««sao3oeaocasBisaasisaas5GsaB0B8BKSS99SS9aBtZQB8cecQocaai««ai3aeass3Bafii«a«at««c fiktív minisztereket akartak kivégezni az összeesküvők Budapesti munkatársunk jelentése szerint az összeesküvők „halálra ítélték“ Károlyi Gyula gróf miniszterelnököt, vitéz Ke­­resztes-Fischer Ferenc belügy­minisztert, Gömbös Gyula hon­védelmi minisztert és Bethlen István gróf volt miniszterelnö­köt. A vallomásokból kiderült, először egy katonai raktárt akartak kifosz­tani és az itt szerzett ruhákkal és fegyverekkel végezték volna a to­vábbi lazítást a többi laktanyában. Az egyik letartóztatott, Csapó József, bevallotta, hogy terveik szerint letartóztatták volna Budapest száz leggazdagabb kereskedőjét, akiket a Vérmezőn géppuskák elé állítottak volna, hogy hozzá­tartozóiktól így zsaroljanak ki váltságdíjat. Az őrizetbe vett egyének között van Ottó János főszolgabíró is, akinek neve hozta forgalomba az Ottó-puccsról elterjedt híreket. A vizsgálat eddigi adatai azonban tisztázni látszanak Ottó szerepét és valószínű, hogy az őrizetbe vett főszolgabírót rövidesen szabadlábra helyezik. A nyomozás egyes adatai arra mu­tatnak, hogy a letartóztatott csoport mögött egy úgynevezett második garnitúra áll. A rendőrség munkája ebben a pillanatban ezek személyé­nek felderítésére irányul. A Szent Mór* kollégium iroddalmi ünnepsége« Pécs, nov. 30. —­ A pécsi egye­temi Szent Mór kollégium Boldog Maurus tiszteletére vasárnap dél­előtt kitűnően sikerült, magas szín­vonalú emlékünnepet rendezett, amelynek fényét emelte Virág Ferenc megyéspüspök megjelenése. Délelött főpapi szentmise vett a kollégium kápolnájában, amelyet Virág Ferenc megyéspüspök mon­dott, majd 11 órakor következett a Maurus irodalmi ünnepség. Pados Jenő megnyitó beszéde után Schwendtner István el­­szavalta Virág Ferenc megyés­­püspök felemelő és lélekben gazdag Szent Imre című költeményét. Ka­marás Béla ünnepi beszédet mon­dott boldog Mór püspökről, Csap­lár András újabb költeményeit adta elő, majd P­­­a­tt h­y Imrének három képből álló sikerült színdarabját tapsolta meg a termet zsúfolásig megtöltő közönség. A záróbeszédet Virág Ferenc megyéspüspök mondotta. Az Ora et labora szellemében várja az ifjúság további munkálkodását. »— Ezzel a szellemmel bátran lép­hettek a világba — mondotta — többek között a főpásztor és akkor mi bátran bizhatjuk gondjaitokra a hazát és az egyházat. A megyéspüspököt beszédéért tomboló lelkesedéssel ünnepelte az ifjúság és megjelent közönség, majd Vargha Damján dr. egyetemi ta­nár, a kollégium igazgatója osztotta ki az irodalmi pályadíjakat. Az I. díjat Kamarás Béla nyerte el ragyogó ünnepi beszédéért, a máso­dik díjat P­­­a­­t­h­y Imre Századok múlva című színdarabja érdemelte ki, végül a harmadik díjat a több­szörös díjnyertes C­s­a­p­l­á­r András kapta Maurus­ verseiért. ............rm»saraiPVgjirlas«. A velencei pestis 320-ik évfordulóján könyörgő felvonulást rendeztek a Canal Grande-on erre a célra épített hídon a Madonna della Salute templomhoz. Kományfőtanácsosi címet kapott Glasner Samu dr. budapesti ügyvéd. — A belügyminisztériumba össze­hívott alispáni értekezletet decem­ber 4-ére halasztották. — Elhuny­tak: Kovács József, a győri dohány­raktár nyug. főnöke, Raics Ferenc ifőmérnök Debrecenben, gróf Gat­­terburg K. Lászlóné Lambach Her­mann Róza nyug. középisk. ig. ta­nárnő Bpesten, Kádas Lajos földbir­tokos Mezőtúron, özv. Biró Antalné sz. Orsay Katalin kúriai bíró öz­vegye Bpesten, Wischán Józsefné Kutka Emma Sátoraljaújhelyen, id. Nagy S. Gyula nyug. brassói ig. ta­nító Gyöngyösmelléken, id. Darányi Kálmán udvari tanácsos 74 éves ko­rában Budapesten. — Halára gázolta a vonat Újvidéken Leitner Benő dr. orvost.­­“* Megmérgezte magát Bu­dapesten Báhdy Kálmán dr. nyug. min. tanácsos 18 éves Péter nevű fia. Elárverezik dec. 31-ére a buda­pesti Magyar Színházat. — A buda­pesti Vígszínház­­kéthetenkint ven­dégszerepelni megy Pozsonyba. — Elkobozták a Népszava vasárnapi számát Éhség és nyomor velünk Ve­zércikke miatt.­ — Budapest vasár­napi öngyilkosai: Braun Emil Pál magántisztviselő megmérgezte ma­gát, Zsoldos Margit a Dunába ug­rott, Dani Ferenc kőfaragómester a villamos elé ugrott, Ágoston Lajos magántisztviselő és Petráss Irén megmérgezték magukat, rd . Autós­szerencsétlenség érte Budapesten Fischl Béla győri hivatalnokot. — A Tiszába fordul autójával Kört­­vélyessy Dezső szolnoki igazgató, akit csak nagynehezen lehetett meg­menteni. — Kifosztották a tokaji zsinagógát. — Vas vármegye 26.000 ínségest tart el. — 25 éves jubileu­mát ünnepelte a bonyhádi reálgim­názium „Petőfi" önképzőköre. A gimnáziumot 1876-ban Sárszentlö­­rincről helyezték Bonyhádra. A gim­náziumnak 1834-ben Petőfi Sándor tanítványa volt. Azt a padot, amely­ben Petőfi ült, még most is kegye­lettel őrzik a bonyhádi gimnázium­ban. — A vitézi intézmény — a kor­mány új rendelete szerint — vagyon­jogi személyiséggel felruházott köz­testület. — Két és félévi fogházra ítélték Szekszárdon Kiss Tóth La­jos uradalmi erdőért, mert agyon­lőtte Meyer Arthur külföldi mecha­nikust.­­ Négy betörés volt Bony­­hádon szombaton éjjel. A tetteseket a csendőrség Garigó Vince és Ma­darász István csavargók személyé­ben elfogta, de Madarásznak ké­sőbb sikerült megszökni, az üldöző vasúti munkások közül Wagner Jó­zsef pályaőrt késsel súlyosan meg­sebesítette. A pályaőr sebesülése életveszélyes. — Rádióközvet­ítés lesz december és február 15-én Amerikából. — Amerikában már csak 419 embernek van egy millió dollárnál nagyobb évi jövedelme. — A csepeli Weisz Manfréd, gyár 2400 munkást bocsátott el. A munkások létszámának csökkentése nem vég­leges. — Egy évi börtönre ítélték Pap Máriát, Oih Sándor bankrabló segítőtársát. — Taxaméterrel csak akkor kell felszerelni a vidéki gép­kocsikat, ha az illető vármegye kis­­gyűlése ilyen határozatot hozott és ezt a miniszter 'is jóváhagyta. — Idő* jóslat: További hömérsék­letsü’/edys északks’eti szerkkel, a déli me­gyékben kisebb havazás.

Next