Dunántúl, 1933. december (23. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-06 / 277. szám

6. oldal. — A Kis Dunántúl ingyenes Miku­lás jegyeinek nyertesei. A Kis Du­nántúl legutóbbi számában közölt rejtvényeket 420-an fejtették meg helyesen. A Dunántúl szerdai Miku­lás előadására kitűzött tíz ingyen je­gyet az alábbiak nyerték meg: Far­kas József, Horváth Mária, Színder Márta, Dékályy József (Gyárváros) két gyermeke, Unger Lajos, Kiss Jó­zsef, Sári Rozália, Szabó Béla és Varga Márta. Az illetők szerdán dél­után negyed 3-kor jelentkezzenek a színház előcsarnokában a Géza bá­csinál. — A nyugalomba vonuló siklósi igazgatótanító ünneplése. A kultusz­miniszter magas elismerésével tün­tette ki S­c­h­m­i­d­t Vilmos siklósi­­ig. kántortanítót 35 évi fáradhatat­lan munkássága után történt nyuga­lomba vonulása alkalmával. Az el­ismerő iratot Baranya vármegye kir. tanfelügyelője B­e­r­z­e Nagy János , dr. fényes ünnepség keretében a bí­rósági, a közigazgatási és községi vezető személyiségek, a tantestüle­tek s mintegy 400 főnyi ünneplő kö­zönség jelenlétében nyújtotta át az ünnepeltnek. Az ünnepélyt az isko­lás gyermekek üdvözlő éneke után P. Kováts Raymund plébános nyi­totta meg. Méltatta az ősz mester érdemeit, Berze Nagy János dr. kir. tanfelügyelő örömmel nyújtja át a kultuszminiszter magas elismerését. A maga részéről őszinte szeretettel kívánja, hogy sokáig élvezhesse az őszi napsütés verőfényét. Az embe­ri élet olyan­ az élet forgatagában, — m­ondta Kádas Lajos dr. járás­­orvos,­­ mint a falevél, amelyet a szélvész felkap, hogy ismeretlen he­lyen az örök feledés homályába ta­karjon. Addig tisztel az élet ben­nünket, míg dolgozunk, míg puhít­juk az élet kemény rögeit. De van­nak szerető kezek, akik a lehullott leveleket felveszik s az el nem fele­dés oltárára tűzik, vannak, akik méltányolni tudják az elvégzett mun­­kát'is akkor is,' mikor annak eredmé­nyei m­ár'-.a múlté/ A kortársak ne­vében Kaics Antal ig. tanító üd­vözölte az ünnepeltet. Jeges Ká­roly ref. tanító költői lelkületének virágcsokrát adta át az ünnepeltnek egy gondolatokban gazdag óda kere­tében. Az elemi iskola kis tanítvá­nyai köszöntötték ezután búcsúzó igazgatójukat. Lelkes tűzzel csendült fel a dalárda „Éljen soká’‘-ja, mikor volt karmesterüket köszöntötték. Az ünnepelt meghatottam meleg szavak­kal mondott köszönetét az ünnepel­­tetésért. Néni meg feltétlen! Ezüst áru, evőeszköz, ékszer-áru, brilliáns-egürü, függe, sveizi órák stb. Leszállított áru­, óriási rajczár. Bál VN. István ékszerész Király­ u. 11. szám, Színházzal szemben. — Statisztika a filléres gyorsokról, 1932-ben 203 filléres gyors közleke­dett Magyarország területén és 221.773 utast szállított. Ebben az évben, 1933-ban 213 filléres vonat közlekedett és 314 742 utast szállí­tott. Ez a statisztika október 29-ig szól. Azóta is közlekedtek még fil­léres vonatok­, amelyeknek kimuta­tását később készítik el. A vonatok egyharmad része Budapestre érke­zett, kétharmad része pedig Buda­pestről indult, illetve vidéki városok egymás közt való forgalmát bonyolí­totta le. — Pályázat a paksi járásbírósági elnö­ki állásra. Az igazságügyminiszter pályá­zatot hirdet a paksi kir. járásbíróság elnöki állására. A pályázati határidő 8 nap. ) — Halálozás: B­ó­d­i­s­s Géza vajsz- tói református tanító 42 éves korá­ban a harctéren szerzett betegségé­ben meghalt. Elhunytat fiatal özve­gye, négy kis gyermeke, édesanyja, húga és a kiterjedt rokonság gyá­szolja. Poroszlón ma délelőtt temették Graeffl Jenő felsőházi tagot, Horthy Miklós kormányzó sógo­rát. A kormányzó a temetési szer­tartáson személyesen volt jelen és utána visszatért a fővárosba. A te­metést Kriston Endre felszentelt püspök végezte, Heves vármegye ne­vében H­e­d­r­y Lőrinc főispán tar­tott gyászbeszédet. Súlyos csapás érte M­a­r­g­i­t­a­y Lajos dr. Mohács város polgármes­terét, fivére M­a­r­g­i­t­a­y Béla ny. százados hosszas szenvedés után Budapesten meghalt. Temetése ma délután volt Budapesten nagy rész­vét mellett. — Felhívás a frontharcosokhoz. A pécsi frontharcos szövetség tagjai a kormányzó névünne­pe alkalmából hálaadó istentiszteleteken vesz­nek részt. Gyülekezés szerdán délelőtt fél 10 órakor a frontharcos szövetség irodájában. In­nét vallásfelekezetek szerint cso­portosulva indulnak el a különböző templomokba. Az összes frontharco­sok megjelenését ezúton kéri az el­nökség. !lllllinilllllllllllllllllllilll!lllllllllllllllllllllllllllimnWHUlllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll!l!llllll!lllll!llll!lllllilli! Diszpárnába finom töltelék kg.-ja 80 fillér, nagy butorházában. Tel.: 34—SS. — Anyakönyvi hírek. Az anya­­i könyvi hivatalban ma a következő­­haláleseteket jelentették be: Eger­­­­szegi János szénbányász, rk. 26 éves, — Nagyárpád, — Flerkó Béla Gyula fűszerkereskedő, rk. 48 éves, — Kun­­Jánosné Borbás Juliánna rk. 61­­éves, — Leikauf István villamoste­­­­lepi alkalmazott rk. 68 éves, — Sche­rer Józsefné Niederm­ayer Anna rk.­­ 67 éves, — Ludvig Antalné Gruiz Anna rk. 72 éves, — Ekker György rk. 71 éves, Baksa. II. Vilmos Korfu-szigeti nyaralóját hírek szerint játékkaszinónak ren­dezik be. .Tenni akarsz valamit a jövő nemze­dék épségéért? Vásárolj gyermek­­ij­egyet a frankokban! DONANTOC Szerda, 1933. december 6- A Budapesti lektorból francia mi­niszter. A francia kormány új tagjai közül először lett miniszter az alig 36 éves Jean Mistier d'A­u­r­­­o­­, aki már két kormányban volt szép­­művészeti államtitkár. Mistier több évet töltött a háború után Budapes­ten, mint az Eötvös-kollégium fran­cia lektora és a francia követség iro­dalmi attaséja. Írt egy érdekes re­gényt is, budapesti háttérrel. Most postaügyi miniszter. A pécsi mérnökegylet december 7-én délután 6 órak­or a kir. posta automata­központjához rendez tanulmányi kirán­dulást. A tagokat ez úton kéri, hogy pontosan 11 órakor a főpostánál legye­nek. Az automata telefonközpont meg­tekintése után a Nádorban tartja még decemberi összejövetelét este 8 órakor.­­ A főváros új ínségakciója, A fő-­­város a tegnapi nappal új inségak­­ciót indított meg. Az akció azt cé­lozza, hogy a tél folyamán Budapes­­­­ten éhező ember ne legyen. A lé­­­­nyeg az, hogy a főváros területén,­ öt helyen mindenki délután 3 órától­­ 6 óráig bármilyen igazolás nélkül kaphat annyi kenyeret, amennyit a helyszínen el tud fogyasztani.­­ Laberer Andor grafológus, akinek neve lapunk által is ismeretes és aki tudományos, hasznos Útmutatásaival, amióta Pécsett tartózkodik, sokaknak megmutatta az érvényesülés útját, azzal a kérelemmel fordul az érdeklődőkhöz, hogy mivel délután általában sokan van­nak, inkább a délelőtti órákban keres­sék fel Perczel u. 2. sz. alatti fogadó­jában. JAMES ROLPH, Kalifornia kormányzója, akinek el­járása ellen a lincseléssel kapcsolat­ban, most Hoover volt USA elnök és 14 kaliforniai tiltakozik. A párisi tűzoltók új felszerelése. Felhívás! Pécs város rádióslőfizetőihez!­ltt a m­agyar 5 zavar a bácsi reléállomás. Hullámcsapdát dijmentasen épít a rádiójába. — elromlott alkat­részeket díjmentesen cseréli és javítja a BTAM­ rádiós service ha belép tagjai sorába. — Bővebb felvilágosítást §$mlm­­en§ rádió és villamossági szafóüstet, Pécs, Ferenciek U. 37. Telefon: 12­81. — Miklós Andor végrendelete. A járásbíróságon ma délelőtt hirdették ki Miklós Andor végrendeletét. Minden ingó és ingatlan vagyonát felesége, Gomb­a­szögi Frida örökli. Az újságírók és újságkiadók jóléti intézményei számára 20 ezer pengőt hagyományozott. A lapválla­latok további vezetéséről Miklós An­dor úgy intézkedett, hogy azokat fe­lesége Salusinszky Imrével és V­a­d­n­a­y Bélával együtt irányítsa és vezesse tovább. — A pécsi református egyház köréből. A pécsi református templomban ma dél­­előtt 10 órakor Magyarország kormány­zójának névünnepe alkalmából ünnepé­lyes istentisztelet lesz, amelyen Zsu­pán­e­k Sándor honvéd főlelkész tartja az egyházi beszédet. Ugyancsak a mai napon este fél 7 órai kezdettel vallásos estély lesz a templomban, melyen egyéb programszámok mellett N­y­á­r­y Pál esperes-lelkész tart beszédet e címmel! Kié a szíved? Az adventi időszakban ezen kívül még két szerdán lesz templo­­mi vallásos estély. Mindazon mérgezési esetek leküzdé­sénél, melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz azonnali használa­ta fontos segédeszközt képez. — A nyugdíjas közalkalmazottak pé­csi csoportjának tagjait ez úton értesí­tik, hogy a kedvezményes gőzfürdő­­igénylés határideje f. hó 12-én lejár. Je­lentkezés egyszerű levelezőlapon törté­nik a körlevélben közölt címre. Je­gyek átvehetők a tagsági igazolvány fel­mutatásával a Ferenc -József gőzfürdő pénztáránál f. hó 15-én, amikor is a fürdő használata megkezdődik.

Next