Dunántúl, 1934. október (24. évfolyam, 222-246. szám)
1934-10-02 / 222. szám
I. oldal Helyreállt a jövőbe vetett bizalom ! Ezekben akartam ismertetni előttetek azt a munkásságot, amelyet a vezetésem alatt álló kormány két esztendő során kifejtett és azoka a feladatokat, amelyeket még meg kell oldanunk. Megteremtettük a válságból való kibontakozás tárgyilós lelki előfeltételeit. Helyreállítottuk a közvéleményben a jövő iránti bizalmat. — A céltudatos és rendszeres munka követelményeit tartom szem előtt. Vannak, akiknek idegrendszere nem tűri el a nyugalmat. Léptennyomon lázas és szenvedélyes kirobbanásokat, szenzációkat kereső ilyen kedélyek elfeledkeznek arról, hogy a nemzet már rég nem óhajtja a lázas állapotokat. Idegizgalmak tehát engem nem befolyásolnak abban — bármennyire nem tetszik is ez egyeseknek —, hogy rendszeres és reális tevékenysége fejtsek ki továbbra is a kormányzat munkájában. — Magyar Testvéreim! Két évvelezelőtt, amikor itt a mikrofon előtt először szólottam hozzátok, arra kértelek benneteket, hogy csodavárással ne ámítsátok magatokat. Utunk sziklás, tövises út, de érzem, tudom, hogy elvezet a célhoz. Mi Most, hogy a harmadik kormányzati esztendő küszöbén két év küzdéseire, munkájára, eredményeire támaszkodva nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy e meredek, sziklás, tövises út jórészét megtettük és a jobb, szebb, boldogabb jövő felé vehető úton biztos lépésekkel megyünk előre. ” Október 6. nemzeti ünnep Iszovai szünet lesz és a lapok sem jelennek meg Budapest, okt. 1. — A kormány ttt múlt évben kiadott rendeletével október 6-át nemzeti ünneppé nyilvánította és ennek megfelelően október 6-án a közhivatalokban ünnepi szolgálatot tartottak és a tanintézetekben a tanítás szünetelt. Ezt a rendelkezést ez év október 6-ára is kiterjesztik. A miniszterelnök a belügyminiszterrel egyetértően a legközelebbi napokban rendeletet ad ki, amely szerint addig is, amíg törvényes útonrendezik a kérdést, október 6-át nemzeti ünnepnek kell tekinteni. A hivatalokban ezután is csak ünnepi szolgálatot tartanak, az iskolákban szünnap lesz, viszont az ipar, kereskedelem és mezőgazdaság folytatólagos üzemét az ünnepi tilalom nem érinti. A kormány rendelkezésével kapcsolatban a budapesti napilapok testülete úgy nyilatkozott, hogy október 6-át a naptári pirosbetűs ünnepnek megfelelően tekinti, vagyis október 6-án a déli lapok, 7-én pedig a reggeli lapok nem jelennek meg. A corp, Baracla curiája október 2-án curialist tart, melyen a leventék és ppródok megjelenése kötelező. A feurialis Az ország hódolata a kormányzó előtt Megnyílt a Nemzeti Munkahét Budapest, okt. 1. — Vasárnap kormányzóját ünnepelte az ország népe Horthy Miklós vezérnek az ország fővárosába történt bevonulása óta elröppent 15 év az emelkedés, a fejlődés ideje volt. És a nemzeti munkahetet nem lehetett volna méltóbban megkezdeni, mint a kormányzóra való emlékezéssel. Több volt ez, mint ünneplés. Az ország szeretete nyilatkozott meg, hogy hálával körülfonja a nemzet megmentőjének nemes alakját. A budapesti ügetőpályán hatalmas embererdő fogadta a kormányzót. Kétszázezer, vagy még annál is több magyar simogató tekintete kimérte a díszpáholyban helyet foglaló kormányzót, akinek érkezését kürtök zúgása és három ágyúlövés jelezte. Megafon továbbítja Gömbös Gyula miniszterelnök szavait, aki a nemzet nevében köszönti az államfőt. — Főméltóságod szándékainak megfelelően — harsogott a miniszterelnök szava — ez az ország a rend, a béke és a nyugalom országa. Ezzé tette Főméltóságod ezt az országot, amelynek népében annyi erő és tehetség van, mint amennyit másutt alig találni. Majd tovább így folytatja a miniszterelnök: — Ez a főváros 15 év alatt teljesen átalakult a keresztény nemzeti gondolat jegyében s erre az átalakult fővárosra büszkék lehetünk mindnyájan magyarok. A bűnös főváros csillaga és ékszere lett a nemzetnek. Ez a nemzet élni akar és élni fog, erre bizonyíték az elmúlt másfél évtized, amelynek során Főméltóságod vezetése alatt az egész világ előtt bizonyságát adta, hogy törhetetlen életerők lakoznak benne. — Ez a fegyelmezett magyar társadalom Főméltóságod további parancsaira vár — fejezte be szavait felzúgó éljenorkán mellett Gömbös Gyula miniszterelnök. A Nemzeti Munkahét megnyitása Gömbös Gyula miniszterelnök ezután felkérte a kormányzót a Munkahét megnyitására. Horthy Miklós kormányzó ekkor a következőket mondta: — A Nemzeti Munkahetet ezennel megnyitom. Miután a kormányzó a Nemzeti Munkahét megnyitására megadta az engedélyt, a zenekar eljátszotta a Szózatot, majd újból a fanfárok hangja csattant fel, utána pedig Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház művésze szavalta el, szemközt a dísztribünnel, a kormányzóhoz írt ünnepi ódát. A Budai Dalárda énekelte el befejezésül az „Ima a hazáért" című dalt, nyomban utána megkezdődött a Nemzeti Munkahét ipari felvonulása. A felvonulás alatt a zenekarok hangversenyeztek, az Ügetőpálya salakján, a tribünök előtt, egymásután vonult fel az egész magyar ipart reprezentáló, mintegy öt kilométer hosszú kocsisor. A kocsik, motorok és lovasszekerek az Ügetőpályáról kikanyarodva, bejárták az egész várost. Az ipari felvonulást a kormányzó is végignézte és egy óra is elmúlt már, amikor percekig tartó éljenzés és ováció közben, szárnysegéde kíséretében elhagyta az Ügetőpályát. Kedves emlék a múltból A kormányzó vasárnap délelőtt megnyitotta a református kiállítást. Az államfő kíséretében volt Hóman Bálint kultuszminiszter. A kiállításon Baltazár püspök és Csikesz Sándor egyetemi tanár, főrendező kalauzolták a kormányzót, aki meglepetve találta ott a debreceni ref. elemi iskola 1876—77-iki osztálykönyvét, amelyben Horthy Miklós, mint elemi iskolai tanuló szerepel érdemjegyeivel. Gyermekruhákból külön osztály Lőwy Testvéreknél, Ferenciek u. 1. Vasárnapi politika Szombathelyen beszámolót tartott a keresztény gazdasági párt Szombathely, okt. 1. — Vasárnap a keresztény gazdasági párt Szombathelyen beszámoló gyűlést tartott. A város képviselője, Csekonics Iván gróf beszámolójában a titkos választójog hívének vallotta magát. Közjogi szempontból a legfontosabbnak tartja a jogfolytonsság helyreállítását és a magyar alkotmány teljes épségben való visszaállítását. Megemlékezett Horthy Miklós kormányzó bevonulásának 15-ik évfordulójáról. A közönség hosszasan és lelkesen ünnepelte az államfőt. A külpolitikát illetőleg a helyzetet Magyarország szempontjából rosszabbnak látja, mint egy évvel azelőtt volt. Németország felé nem orientálódhatunk, ott fantaszták vezetik az állam ügyeit. Petrovácz Gyula a kormány politikáját bírálta és állást foglalt a választójogi tervezetekkel szemben. Griger Miklós szerint nekünk olyan történelmi politikát kell csinálnunk, mint amilyet csinált Masaryk és Benes, akik megteremtették Csehszlovákiát. Ehhez a történelmi munkához az első lépés a restauráció. Sigray Antal gróf azt fejtegette, hogy a revízióhoz vezető út a restauráció és a kormány tűzze programjába a .királyság kihasssláseik. DUNÁNTVE Kedd, 1934 október 2 Ezernégy állatot hajtottak fel a mai pécsi országos vásárra Pécs, okt. 1. — Ma országos vásár volt Pécsett. Az időjárás kedvezett és a vidékről nagy tömegekben érkeztek a falusiak. Az állatforgalom nagy volt és összesen 1004 különféle állatot hajtottak fel. A felhajtott állatok közül eladtak 3 egy éven felüli bikát, 51 üszőt és 87 tinót, 8 ökröt, 141 egy éven aluli borjút, 135 tehenet, 162 lovat, 10 juhot és kecskét, valamint 407 sertést. A vásárban külföldi kereskedők is jártak, de mindössze csak 28 növendékmarhát vásároltak Olaszország részére. A kirakodó vásár forgalma is elég nagy volt. M magyart gázolt el az autó Olaszországban Róma, okt. 1. — Tortana mellett az országúton egy gépkocsi elgázolt két magyar fiatalembert, akik Génuából gyalogosan indultak el Budapest felé. Egyikük, Keresztes János budapesti lakos koponyatörést szenvedett és súlyos állapotban volt, amikor kórházba szállították. Társa, a 19 éves Szlevecz Sándor, ugyancsak „budapesti lakos, sér. Papén bécsi német követ, aki Mecsér András vendégeként a Bakonyban vadászik, holnap délben repülőgépen Bécsbe utazik. — Mackensen tábornagy október elsején ünnepelte a Stettin mellett fekvő Falkenwalde-ban 65 éves katonai jubileumát. — Csanád vármegye főjegyzőjévé Ring Béla aljegyzőt választották meg. — Verseghy Ferencnek, a Szolnokon született pálosrendi papköltőnek a szobrát, amely Borbereky Zoltán alkotása, vasárnap leplezték le Szolnokon. — A román vasúti igazgatóság október elsejére felmondta a közvetlen áruforgalmi díszabásokat, melyek több országgal, így Magyarországgal szemben is érvényben voltak. — Elhunytak: Bárdossy Jenő dr. nyug. földm. h. államtitkár Budapesten, Kunfalvy (Kleneisz) Aladár tanító Pusztavacson, özv. Huszár Miklósáé Kürthy Sarolta Budapesten, Takács Zsigmond ny. vajai igazgatótanító Nyíregyházán, Vezsprémi Géza akasztói adóügyi jegyző Budapesten, özv. Szentiványi Adorjánná Szunyogh Erzsébet Nagyváradon, Móricz Lajos ny. pénzügyi főtanácsos Budapesten, Engländer Adolf könyvkereskedő Egerben, özv. Barber Királyné Budapesten, Wallner Alajos ny. plébános Pinkafőn, özv. Somogyi Ferencné Szegeden, Pullmann Vincéné Mészáros Aranka Csornán, Dedinszky Mária Budapesten, Zoltványi Ferenc ny. műv. irodatiszt Pestszentlőrincen, — Agyonlőtte magát Budapesten Kund Elemér dr. belügyi osztálytanácsos 18 éves László nevű diák fia. — Springs délafrikai város törvényszéke külön házassági engedélyt adott egy jegyespárnak. A menyasszony 22, a vőlegény 14 éves. — Eljegyezte Willy Fritsch filmszínész Dinah Grace bécsi revücsillagot. — Hyderabaduszámja, a világ leggazdagabb embere rövidesen kiadja költeményeit, A nizám mohamedán ugyan, de egyik legszebb költeménye Krisztus születéséről szól. — A Wright szigeten legjobb egészségnek örvend egy 92 éves Mitchill nevű matróna, akinek 8 gyermeke, 50 unokája és 72 dédunokája él. — Az őrmestert az angol hadsereg utackiképzésében a hadügyminiszter legújabb rendelete értelmében gramofonlemez és hangszóró fogja helyettesíteni. — Életveszélyesen összecsípték a lódarazsak a bácsmegyei Ada községben Lengyel Mihály, Rákosi Mátyás és Naftarics Jáns gazdákat. — Megmérgezte magát és meghalt Budapesten özv. Duklauer Gyuláné őrnagyné 25 éves Blanka leánya. — Leesett a lóról a kaposvári akadályversenyen Inkey Erzsébet úrlovasnő. Súlyos sérüléseket szenvedett. — Felakasztotta magát és meghalt Párkány Frigyes budapesti műv. főművezető. — Leugrott az emeletről és meghalt Budapesten Bedő F. Sándor ny. biztosítási felügyelő. — A nagybecskereki városi tanács elhatározta, hogy a város nevét Petrovgradra változtatja, arra való tekintettel, hogy Nagybecskereken van Péter király legnagyobb szobra egész Jugoszláviában. — A lajosmizsei személyvonat elgázolt egy fuvaroskocsit, amelyen Lassan József 40 éves pestszentlőrinci fuvaros, a felesége és Keresztesi Imre 30 éves gyári munkás, valamint Garai Géza 53 éves pestszentlőrinci kereskedő foglaltak helyet. A kocsi utasait a vonat halálra gázolta. A TESz ma este nagyszabású gyűlést tartott a Vigadóban. Ez a gyűlés jubileuma is volt a TESz 15 éves fennállásának. Elsőnek Gömbös Gyula miniszterelnök mondott nagyszabású beszédet, majd Szörtsey József ismertette a TESz 15 éves történetét. A nagygyűlésen még több más beszéd is hangzott el. Wolff Károly országgyűlési képviselő, a Keresztény Községi Párt vezére ma 60 éves. Születésnapja alkalmából a keresztény politika hívei az egész országból elárasztották köszöntésükkel Wolff Károlyt A Keresztény Községi Párt nevében Csilléry András köszöntötte a vezért. — Időjóslás: Nyugati légáramlás, változó felhőzet, északon helyenként kisebb eső, alULmált fál