Dunántúl, 1935. augusztus (25. évfolyam, 173-197. szám)
1935-08-31 / 197. szám
Szombat, 1935 augusztus 31. DUNÁNTÚL A Harkányi emlékalbum a kormányzói párnak. A Harkányban tegnap tartott anyák üinnapon a fwd° igazgatósága emlékalbumot nyújtott fát a kormányzói párnak. A Zsabokovszky Jenő fényképészeti mnyintézetben készült díszes kivitelű album csupa harkányi fényképfelvétellel volt tele. A kormányzói pár nagy örömmel fogadta a kedves figyelmet. A „Korzó“ őszi slágere a rádióból közismert .FERENCZY“ 7 tagú jazz-szalonzenekar MA PREMIER ! — Megzavart betörők. Az éjjel 2 óra tájban Páver György 10. számú hadirokkant vagyonőr két betörőt zavart meg, akik a Békeffy Rémig utca 1. szám alatt levő Rosenzweig-féle ócskás üzletbe akartak behatolni . Szeptember elején megnyílik a mohácsi gimnázium két osztálya. A mai napon a vallás- és közoktatásügyi minisztérium telefonon értesítette Margitay Lajos dr. polgármestert, hogy a gimnázium felállításához vagyonfelügyeleti szempontból a belügyminisztérium hozzájárultés így a középiskola szeptember elején megnyílik. Egyelőre az első és ötödik osztály kerül felállításra sutána minden évben két új osztály, úgyhogy négy éven belül Mohácsnak már nyolc osztályú középiskolája lesz. A gimnázium igazgatója Kuzinics Sándor dr. e héten megérkezik s a beiratások szeptember 4-én és 5-én lesznek- Az átalakítási munkálatok is megindultak S így remélhető, hogy szeptember 15-én meglesz az ünnepélyes Veni Sancte is-82742 82924 83149. Ezenkívül kihúztak még számos 150 pengős nyereményt. — Hamis pénzek, Bácsbokodon a vásáron Farkas Pál bajai rőföskereskedőnek egy ismeretlen vevő hamis erpengéssel fizetett. Ugyancsak ezen a vásáron egy másik árus hamis 50 fillérest kapott. A hamirsítványokat beszolgáltatták a csendőrségre, amely megindította a szokásos nyomozás 42076 43232 43564 47748 53836 57443 57553 58688 59165 60816 61673 61805 66031 66250 67552 68750 70682 71998 72495 73918 74458 74959 76708 77955 79106 83211, 300 pengét nyertek: 708 1875 2975 2990 3687 6303 6310 6566 6656 7065 7515 7663 7797 7833 9395 10982 11382 12105 12391 12349 13993 13000 13198 13721 14231 14268 14434 16340 16960 19094 19943 19985 31965 32963 21939 23929 24537 25265 25463 26344 27307 27384 30462 30651 31723 31737 33398 35086 35485 35501 36011 37240 37320 37400 37460 37877 38426 39303 41186 41392 41648 42870 43786 45118 45717 48092 48100 49126 49537 49594 49831 53143 53538 53582 55088 55711 55893 56565 60107 60349 61196 61810 61936 62020 62334 67045 67191 68115 69840 72116 72459 72914 74553 75454 76784 77128 77183 77261 79487 81525 82321 Stefánia mágnás kenyér _ Letartóztattak egy kínai tábornokot. Tokióból jelentik: Eddig elbonfiahat ellen hírek szerint Csangtuban, Szecskát tartományban tegnap este letartóztatták Csangki sek tábornokot A hír elterjedése után a kínai kérdés szakértői tanácskozásra ültek össze a hadügyminisztériumban A dr. Nendtvich Andor menedékházban egy és kétágyas szobák, penzióval az utószezonra mérsékelt áron kaphatók. _ Elveszett pecsétgyűrű. Folyó hó 29-én délután 5*1-1s óra közti időben a Brassó utcától az újonnan megnyitandó Kiskirály utcai megállóig, illetve onnan villamoson a külvárosi pályaudvarig, valamint a dohánygyár és a Fehérváry Úti Majom Utcai vonalonelveszett egy félő arany pecsétgyűrű, zöld kővel, amelyben gól H V jelzésvolt bevésve. Kérik a megtalálót, hogy szolgáltassa kt a rendőrkapitányság detektív-osztályán. Tanévnyitás a pécsi hó felső kereskedelmi iskolában. A Pécsi városi fiú felső kereskedelmi iskeUba® az 1935-36. tanévi beíratásokat sroptember 6 és 7. napjain (péntek, szombat) tartják és pedig délelőtt 9 és 9 óra között, mind a 4 évfolyamon. A felvételhez szükséges okmányok: születési anyakönyvi kivonat és az utolsó iskolai bizonyítvány. Az iskolai évet szeptember 9-én nyitják meg istentisztelettel és os?tályrendezéssel Szeptember 10-én kezdődnek a rendes előadások. A javító és pótló vizsgálatok szeptember 7-én reggel 8 órakorr &««• dödnek. Jelentkezni kell szeptembernel a bizonyítvány bemutatása mellett. Az írásbeli érettségi vizsgálatok szeptember 9-én, hétfőn reggel 8 órakor kezdődnek. A kereskedő tanonciskolai behatásokat a fiú felső kereskedelmi iskolában tartják szeptember 8-án, vasárnap délelőtt 1-ig, továbbá 9-én és 10-én, hétfő, kedd, délután 3 és 5 óra között. A kereskedő tanonciskolai előadások szeptember 1-én, csütörtökön délután 2 órakor kérem...cs Jó árat olcsón vásároljon! Molnár és Moser fogpaszta nagy tubus 64 HUMolnár és Mosor fogpaszta kis tubus 32 HH. Molnár és Mssar saájvíz 8 liter p. 1M Molnár és Mosor óriás szappan 56 fill ezenkívül mindennemű piperecikk hasonló olcsó árban. PALMA DROGÉRIA Széchenyi-tér 18. A „Takarékossági bevásárló hely«. « Az osztálysorsjatek mai húzásán 4000 pengőt nyert: 53181, 1000 pengőt nyertek: 400 34933 ,37387 56140 63001 66030 75144, 860 pengőt nyertek: 16608 23527 33177 54930 58755, 606 pengőt nyertek: 7604 30968 39046 57148 57574 59812 74939 76340 78813, 500 pengőt nyertek: 1915 8669 8890 9015 9448 210 l 31541 36694 41143 51171 59394 69130, 400 pengőt nyertek: 1916 2670 3834 4117 5183 5746 9155 10199 10353 14633 17626 23233 28854 29365 30472 36071 Őszi újdonságok férfi s*öv*t és urí divatárukban megérkeztek. u*av vátaazték fölesé árak ! Uraasz Arnold utódai Virág Jenő ás Társa Pécs Király utca 10. -a Áramszünet. Áramszünet lesz hálózatjavítás miatt szeptember 1-én, vasárnap reggel 5 órától 9 óráig. 8 Baráttyavár, Bokor, Diós, Eper, Kis Kőszeg, Mé,zkemenek, Pélmopostor utcában, a Zsolnay Vilmos utcának a Basamalomi úttól a Felső Vámház utcáig, illetve a Pécsváradi országi Útnak a Mohácsi országútig terjedő szakaszán. A hal gyakori teltsége, a rekesz erősebb feltolódása, májtájéki fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomorhélhurut és sárgaság a természetes „Ferenc Jász«!“ keserűvíz használatai által megszüntethetők és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló vértódulások ellensúlyozhatók. K ,BETESCI,BTI ÉS TÁRSADALMI HÍRRE A Szent Ágnes kongregáció értesíti tagjait, hogy szeptember 1-én, vasárnap reggel fél 8 órakor tartja szeptember havi közös szentáldozását a székesegyház Mária-kápolnájában. Gyűlés szeptember 15-én lesz, Péküzletben jártas elárusítónő azonnal felvétetik. Cím 3776 szám alatt a kiadóban. Ádáz futballmérkőzés lesz vasárnap a pécsi pincérek és fodrászok csapja között (Ez valószínűleg a borravaló resz.) A két csapat megállapodást kötött s ennek értelmében a mérkőzést rossz idő esetében a megtartják s ha valamelyik csapat az utolsó pillanatban elvesztve bátorságát, nem i?le nne meg, az elveszti a mérkőzést is. A pincérek csapatában a következők szerepelnek: Balla, Lakner, Süllős , Süllős II., Vincse, Tóth I., Sztanicsek, Teleky I., Tóth II. és Nagy. Tartalékok: Teleki II., Fodor és Markovjcs. A b°rbélyesapat: Geng, Kiss, Klieber, Bajóczy, Fehér, Egerváry, Looser II, Józan és Máté. Tartalékok: Prigl, Szikszay és Rodkoap. Az összeállításból látható, hogy a két csapatban mindüne egy Józan van. A nagydíj elfogyasztása után bizonnyal egy sem lesz. Pécs, aug. 30. — Ritka sportesemény szinhülye lesz vasárnap reggel a PVSK tulajdonát képező Hun utcai sportpálya, amelyen reggel fél 9 órai kezdettel a pécsi pincérek és borbélyok válogatott csapata méri össze erejét a Pannónia sörgyár által felajánlott 21 liter sörért, valamint 25 pengő készpénzért. T U #? A K R A am Miértés NQVÁKgora?* TELEFON 1360. Családi ház most átalakítva, havi 68 p részletfizetéssel eladó. Bővebbet: Lus Mignás, Klirao- és Radonay-u. sarok. i ■» i nanmi'i vui i .... Champion apától és díjnyertes anyától szánmazá drótMora foxikölyök eladó. Citrom utca II._______ SIKONDA FÜRDŐN Édesanyánkhoz című villában szeptember és október hóra szép, olcsó szobák kaphatók Sáty Irén Féps, Felső Malom utca 12. szám. Mi lesz vasárnap? Pécs, aug. 30. — Az augusztus 25-i szezonnyitás után vasárnap négy helyen folytatódik az I. osztályban a küzdelem a bajnoki pontokért. Pécsett a PVSK és az NTE méri össze erejét. A meccs revánsnak ígérkezik, hiszen tavaly a nagykanizsaiak ütötték el a PVSK-t a bajnokságtól, 4:0-ra vervén az első helyezett vasutasokat. Az új találkozó izgalmas mérkőzést hoz és mindkét egyesület teljes erejét latba veti a győzelemért. A PVKK-é az otthoni előny, viszont sok az újonc is a csapatban Az NTE szintén jól vegzett a tavalyi bajnokságban és felkészülve jön a találkozóra, tudván, hogy könnyű győzelemre nem számíthat. A meccs nyílt, az viszi el a két pontot, amelyik jobban ki tudja játszani formáját. Kaposvárott is késhegyig menő harc várható. Itt a KRSC ás a Simontargyai BTC küzdenek a győzelemért. Szezon elején lévén, a két csapat tudásáról nincs bizonyságunk, de a SBTC eddig még mindenkinek kemény diót jelentett. A KRSC-nek nagyon kell igyekeznie, ha fel akarja törni. Az NZTE—DVAC küzdelem színhelye Nagykanizsa. A DVAC, de bajnokaspiráns vágyainak eleget akar tenni, akkor az első akadályt, amit a sorsolás eléje állított, biztosan kell vennie. Ami nem is olyan könnyű, tekintve, hogy az NTR otthon is játszik, erősített is. Viszont a lelkesedés és a kitartás, a nagy cél kötelessége a DWAQ győzelmét ígérik. Szekszárdinak is lesz látványossága. A TSE- NSE mérkőzés. A pillanatnyi előny a szekszárdi csapatnak kedvez, de a szerencse és a lendület meglepetést is hozhat. A második osztályban vasárnap az alábbi mérkőzéseket játsszák le: Pécs: PSC-Mecsekszabolcsi SE, DVAC II.tr- Somogyi TE, DPAC—PEAC II. és PTE —PETC II. Siklós: SSE—PVSK II. Beremendi BSE—RAC, Nagykanizsa: NTVE —BIOK: NTE II—VOGE II, Szigetvár: SzAK—CsTK, Komló: Kuki-MTE. 0) A PAC felkéri Beneda, Iványi, Radnai, Rapp, Keszthelyi, Kolléder, Illy, Bakán, Muszthy J., Mihály, Filényi, Borbély játékosait, hogy vasárnap délután háromnegyed órakor pontosan jelenjenek meg a Hal téren. Egyben felkéri Frank, Bereezky, Sipos, Jobban, Bajcsi, Cseh, Herbszt, Dávid, Peti, Szmolka, Molnár, Gejcsi II., Varga, Póth, podispansági játékosokat, hogy vasárnap délután negyed 1 órakor a bőrgyár portásbejáratánál pontosan jelenjenek meg. öltözködés bent a gyárban 5. oldal. (:) Az Attila—Nemzeti ügy iratait a belügyminiszter vizsgálja felül. Kérdés: mit segít ez már az Attilán? (:) Franciaország bejelentette igényét az 1937-es főiskolai világbajnokságokra Ugyanekkor felvetődött az a kérdés is, hogy érdemes lenne-e ezentúl évenként megrendezni a főiskolás világbajnokságokat:) Elutaztak Berlinbe a magyar atléták, hogy résztvegyenek az öt nemzet versenyén. (:) A PSC vasárnapi csapatösszeállításai. A PSC—Mecsekszabolcsi SE és a PTE—BTC kettős bajnoki mérkőzés vasárnap délelőtt negyed 10, illetve háromnegyed 11 órai kezdettel a vásártéri sporttelepen kerül megrendezésre. A PSC csapatösszeállítása: Bogárdi, Homoki, Fischer, Novák, Szénásy, Takács, Schreiber, Farkas, Nagy, Nagy, Salamon, A két mérkőzés egy jeggyel, 30 és 50 filléres belvárak mellett tekinthető meg. — A PSC II. csapata délután 2 órakor az öltözőben találkozik: Rezsonya, Ács, Söllei, Hegedűs, Kiss, Steiner, Rhadek, Fern J., Sandl, K°bn, Simon, Brugkner, Kovács, Czigler; az ifjúsági csapat: Kiss, Merk, Kazár, Fejő, Hegyi, Baum, Sipos, Szamácz, Tóth, Kovács, Konyhás, )- Darázs József szombaton este tartja szerzői estjét. Darázs József, a népszerű pécsi cigányprímás és kitűnő nótaszerző szombaton este 9 órai kezdettel a pécsi iparosolvasókör termében szerzői est keretében mutatja be Pécs közönségének új nótáit. A szebbnél-szebb hallgató nótákat, pattogó csárdásokat Vargha Etus, a kulturált hangú énekesnő és Radnóthy István, a pécsi színtársulat kedvelt tagja adja elő. A szerzői estnek pénteken este volt a főpróbája, amelyen a meghívott hivatásos pécsi muzsikusok a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak Darázs József nótáinak kifejező erejéről, dallambőségéről és igazi magyar ritmusáról. A főpróba sikere után ítélve, a szombati est sokáig emlékezetes marad a pécsi közönség számára- A zeneszerzői est műsora a következő: 1. „Álmodtam szépet, gyönyörűt". Dal. Előadjas Varga Etus. 2. ,,Levélhulló őszi estén“, magyar népdal, „Horthy huszárok" és a „Toborzó“ ing irredenta dalok. Előadja: Radnóty István. 3. „Csókos éjszakák“, duett. Előadják: Vargha Etus és Radnóty István. 4. „Egy hajfürthöz", dal. Előadja: Radnóty István. 5. „Hatalmas orvos“, dal Előadja: Vargha Etus- 6- „Tüdődbe, mért sóhajt a szél?” magyar népdal, ,,Tíz pár csókot". Előadja: Radnóty István. 7. „Édes öröm, ittalak már." Előadja: Vargha. 8. „Mihaszna, hogy a csoroszlya.“ Előadja: Radnóty István. „Mégis nyílik virág’ és „Fáj a csalódás". Előadja: Vargha Ettus. „Ennek a kislánynak.“ Előadják: Vargha Etus és Radnóty István. 9. „őszi rózsa", duett. Előadják: Vargha Etus és Radnóthy István. 10. „A virágos kiskertedben" és „Százados úr", népdalok. Előadja: Radnóty István. 11. ,,Édes a csók“ és a ,,Nóta végei*, duett. Előadják: Vargha Etus és Radnóty István. 12. „Minden kertben“, duett. Előadják: Vargha Etus és Radnóty István.