Dunántúl, 1937. április (27. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-04 / 75. szám
Vasárnap, 1937 április 4. DUNÁNTÚL __ Epehólyaghurutnál, epeköveknél, epehomoknál és sárgaságnál igyunk reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet kevés forróvízzel keverve. Az orvosok ajánlják. — Választmányi ülés a budai katolikus körben. Április 6-án, kedden 8 órakor a budai külvárosi katolikus kör választmányi ülést tart. A Budai Külvárosi Katolikus Kör április 4-én műsoros táncestélyt rendez. Megemlékeztünk már arról, hogy a Budai Külvárosi Katolikus Kör április 4-én, vasárnap este 8 órától reggel 4 óráig tartó műsoros táncestélyt rendez a kör összes helyiségeiben. A rendezőség ez alkalommal különösen nívós műsorról gondoskodott, amelyben zenei élményt jelentő számok is vannak. A Diákszerelem című vidám monológot előadja Csáky Vilma. Hirt Géza műdalokat énekel. Deák Elemérné magyar dalokat énekel. Rudolf Gyula közismert műkedvelő Közgyűlés című vidám jelenettel fogja hangos kacajra fakasztani a közönséget. A fiatalságnak lendülete és mindenre kiterjedő figyelme biztosítja azt, hogy mindenki a legjobban fogja magát érezni és kitűnően fog szórakozni. Schmied közvendéglős közismert jó konyhájából való elsőrendű ételekről, italokról és ami fő, olcsó árakról gondoskodás történt. Belépőjegyek a pénztárnál válthatók. Táncosjegy 60 fillér, kísérőjegy 40 fillér. R T. Hallósy Márta hangjátékát közvetíti csütörtökön este a rádió. Pécsett és Baranyában előnyösen ismert kitűnő írónő, T. Hallósy Márta nevével találkoztunk a rádió jövő heti műsorában. A már évekóta Budapesten élő írónő, akinek finom tárcáit a Dunántúlon kívül a fővárosi lapok és szépirodalmi folyóiratok is örömmel közlik, a Csodaleimmel hangjátékot írt, amelynek ■előadását április 8-án este 8 órai kezdettel iktatta műsorába a rádió.A kilenc képből álló hangjáték igen jó szereposztásban kerül előadásra. Főszerepeit Lehotay Árpád, Várady Aranka, Simon Marcsa, Gyenis Ede, Szabó Iby, Szentiványi Béla, Laczkó József, Harsányi Rezső, Sala Domokosés Árkosy Vilmos játssza. T. Halósy Márta olvasóközönsége nagy érdeklődéssel várja a csütörtök esti rádiópremiert, amely bizonyára újabb irodalmi sikerthoz a kitűnő írónőinek. — Eljegyzés: Kis Nagy József pld. bányamérnök Dorog és Draskóczy Erzsébet Mecsekszabolcs (Minden külön értesítés jegyesek helyett.) — Az iparművészeti múzeum palotájából temetik Tormay Cecilt. Tormay Cecilt, a kiváló magyar írónőt április 5-én délután fél 4 órakor temetik. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezésére a szertartás az iparművészeti múzeum palotájában lesz, utána a Kerepesi úti temetőben helyezik örök nyugalomra. Az engesztelő szentmiseáldozatot április 6-án délelőtt 10 órakor tartják a ferenciek belvárosi templomában. “LA BELLE“ kozmetika PÉCS, Városháza u. 2., I. óra. Szeplő, májfolt eltüntetése 6 nap alatt Végleges szőreltávolitás garanciával. Párisi diploma. .— Reformátusok teadélutánja. A Regnum Christianum Egyesület április 5-én, hétfőn délután 6 órai kezdettel teadélutánt tart az egyház gyülekezeti termében. Erre a teadélutánra ezúton is felhívják mindazok figyelmét, akik ezeken az újra ismétlődő alkalmakon egybejönni szoktak. A most rendezendő teadélutánnak szórakoztató műsora is lesz, mely a részt venni szándékozóknak nagyobb érdeklődését kelti fel. Belépődíj nincs, a büffé jövedelme az "egyház szegényeinek javáttzolgili". — Kocsis László szerzői estje Gödöllőn. A pestvidéki és gödöllői társadalom régi óhajának tesz eleget Kocsis László, amikor elfogadta a Gödöllői Közművelődési Egyesület ismételt meghívását az április 9-én a premontrei kanonokrend gimnáziumában tartandó Kocsis László szerzői estre. Az országos nevű költőt Kolumbán Virgil premontrei kanonok, ügyvezető elnök mutatja be a közönség és a premontrei nevelőintézet fiatalságának. Kocsis László lírájának helyét a magyar irodalomban Gábriel Asztrik premontrei tanár ismerteti, aki a budapesti folyóiratok hasábjain már több tanulmányt írt a kékdombos Dunántúl hagyományát továbbvivő költőről. A kiváló papköltő verseit Bitskey Hortense szavalóművésznő adja elő, a szerző szavalásán kívül „Gyere haza“ kedves tónusú versét Resch M. karnagy zenésítette meg és Szigeti József operaénekes énekli Magyar Gábor hegedűművész kíséretével. Műsoron vannak még Tarcsay, Szerdahelyi, Thegze-Gerber Miklós közismert zeneszerzők, akik legkiválóbb zenei alkotásaikkal lépnek fel. Az est iránt Gödöllőn és Pestkörnyékén nagy az érdeklődés s a Dunántúl költőjét szeretettel várják. Az Erzsébet Egyetemi Tudományos Egyesület orvosi szakosztálya április 6-án, kedden délután 6 órakor tartja ez évi 8. tudományos ülését. Felhívják azonban az érdekeltek figyelmét arra, hogy eltérőleg a meghívóban jelzett helytől, közbejött akadályok miatt ezúttal a kórbonctani intézet (Dischka Győző utca 5.) tantermében tartják meg az ülést. A szakosztály tagjait ezúton is meghívja az elnökség. — Nehezen kelek figyelmébe! Aki reggelenként nem szeret felkelni, az könnyen segíthet baján. Ha mindennap egy csésze valódi Franck kávépótlékkal ízesített Kneipp malátakávét készíttet magának reggelire, annak finom illata egy-kettőre kicsalja az ágyból. — A belvárosi egyházközség adókivetése közszemlén. A pécs-belvárosi egyházközség 1937. évi adókivetése befejezést nyert. A kivetési lajstromok a kultúrház helyiségében (Megye u. 18. szám alatt) április 6— 21-ig betekintés végett naponta délután 3—6-ig közszemlére vannak kitéve. hirdetésügyben tárcsázza A 32—22-ES TELEFONSZÁMOTI — Halálozás. Schuller József ny. bátaszéki tanító 89 éves korában Mohácson meghalt. A népnevelés terén nagy érdemeket szerzett derék tanító egy időben elnöke volt a Szekszárdvidéki Tanító Egyesületnek. Temetése Mohácson volt nagy részvét mellett. Halálát özvegye és két leánya gyászolja. — Panaszos levél. Felkérettünk az alábbi sorok közlésére Igen tisztelt Főszerkesztő Úr. A sokszáz pécsi szőlősgazda évek óta szívesen vette igénybe azt a segítséget, amelyet a város erdőhivatala által forgalomba hozott kitűnő szőlőkarók jelentettek. Három héttel ezelőtt azonban ezt a kétségtelenül közhasznú s talán bizonyos mértékig altruista üzemet bejelentés és minden indokolás nélkül leállították. Méltóztassék megengedni, hogy ezúton kérdezzem meg, mi volt az üzembeszüntetés igazi oka? A szőlőtulajdonosok meg voltak elégedve, a város a kitermelésre aligha fizetett rá. Ezek után azt hiszem minden érdekelt érthetetlennek fogja találni az üzem leállítását. Soraim közlését megköszönve maradtam megkülönböztetett tisztelettel: Aláírás. — A borbély, fodrász és női fodrász üzletek hétfőn csak délig tartanak nyitva. A pécsi borbély és fodrászipari szakosztály ezúton is értesíti a közönséget, hogy hétfőn, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a borbély, fodrász és női fodrász üzletek csak déli 12 óráig lesznek nyitva. A Szeráfi Kollégium megismétli húsvéti előadását. A Szeráfi Kollégium növendékei megismétlik húsvéti előadásukat, amelyet oly meghatóan, szép sikerrel adtak elő. Az előadás a ferences harmadik rend otthonában április 4-én, vasárnap és 5-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén este áldás után órai kezdettel lesz. Színre kerül az „In nomine Patris“ című színmű Danis Jenő rendezésével. — Kéményseprőtáncestély. A pécsi és vidéki kéményseprőmunkások április 4-én, vasárnap este 9 órai kezdettel József u. 15. sz. alatt az egyesület összes helyiségeiben táncestélyt tartanak. Rendezők az öszszes pécsi és baranyamegyei kéményseprőmunkások. Zenét egy közkedvelt cigány- és dzsesz-zenekar szolgáltatja. Belépődíj személyenként 50 fillér, felülfizetéseket köszönettel fogadnak. Kerti pázsit-fűmag megbízható minőségben. Növényvédelmi szerek ram Telefon» 20—53. Szigeti országút. — Egy automatikus elektromos szivattyúberendezés kis üzemköltséggel a vízvezeték kényelmét jelenti szőlőben, vidéki lakóházban, gazdaságban. Szállítja és szereli! Gung Fülöp és Társa fémipari vállalat, Deák utca 9. — A pécsi sírok gondozása. Hivatkozással a húsvéti számban „Sírgondozó vállalat létesítése" cím alatt leadott hirdetésre a vállalat azzal a kérelemmel fordul a halottak hozzátartozóihoz, hogy gondozási szándékukat átmenetileg a hadirokkant vagyonőrző vállalat irodájában Pécs, Megye utca 9. sz. a. szíveskedjenek bejelenteni, ahol minden tekintetben bővebb felvilágosítást fognak kapni. Régi zongora Hova tűntél, te idegen, másfelem-emberke, hova, kinek száz bomlott idegem volt engedelmes zongora? Most nem hajcihős ámításnak keltenél, csak templom zenének, mint mikor ősz papok vesperáznak s mindenkit andalít az ének. Megegészségesültem talán és hiába fóg rám lágy kezed? nem harsog dal a zongorán, ha húrja nem bomlott, beteg? A zongora áll berekedten, a por rajta már több ujjnyi. Minthogy hallgasson elfeledten, tán jobb is volna összezúzni... ZSIKÓ GYULA Köröznek egy tolvaj vásári árust. Márfai Péterné virágosi asszony feljelentést tett a csendőrségen, hogy Jaros Péter vásári árus, aki kékítőt kínált neki eladásra, házának folyosójáról ellopott egy pár fekete fűzős cipőt. Arnold Antal villányi állatkereskedő pedig azt jelentette be a csendőrségnek, hogy a lakásán megfordul Jaros egy férfikalapot vitt el tőle. A feljelentésekre a csendőrség megindította a nyomozást Jaros ellen, akiről megállapították, hogy Jugoszláviából kitoloncolták és azóta a baranyai falvakat járja székítő árusításból tartja fenn magát. Lopásért már többször volt büntetve. Jaros megszökött és most elrendelték országos körözését. Csillár, állólámpa, rádió, resó, vasaló legolcsóbban TAKARÉKOSSÁG! METEOR Államossági és Csillárgyár R. T. üzlete Pécs,Király u.5. Telefon: 27-55. Kedvező fizetési feltételek. i oldal. azbesztcementpala javításra nem szorul, vihar- és fagyálló. ETERNIT MŰVEK Budapest, VI. Andrássy*út 33.