Dunántúl, 1937. június (27. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-24 / 141. szám

Csütörtök, 1937 június 24. DUNÁNTÚL iLtfOti if—81.PARKMOZI rtLfcrüf. 19—81. Csütörtök, június 24. Utoljára! K­acagó vihar! ZORO és HURU Budapesten készült új bohósata ! Mono — lassabban a csókka Falrengető bohózat. Főszereplők» ZORO, HURU, Lutle Englisch, Halm­ay Tibor, Sárossy Mihály. Ha­dval az adriai part mellett. — Kulturfilm, Világhíradó, Előadások: 8-11 és 9 órakor, kedvező időben a 9 órai előadás a kertben. Kommunistákat tartóztattak le Varsóban és Krakkóban Varsó, június 23. Fürstenberg moszkvai kommunista futár néhány nappal ezelőtt történt letartóztatásával kapcsolatban a rendőrség házkutatást tartott a var­sói zsidó negyed 20 lakásában. A házkutatások alapján 22 em­bert letartóztattak. Ugyanakkor Krakkóban sikerrel leplezték le egy kommunista sejt­­rendszer működését. Tizenöt diákot tartóztattak le. A nyaralásra készülő Pécs Legtöbben a Balaton mellett töltik szabadságukat Pécs, jún. 23. — A tanév végetért. A diákok nagy része elutazott a szél­rózsa minden irányába. A július elsejét még bevárják a szülők, azután kezdődik a nyaralás. Az útlevélforgalom szerint az idén sokkal kevesebben mennek kül­földre, mint máskor. Legtöbben Auszt­riába utaznak nyaralni, sorrendben kö­vetkeznek Olaszország, Jugoszlávia, Bul­gária és Németország. Legkevesebben Csehszlovákiában nyaralnak. A párisi világkiállításra utazók száma kevés, azok közül is csak páran maradnak ott hu­zamosabb ideig, a többi tovább megy máshová nyaralni. Azok közül, akik nem külföldön nya­ralnak, legnagyobb számban a Balatont keresik fel. Számuk évről-évre növek­szik. A magyar tenger partján ma már egész pécsi telepek vannak, így Ba­­latonmárián, Fenyvesen és Fonyódon. Csaknem valamennyi balatoni fürdőhe­lyen találni nyaraló pécsieket. Az idén a cserkésztáborozások is legnagyobbrészt a Balaton mellett folynak le. Sok pécsi nyaral Harkányban is. Nagyobb részük OTI és MABI beutalt. Sikonda gyógy­fürdő törzsközönsége az ország más ré­szeiből való, van egy-két pécsi is. Vasár- és ünnepnapokon azonban rengeteg a pécsi is. A közalkalmazottak közül töb­ben választják a mecsekmenti falvakat, ahol az üdülőbizottságok egymásután építik ki a strandfürdőket és készíi­k az erdei sétautakat. Kárász, Magyaregregy, Pécsvárad, Szászvár vezetnek ezen a té­ren. Hévíznek minden évben van egy-két pécsi nyaralója, újabban Hajdúszoboszló­nak is. A 70.000 lakosú Pécsnek nagyjá­ból ez a nyaralóstatisztikája. Azok, akik itthon maradnak, ma már nem irigykedhetnek annyira azokra, akik fürdőhelyeken töltik szabadságukat. Pécs rohamlépésekben halad előre azon az úton, hogy itt is kellemesen lehessen nya­ralni. A városi strandfürdő és a hullám­fürdő már sokakat itthon marasztott, akik azelőtt szívesebben elutaztak. Az üdülőszálló megnyitásával még inkább nö­vekedett ezek száma. A modern fürdők és kirándulóhelyek és nem utolsó helyen a Mecsek most már­­erősen versenyre kelnek a vidéki fürdőkkel, mint ahogy a kimutatás is azt igazolja, hogy évről­­évre egyre több a Pécsett nyaraló vidé­kiek száma. Interpellációs nap a képviselőházban Megkezdték a magánalkalmazottakról szóló törvényjavaslat vitáját Budapest, június 23. A képviselőház szerdai ülését 10 óra után nyitotta meg Sztranyavszky Sándor elnök. Az országgyűlés két há­zának határozata értelmében Rákóczi Ferencnek haláig kétszázadik évforduló­ja alkalmával az országházban­­felállí­tott emléktábláját június 25-én délben a két ház, a kormány, a honvédség és a főváros képviselőinek jelenlétében fog­ják leleplezni. Az ünnepi beszédet Herczeg Fe­renc mondja. Az elnöki bejelentések után a Ház át­tért a napirendre. B­á­r­c­z­a­y János napirend előtt a Hernád völgye lakos­ságát ért súlyos elemi csapásokról be­szélt. A Ház ezután megkezdte a munka­­viszony egyes kérdéseinek szabályozá­sáról szóló törvényjavaslat, az úgynevezett magánalkalmazotti törvényjavaslat tárgyalását. Az előadói tisztséget vitéz Pintér Jó­zsef töltötte be. A vita első szónoka Kertész Miklós volt, aki szerint a javaslat csak gyenge rezdülése annak a hatalmas hullámverésnek, amely elérke­zett a világ minden részébe. A költség­­vetést nem fogadta el. Ekkor a tárgyalásra szánt idő eltelt. Az elnök a vitát félbeszakította és a Ház áttért az interpellációkra. Az in­terpellációk meghallgatása előtt az el­nök még napirendi indítványt tett, amely szerint a Ház legközelebbi ülését csü­törtökön délelőtt 10 órakor tartja és azon folytatják a magánalkalmazotti törvényjavaslat tárgyalását. Az első interpelláló Fábián Béla volt, aki a kultuszminiszterhez intézett interpellációt, amelynek során kifejtette, hogy tarthatatlan állapot az, hogy Pest­­szentlőrinc községben 96 gyermek esik egy tanteremre. Az interpellációra Tasnády Nagy András államtitkár válaszolt és kétségbe­vonta azt, hogy Fábián adatai a teljes valóságot fednék. Sulyok Dezső első interpellációjá­ban kifogásolta a magánalkalmazottak fizetésének leszállítását. Az interpellá­ciót kiadták a pénzügyminiszternek. Má­sodik interpellációjában a földadóra vo­natkozó rendszabályokat tette szóvá. Ezt az interpellációt is kiadták a pénz­ügyminiszternek. Fábián Béla a belügyminiszterhez intézett interpellációt a kispesti színház ellen intézett tüntetésekről. Széll József belügyminiszter azon­nal válaszolt az interpellációra. Kifeje­zésre juttatta azt a véleményét, hogy ezekben az incidensekben­ egyáltalában nem lát semmiféle olyan társadalmi bé­­kétlenkedést, amilyet szeretnének bele­magyarázni. Az ügyet egyébként ki fogja részletesen vizsgálni. A Ház a miniszter válaszát tudomásul vette. A többi képviselő részben halasztást kért, részben visszavonta interpelláció­ját, több interpellációt a képviselő tá­volléte miatt töröltek. Ezzel az ülés há­romnegyed 1 órakor véget ért. Santander felé nyomulnak a spanyol nemzeti csapatok A vörös zászlóaljak egymásután megadják magukat Bilbao, június 23. Portugaleia kikötőváros és a kö­rülötte lévő községek elfoglalása után a nemzeti csapatok folytatják elő­nyomulásukat Santander irányá­ban. A köztársasági csapatok egyre ke­vesebb ellenállást tanúsítanak és zászlóaljaik egymásután adják meg magukat. Londonból jelentik, hogy a spa­nyol nemzeti csapatok a Bilbaótól északra eső iparvidéket körülkerí­tették és gyorsan közelednek a San Se­­bastianba vezető úthoz. Valószínű, hogy a köztársasági csa­patok, amelyeket az elvágás vesze­delme fenyeget, hamarosan megad­ják magukat. A nemzeti rádióállomás közlése szerint a nemzeti kormány csapatai kezükben tartanak harmincnégy tartományi fővárost, míg a köztársasági kormánynak csak tizenhat tartományi főváros van a kezében. Hetvenöt új doktort avattak szerdán a pécsi egyetemen Pécs, jún. 23. — Szerdán délben zsúfolásig megtelt a pécsi egyetem aulája a tanévzáró doktoravatásra. Het­venöt új doktort avatott fel a pécsi egye­tem tanácsa és az új doktorokhoz Dambrovszky Imre dr. rektor inté­zett megkapó beszédet, amelyben ki­tartó munkára buzdította­ a küzdelmes életbe induló új diplomásokat. A dokto­rok névsora a következő: Jogtudományi doktorok lettek: dr. pol. Kuty László, Atlasz György, Álmos Iván, Boronyák Oszkár, Csákvári Rezső, Dobos Gyula, Fejes Gábor, Folkmann Miklós, Góbér Emil Károly, Gönczi István, Hege­dűs Károly, Jenei Béla, Kajcsa Andor, Keresztúri József, Kovács Sándor, Lei­­decker Lajos, Moldoványi József, Mozso­­lits Endre, Osztián Rezső, Posgay Mik­lós, Rothmann László, Solt József Pál, Szántó Béla, Szilágyi Imre, Szilvágyi Ferenc, Tamás Gyula, Tamási Tibor, Vargha László, Zsivora Samu. Államtudományi doktorokká avatták dr. phil. Kern Istvánt, Radanovics End­rét, Csíki Gábort, Fábián Györgyöt, Frank Mihály Pált, Halász Ödönt, Hor­váth Endrét, Kese Jenőt, Kliegl Rezsőt, Kulcsár Jánost, Kuli Sándort, Legány Dezsőt, Makay Gábort, vitéz Marton Jó­zsefet, Mikes Ivánt, Singer Györgyöt, Szeleczky Adorjánt, Tary Lászlót és Teklits Lajost. Orvosdoktorok lettek: Rózsa Piroska Erzsébet, Fischer Matild, Láng Lívia, Kedves Ottilia, Halmos Hedvig, Sz. Nagy László, P. Nagy Dezső, Baczur József Kálmán, Uj János, Sziebert Ist­ván, Kollár Dezső, Joób Sándor, Lei­­metzer Róbert, Réder Ferenc, Szabados György, Littmann Imre, Gergely Endre, Spitz Gábor, Hanák György, Freud László és Roth István. Bölcsészettudományi doktorrá avatták: Csokonai Máriát, Dévai Stefániát, Szé­kely Ilonát, Glatz Farkast, Hesz Kálmánt és Simon Vendelt. 3- oldal Minisztertanács a Balaton mellett Budapest, június 23. A kormány az e heti rendes minisz­tertanácsot a szokástól eltérően nem Bu­dapesten, hanem vidéken tartja meg Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter ugyanis meghívta a kormány tagjait a balatonmenti Őszödre, hogy tekintsék meg­ a kereskedelemi minisz­térium tisztviselőkarának új balatoni üdülőtelepét. A kirándulást a kormány tagjai tanácskozással kötik össze és a Balaton bas partján két napot töltenek, hogy a kormány nyári programját és az egyes reszortügyeket megvitassák. Az öszödi üdülőtelepen megfelelően elhe­lyezve tanácskoznak majd a kormány tagjai, visszaemlékezve az elmúlt évek bakonyi minisztertanácsaira, amikor még az államtitkárokat is sátrakban szállásol­ták el. Íme, mint látnivaló, kétségtelen haladás mutatkozik a szabadtéri mi­nisztertanácsok terén is. Darányi Kálmán miniszterelnök és a kormány tagjai pénteken délután utaz­nak le a Balaton mellé és szombaton este jönnek vissza a fővárosba. Különvonatot indít a Dunán­ál a július 4-iki máriagyüdi felavató ün­nepségre jelentkezni szombattól kezdve ehet —Teljes útiköltség V20, Pécs, jún. 23. — Mai számunkban röviden már jeleztük, hogy július 4-én ismét nagy ünnepség színhelye lesz az árpádkori máriagyüdi kegyhely. A Du­nántúl országos akciója során ezen a na­pon avatják fel az újonnan felállított, oltárral kombinált Fájdalmas-szobrot, amelyet maga a ferences rend jóságos és az akciót melegen a szívén hordozó tartományfőnöke, P. Hermann Herme­­negild biztosított a kegyhely számára. A régi és már amúgyis elkorhadt Fáj­dalmas-szobrot már a közeli napokban lebontják és annak helyére állítják fel a közel 100 méter mázsa súlyú új objek­tumot. Az új szobor előtt nagy térséget vágtak a hegyoldalba és e körül kanya­rog az újonnan létesített gyertyáskörme­­neti út. Fejedelmi a kilátás itt a fákkal beültetett és padokkal felszerelendő tér­ről a Dráva völgyébe, ahonnét az ősi Siklós vára, Harkányfürdő és jó időben a Dráva integet a szemlélő felé. Maga a szobor is monumentális és mélységes áhítatra gerjesztő. A szobor felavatását maga P. Her­mann Hermenegild tartományfőnök végzi július 4-én, amely napra a fővárosból különvonattal zarándoklatot vezet a kegyhelyre. Miután ez az ünnepség is a Dunántúl országossá szélesedett akciójának egyik fontos állomása, a Dunántúl elhatározta, hogy erre a napra különvonatot indít Máriagyüdre. Pécs katolikussága, amely az akciót oly példátlan áldozatkészséggel ölelte ma­gához, bizonyára szeretettel kíván részt­­venni ezen a felavató ünnepségen és ezért rendezi a Dunántúl is a külön­vonatot s kirándulást ezen a napon. Ennek az útnak biztosítani kívánjuk a za­rándoklat jelleget is és ezért felké­résünkre az egyik pécsi ferences atya vezeti a zarándoklatot. Természete­sen a délután folyamán mindenkinek módjában lesz, hogy átránduljon Harkányfürdőre és ott megfüröd­­h­essék. Harkányfürdőn nagy kedvezményt biz­­tosít a Dunántúl azok számára, akik a fürdőt használni akarják. A különvonat menetrendjét később közöljük, most csak annyit, hogy az útiköltség oda-vissza 1.20 pengő. A különvonatra jelentkezni szombattól kezdve lehet a Szent Antal bazárban és a Szent István könyvkereskedésben.

Next