Dunántúl, 1938. január (28. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-23 / 18. szám

Válász­áp, 1938 január 23. D U N­A N T V T, Tihanyi János Lajos festőművész az egykori pécsi kereskedőinas beszél életének küzdelmes harminc esztendejéről fitt, jan. 22. — Mielőtt interjúért mutattunk Tihanyi János Lajoshoz, a­­szülővárosától évtizedekkel ezelőtt el­szakadt neves festőművészhez, fellapoz­tuk az új kiadású lexikonokat, hogy mit írnak róla. A Révai Kis Lexikonban ezt­­olvastuk: „Tihanyi János Lajos festőmű­vész és grafikus, művészeti szakíró, fes­tőiskolája van." A három-négy nyomta­tott sorban egy küzdelmes, szenvedések­kel, harcokkal és sikerekkel teli élet­­zsúfolódik össze. Erről az életről be­szélgettünk Tihanyi János Lajossal, aki s harminc év után visszajött Pécsre, hogy m­egmutassa, mire vitte a maga erejéből fáz egykori kis névtelen pécsi inas­­sgyerek. — Itt születtem Pécsett 1892-ben.­­Apám, Tihanyi Károly hol a megyét, h­ol a várost szolgálta, de újságot is írt, könyvet adott ki és színdarabját is be­mutatták a pécsi színházban — beszélt meghatottságtól fátyolos hangon. — En­gem az elemi iskola után a főreálba ado­ttak és hamarosan kitűntem, mint jó raj­zoló, társaim közül. Kedven­ce voltáto­k Arnold rajztanár úrnak és neki talán m­ég jobban fájt, fellett nekem, hogy apám tönkrement és el kellett hagy­nom az iskolát, mert nem tudtak tandíjat fizetni értem. Szüleim inasnak adtak Léd­er úr Fe­­rrinc Király utcai Divatházába. Igyekez­tem hasznosítani magam, szorgalmasan hordtam a vevőknek a csomagokat, de titokban nagy álmokat szőttem, rajzol­tam, olvastam és írtam. Lestem a vasár­napokat, amikor kim­ehettem a Mécsek­re, a rétekre és festegethettem. így múl­tak el az inaséveim­ és amikor felszaba­dultam, Spiegel Jákó Ferenciek ut­cai üzletébe kerültem segédnek. Gazdám és felesége felismerték tehetségemet, tá­mogattak, elláttak mindennel és az ő bíztatásukra szántam rá ma­gamat, hogy felmegyek Pestre és szerencsét próbálok. A fiatal vidéki fiú így került fel a fő­városba. Nem ismert senkit, nem volt barátja és támogatója. Csak állt a kör­utak szédületes forgatagában, úgyszól­ván egy fillér nélkül. A­­­űvésziskolába nem vették fel, mert nem volt meg a középiskolai képzettsége. De nem esett kétségbe. Állást keresett, nappal dolgo­zott, éjjel pedig készült a középiskolai vizsgáira. Rézmetszeteket készít, ezeket árul­ja és így szerzi meg a könyvek és vizsgadíjak árát. Rengeteget olvas és ír, vásár is megje­lennek és a törekvő fiatalember bekerül a F é 1 C h S * féle rű­űvésziskolába, ahol Réti István, a képzőművészeti akadé­mia rektora felfigyel rá, korrigálja raj­zait és tanácsokkal látja őt... Az első kiállítás a belgrádi királyi konokban A névtelen, de ambícióval teli fiatal­­­em­ber így érkezett el élete n­agy for­dulópontjához, a világháborúhoz. — A háborút megelőzőleg — folytatja Visszaesü­lékezését — a családomat is felhoztam Pestre. Kishúgommal kétszobás lakást vettünk ki és a berendezést úgy spóroltuk össze, hogy egy teljes c. .'i? csak zsíros­­kenyeret ettünk és csak vasárnap került meleg étel az asztalunkra. Boldogan, megelégedetten éltünk, a kép­zőművészeti akadémiára is felvették, amikor kitört a világháború. A frontra kerültem, súlyos idegbajt kaptam és amikor újból lábra álltam, Belgrádba osztottak be postai szol­gálatra. Közben a családom szétszóródott, de a húgom lejött Belgrádba és ő is a pos­tánál kapott alkalmazást. Itt is rajzol­tam, festettem és a kormányzóság se­gítségével nemcsak műtermet kaptam, de 1917 októberében megrendezhettem első gyűjteményes kiállításomat a belgrádi királyi konokban. Nagy sikerem volt, minden képemet megvették és újból támogathattam Pes­ten élő anyámat. Sikeremre felfigyelt a fővárosi sajtó is. Tábori Kornél, a Pesti Napló egyik szerkesztője kiállítást rendez grafikáimból, majd önarcképem­mel résztveszek a legnagyobb magyar képzőművészek önarcképkiállításán. Most már ismerik a nevemet, tele vagyok fe­­rtéknyél, amikor jön az összeomlás és magával hozza a képzőművészek válsá­gát, nyomorát. Sok tehetséges magyar művész adja el magát az álműkereske­­dőknek, giccseket kénytelenek festeni, hogy megkereshessék a kenyérrevalót. Tihany! János Lajosnak megvillan a szeme, amikor erről beszél, őt is meg­környékezték a képzőművészek uzsorá­sai, de visszautasította ajánlataikat. Hogy biztosítsa a megélhetését, a budapesti Beszkártnál vállalt iro­dai munkát kalauz­­minőségben és fizetéssel. Illusztrálja a Vállalat évkönyveit, dél­utánonként pedig felmentik a hivatali munkától, hogy mint rendkívüli növen­dék, eljárhasson az akadémiára e­­­g­y a­j osztályára. Közben megrendezi első kol­lektív kiállítását a Nemzeti Szalonban, majd az Ernszt múzeumban. Állandóan szerepelnek képei a Mű­csarnokban, vásárol tőle a székes­­főváros, az állam, képeit külföldre viszik, még Amerikába is. A Beszkárt közművelődési egyesülete képzőművészeti osztályvezetővé vá­lasztja és iskolát nyit számára. Mint művészpedagógus egészen új módszert alkalmaz, tehetséges tanítványai nagy feltűnést keltenek műveikkel, német, angol művészek tanulmányoz­zák iskoláját. Már beérkezett festő, amikor elérkezett­nek látja az időt, hogy megvalósítsa régi tervét: harcot indítani az álmakereske­delem és kontárság ellen a magyar kép­zőművészet jóhírn­evének megvédése ér­dekében. fe&fk£A Mdiéryjxk a£ß£K$t­ehb Harc az álmű­kereskedelem és kontárság ellen­ ­• Cikkeim, amelyeket a fővárosi és vidéki lapokban, többek között a Dunán­túlban ittam, szerénytelenség nélkül mondva, nagy feltűnést keltettek és helyes­léssel találkoztak mondja. — Még a Házban is felhívják a kultuszminiszter figyelmét akciómra. Ugron Gábor ny. miniszter, az Irodal­mi és Művészeti Tanács elnöke, Ker­tész K. Róbert kultuszállamtitkár, Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Réti István, az Akadémia rektora, a székesfőváros Ve­­­­zetői, esztétikusok és művészettörténé­szek, nagy magyar művészek támogatnak harcomban és helyesléssel fogadják ak­ciómat, hogy meg kell rendszabályozni a műke­­­­reskedelmet, ízlésrazziákat kell ren­dezni a képkereskedésekben és meg kell szüntetni a vidék és külföld el­árasztását az értéktelen giccsekkel. .. Majd a rádió nagy nyilvánossága útján folytattam felvilágosító munkámat. Csók Istvánnal és Á­b­r. Novák Vil­mossal folytattam mikrofon-interjút, de­­ önálló előadásokat is tartottam. Mit 1.90 sarkos textil házicipő, Szép színekben. 3.90 -töl egyespár női hócipő, 4.90 estélyi cipő, mus­crepe de chine. 6.90 idei hibátlan női hócipő, meleg béléssel és gyönyörű egyes és mintapárok. 8.90 fekete és barna borjúbox női cipő, szép modellek B-90 ugyanaz, borjúantilopból 9.90 férfi félcipő, kroppott talp. 11.90 férfi fekete tirágasszájú cipő, krupptt talp, Pác­si fiókja: Király-utca 7. mon­djak meg magamról? A Képzőmű­vészek Országos Szövetsége szakosztály­vezetővé választott, de lemondtam erről a tisztségről, mert megindultak ellenem a támadások a másik oldalról, a mű­kereskedők részéről. A jövő hónapban kezdik tárgyalni ezeket a sajtópereimet, amelyekben én vagyok a főmagán­vádló. Az első perben közel száz tab­ú vonul majd fel állításaim igazolására, képző­művészeti életünk minden számottevő kiválósága. Még arról beszél, hogy most a vidéket járja és mindenütt felvilágosító előadá­sokat tart és tárlatvezetéseket rendez a közönség, a közép- és főiskolás ifjúság számára. Így került el Pécsre is, har­minc esztendei távollét után. Műveiről és művészetéről azonban nem nyilatko­zik. — Beszéljenek helyettem a képeim —• tiltakozik derűsen és mosolyogva. Ezek a képek már várják a pécsi publikumot. Egy nagy művész kiérett, gyönyörű alkotásai. Az egykori kis ke­reskedőinas gazdag ajándékkal tért visz­­sza szülővárosába. (KB) ­­mit ........... Faruk király köszönete a kormányzó üdvözlő táviratáért Budapest, január 22. Horthy Miklós, Magyarország kor­mányzója meleghangú üdvözlőtáviratot küldött Faruk egyiptomi királynak esküvője alkalmából. A király az alábbi táviratban köszönte meg az üdvözlést: — Igen Meghatott bennünket az a szi­vélyes távirat, amely nekem és a ki­rálynénak Főméltóságod és a nemes ma­gyar nemzet szívélyes jókívánságait tol­mácsolja. Őszinte köszönetünk mellett Főméltóságodnak boldogságot, Magyar­­országnak felvirágzást kívánunk. Faruk R. 5. ottja.1. ml Wirlfin­fi Wifl 9 napos társasutazás Pécsről áss osztrák Davosba Utlevél nem kell — A részvételi díj 115 pengő — Jelentkezési határidő január 31 P­é­c­s, jan. 22. — Az IBUSz és az Államvasutak menetjegyirodája ér­dekes terv megvalósításával foglal­kozik. Február 19-én különvonat indul Pécsről Mönichkirchenbe, az osztrák Davosba, amely csodálatos és feledhetetlen természeti szépségeinél fogva már hosszabb idő óta az osztrák idegen­forgalom központja. Mönichkirchen az osztrák sípa­radicsom, de környékén, amely természeti szépségekben szinte páratlanul gaz­dag, mindenki megtalálja a szórako­zás lehetőségét. Az oda- és visszautazás, vala­mint kilencnapi bőséges ellátás díja 115 pengő. Ellátást napi négyszeri étkezéssel a legjobb szállodában biztosít a rendezőség. A részvételi díjban bennt vannak az összes borravalók, adók, valamint a szállodákba való ki- és beszállítás költségét is. Az utazáshoz útlevél nem kell, csupán személyazonossági igazolvány. A Pécsről most induló első nem­zetközi vonat remélhető teljes sike­re megnyitója lesz egy nagyszabású és szerteágazó programj­nak, ame­lyet az IBUSz és a pécsi menetjegy­­iroda állított össze, hogy az év úgy­szólván minden hónapjában meg­felelő feltételek mellett gondoskod­jék a kirándulni vágyók szórakozta­tásáról. A kilencnapos mönichkircheni tár­­sasutazásra bezárólag január 31-ig lehet je­lentkezni a Király utcai menetjegyirodában. A szükséges előkészületi munkálatok miatt ezen túl terjedő időben jelent­kezéseket már nem fogad­ . i­. el.

Next