Dunántúl, 1938. március (28. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

mma Meghalt Griger Miklós országgyűlési képviselő Hétfőn reggel holtan találták rá szobájában Pécs, febr. 28.­­ Budapesti je­lentés hétfőn reggel döbbenetes hírt között: ötvennyolc éves korában vá­ratlanul elhúnyt Griger Miklós bicskei apátplébános, országgyűlési képviselő, a magyar közéletben a prohászkai hit és szellem egyik leg­markánsabb képviselője. Régi szív­baja ölte meg, amely évek óta, kí­nozta már. A puritán életű pap a Szent Imre kollégium egyik egy­szerűen bútorozott szobájában la­kott. Ott találtak rá holtan hétfőn reggel. Napokkal ezelőtt már botra támaszkodva, súlyos betegen jelent meg a parlamentben, ahol lelkes és általános tetszés közepette mondotta el utolsó beszédét. Orvosa, tisztelői és barátai már számtalanszor kér­ték, egészsége érdekében vonuljon vissza a politikától, de a harcos szellemű pap, akinek kemény szavai annyiszor ostorozták a magyar élet visszásságait, a pihenés helyett a harcot és a halált választotta. Szo­ciális érzéstől áthatott, minden te­kintetben modern politikus volt, aki legitimista álláspontja mellett tör­hetetlen akarattal követelte a magyar politikának népies irány­ban való kiterjesztését. Megalkuvást nem ismerőn hirdette a maga meggyőződését és első volt 1919 február 3-án, aki Fejér vármegye közgyűlésén ke­ményen szembeszállott a fenye­gető bolsevista veszedelemmel. Nemcsak a kommunizmus alatt ül­dözték, hanem üldöztetésben volt része a későbbi kormányok alatt is, amelyeknek politikája nem­­védte a legszélesebb néprétegek érdekeit. Az elnyomottak, elesettek és szegények papja volt, akit százezrek őszinte részvéte kí­sér sírjába. Griger Miklóst a budapesti feren­cesek templomában ravatalozzák fel és kedden délelőtt tartják meg a gyászszertartást. A beszentelés után a nagy politikus hamvait Sóskútra szállítják és szerdán délelőtt az ottani temetőben temetik el. Élete Griger Miklós 1880-ban született Csornán, ahol atyja iparos volt. Az elemi és középiskoláit Körmöcbányán végezte, a hittudományi főiskolát Besztercebányán, majd letette a teológiai doktorátust a budapesti tu­dományegyetem hittudományi fakul­tásán. Felszentelése után előbb a barsmegyei Jánoshegyen, majd Kör­möcbányán volt káplán, később spi­rituális a besztercebányai papneve­lőben. Innét nevezte ki püspöke Já­­noshegyre plébánosnak. 1910-ben Lukács László akkori miniszterelnök­kel szemben lépett fel néppárti pro­grammal. Később átkerült a székes­­fehérvári egyházmegyébe, ahol Pro­­hászka Ottokár előbb bakonysárká­­r­yi, majd sóskúti plébánosnak ne­vezte ki. Több ízben járt Németor­szágban, ahol a szociális viszonyo­kat tanulmányozta. Rengeteg érté­kes cikke jelent meg az Alkotmány, az Igaz Szó s a katolikus folyóiratok hasábjain. A kommunizmus utáni évek egyik legtöbbet szereplő poli­tikusa volt. A csornai kerület 1927- ben és 1931-ben választotta meg képviselőnek- Gömbös kormányzata iriasén lehetetlenné akarták tanai. \T * DUNÁNTÚL Kedd, 1938 március 1. több halban kibuktatták, végül Lo­­vasberényben ■agy szótöbbséggel győzött vitéz Endre Lászlóval szemben és újból bekerült a parlamentbe. A küzdelmek azonban felőrölték szer­vezetét s hétfőn hajnalban a nemes és nagy szív utolsót dobbant. Halá­lával a legtisztább harcosok egyike dőlt ki az élők sorából. Rendőrség és katonaság szállta meg Grácot Elfojtották a nemzetiszocialisták tüntetéseit Grác, február 28. Amíg Schuschnigg múlt csütörtöki be­szédét egész Ausztriában megnyugvással fogadták, addig a nagynémet eszmék sö­­lészkében, Grácban a nemzeti szocialista elemek zavargásokat akartak rendezni. A nyílt tüntetés megkezdődött azzal, hogy a kancellár beszéde alatt a pol­gármester horogkeresztes zászlót tűze­tett ki a városháza erkélyére, mire a kormány nem egészen 24 óra le­forgása alatt elmozdította állásából. A következő napon a gráci egyetemet és műegyetemet a főiskolai hallgatók nemzeti szocialista magatartása miatt be kellett zárni, ma délelőtt pedig a középiskolák bezárására került sor. A gráci nemzeti szocialisták vasárnap estére fáklyás menetet terveztek, a tün­tetés azonban az Ausztriában négy hét­re kiadott felvonulási és gyülekezési ti­lalom miatt nem valósulhatott meg. Bécsből vasárnap nagyobb katonai és rendőri készült­ség érkezett Grácba, hogy kiegészítse az ottani közbiztonsági szerveket — intézkedésre azonban nem volt szükség, mert a vasárnap teljes nyugalomban telt el Grácban is, Ausztria egyéb helyein is. A belügyminiszter Grácba utazik A kormány a legnagyobb figyelemmel kíséri a stájerországi viszonyok további alakulását és mint a rádió bejelentette, Seyss-Sngaart belügyminisz­ter a napokban maga utazik Grácba, ahol nagyobb beszé­det is mond. A legfeltűnőbb az, hogy tegnap kinevezték a Hazafias Arcvonal tartományi vezetőit és mindenütt a tar­tományi főnökök kerültek a helyi arcvo­­nalszervezet élére, csak Stájerországban vette át maga Zemnalto miniszter az irányítást. Teljesen feltárják a felsősétatéri őskeresztény emléket­­ A költségek fedezésére javaslat kerül a legközelebbi közgyűlés elé Pécs, febr. 28. — M­a­k­a­y István polgármester — mint ahogy azt megír­tuk — a felsősétatéren napvilágra ke­rült őskeresztény emlék első megszem­lélésekor már úgy nyilatkozott, hogy an­nak teljes feltárása fontos városi érdek. Most a polgármester javaslatot is terjeszt a március 2-án, szerdán délután öt órakor ülésező építési szakbizottság elé, hogy a költségek fedezésére terjesszen pártoló előterjesztést a közgyűlés elé. A felsősétatéri ásatásoknak egyébként újabb fejleménye van. A Műemlékek Országos Bizottságának kiküldötte, mint azt megírtuk, megállapította, hogy a felsősétatéren folyó ásatások során ta­lált őskeresztény lelet valószínűleg a „cella trichorá"-ból kifejlesztett különleges alaprajzú templom, melynek egyik szentélye mögött esetleg püspököt, vagy más főpapot is temettek. Erre vall az 1927-ben folytatott ásatás, amelynek során a városi múzeum akkori vezetője a Dunántúlban az alábbiakat írta: — A Káptalan utca 6. sz. előtt már­cius 28-án egy pécsi mészkőből kifaragott 12 cm vastag faló hatalmas sirlódát, szarko­fágot találtam 270 cm mélységben. Teteje félköríves kifaragott homokkő volt, amit már régebben megrongáltak, s most a kőfejtőgép még több darabra tört. A szarkofág fedelének négy sarkán egy-egy akrotérium volt, amelyek közül kettő még ép. A szarkofágban és körülötte talált tárgyak az érdekes leletek közé tartoznak. A sík­ádéban egy férfi koponyát, lábszár- és karcsontot, egy Diocletian pénzt és a szarkofág mellett egy római téglából kifaragott bárány fejét és vonalas díszí­­téses szürke agyagtöredéket találtam. — E szarkofágtól nyugatra egy félkör­­ívben végződő falat, melyen sárga színű festés nyoma volt látható, egy zárt he­lyiség keleti és nyugati falát s ebbe be­jutó ajtónak római téglákból épített osz­lopait 95 cm széles bejárattal találtam meg. Sajnos, a csatornaárok kiszabott irányától eltérni nem tudtam s így nem győződhettem meg feltevésemről, mely e helyeken egy sirkamrát sejtet. — A pécsi festett kubikulumnak kö­zelsége, a szarkofág mellett talált bá­rányfej s e határozottan bezárt terület­nek épült falak azt engedik következ­tetni, hogy a szarkofág római kori keresztény temetkezés emléke. Ilyen római kori kereszt­emléket ta­láltak 1868-ban Kő­vágó­süllősön is, ahol a sírkamra szintén boltozva volt.­­ A szarkofágot a váro­s tanácsa hoz­zájárulásával és engedélyével kiemeltük s április 12-én a múze­umba szállítot­ták. Értékét emeli ritkasága, hisz ily ép állapotban nem is találtak Pécsett szarkofágot. Oldalai símák, sem betű, sem díszítéses faragás nincs rajta. A római szarkofá­goknak legrégibb példája Lucius Corne­lius Serpio Barbatusnak a Krisztus előtti 298. év konzuljának perin-kőből fara­gott szarkofágja Rómában a Vatikánban. Eddig szól a Dunántúl 9 évvel ezelőtt megjelent cikke. A hely, ahol ezt a dí­szes szarkofágot találták, a most napvi­lágra került templomromok szerint a templom szentélye mögött volt és mert különösen díszes volt, arra lehet követ­keztetni, hogy valamelyik őskeresztény magasrangú főpapé, esetleg püspöké lehetett. Bizonyosat természetesen nem lehet tudni. Az ásatást egyébként továbbfoly­tatják. A Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, Gerevich Tibor dr., pár nap múlva Pécsre érkezik az ásatások ügyé­ben. Hitler berlini jelentés szerint május közepén utazik Olaszországba, ahol 8 napot tölt. Ez idő alatt Rómában, Firen­zében és Nápolyban tartózkodik.­­­­Darányi Kálmán miniszterelnök hétfőn délelőtt beható tanácskozást folytatott Fabinyi Tihamér pénzügyminiszterrel és Imrédy Bélával, a Nemzeti Bank elnö­kével. — Széll József belügyminiszter kedd délelőtt 11 órakor ünnepélyes ke­retek között nyitja meg a budapesti harmadik közigazgatási továbbképző tanfolyamot. — P. Saly Szaléz lett az új székesfehérvári ferences házfőnök. — Festetlek György herceg szűk családi körben vezette oltárhoz Haugwitz Mia grófnőt a bécsi hercegérseki palota házi kápolnájában. Az esketést Innitzer bíbo­ros érsek végezte. — Kihirdették va­sárnap az új román alkotmányt a kirá­lyi palotában. — Új egyetem épül Ber­lin nyugati részében. Hitlerről nevezik el. — Elhunytak: Jalsoviczky Géza ny. fel­sőipariskolai igazgató Budapesten, özv. Ladomérszky Lajosné Illkovics Aurélia Sátoraljaújhelyen, Hoffmann István ny. tábornok Budapesten, Boday József ta­nító Fenyeden, Harmath Ilona OTI tiszt­viselőnő Budapesten, Jurassek Alfréd ny. műv. főintéző Gödöllőn, Duperrex Júlia Budapesten, özv. Szentiványi Jó­­zsefné Nyíregyházán, Eisinger Ferenc dohánygyári igazgató Budapesten, Fábry Ilona ny. tanítónő Szombathelyen, Potz­­man Mátyás vendéglős Budapesten, Steiger Katalin varrónő Sopronban, Do­mokos Gyula ny. vámszaki főtanácsos Kispesten, Fölkei Ödön ny. bizt. aligaz­gató Szombathelyen, Salacz Gyula ny. főispán Budapesten, Ravasz Kálmán ny. postafőfelügyelő Pestszentlőrincen, Mű­­hellyes Zsigmond gyógyszerész Gyana­­falván, özv. Bartsch Antalné Szabó Her­­min Budapesten, Kovács István fűszer­­kereskedő Kábán, Sauer József vendég­lős Budapesten, id. Debreczeni Lajos ny. városi tisztviselő Debrecenben, Csikor Lajos földbirtokos Lőcsön, id. Weisz Gusztáv ny. állampénztári főtanácsos Budapesten, Szabó Sípos Ferenc bácskai újságíró és festő Budapesten, ifj. Albisi Elekes Dezső gimn. tanuló Debrecenben, Keszler Miksa magánzó Budapesten, Dallmann Ferenc magánzó Debrecenben, Téglássy István, a szabadalmi felsőbíró­ság ny. elnöke Budapesten, Riedl Samu dr. fürészgyáros Szegeden, Mészáros Lóránd belügymin. tanácsos Budapesten. — Kidőlt Dabrony községben egy 12 mé­ter magas villanyoszlop Pál Gyula és László János villanyszerelők alatt. Pál meghalt, társa lábtörést szenvedett. — 50 millió font Basil Zaharoff, az 1936- ban elhunyt ágyúkirály hagyatéka, ame­lyért öt országban indult meg örökö­södési per . Halálra ítélte a japán ka­tonai törvényszék Fusi­ima tábornokot, a 103. japán hadosztály parancsnokét és már agyon is lőtték. Az volt ellene a vád, hogy eltűrte hadosztályának csapa­tai között a kommunista agitációt. — A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal genfi épületében hétfőn összeült a gyarmati kivándorlás műszaki és pénzügyeivel fog­lalkozó nemzetközi együttműködés szak­értőinek értekezlete.­­ A magyar kor­mány köszönetét fejezte ki az angliai St. Ives Cornwall megyei kikötő segély­gőzöse személyzetének, mert január 31-én életük kockáztatásával kimentették az elsüllyedt „Alba“ gőzös magyar kapitá­nyát és személyzetét. A rendkívül he­ves viharban folytatott mentési munká­latok során a segélygőzöst is felborítot­ták a hullámok.­­ Megszűnt Francia­­ország egyik legrégibb és legismertebb napilapja, a Parisban 84 év óta meg­jelenő Echo de Paris. A lap anyagi ösz­­szeomlás miatt szűnt meg.­­ Szíven lőtte magát és meghalt Magyary Dezső 21 éves földbirtokos szüleinek Vác mellett lévő penci kastélyában. A fiatalember háromnapos mulatozás után követte el végzetes tettét. — Detektívek akadá­lyozták meg vasárnap a rákoskeresztúri temetőben Szabó Katalin 22 éves leány eltemetését. A rendőrségre ugyanis fel­jelentés érkezett, hogy a leány nem ön­gyilkos lett, mint hitték, hanem bűn­tény áldozata lett. — Letartóztatták Boldogkőváralján ifj. Tamás Lajos biz­tosítási ügynököt, aki házakat gyújtott fel, hogy biztosításokat köthessen. ..­­.IDŐJÁRÁS: Mérsékelt délnyugati, nyugati szél, változó felhőzet. Az ország északi felében több helyen eső­, a hő­mérséklet alig változik.

Next