Dunántúl, 1938. június (28. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-01 / 122. szám

Harkányfürdő újabb 2000 pengős adománya Máriagyű­dnek Folynak az előkészü­letek a június 12-iki felavatásra Pécs, máj. 31. — Az ősi mária­­gyüdi kegyhelyen pár nap múlva be­fejezik az újjáépítő munkát és azon túl a gyönyörű búcsújáróhely készen áll a június 12-i ünnepélyes felava­tásra. Három és fél év szívós, soha nem lankadó munkájának az ered­ménye az újjáépítés, amelyet az egész ország katolikus társadalmának példa nélkül álló áldozatkészsége biztosí­tott. Egyik múltkori számunkban meg­írtuk, hogy az újjáépítés befejezésé­hez közel 40.000 pengős kölcsönt kellett felvenni, amely kölcsön egy­előre még fedezetlen. Jóleső öröm­mel közöljük, hogy most olyan jelek mutatkoznak, amelyek eloszlatják az újjáépítő bizottság kölcsöngondjait. Harkányfürdő igazgatósága, amely mindjárt kezdetben 1000 pengőt adott az újjáépítéshez, most levelet intézett az újjáépítő bizottsághoz. Ebben közli, hogy a zarándokok számára eladott fürdőjegyek árából öt éven át 5 százalékot ad a kölcsön törlesz­tésére. Ez az összeg ez évben 1000 pengőnél, a következő négy évben pedig évi 250 pengőnél kevesebb nem lehet. A mindig megértő fürdőigazgatóság újabb adománya tehát öt év alatt 2000 pengő. A fürdőigazgatóság ezen­kívül nagy kedvezményeket biztosí­tott azoknak a zarándokoknak, akik Harkányba is átrándulnak. Azt is megírtuk, hogy az egyik vidéki adakozó új elgondolást vetett fel. A terv az, hogy mindenki, aki a felavatás, illetve az újjáépített kegy­hely nemzeti felavatásának mostani évében elzarándokol Máriagyüdre, a kölcsön törlesztésére vigyen legalább 20 fillért ajándékba a Szűzanyának. Az újjáépítő bizottság a tervet öröm­mel elfogadta és hálából minden za­rándok megkapja az újjáépített kegy­hely teljes összképét színes kivitel­ben, amely egyúttal emléklap is lesz felírással ellátva. A bizottság ezeket az emléklapokat gyönyörű kivitelben 50.000 példányban készíttette el. Június 12-én, a felavatás napján már mindenki át is veheti. A nemzeti felajánlás országos ün­nepének előkészületei egyébként nagyban folynak. A végleges pro­­grammot egyik közeli számunkban közöljük. dán Ahyal­­yerija, IW 1. MEMORANDUMBAN kérik Pécs polgármesterét útjaik rendbehozatalára a gyükési szőlőtulajdonosok Pécs, máj. 31.— A Dunántúl szer­dai panasznapjain már két ízben is szóvá tette a gyükési útállapotok tarthatatlanságát. A felszólalók mind­két esetben megállapították, hogy az utak esős időben és havazás­kor még gyalogközlekedésre is alkalmatlanok. Több mint kétszáz szőlőtulajdonos lakik ezen a festői fekvésű keleti hegyoldalon, amely Pécs legszebb tájképi panorámá­ját tárja a szemlélő elé. Lenn az erdőkoszorúzta völgyben fekszenek a pécskörnyéki bányatele­pek, keletről a Zengő kéklő orma in­teget, délről a gyüdi hegyek látsza­nak, alattuk Pécs keleti része, a szé­pen fejlődő Gyárváros, napsütötte rétek és a pompás kép hátterében a Mecsek. Pécs környékének legszebb része ez, amely szemben a nyugati perifériákon kiépített utakkal, e tekintetben teljesen elhanyagolt állapotban van. Az érdekelt szőlőtulajdonosok már több ízben fordultak kérésükkel a város vezetőségéhez, de a sokszor ki­látásba helyezett útépítés terveit anyagiak hiányában eddig nem sike­rült megvalósítani. Hiába hivatkoz­tak a gyükési szőlőtulajdonosok arra, hogy a legtöbb borfogyasztási adót fizetik, hogy terményeiket nem tudják el­szállítani, hogy még a földek meg­művelését is lehetetlenné teszik a borzalmas állapotban lévő utak, ké­réseiket nem teljesítették annak da­cára sem, hogy a mecseki átrendezési programai­ban benne van Alsó- és Felső- Gyükés is. A város polgármesterének 36.003— 1937. sz. alatt kelt irata hivatalosan is megállapítja, hogy a gyükési utak helyenként élet­­veszélyesen rossz állapotban van­nak. Ugyanez az irat utasítja a mérnöki hivatalt, hogy az ú. n. Krisztus-út munkálatainak sürgős elvégzése után a gyükési utak haladéktalan rendbe­hozatalára tegyen előterjesztést. A gyükési szőlőtulajdonosok ennek a határozatnak mielőbbi végrehajtása érdekében a napokban értekezletet tartottak és azon elhatározták, hogy memorandumban fordulnak a vá­ros polgármesteréhez, kérve, hogy az utak kiépítése érde­kében még ebben az évben intéz­kedjék. A memorandumot a napok­ban adja át egy kisebb küldöttség M­a­k­a­y István polgármesternek. Szemüveget kell venni ? ÉDEN DROGÉRIÁBA KELL MENNI! A pécsi iparosság versengése városi munkáért A Frigyes laktanya restaurálási munkáinál 50 százalékos különbség is mutatkozik az egyes ajánlatok között Pécs, máj. 31. — M­a­k­a­y István polgármester pár hónappal ezelőtt egy adott esetből kifolyólag komoly intelmet intézett a pécsi iparosság­hoz. Figyelmeztette őket, hogy ne folytassanak öngyilkos politikát az­zal, hogy túl alacsony árakkal ver­sengenek a kiadandó munkákért. Ez a gyilkos konkurrencia az illetőknek csak romlásukat okozhatja. A hiva­talos helyről kiadott jóakaratú figyel­meztetés, úgy látszik, nem sokat hasz­nált. Most a Frigyes laktanya restau­rálási munkáira hirdetett versenytár­gyalás során ugyanaz történt, mint pár hónappal ezelőtt egy másik na­gyobb városi munkánál. Az egyes munkanemeknél 50 százalékos kü­lönbség mutatkozik az egyes ajánla­tok között. A tetőfedő munkánál például a legdrágább ajánlat 1206 pengő, a leg­olcsóbb pedig 555 pengő. A bádogos munkánál a legdrágább ajánlatot 3575 pengővel tették, míg a lgolcsóbb ajánlat 2168 pengő. Az asztalos munkánál a legolcsóbb ajánlat 4679, a legdrágább 9565 pen­gő. A lakatos munkánál a legolcsóbb ajánlat 7218, míg a legdrágább 11.401 pengő. A mázoló munkánál az egyik ajánlat 4683 pengő, a legmagasabb 9722 pengő. A szobafestő munkánál a legolcsóbb ajánlat 535, a legdrágább 1528 pengő. Ezek után a város vezetőségének ugyancsak utána kell nézni a dolgok­nak, ha azt akarja, hogy a munkála­tokat a való helyzetnek megfelelő ajánlattevőnek adja ki. Prágának határ­módosítással kell orvosolni Magyarország sérelmeit Egy angol képviselő ezt írja a Daily Telegraphban London, május 31. R. J. Boothby konzervatív kép­viselő a Daily Telegraphban ve­zető helyen közölt hosszú cikké­ben írja: Ha Európa legégetőbb problé­mája a csehszlovákiai kisebbsé­gek kérdése, amelynek békés megoldásától függ kétségkívül a civilizáció jövője, nem tagadha­tó, hogy a cseheket nagyon sú­lyosan kell hibáztatni a szudéta­­németekkel szemben éveken át tanúsított magatartásukért. Az angol és a francia kormány nemcsak a saját érdekét, hanem az egész világ érdekét is szol­gálja, amidőn sürgeti a cseh kor­mányt, hogy egyezzék meg Hen­­leinnel olyan feltételek mellett, amelyek voltaképpen önkormány­zatot jelentenek s hogy egyszer­smind vessen véget a régi és meddő cívódásnak Magyarország­gal. E tárgyalások során meg kell ugyan védeni Csehszlovákia végső szuverén jogait, de nem szabad kizárni a határ­módosítás kérdését. A cseh kormánynak a legközelebbi néhány válságos héten belül ki kell egyeznie a szudétanéme­­tekkel, Magyarországgal és Len­gyelországgal. ­ A MISSA SOLLEMNIS teljes ének- és zenekara szerdán este 8 órai kezdettel az összes szereplőkkel összpróbát tart. Kérik az ének- és zenekar tagjait, hogy helyeiket a próba kezdete előtt 15 perccel fog­lalják el Imrédy Béla miniszterelnök működé­séért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a Nemzeti Bank elnöki főtanácsa.­­ Bornemisza Géza iparügyi miniszter ma reggel Berlinbe érkezett az ipari vásárra. Látogatást tett a miniszter Hess vezér­helyettesnél, Ribbentrop külügyminisz­ternél és Ley birodalmi vezetőnél. A magyar követ estélyt adott. — Parafál­­ták Varsóban a lengyel-magyar kereske­delmi szerződést, amely július elsején lép életbe. — A windsori herceg és fe­lesége a délfranciaországi Antibes kö­zelébe, Croe-ba érkezett és ott hosszabb ideig tartózkodnak, — összeesett és meghalt Triesztben az eucharisztikus kon­gresszusról hazatérő Serei ozieri püspök. •— Elhunytak: Bayler István esztergomi plébános Budapesten, özv. Ulrich Jó­­zsefné Gerdenics Alojzia Kőszegen, Ba­lás Alajos ny. postafőfelügyelő Budapes­ten, Ütő Elek magánzó Egerpatakon, Imreh Béla gyógyszerész Budapesten, Szathmáry Ferencné Cseh Julianna Kecskeméten, Eitner Jenő kincstári ta­nácsos Budapesten, Lederer Jenőné Új­vidéken, Bíró Géza gazd. szakíró, Debre­cenben, Takách Gyula ny. hercegi urad. jószágfelügyelő Budapesten.­­ A Ma­gyarország pénzügyi helyzetére vonatko­zó közlemény szerint áprilisban a köz­igazgat­ás kiadásai 7.1 millió pengővel haladták meg a bevételt, az összes álla­mi üzemeknél pedig 9.5 millió pengő ki­adástöbblet jelentkezett. — Casablanca közelében egy társasgépkocsi az éles kanyarodóban felborult és pozdorjává zúzódott. Tizenhárom ember életét vesz­tette, húsz pedig súlyosan megsebesült.­­ A madarak és fák napjának évadján tett jelentést a Magyar Cserkészszövet­ség állatvédelmi bizottsága összes isko­láink állat- és növényvédelmi tevékeny­ségéről. Az iskolák közül a legjobb ered­­mé­nt érték el az elemi és polgári is­kolák, köztük a pécsi tankerület közép­fokú iskolái is kitűntek. — Felakasztotta magát és meghalt Molnár István sorok­sári kereskedő. — Agyonlőtte magát Horváth Mihály 24 éves diszeli Hangya­­üzletkezelő. — Csempészautót tartóztat­tak fel a komáromi pénzügyőrök Ács községben. Az autóban 90 kiló csempé­szett szacharint találtak. Az autó ve­zetője, Reichenberger Rezső budapesti lakos ellen megindult az eljárás. — Kétszáz halottja van Amerikában a ked­di nemzeti ünnepnek. Az áldozatok kö­zül 140 autószerencsétlenség következté­ben vesztette életét. — Elgázolta az autó Kispesten Herrein Károly városi főmérnök­­hétéves kisfiát. A fiúcskát kar- és lábszártöréssel s agyrázkódással szál­lították kórházba. — Tízmilliós költség­gel rendbehozatja a jugoszláv állam Su­­sak, Split és Grus kikötőket. A munka nagy részét olasz és magyar vállalatok­kal végeztetik el. — Támadást intéz az olasz Regime Fasci­sta című újság Tosca­nini, a híres karmester ellen, aki a lap megállapítása szerint megátalkodott el­lensége a fasizmusnak. — Bécsbe érke­zett Frick birodalmi belügyminiszter, hogy személyesen oktassa ki az újonnan kinevezett körzetvezetőket és tartomány­­főnököket. — 227.000 pengős pert indí­tott egy debreceni ipari vállalat a vá­rosi vilalmosművek ellen egy rosszul működő árammérő miatt. A vállalat sze­rint ugyanis az árammérő jelentősen több fogyasztást tüntetett fel a valóság­nál. — A cigányok ellenőrzésére a né­met birodalmi rendőrfőnök külön rend­őrséget szervezett. —• Fizetésképtelensé­get jelentett be 250 ezer pengős passzí­vával a Nemeskéri testvérek orosházi gabonakereskedés. — Belerohant motor­­kerékpárjával Csorba Zoltán dr. buda­pesti egyetemi tanársegéd a leeresztett sorompóba. A tanársegédet koponya­alapi töréssel­ szállították kórházba. — Tűz pusztított Bükk községben. Három ház és kilenc gazdasági épület pusztult el — Kiesett az emeleti ablakból Koszte­­ricz Ábrahárd szombathelyi kereskedő ötéves kislánya és halálra zúzta magát —. Agyonlőtte Vitális István csongrádi fiatalember Mészáros Erzsébet fiatal leányt, mert szakítani akart vele. — Náthajárvány lépett fel a norvég Lapp­­földön. A halálos áldozatok száma nagy. — IDŐJÁRÁS: Csendes és derült idő, erősebb felmelegedés, a délutáni órákban inkább csak keleten néhány he­lyen még záporeső.

Next