Dunántúl, 1938. július (28. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-03 / 147. szám

Vasárngp. 1938 jíiöttS 3. DUNÁNTÚL üdvözlő táviratok a jubiláló Pécsi Katolikus Legényegylethez Pécs, júl. 2. — A Pécsi Katolikus Legényegylet — mint megírtuk — június 19-én ünnepi díszközgyűlés keretében ülte meg fennállásának hetvenöt éves jubileumát. A jubileu­mi ünnepség országos visszhangja most fejeződik ki azokban az üd­vözlő sürgönyökben, amelyekkel ma­gas közjogi méltóságot viselő egy­házi és világi férfiak köszöntik a ju­biláns egyesületet. A Pécsi Katolikus Legényegylet elnöksége ma az alábbi táviratokat kapta: A jubileumi díszközgyűlés rész­vevőivel lélekben egyesülve a le­gényegylet további működésére Isten áldását kérem. Zichy érsek gróf M­a­­­­­á­t­h Györgyné zászló­anya hosszabb levelet intézett a le­gényegylet elnökségéhez s többek között a következőket írja: Szíves üdvözlő sürgönyüket mélyen meghatva köszönöm. Kí­vánom, hogy a legényegylet to­vábbra is olyan szép eredmény­nyel működjön, mint az elmúlt 75 esztendőben. Bornemisza és Teleki mi­niszter levele: A 75 éves jubileumi díszközgyű­lésről hozzám intézett üdvözlő táv­iratot nagyon köszönöm. Tisztelettel Bornemisza A díszközgyűlés alkalmából küldött szíves megemlékezésü­kért hálás köszönetemet fejezem ki. Szívélyes üdvözlettel Teleky véházba menni! Én nem makoghatok ott, a kerek asztal mellett mindarról, amit tudok felőle. Aladár öccséről, meg a he­gedűről, meghogy nekem is van egy pap­­nagybátyája. .. Ugyanakkor, egy riport miatt a város legnagyobb keertészetében volt dolgom. Az a kertészet alig pár méterre van a temetőtől, ahol Surányi Miklós szülei laktak, az igazgatói házban. Akkor, ahogy a szerkesztőségből kijöttem, meg se álltam a temetőig. Ott, az otthonában akartam vele találkozni. Ott, apja, any­ja közelében akartam vele beszélgetni a faluról, ahol éltem és ahol ő is élt diák­korában. Akkor már régen úgy hívtuk őt ma­gunk között, pécsi fiatalok, a Mester. Volt egy regénye is ilyen címmel. Amikor bekopogtam hozzájuk, alig tudtam elhebegni, várjon otthon-e a Mester? Persze, nem volt otthon! Apja, a hatalmas, nevetőszemű Surányi bácsi, kedélyesen malmozni kezdett hatalmas pocakján ... — Most ismerkedik Miklós fiam a városbeli fiatal írókkal. . .. Hát a kis­asszony miért nincs ottan? Megmagyaráztam, hogy a kertészetről kell írnom. Mire jött a Mester édes­anyja, kicsiny, sovány, nagyon gyorsjá­rású öregasszony és kedvesen maguk közé ültetett. Vagy egy órán keresztül hallgattam, hogy Miklós fiam így, Mik­lós fiam úgy. .. Közben beesteledett egészen. A te­mető vagy egy órányira van a várostól, illetve attól a háztól, ahol én laktam. El kellett indulnom, szomorúan, csalat­kozva, hogy talán mégis jobb lett volna a kávéházba menni, a Mestert megis­­merni. Elbúcsúztam hát és apja is, anyja is megígérték, hogy „Miklós fiam majd feltelefonál és­­ külön fogad engem . . . Ebben a külön kihallgatási reménység­ben indultam el a temetőkertben a krip­ták között, a hegyen csillogó város felé. Nem kellett félnem: munkások, kato­nák jártak arra az időben, esti hat és hét között. Mégsem volt valami vidám út a kriptasors Ám, mikor a kapuhoz ér­tem volna, egyszercsak egy magas, kissé hajlattot­ú férfi közeledett felém. Mikor mellém ért, láttam, hogy szem­üveget visel. A homályból is láttam, kí­váncsian rám néz. Rettenetesen féltem! Csak ki, ki mielőbb a kriptasorból az útra, ahol katonák és munkások mene­telnek. De íme, a felső kapu zárva. Visz­­sza kellett fordulnom. Azzal a szándék­kal, hogy Surányi bácsiéktól telefonálok kocsiért, mert most már gyalog nem me­hetek vissza a városba. Amitt megyek, látom, hogy a magas, hajlottvállú, szem­üveges férfiú mellettem lépeget. Már csaknem összeestem a félelemtől. Este volt, csillagtalan, homályos, őszi este és halottak mindenütt! Most mi lesz? Mi­kor érek az igazgatói házhoz? Már csaknem a ház előtt, elém került az a magas, hajlottvállú, szemüveges fér­fi. Megállt és ezt mondta: — Talán segíthetek valamiben? Keres valakit? És akkor, amikor szembe álltam vele, bár soha nem láttam a fényképét, sötét is volt, nyomban éreztem, hogy ő az. És bátran azt mondtam: — Én azért jöttem ide, mert Surányi Miklóst kerestem, a Mestert.. . Azt hiszem, regényírói fantáziája va­lamiképpen megdöbbenhetett abban a pillanatban. — Én vagyok! — mondta egyszerűen. — És ha már ezért eljött, akkor most visszakísérem a városba és közben be­szélgetünk. Csak később beszólok a papá­nak, mamának, hogy ne várjanak a va­­csorával. Papának hoztam egy kis szi­vart is — odaadom. Olyan furcsa volt, hogy azt mondja: papa, mama És olyan jó! Attól­­kezdve, ahogy megindult mellettem csöndes lép­teivel, szemüvege mögül rámcsillogó okos és szigorú tekintetével, szinte meg­állás nélkül mondtam el neki mindent. A novelláskötetet, az újságírást, a szűk völgyben hagyott falut, a papbátyámat, Aladár öccsét, a két fenyőfát, Garay Miklóst, Mátyás király hadnagyát, ahogy megy a pécsváradi országúton — meg a­­ pécsi múzeumot, a huszonkét év előtti újságokat. — Aladár öcsém, valóban ott szüle­tett, abban a faluban — mondta halkan, elgondolkozva. — Én tizenegy éves vol­tam és sokat hegedültem... Volt ott két fenyőfa is . .. Hoszú út volt ez a temetőtől a város közepéig. A hosszú út alatt jóformán csak én beszéltem és alig néztem rá. Mert ahogy ránéztem, mindig megrémül­tem kissé. Olyan szomorú volt, olyan megdöbbentően szomorú és olyan öreg! Haja, a halántéka körül, ezüstösen csu­­lámlott, a magas­ széles homlokán mély redőlt, a válla hajlott. Ha szólti csak kérdés volt, gondos, apás kérdés, hogy élnek-e szüleim, vannak-e testvéreim, komolyan író akarok-e lenni? És ezeket mondta akkor este útmutatásul: — Az újságírás nem nőnek való. Az irodalom igen. Tanuljon sokat és hagyja ott a redakciót... Aztán, amikor beértünk abba az ut­cába, ahol laktam, közel az Ágostonok templomához és a gázlámpa bevilágította zöldessárgán a házat, melynek kapuja előtt megálltam, egyszerre felcsillantak szomorú szemei. Levette a félelmetes pápaszemet, kö­rülnézett. S ahogy körülnézett, hirtelen elhagyott a kapunál. Óvatosan, szinte keresgélve végiglopakodott a szűk utca­szegletre könyörgő, sárga ház körül. Vé­gül, csaknem sírva fölkiáltott. Sírva és fölindultan, valami mondhatatlan öröm­től: — Hiszen ez a Sigvárt-ház! Ebben a házban laktam én, huszonkétéves korom­ban, most éppen húsz esztendeje . . . Nézze! Ez az ablak, a saroktól a har­madik, volt az én szobám ablaka. Meny­nyit virrasztottam mögötte, az Ágosto­nok templomának óraütéseit hallgatva! Egy kerek petróleumlámpa mellett.... Gyönyörű pillanat volt az! Mozdulni se tudtam a kapu mellől s az alig vil­lanásnyi időben mintha mindent láttam, éreztem és éltem volna; mindent, ami reám vár ezen az úton, amelyre kerül­tem, a Mester nyomában! Megsemmisül­ve, porrá válva susogtam. •— Az az én szobám most. Az a har­madik ablak. Egy öreg néninél lakom és most villany ég benne.. .. Ó, láttam, akkor nézett rám először. Akkor figyelt rám. Akkor ismert meg. Megérezte,, megértette egészen mindazt, ami utánavitt. Láttam, sajnál is. Meg­­szorította kezemet. — Azért ne féljen! Ez nyilván Isten akarata. Az ő szándéka nélkül, így sen­ki meg nem indul. Könyvét okvetlenül el fogom olvasni. Lehet, hogy még ma éjszaka. Jó éjszakát... Elment, lehajtott fejjel, elgondolkozó járásával. Én kábultan a titokzatos, a gyönyörű, hasonlíthatatlanul szép talál­kozástól, bizony átvirrasztottam az éj­szakát. Másnap valósággal úgy szédültem be a redakcióba, hogy eldicsekedhessem. Per­sze az újságírók, a tollforgatók hitet­lenkedésével legyintettek: — Mese! Fantázia! De nemsokára csengett a telefon. A szerkesztőm, — iszonyú maliciózus em­ber, — vette fel a hallgatót. Aztán, az első halló után, elpirosodott. Fel is állt, azzal a furcsa, megilletődött tisztelettel, mellyel az ilyen tollforgatóféle tudja fogadni az igazán nagyot. Odaintett hoz­zám. — Telefon! A Mester! Hárman állták körül mellettem a kis alkalmatosságot. Hárman is figyelték a kagylóból kiáradó szép, mély hangot: — Most utazom Pestre. De mielőtt el­megyek, mondom magának fiam: tanulni, tanulni sokat! És hagyja abba az újság­írást. Nem nőnek való. Sokat olvasni, mindig olvasni. És ne féljen fiam, azért nem mindenki lesz ilyen szomorú ember, húsz év múlva. Isten megáldja. Ne hoz­zon szégyent a fejemre ezen az úton! Csönd lett nemsokára. Azok hárman, akik velem hallgattak, mintha megsimo­gattak volna. — Azért ne féljen... — mondta, ez is, az is.­­ De én mégis félni kezdtem, akkor kezdtem félni. Mert addig csak játék volt számomra, hogy toll van a kezem­ben. Addig még nem mártottam vele a szívembe, addig csak úgy vettem, mint a gyermek a gyönyörű játékszert, melyet úgy kapott ajándékba valakitől. Sírtam. — Most már mindegy töpögtem. — Már nem lehet visszafordulni. . . Könnyeim belehulltak a telefonkagy­lóba. A DGT július 1-től családi bért ad sokgyermekes munkásainak Gyermekenkint és havonkint 3 pengőt folyósítanak az 51 vagy ennél több gyermekes családfőknek Pécs, júl. 2. — A Dunagőzhajó­­zási Társaság elnöke, Bran­dl Fe­renc dr., mint ismeretes, a mecsek­­szabolcsi hősi emlékmű és a vasasi kultúrház felavatási ünnepségén mon­dott beszédében a munkásság nagy örömére bejelentette, hogy a vállalat alkalmazottainak szo­ciális helyzetén minden lehető eszközzel segíteni fognak és a pécsvidéki bányamunkások élet­nívóját a német munkásokéval hoz­zák egy szintre. A bejelentett szociá­lis reformok július elsején máris megkezdődtek. A DGT pécsi bánya­igazgatósága ugyanis tegnap tudo­mására hozta a munkásságnak, hogy a bécsi központ rendelete alapján a sokgyermekes alkalmazottak az eddigi családi pótlékon felül külön segélyben részesülnek. A rendelet úgy szól, hogy július elsejétől kezdődőleg minden öt vagy ennél több gyermekkel bíró munkás­család részére gyermekenként és havonként a családi pótlékon felül még három pengőt folyósít a vállalat. Vagyis az ötgyermekes családfő jú­lius elsejétől kezdve havi 15 pengős segélyt kap és ez az összeg a gyer­mekek számával együtt növekedik. A bányavidéken a rendelet igen nagy örömet váltott ki, annál is in­kább, mert száz és száz sokgyerme­kes munkáscsalád részesült a szociá­lis segélyben, amellyel a DGT pél­dát mutatott a többi magánvállalat részére a sokgyermekes családok tá­mogatásának gyakorlati megvalósí­tására. A felsőház ülése Budapest, július 2. A felsőház július 6-án, szerdán dél­előtt 10 órakor ülést tart. Napiren­den szerepel egyebek között a hegy­községekről, a szeszegyedáruságról és a Magyar Nemzeti Bank alapsza­bályainak módosításáról szóló tör­vényjavaslat. Napirend előtt Juhász Andor felsőházi tag interpellációt intéz az igazságügy- és belügyminiszterhez a közbiztonsági közegek ellen mind sűrűbben elkövetett merényletek tár­gyában. 3D A nagy sikerű jubileumról hosz­­szabb cikk keretében emlékezik meg a katolikus legényegyletek központi hivatalos közlönye, az „Új Nemes­ség“ is, amely „Pécsi jubileum“ cím­mel ismerteti az egylet 75 éves tör­ténetét s méltatja a jelenlegi elnök, P­á­s­z­t­o­r Endre érdemeit. A jubiláló egyesületet egyébként az ország minden részéből rengeteg üdvözlő levéllel és távirattal keres­ték fe. rt - SKODA STANDARD autók Baranya—Somogyi­­körzet képviselete : P­o­g­án­y Gyula oki. mérnöknél KAPO­SV­Á­R, Teleki­ utca 28' Telefon: 638. Minisztertanács Budapest, július 2. A kormány tagjai szombaton dél­előtt fél 10 órától fél 1 óráig minisz­tertanácsot tartottak, amelyen a fo­lyó adminisztratív ügyek letárgyalá­­sa után Nicki Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter és Kinder Antal államtitkár a most elvégzett, illetve folyamatban lévő kereskedelmi és gazdaságpoli­tikai tárgyalásokról tett jelentést. A minisztertanács ideje alatt Bor­nemisza Géza iparügyi miniszter, majd Kánya Kálmán külügyminisz­ter, utánuk pedig vitéz I­m­r­é­d­y Béla miniszterelnök kihallgatáson je­lent meg a kormányzónál. A minisz­terelnök, valamint Bornemisza Géza és Kánya Kálmán miniszter jelentést tett az időszerű kormányzati ügyek­ről és a tárcájuk körébe tartozó kér­désekről. BUDAPEST• Éjjel jelentik: A belügyminiszter a Budapesten Fodor Lajos szerkeszté­sében megjelenő Politika c. lapot két hónapra, a Debrecenben megjelenő Tiszántúli Független Újság c. lap megjelenését nyolc napra betiltotta az ország nyugalmát veszélyeztető közlemények miatt.

Next