Dunántúl, 1938. július (28. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-03 / 147. szám
Vasárngp. 1938 jíiöttS 3. DUNÁNTÚL üdvözlő táviratok a jubiláló Pécsi Katolikus Legényegylethez Pécs, júl. 2. — A Pécsi Katolikus Legényegylet — mint megírtuk — június 19-én ünnepi díszközgyűlés keretében ülte meg fennállásának hetvenöt éves jubileumát. A jubileumi ünnepség országos visszhangja most fejeződik ki azokban az üdvözlő sürgönyökben, amelyekkel magas közjogi méltóságot viselő egyházi és világi férfiak köszöntik a jubiláns egyesületet. A Pécsi Katolikus Legényegylet elnöksége ma az alábbi táviratokat kapta: A jubileumi díszközgyűlés részvevőivel lélekben egyesülve a legényegylet további működésére Isten áldását kérem. Zichy érsek gróf Maáth Györgyné zászlóanya hosszabb levelet intézett a legényegylet elnökségéhez s többek között a következőket írja: Szíves üdvözlő sürgönyüket mélyen meghatva köszönöm. Kívánom, hogy a legényegylet továbbra is olyan szép eredménynyel működjön, mint az elmúlt 75 esztendőben. Bornemisza és Teleki miniszter levele: A 75 éves jubileumi díszközgyűlésről hozzám intézett üdvözlő táviratot nagyon köszönöm. Tisztelettel Bornemisza A díszközgyűlés alkalmából küldött szíves megemlékezésükért hálás köszönetemet fejezem ki. Szívélyes üdvözlettel Teleky véházba menni! Én nem makoghatok ott, a kerek asztal mellett mindarról, amit tudok felőle. Aladár öccséről, meg a hegedűről, meghogy nekem is van egy papnagybátyája. .. Ugyanakkor, egy riport miatt a város legnagyobb keertészetében volt dolgom. Az a kertészet alig pár méterre van a temetőtől, ahol Surányi Miklós szülei laktak, az igazgatói házban. Akkor, ahogy a szerkesztőségből kijöttem, meg se álltam a temetőig. Ott, az otthonában akartam vele találkozni. Ott, apja, anyja közelében akartam vele beszélgetni a faluról, ahol éltem és ahol ő is élt diákkorában. Akkor már régen úgy hívtuk őt magunk között, pécsi fiatalok, a Mester. Volt egy regénye is ilyen címmel. Amikor bekopogtam hozzájuk, alig tudtam elhebegni, várjon otthon-e a Mester? Persze, nem volt otthon! Apja, a hatalmas, nevetőszemű Surányi bácsi, kedélyesen malmozni kezdett hatalmas pocakján ... — Most ismerkedik Miklós fiam a városbeli fiatal írókkal. . .. Hát a kisasszony miért nincs ottan? Megmagyaráztam, hogy a kertészetről kell írnom. Mire jött a Mester édesanyja, kicsiny, sovány, nagyon gyorsjárású öregasszony és kedvesen maguk közé ültetett. Vagy egy órán keresztül hallgattam, hogy Miklós fiam így, Miklós fiam úgy. .. Közben beesteledett egészen. A temető vagy egy órányira van a várostól, illetve attól a háztól, ahol én laktam. El kellett indulnom, szomorúan, csalatkozva, hogy talán mégis jobb lett volna a kávéházba menni, a Mestert megismerni. Elbúcsúztam hát és apja is, anyja is megígérték, hogy „Miklós fiam majd feltelefonál és külön fogad engem . . . Ebben a külön kihallgatási reménységben indultam el a temetőkertben a kripták között, a hegyen csillogó város felé. Nem kellett félnem: munkások, katonák jártak arra az időben, esti hat és hét között. Mégsem volt valami vidám út a kriptasors Ám, mikor a kapuhoz értem volna, egyszercsak egy magas, kissé hajlattotú férfi közeledett felém. Mikor mellém ért, láttam, hogy szemüveget visel. A homályból is láttam, kíváncsian rám néz. Rettenetesen féltem! Csak ki, ki mielőbb a kriptasorból az útra, ahol katonák és munkások menetelnek. De íme, a felső kapu zárva. Viszsza kellett fordulnom. Azzal a szándékkal, hogy Surányi bácsiéktól telefonálok kocsiért, mert most már gyalog nem mehetek vissza a városba. Amitt megyek, látom, hogy a magas, hajlottvállú, szemüveges férfiú mellettem lépeget. Már csaknem összeestem a félelemtől. Este volt, csillagtalan, homályos, őszi este és halottak mindenütt! Most mi lesz? Mikor érek az igazgatói házhoz? Már csaknem a ház előtt, elém került az a magas, hajlottvállú, szemüveges férfi. Megállt és ezt mondta: — Talán segíthetek valamiben? Keres valakit? És akkor, amikor szembe álltam vele, bár soha nem láttam a fényképét, sötét is volt, nyomban éreztem, hogy ő az. És bátran azt mondtam: — Én azért jöttem ide, mert Surányi Miklóst kerestem, a Mestert.. . Azt hiszem, regényírói fantáziája valamiképpen megdöbbenhetett abban a pillanatban. — Én vagyok! — mondta egyszerűen. — És ha már ezért eljött, akkor most visszakísérem a városba és közben beszélgetünk. Csak később beszólok a papának, mamának, hogy ne várjanak a vacsorával. Papának hoztam egy kis szivart is — odaadom. Olyan furcsa volt, hogy azt mondja: papa, mama És olyan jó! Attólkezdve, ahogy megindult mellettem csöndes lépteivel, szemüvege mögül rámcsillogó okos és szigorú tekintetével, szinte megállás nélkül mondtam el neki mindent. A novelláskötetet, az újságírást, a szűk völgyben hagyott falut, a papbátyámat, Aladár öccsét, a két fenyőfát, Garay Miklóst, Mátyás király hadnagyát, ahogy megy a pécsváradi országúton — meg a pécsi múzeumot, a huszonkét év előtti újságokat. — Aladár öcsém, valóban ott született, abban a faluban — mondta halkan, elgondolkozva. — Én tizenegy éves voltam és sokat hegedültem... Volt ott két fenyőfa is . .. Hoszú út volt ez a temetőtől a város közepéig. A hosszú út alatt jóformán csak én beszéltem és alig néztem rá. Mert ahogy ránéztem, mindig megrémültem kissé. Olyan szomorú volt, olyan megdöbbentően szomorú és olyan öreg! Haja, a halántéka körül, ezüstösen csulámlott, a magas széles homlokán mély redőlt, a válla hajlott. Ha szólti csak kérdés volt, gondos, apás kérdés, hogy élnek-e szüleim, vannak-e testvéreim, komolyan író akarok-e lenni? És ezeket mondta akkor este útmutatásul: — Az újságírás nem nőnek való. Az irodalom igen. Tanuljon sokat és hagyja ott a redakciót... Aztán, amikor beértünk abba az utcába, ahol laktam, közel az Ágostonok templomához és a gázlámpa bevilágította zöldessárgán a házat, melynek kapuja előtt megálltam, egyszerre felcsillantak szomorú szemei. Levette a félelmetes pápaszemet, körülnézett. S ahogy körülnézett, hirtelen elhagyott a kapunál. Óvatosan, szinte keresgélve végiglopakodott a szűk utcaszegletre könyörgő, sárga ház körül. Végül, csaknem sírva fölkiáltott. Sírva és fölindultan, valami mondhatatlan örömtől: — Hiszen ez a Sigvárt-ház! Ebben a házban laktam én, huszonkétéves koromban, most éppen húsz esztendeje . . . Nézze! Ez az ablak, a saroktól a harmadik, volt az én szobám ablaka. Menynyit virrasztottam mögötte, az Ágostonok templomának óraütéseit hallgatva! Egy kerek petróleumlámpa mellett.... Gyönyörű pillanat volt az! Mozdulni se tudtam a kapu mellől s az alig villanásnyi időben mintha mindent láttam, éreztem és éltem volna; mindent, ami reám vár ezen az úton, amelyre kerültem, a Mester nyomában! Megsemmisülve, porrá válva susogtam. •— Az az én szobám most. Az a harmadik ablak. Egy öreg néninél lakom és most villany ég benne.. .. Ó, láttam, akkor nézett rám először. Akkor figyelt rám. Akkor ismert meg. Megérezte,, megértette egészen mindazt, ami utánavitt. Láttam, sajnál is. Megszorította kezemet. — Azért ne féljen! Ez nyilván Isten akarata. Az ő szándéka nélkül, így senki meg nem indul. Könyvét okvetlenül el fogom olvasni. Lehet, hogy még ma éjszaka. Jó éjszakát... Elment, lehajtott fejjel, elgondolkozó járásával. Én kábultan a titokzatos, a gyönyörű, hasonlíthatatlanul szép találkozástól, bizony átvirrasztottam az éjszakát. Másnap valósággal úgy szédültem be a redakcióba, hogy eldicsekedhessem. Persze az újságírók, a tollforgatók hitetlenkedésével legyintettek: — Mese! Fantázia! De nemsokára csengett a telefon. A szerkesztőm, — iszonyú maliciózus ember, — vette fel a hallgatót. Aztán, az első halló után, elpirosodott. Fel is állt, azzal a furcsa, megilletődött tisztelettel, mellyel az ilyen tollforgatóféle tudja fogadni az igazán nagyot. Odaintett hozzám. — Telefon! A Mester! Hárman állták körül mellettem a kis alkalmatosságot. Hárman is figyelték a kagylóból kiáradó szép, mély hangot: — Most utazom Pestre. De mielőtt elmegyek, mondom magának fiam: tanulni, tanulni sokat! És hagyja abba az újságírást. Nem nőnek való. Sokat olvasni, mindig olvasni. És ne féljen fiam, azért nem mindenki lesz ilyen szomorú ember, húsz év múlva. Isten megáldja. Ne hozzon szégyent a fejemre ezen az úton! Csönd lett nemsokára. Azok hárman, akik velem hallgattak, mintha megsimogattak volna. — Azért ne féljen... — mondta, ez is, az is. De én mégis félni kezdtem, akkor kezdtem félni. Mert addig csak játék volt számomra, hogy toll van a kezemben. Addig még nem mártottam vele a szívembe, addig csak úgy vettem, mint a gyermek a gyönyörű játékszert, melyet úgy kapott ajándékba valakitől. Sírtam. — Most már mindegy töpögtem. — Már nem lehet visszafordulni. . . Könnyeim belehulltak a telefonkagylóba. A DGT július 1-től családi bért ad sokgyermekes munkásainak Gyermekenkint és havonkint 3 pengőt folyósítanak az 51 vagy ennél több gyermekes családfőknek Pécs, júl. 2. — A Dunagőzhajózási Társaság elnöke, Brandl Ferenc dr., mint ismeretes, a mecsekszabolcsi hősi emlékmű és a vasasi kultúrház felavatási ünnepségén mondott beszédében a munkásság nagy örömére bejelentette, hogy a vállalat alkalmazottainak szociális helyzetén minden lehető eszközzel segíteni fognak és a pécsvidéki bányamunkások életnívóját a német munkásokéval hozzák egy szintre. A bejelentett szociális reformok július elsején máris megkezdődtek. A DGT pécsi bányaigazgatósága ugyanis tegnap tudomására hozta a munkásságnak, hogy a bécsi központ rendelete alapján a sokgyermekes alkalmazottak az eddigi családi pótlékon felül külön segélyben részesülnek. A rendelet úgy szól, hogy július elsejétől kezdődőleg minden öt vagy ennél több gyermekkel bíró munkáscsalád részére gyermekenként és havonként a családi pótlékon felül még három pengőt folyósít a vállalat. Vagyis az ötgyermekes családfő július elsejétől kezdve havi 15 pengős segélyt kap és ez az összeg a gyermekek számával együtt növekedik. A bányavidéken a rendelet igen nagy örömet váltott ki, annál is inkább, mert száz és száz sokgyermekes munkáscsalád részesült a szociális segélyben, amellyel a DGT példát mutatott a többi magánvállalat részére a sokgyermekes családok támogatásának gyakorlati megvalósítására. A felsőház ülése Budapest, július 2. A felsőház július 6-án, szerdán délelőtt 10 órakor ülést tart. Napirenden szerepel egyebek között a hegyközségekről, a szeszegyedáruságról és a Magyar Nemzeti Bank alapszabályainak módosításáról szóló törvényjavaslat. Napirend előtt Juhász Andor felsőházi tag interpellációt intéz az igazságügy- és belügyminiszterhez a közbiztonsági közegek ellen mind sűrűbben elkövetett merényletek tárgyában. 3D A nagy sikerű jubileumról hoszszabb cikk keretében emlékezik meg a katolikus legényegyletek központi hivatalos közlönye, az „Új Nemesség“ is, amely „Pécsi jubileum“ címmel ismerteti az egylet 75 éves történetét s méltatja a jelenlegi elnök, Pásztor Endre érdemeit. A jubiláló egyesületet egyébként az ország minden részéből rengeteg üdvözlő levéllel és távirattal keresték fe. rt - SKODA STANDARD autók Baranya—Somogyikörzet képviselete : Pogány Gyula oki. mérnöknél KAPOSVÁR, Teleki utca 28' Telefon: 638. Minisztertanács Budapest, július 2. A kormány tagjai szombaton délelőtt fél 10 órától fél 1 óráig minisztertanácsot tartottak, amelyen a folyó adminisztratív ügyek letárgyalása után Nicki Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter és Kinder Antal államtitkár a most elvégzett, illetve folyamatban lévő kereskedelmi és gazdaságpolitikai tárgyalásokról tett jelentést. A minisztertanács ideje alatt Bornemisza Géza iparügyi miniszter, majd Kánya Kálmán külügyminiszter, utánuk pedig vitéz Imrédy Béla miniszterelnök kihallgatáson jelent meg a kormányzónál. A miniszterelnök, valamint Bornemisza Géza és Kánya Kálmán miniszter jelentést tett az időszerű kormányzati ügyekről és a tárcájuk körébe tartozó kérdésekről. BUDAPEST• Éjjel jelentik: A belügyminiszter a Budapesten Fodor Lajos szerkesztésében megjelenő Politika c. lapot két hónapra, a Debrecenben megjelenő Tiszántúli Független Újság c. lap megjelenését nyolc napra betiltotta az ország nyugalmát veszélyeztető közlemények miatt.