Dunántúl, 1938. július (28. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-03 / 147. szám

Vasárnap, 1938 jújus DUNANTÓL Pécsett tartózkodik az ország egyik legkiválóbb faragóművésze Szalmásy Sándor munkáit Párisban, Londonban, Newyorkban jobban ismerik, mint Magyarországon A „bicsak“ mestere tanfolyamot tartott tanítókollégáinak Pécs, júl. 2. — Nem mindennapi tan­folyam ért véget a mal hét egyik nap­ján a pécsi belvárosi iskolában. Szal­másy Sándor a Fiume­ utcai iskola ta­nítója vezette. Tizennégyen vettek rajta részt, főként tanítók. Hivatalos jellege szerint iparművészeti tanfolyam volt, a kultuszminisztérium égisze alatt, abból a célból, hogy ügyeskezű tanítók elsajá­títsák a fafaragás elemeit, aztán beve­zessék az elemi iskolák VII.—VIII. osz­tályai kézimunkaóráin, még pedig to­vább menve: a népművészet csodálatos forma és motívum kincseit átmentsék új nemzedékek számára, hogy sorvadó ,de ősi kultúrákból táplálkozó lehetőségeit életre galvanizálják. Rideg pásztorok, magános pusztai emberek furcsa tudo­mányából közkinccsé tegyék. S emögött a hivatalos máz mögött rejtőzik is: a tanfolyam vezetőjének, Szalmásy Sán­dornak érett, az egész országban egye­dül való fafaragó művészete, a formák­nak, magyar díszítő motívumoknak ki­­­meríthetetlenü­l gazdag, elmondhatatlanul szép őserdeje, a tudatos válogatás és a született készség által megteremtett fa­­ragványok különös világa, aminek van­nak csodálói Angliában csakúgy, mint Amerikában, Párisban csakúgy, mint Brüsszelben, nálunk meg éppen csak tudnak róla. Mintha öreg juhászok álomvilága, nagykészségű szövőasszonyok meseszerű ügyessége, az ősi magyar népi kultúra hordozóinak, fenntartóinak és követői­nek tiszta, teljes hagyományai ébredtek volna meg Szalmásy tanító úrban, olyan élesen fejezi ki változatos munkáiban a magyar lélek jellegét, olyan készséggel nemesíti meg ,átkultúrálja, egységbe fogja a különféle táji faragó formák káprázatos motívumait a egységes lá­tásban, nyugtalan kigondoló és díszítő fantáziájának alkotásaiban tükrözi vissza a veszendőbe ment pásztorművészet egyéni magaslatra emelt szépségeit. Leckefákat faragnak a tanítók... Ingusra vetkezett emberek szoroskod­nak a kis testekre szabott iskolapadok­ban. Kezükben furcsa szerszámok, előt­tük deszkalemezek. Köpcös, vastag nya­kú, nagy homlokú, álmodó szemű, érdekes, középkorú ember jár-kel közöttük, nézi a munkát, magyaráz, utasítgat. Szal­másy Sándor tanfolyam­vezető ez az ér­dekes ember. A csendben korcognak a faragókéig, a "bicsókok", végtelen türe­lemmel várják a kemény falemezekbe a tanfolyamisták a formákat. A táblán különböző motívumokból összeállított rajzok mutatják a mintát, amelyek után dolgoznak. Hol ehhez, hol ahhoz a szer­számhoz kapnak, van aki eltartja magá­tól messze a falemezt, úgy gyönyörködik benne, úgy hasonlítja, alakul-e már rajta az elgondolás. Kezembe adják a félig kész, vagy már csak simításra váró fa­ragásokat s nem győzöm csodálni a minta szépségét, a faragás artisztikumát. Pedig ahogy magyarázzák, mindössze egy hét alatt jutottak, tizennégyen tan­folyamisták, ennyire s azt állítják, hogy még csak a faragás csinjával-binjával vannak tisztában, éppen hogy ismerik a szerszámkezelés fortélyait, majd otthon lesz alkalmuk arra, hogy kipróbálják tudományukat, önálló elgondolásaikat. Addig is nagyon büszkék a mesterükre, aki ilyen rövid idő alatt e­nnyire ment velük. Visszamélyednek munkákba, én meg megfaggatom a tanító urat, hogy az hogyan jutott ehhez a tudományhoz. — Kisgyerek koromban tanultam el a kiesterkedés titkait somogyi juhászok­tól, akikkel Alsóboyád pusztán kora gyerekségem szép szabad napjait együtt töltöttem. Eleinte azokat a sótartókat, botokat, gyujtótartókat, „tükrösöket" utánoztam, amiket tőlük lestem el. A készségem meg volt hozzá. Jó rajzoló voltam s később megébredt érdeklődés­sel, már mint gamási tanító rávetettem magamat a faragásra s aztán hogyan, hogyan sem, mindinkább egyénibbek let­tek a munkáim, s ahogy én most mon­danám, lassan megtöltöttem a népi for­mákat kultúrával. Utóbb tanulmányokat is folytattam és a somogyi, zalai, erdé­lyi, mátrai tájak motívumait, akár fa­ragáson, akár szőttesen láttam meg, el­sajátítottam, ösztönösen kevertem, amíg ki nem alakult a magam egyéni művé­szete. Ipariskolát vagy hasonlót nem jártam, saját magam mélyültem s minél több munka került ki a kezem alól, an­nál több lehetőséget fedeztem fel az újabbakban. Rendszeresen dolgoztam, fel­figyeltek a munkáimra s az iparművé­szeti társulat révén sikerült megrendez­nem első kiállításomat 1929-ben, meg­lehetős sikerrel. Kiállítottam egyébként Párisban a világkiállításon is és a pesti Qui Shop (Mi boltunk) révén munkáim eljutottak Amerikába, Angliába is. — Hogy készül a faragvány? — Először megcsinálom a tárgyat, amit mívelés alá veszek, mondjuk egy dobozt. Rárajzoltam ceruzával a mintát, amelyet kigondoltam s már hozzáalakí­tottam a doboz nagyságához, alakjához, rendeltetéséhez. Aztán előveszem a fa­ragókésemet, a bizsókot (rövid, ékalakú, egyik felén nagyon éles kés ez) s rá­nagyolom vele a fára, ékvágó vésőmmel megmunkálom a díszítés közeit, aztán a másik öt szerszámommal, a díszítő vé­sőkkel elvégzem a finomabb vésést. Ha színezni is akarom, akkor spanyolozom, azaz a mélyedéseket különféle színű vi­asszal kitöltöm, lecsiszolom, mint az in­tarziát. Körte és diófát használok anya­gul, mert kemények s állják a formát. Faragott bútorok, szép mívű dobozok, csikóbőrös kulacsok A tanító urak nem állják, hogy bele­­bele ne szóljanak a beszélgetésbe. — Ez még semmi, itt csak inaskodást láthat. Sándor mutasd meg az othoni holmijaidat is — bíztatják Szalmásyt. Így történik aztán, hogy felkerekedünk, a hallgatók hónuk alá csapják a lecke­fát, összepakkolják a szerszámokat s megtekintjük a művész tanító otthoni kincseit. Útközben arról vall a tanító úr, ho­gyan jutott el Pécsre. Hóman Bálint kul­tuszminiszter helyezte át. Kiderül, hogy a városi foglalkoztatóban is tartott már Három sto­pos kurzust, aztán a népmű­vészetre terelődik a szó és fellelkesedve magyaráz: — Rendkívül sok emberben meg­van a faragáshoz való rejtett készség. Ezek ha ráébrednek képességeikre, nemcsak az­ért vetik rá magukat majd a további munkára, mert anyagilag is kifizetődik, de mert maguknak is gyönyörűség. Az­tán — hitem szerint — először eltanul­ja egy-kettő, aztán azok megint tovább adják s egyszerre megteremtődik meg­­újulva, gazdagodva, kifejezésben bővülve az új, kultúrált fokon álló népművészet. Hiszek abban, hogy az én munkám, leg­alább felébreszti az érdeklődési­b­ten NIKOPALL szipkában , Minden dohánytőzsdében kapható! NIKOPflLL bfu­ézis! dohánlVOZZOÍí, 1 elegáns bakelit szipka és 5 be- mert az egészségre ártalmas nikotin, pyridín, kátrány tát ára , *­­ . . . 1.50 P gyanta stb. származékok ezáltal nem jutnak a szájba bétát, mely 40 cigarettára elég —,16 , és a tüdőbe, nem hagyjuk elaludni a képzést, új te­hetségeknek nyitjuk meg a kaput. Az, amit én csinálok, a motívumok keveré­se, nemcsak közvetítés egyik táj másik táj formái között, de arra is jó, hogy kialakítson egységes stílust, amit majd elhagyhatnak, tovább fejleszthetnek az igazi tehetségek. Észre se vesszük, mikor máris a célnál vagyunk. A Xavér­ u. 17/1 sz. házban la­kik. Aztán mintha a kis ház kapuja kin­cseskamrát nyitott volna fel, tágult sze­mekkel adom át magamat a csodálko­zás­­nak. A szoba, ahova vezet, telve saját fa­­ragású bútoraival. Ebédlőszekrény masszív teste köti le a figyelmet. Ez a bútordarab egyéniség, mint amilyen a tervezője. Szé­kely stílusú, oldalt felépítménnyel, ezek­nek a csúcsán alakos kompozíció, egyi­ken juhász birkákkal, másikon disznó­csorda kanásszal. Két tartó oszlopán ebé­det vivő menyecske és templomba menő asszony. A fióksor fogantyúi pitykegomb szerint kiképzettek. S körülfolyia a fa­­ragványoknak káprázatosan szép koszo­rúja. A szoba kecskelábas faragott asz­tala régi nemesi kastélyok hangulatát idézi, a hat faragott szék szélalakú di­­szitménye, minden kis vonala, a bivaly­fejű karfás karosszék, a sublót harang­alakú építménye, az ajtó feletti tálas, be­futtatva a dekoratív fantázia leírhatatla­­nul gazdag díszeivel, az asztal fölé lóggő függő lámpa, egy darab fából fa­ragott láncaival nemcsak a régi magyar otthonok levegőjét leheli­, nemcsak iga­zi „magyar vendégház", de arra is hi­vatva volna, hogy a típus bútor fantá­ziátlan, idegen formái helyett új irányt szabjon a magyar bútoriparnak. Ki sem csodálkoztam magamat, áhítattal tapogatva, és simogatva a remek holmikat, amikor S­z­i­­­v­á­s­y Sándor művészetének legjellemzőbb, egyéniségét legjobban kifejező apró hol­mikon mutatja meg, mit tud valójában. Dohányszelencék, dobozok, csutorák, kulacsok, forgatós tükrök, csónakok. — (a pásztor poharat hívják így) — fatá­­nyérok, bonbonierek, képrámák simulnak izgatott kezemhez. Leírni őket? A növé­nyi ornamentika kimeríthetetlen motívu­mai és eze­k változatai a legfőbb díszítő­elemük. Mindegyiket sűrűn, szinte elbur­­jánozva lepi be a dekoráció, üres felület sehol sincs, fantáziája a legapróbb teret is betölti, úgy azonban, hogy a motívu­mok nem csupán önmagukért vannak, látszik bennük a felépítés, a zártság, egyik a másikból folyó szinte logikus rend, a fejlesztés, amely a változatos for­mákat mégis egységbe vonja. Virágkely­­hek, rózsák, egymást átfonó indadíszek, tulipánok, levelek, ágak futnak sűrűn egymás mellett, elhelyezésükben csak­úgy, mint megmunkálásukban finom, me­rész és egyre szárnyal­óbb művészi rend­érzéktől vezetve. Ősi, keleti kultúrák ele­mei keverednek valahogy átköltve, ma­gyar jelleggel átitatva, dúsan, gazdagon, mint valami őserdő. Megnézek egy ilyen dobozt belülről is. Már az összeállítása is remeklés. Facsa­pok tartják össze a részeket, nem­ látszik a csínáltságuk, készek, vannak. Művész fia, művész apának kócos hajú, nyugtalan szemű jogász a­­ fia. Apja művész vére lüktet benne is Édesapja büszkébb a fia munkájára, mint a maga kezének remekeire. Mutatja fiának egyik legszebb művét: faragott veretben egyéni elgondolású szent család ;épet, spanyolozva, az az alakok, a kép levegője különböző színű viasszal színesítve, kiemelve. Mintha a kezdő olasz festészet egy remekműve volna, más alapon, más anyaggal. Tud ez a fiú egyebet,is. A híres csikóbőrös kula­csokat specializálja, van néhány bőrrel bevont dohányszelencéje, szép, mint a mese. Ezenkívül szakértője a külföldiek­ül különösen keresett csikós ostoroknak, kitűnő esztergályos, együtt dolgozik az apjával s már bontakozik apja nyomdo­kain haladó munkáiban egyéniségének mondanivalója is. .... A dús magyar föld Szalmásy Sándorban ismét kihajtott. Egyikét haj­totta annak a különös illatú virágnak, amit úgy hívnak: magyar tehetség. Más éghajlat alatt talán színesebb, gazdagabb volna a hajtása ,édesebb az illata, de itt a híres magyar ugaron a tanítósors ne­héz kenyerét eszi, örülhet, hogy tehetsé­gének gyökereit nem sorvasztja el az élet. Azért persze dolgozik, farag, 46 éves korral, de mit csináljon, hi­szen magyar, aki arra született, hogy ál­modjék, alkosson és ne bánja soha, ta­lán minden máskép is lehetett volna. (Zs) REPÜLŐBEMUTATÓT rendezett a budaörsi repülőtéren a Légiforgalmi Vállalatok Nemzet­közi Szövetsége Budapest, július 2. A Légiforgalmi Vállalatok Nemzet­közi Szövetsége Budapesten ülésező kongresszusa alkalmából a budaörsi repülőtéren szombaton délelőtt jól­sikerült repülőgépbemutatót rendez­tek. Negyed 11 órakor szólalt meg a bu­daörsi repülőtér harangja jelezve, hogy feltűnt a láthatáron a bemuta­tóra érkezett két hatalmas német gép. Az egyik tejesen fémből ké­szült, ezüstszínű, a másik barna színű volt. A gépek a repülőtér felett tisz­telgő kört írtak le, majd továbbre­pültek a főváros fölé, de néhány perc múlva leszálltak a repülőtéren. Rövid pihenő után először a Preussen nevű négymotoros repülő­gép szállt fel és káprázatos műrepü­lés során pompásabbnál pompásabb mutatványokat végzett a levegőben. Hasonlóan nagyszerű mutatóán voksn­állátják végzett a másik német gép, a West­falen nevű négymotoros utasszállító. A Ju 90. típusú repülőgép a világ egyik legnagyobb utasszállító gépe, 40 utas a legnagyobb kényelemmel nyerhet benne elhelyezést. A gép tisztán fémből készült. A Ju 90. és Fokker Wulff típusú gépek a Luft­hansa vonalain 300 kilométer sebes­­­séggel közlekednek. A repülőbemutató során a Magyar Légiforgalmi Rt. a mai nap folyamán üzembehelyezi az Olaszországtól rendelt 5 darab óriásgépet. Ezeknek­ átlagos utazósebessége 320—330 ki­lométer óránként és 4—5 főnyi sze­mélyzeten kívül 24 utast tudnak szállítani. Az új gépek elsősorban Budapest—Varsó és Budapest—Prágai között fognak szolgálatot teljesíteni, míg a Westfalen és Preussen óriási gépet a Berlin—Budapest vonalra. 5

Next