Dunántúl, 1939. február (29. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-05 / 29. szám
Vasárnap, 1939 február 5. Dunántúl Szendrődy István hegedűtanár a második félévre növendékeket felvesz. Jelentkezés Annautca 10. szám, 12 és 2 óra között. — Egészségház épül Mohácsszigeten. Mint ismeretes, Baranyában a Faluszociális Alap kuratóriuma által folyósított segélyből hét nagyobb és két kisebb típusú egészségház épül, amelyeket előreláthatólag március végén adnak át rendeltetésüknek. Az egészségházak építésével kapcsolatban úgy a vármegye, mint Mohács város vezetősége kezdettől fogva szorgalmazta, hogy Mohácsszigeten is létesítsenek egy ilyen egészségvédelmi intézményt, amely lehetővé tenné, hogy a Mohácsszigeten lakó orvos a Zöldkeresztes védőnőkkel széles körben megszervezze az egészségügyi szolgálatot és rendeléseket tarthasson az egészségházban úgy az iskolásgyermekek, mint az anyák részére. A vármegye és Mohács város kérelme meghallgatásra is talált, mert most jött az értesítés a belügyminisztériumból, hogy a Faluszociális Alap kuratóriuma 16.000 pengőt szavazott meg a mohácsszigeti egészségház céljaira. Ezzel az összeggel nagyobb típusú egészségház létesíthető, amely egy váró- és tanácsadói szobával, orvosi rendelővel, védőnői lakással, két kádfürdővel és egy zuhanyozóval rendelkezik. Az építkezést előreláthatólag még a tavasszal megkezdik és valószínűleg Homoródon építik meg az új egészségügyi intézményt, amely régi kívánsága volt a mohácsszigeti lakosságnak is. — A környékbeli külök kérelme a tanulóvonalért. Az alábbi sorokat Tettük: Mint lapjának hír olvasói, tudomást szereztünk arról, hogy a máv, négy vármegye és több város érdekeltjeit összehívta, hogy a vasúti menetrendet a közönség érdekeinek megfelelően a legcélszerűbben állíthassa össze. Ezért, mi is bátrak vagyunk sérelmünket, illetve tiszteletteljes kérelmünket ab. lapja útján leadni, hogy az illetékesek arról tudomást szerezve, orvosolják. Ugyanis mi, Pécs környékén lakó szülők (Cserkút, Kővágótőttös, Kővágószöllös, Bakonya, Boda, Szentlőrinc, Bükkösd stb.) megfelelő felsőbb iskola hiányában kénytelenek vagyunk gyermekeinket Pécsett iskoláztatni. Gyermekeink, kezdve a 10 évestől sok esetben 8—9 kilométert gyalogolni esőben-viharban, hogy a megfelelő állomásokat elérjék. Ezért sok esetben kénytelenek reggel fél hat órakor már felkelni. Legtöbb gyerek hetenként legalább 3—4 esetben délutáni órákat is hallgat és így a délután 2 órakor Pécsről induló vonattal nem térhet vissza. A délutáni előadások 16 óráig tartanak és megfelelő vonat hiányában gyermekeink kénytelenek az este 19 órakor Pécsről induló vonatot bevárni, így megesik, hogy sötétben, viharban a késő esti órákban érnek otthonukba. A nyár folyamán a 2451. számú vonat mint vegyesvonat közlekedett, 16 óra 45 perckor indulva Pécsről a fentjelzett vonalon. Ez a vonat mint személyszállító vonat a tél folyamán megszűnt s csupán mint teherszállító vonat közlekedik menetrendszerűen. Sérelmesnek tartjuk ez intézkedést és tisztelettel kérjük, hogy a jelzett vonatot a tél folyamán is mint személyszállító vegyes vonatot állítsa be menetrendjébe a Máv. (28 aláírás.) — A Mindenszentek templom Énekegyesület műsoros teadélutánja a Budai Külvárosi Kát. Körben. Ez évben rendezi az énekegyesület 6. teadélutánját a Budai Külvárosi Katolikus Körben vasárnap délután 5 órai kezdettel. Mint minden évben, úgy ezúttal is egy nemesebb cél megvalósítását tűzte ki programmjául magának a vezetőség s így a befolyó tiszta jövedelmet a kitűzött célra fordítja. Egy kellemes estét ígér a rendezőség, mert a tőle szokásos körültekintés, találékonyság, időt és fáradságot nem ismerve törekszik a megjelenő közönség szórakoztatásával. A színre kerülő Ludas Matyi c. népszínmű fülbemászó muzsikája, látványos táncai, a darabban felhalmozott móka és víg hangulat, kedves és feledhetetlen estét nyújt a közönségnek. A teaestély műsora a következő! 1. Egressy Béni: Szózat és Radnai Antal: Népdalegyveleg. Előadja a Mindenszentek templomának férfikara. 2. Fazekas Mihály Ludas Matyi c. népszínműve. A karokat Radnai Antal karnagy vezényli. A darabot Rudolf Gyula énekegyesületi tag tanította be. Zongorán kisérőné Szőke Gizi. Az előadásra fenntartott ülőhely- és belépőjegyek válthatók 1 pengős, illetve 60 filléres áron. A jegyek teajegyül is szolgálnak. Jackovíts László ”»Slik Mecsek Szappan zsírokból hófehér kristályszóda. Tel. 20-26. — Iskolaorvosi és egészségtantanári tanfolyam a pécsi egyetemen. A pécsi Erzsébet tudományegyetemen iskolaorvosi és egészségtantanári tanfolyam lesz. A tanfolyam március 16-án kezdődik és május 20-ig tart. Az előadások hetenként 5 napon napi 2 órában délután 5—7-ig, vagy 6—8 óráig lesznek. Ezenkívül klinikai és laboratóriumi gyakorlatokat, iskolalátogatásokat és tanítási gyakorlatokat tartanak esetről esetre megállapítandó időben. Aki a tanfolyamon résztvenni óhajt, felvételi kérvényét folyó évi március 1-ig a pécsi egyetem orvostudományi karának dékánjához címezve, a tanfolyam vezetőjénél, Fenyvessy Béla dr. egyetemi tanárnál (egyetemi közegészségtani intézet, Pécs) nyújtsa be. Közszolgálatban álló orvosok felettes hatóságok útján. A kérvényhez mellékelni kell születési bizonyítványt, orvosdoktori oklevelet vagy ennek hiteles másolatát, valamint eddigi működését ismertető rövid életrajzot, illetve működési bizonyítványt. A kérvénynyel egyidejűleg fizetendő le ugyanott a tanfolyam és képesítő vizsga fejében 80 pengő és az oklevél kiállítási díja fejében 5 pengő, összesen tehát 85 pengő. A tanfolyam csak akkor tartható meg, ha legalább húsz résztvevő jelentkezik. Február 6-án országos vásár lesz Pécsett. Pécsett az országos állat- és kirakodó vásár február 6-án, hétfőn lesz. A vásárra hasított körmű állatok vésmentes helyről felhajthatók. Ötven éves a Mohács és Vidéke Ipartestület. A félszázados fennálláshoz érkezett Mohács és Vidéke Ipartestület Schmidt Lajos országgyűlési képviselő elnökletével most tartotta évi rendes közgyűlését. Schmidt Lajos elnöki megnyitójában részletesen ismertette a kisiparosság helyzetét, majd beszámoló hangzott el a testület ügyforgalmáról. Az ipartestületnek 843 rendes tagja van, a segédek száma 462, a tanoncoké 283. Mestervizsgát 62 iparos tett. A közgyűlés elhatározta, hogy az ötven éves jubileumot a nyár folyamán ünnepélyes keretek között tartják meg. — Soffőrtanfolyam, Az állami gépjárművezető (soffőr) tanfolyam a m. kir. technológiai és anyagvizsgáló intézetben (Budapest, VIII., József körút 6.) március 13-án este 5 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta délelőtt 10 és 12 óra között az igazgatósági irodában. Ha jó és szép bútort akar vásárolni, forduljon bizalommal Géczy féle bútorraktárhoz Dr. Várady Antal utca 9. (A sebészeti klinika mellett.) Löwy kabátot vegyen. — Hirtelen halál. Divináczky György Erzsébet utca 21/2. sz. alatti lakásán váratlanul meghalt. Miután orvosi kezelés alatt nem állott, halál közvetlen okának megállapítása végett elrendelték az orvosrendőri boncolást. A holttestet az egyetem kórbonctani intézetébe szállították. — Rendőri hírek. Fehér Miklósné Zsolnay Vilmos utca 32. sz. alatti lakásáról elloptak egy ródlit. Márton János Felsőhavi utca 54. sz. alatti lakásának üvegajtaját az elmúlt éjszaka ismeretlen tettesek betörték. kell használni, amelyet a legtöbben utánoznak, ha sikertelenül is. Biztos, enyhe, fájdalommentes hatás jellemzi ** ARTIN plel hashajtó dragéekat. Este 2— 3 szem Artint beváve, reggelre kellemes ürülést biztosít. A pécsi piaci árak Pécs, febr. 4. — A mai heti piacon az alábbi élelmiszerárakat írták össze hivatalosan: Főzelékfélék: bab 30—40, mák 160— 180, dió 100—120, fokhagyma 36—40, vöröshagyma 14—20, savanyú káposzta 20—24, kelkáposzta 12—16, Ella burgonya 6—8, rózsaburgonya 10—12, spenót 30—36, lencse 30—40, fejes káposzta 12 —16, zeller 26—30, cékla 10—12, karalábé 10—12, sárgarépa 12—16, zöldség 12—16 fillér kilónként, a zöldhagyma csomója 3—4 fillér. Gyümölcs:alma 60—140, szőlő 60—120, narancs 72—92, füge 100—120 fillér kilónként, a citrom darabja 5—8 fillér. Baromfi: tyúk 4.50—6, csirke 2—4.50, sovány kacsa 4.50—5.50 pengő páronként, pulyka 4—7.50, hízott kacsa 4— 5.50, sovány liba 3.50—4, hízott liba 6.50 9.50 pengő egyenként. Tej és termékei: tej 22, tejfel 100— 120 fillér literenként, túró 40—50, vaj 300340, sajt 200—220 fillér kilónként. A tojás kilója 1.20—1.26 pengő, darabja 6—7 fillér. A pécsi gabonaárak. A mai hetipiacon az alábbi gabonaárak alakultak ki: búza 20.20, rozs 14.52, árpa 16 morzsolt tengeri 14, zab 16.50 pengő mázsánként. A széna 7, a szalma 3 pengő mázsánként. 7 Merano szálloda Budapest IV., Bécsi utc 2. Exclusiv halvárosi családi ház. Propagandaárak kizárólag belfárdi utasok számára. Kifogástalanul berendezett, hideg-meleg folyóvizek, központi inltézes szobák ! Egyágyas «•Kétágyas 8-Egyágyas háromszori étkezéssel 8'— Kétágyas háromszori étkezéssel 14’50 Szobát ajánlatos előre rendelni. )- Hangverseny a Horthy Miklós repülőalap javára. A pécsi nóta és dalszerzők március 4-én a Pannónia szálló dísztermében rendezik nagyszabású magyarnóta hangversenyüket. A tiszta jövedelmet a Horthy Miklós repülőalap javára fordítják. Miután a tiszteletjegyeket társadalmi úton kézbesítik ki, kérik Pécs város közönségét, hogy azt ne utasítsa vissza. A hangversenyre eddig a következőket sikerült megnyerni: Molnár Margit, Marton Zsuzsa, Schneider János dr., Báthory József, Farkas László. A többi szereplő nevét legközelebbi számunkban közöljük. )( Turul előadás a rádióban. Alig egy hete, hogy a világhírű zeneművész, Dofmnányi által vezényelt Turul zenekar oly nagy sikert aratott, a Turul Szövetség a magyar művészet érdekében ismét , hatalmas megmozdulást rendez. Folyó hó 6-án, hétfőn este 8 órai kezdettel közvetíti Budapest I. és Kassa a Turul előadóestet a pesti Vigadóból, melyen a Turul Szövetség Szépmíves Bajtársi Egyesületébe tömörült előadó- és énekművészek mutatkoznak be közel kétórás hatalmas műsoruk keretében. Ez alkalommal arra kérjük a kedves olvasót, kísérj® figyelemmel műsorunkat és ha úgy találja, hogy bajtársaink — Senyei Ilus, Máté Jolán, Szabó Miklós és a többiek — művészete megérdemli a keresztény magyar közönség támogatását, akkor magyar vendégszeretettel várjuk folyó hó 13-i operaelőadásunkra. A Turul Szépmíves operaegyüttes ugyanis a pécsi Nemzeti Színházban mutatkozik be első alkalommal a magyar közönségnek Gaetano Donizetti világhírű operájával, a Lammermoori Luciával. Pécs városának, ezen ősrégi keresztény városnak nemzeti érzésű közönségétől elvárjuk, hogy a magyar fajiság és kereszténység eszméjére épített művészetünk diadalra juttatásában segítségünkre siet. Jelszavunk: Magyar szóval, magyar dallal — előre! AVác út étterme Pécs legszebb és legkellemesebb helyisége. Letartóztattak egy orgazdát. Megírtuk, hogy a rendőrség napokkal ezelőtt letartóztatott egy napszámost, aki nagyobb mennyiségű szappant lopott Római Róbert pécsi kereskedő Gróf Benyovszky Móric utca 12. sz. alatt lévő raktárából. A lefolytatott nyomozás során ma őrizetbe vették Domaniczky Géza állítólagos szobrászt, aki a lopott tárgyakat átvette, majd azokat értékesítette. Az orgazdát kihallgatása után az ügyészség fogházába kísértették át.