Dunántúl, 1939. március (29. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-14 / 60. szám

Kedd, 1939 március 14, DUNÁNTÚL — A dunaszekcsői gazdatanfolyam záróvizsgája. A földmívelésügyi mi­niszter fennhatósága alatt álló duna­szekcsői m. kir. téli gazdasági tanfo­lyam március 15-én, szerdán délután fél öt órai kezdettel a dunaszekcsői elemi népiskola helyiségében tartja ünnepélyes záróvizsgáját. Műsora a következő: 1. Magyar Hiszekegy. El­mondják a tanfolyamhallgatók. 2. Vi­téz Kereszt­e­s-F­i­s­c­h­e­r Ferenc, a tanfolyam vezetője üdvözli a meg­jelenteket és röviden beszámol a téli gazdasági tanfolyamról. 3. A vizsga lefolyása. 4. Önképző-gazdaköri záró gyűlés: a) Elnöki megnyitó. Tartja vitéz Máté György gazdaköri el­nök. b) A lucerna termesztése. Elő­adja H­u­s­t­i István tanfolyamhallga­tó. c) Magyarok mindenütt című ver­set szavalja P­i­r­­­s­a Mihály tanfo­lyamhallgató. d) Faller Ádám tan­folyamhallgató Az okszerű gazdasági takarmányozásról tart előadást, e) Talpra magyar című verset szavalja Sütő József tanfolyamhallgató. 5 Bizonyítványok és jutalmak kiosztá­sa. 6. A miniszteri vizsgabiztos záró­beszéde. 7. Himnusz. Énekli a tanfo­lyamhallgatók kara. Halálozás. Súlyos csapás érte közbecsülésben álló Horváth­ Antal pécsi fodrászmestert. Felesége született Farkas Rozália 65 éve korában elhunyt Pécsett. Temetése március 15-én, szerdán délután fél­ órakor lesz a központi temető rava­talozó csarnokából. Az engeszteli szentmiseáldozatot március 16-án csütörtökön reggel 8 órakor mutat­ják be érte a ferencrendi plébánia­templomban. Elhunytét férje, leány, Végh Andrásné, nővére és unoka gyászolják a kiterjedt rokonsággá és a tisztelők nagy számával. Klein Adolf asztalosmester 61 éves korában meghalt Pécsett. A jó nevű derék iparost március 14-én kedden délután 4 órakor temetik a központi temetőben. Az engeszteli szentmiseáldozatot március 14-én kedden reggel fél nyolc órakor mu­tatják be érte az Ágoston téri temp­lomban.­­ A pécsváradi iparosszékház. Zárszó ágán az alábbi sorok közlését kérik: Pécsváradi iparosszékház még nincs, de ez már az ötödik cikk az iparos­­székházzal kapcsolatban. Úgy mondják hogy vitatkozásban tisztulnak az eszmék, de én március 5-i levelemmel semmiféle polémiát sem akartam kelteni, csupán árgyilagosan és a való tényeknek meg­­elelően a március 3-i számban megje­­ent és az elővásárlási jog gyakorlását illető hírnek téves voltát állapítottam meg és hoztam az érdeklődők tudomásá­ba. Meglepő és csodálatos, hogy újság­tan megjelent, tehát a nyilvánosságnak szánt, jóhiszeműségben kétségbe nem ront, de téves és valótlan állításnak és az ebből támadt szabálytalan telekköny­vi átírás hírének tárgyilagos megcáfo­­ása és az ezzel kapcsolatos felvilágosí­tás úgy az ipartestü­let, mint Czirják Antal képviselő úr részéről félreértést és tiltakozást váltott ki. Nem azt írtan­­­, hogy a székház­vétel nem aktuális ,anem csupán azt, hogy a kérdéses tárca az állam elővásárlási jogát nem ér­vényesítette. Lehet, hogy az ipartestüle elnöksége a székházvétellel kapcsolatos minden kérdéssel tisztában volt, de a március 3-iki cikk írója az elővásárlás jog érvényesítésének kérdésében nem volt jól értesülve. Levelem különben is az összes érdeklődőknek és mindazoknál szólt, akik a cikket olvasták és senk sem kifogásolhatja, hogy valamely valót­lan állítást az igazságnak megfelelően helyesbítenek. Arról a helyes és dicsé­retes törekvésről, hogy az ipartestüle székházat akar venni, csupán a márciu­s-iki cikkből értesültem, a február 26-ik ipartestületi közgyűlésen természetesen nem is voltam jelen s az ott történteke nekem senki sem mondta el. Nem kísér­tem és a kormányzat jóakaratát és a képviselő úrnak a házvételt előmozdí­tó, március 12-iki válaszában részlete­sen ismertetett fáradozásait „szenzációs kritikával", sőt mindenkor örvendek a közügyek fejlődésének, előremenetelé­­nek, ebben szerény tehetségemmel éve­ken át magam is részt veszek, csak azt való tényt szögeztem le, minden leírás nélkül, hogy a kérdéses házra az elő­vásárlási jog nem érvényesíttetett, ami abban az esetben, ha annak iparosszék­házas megvétele olyan előnyös és ked­vező, mint azt a képviselő úr kifejti, sajnálatos tény, mert az elővásárlási jog nem érvényesítése folytán a házat az árverési vételáron nem lehet meg­szerezni és és ezért figyelmet kellett­ volna fordítani arra, hogy az elővásár­lási jog a törvényes határidőben tény­leg gyakoroltassák. Minthogy jóindulat felvilágosításom is félremagyarázásba részesült, ezért — de egyébként is az üggyel tovább foglalkozni nem óhaj­tok, Pécsvárad, 1939. március 13. Kivál tisztelettel Rihmer Oszkár dr. — Kifosztott tyúkól. Molnár Jó­zsef Vlaskó u. 8. sz. alatti házána udvarán az elmúlt éjszaka tolvajok jártak és feltörték a tyúkólat. A tol­vajok öt tyúkot, egy kakast és k kacsát vittek el. — Felolvasó estély a Budai Külvárosi Katolikus Körben. A Budai Külvárosi Katolikus Kör vasárnap tartott nagy­­böjti estje igen nagy siker jegyében folyt le. A Kör ezen estjét egyrészt a Szent István-eszmének, másrészt március 15-ével kapcsolatosan a hazfias érzés­nek szentelte. A Szent István-eszmét Masszi Ferenc reáliskolai tanár, fő­igazgatósági szakelőadó fejtette ki hatá­sos, szépen felépített tartalmas beszédé­ben. Vázolta a magyar nép Szent István előtti életét, sorsát, szokásait, aztán részletesen ismertette Szent István gon­dolatvilágát és a szentek törhetetlen bízva­ bízásával végzett apostoli mun­káját, majd éles párhuzamot vont Szent István felfogása és a magyar nemzet mai élete között. „Már Géza fejedelem be­látta, hogy az Árpád-szerette föld a magyarnak vagy hazája vagy temetője­­ lesz. Ez a meggyőződés vezette Szent­­ Istvánt is honalapító munkájában. De­­ feltétlenül szükséges, hogy erkölcseink­­­ben és szokásainkban mi is visszatér-­­­jünk Szent István magyar és keresztény­­ gondolatvilágához, hogy a három hegy tövében elterülő, négy folyó Kárpátok- I koszorúzta völgye a magyarnak ne ter­­­melője, hanem hazája legyen" — mon­­­­dotta befejezésképen. A termet teljesen megtöltő közönség hatalmas tapssal há­lálta meg a szép, gondolatokban gazdag beszédet. Vargha Etus, a pécsi hang- , versenydobogók igen előnyösen ismert énekesnője Puccini Tosca c. operájából az imát és Kacsóh Pongrácz Rákóczi megtérése c. dalát énekelte igen nagy sikerrel. Hangjának töretlen fénye, elő­adásának bensősége nagy tapsot váltott ki a hallgatóságból. Ráadásul Csiky Sá­ros Ompoly kiáradt c. dalát adta elő nagy hatással. Somlyai Ilonka Tordai Ányos­nak Magyar harangszó című ver­sét szavalta. A klasszikus szépségű, ha­talmas méretű költemény minden sora kedvesen és őszintén hatott Somlyai Ilonka előadásában. Meleg taps jutal­mazta a nem mindennapi teljesítményt. Igen nagy mértékben járult az estély sikeréhez a gróf Széchenyi gyakorló­­gimnázium énekkara Szilárd Leó dr. vezetésével. A műsor elején Lányi Ta­vasz elmúlt... és Borsay Talpra magyar! c. dalát,­­ a műsor végén pedig Hollósy Kornél Kiadóját énekelte meglepő fel­­készültséggel, színes dinamikai árnyalá­sokkal. Szilárd tanár vezénylő-pálcája és szuggesztív fegyelme jól megérdemelt tapsos sikerre vitte mind a három ének­számot.­­ Megszöktek a Szüntetés kitöl­tése elől. A pécsi ügyészség nyomozó levelet bocsátott ki Árvai Antalné sz. Pap Anna háztartásbeli, valamint Solti Miklós és Hollósi- Weisz László napszámosok ellen. NEMZETI LOBOGÓVAL díszítse házát március 15-re olcsón kapható, HIRSCH és POLLÁK cégnél. — Egyetemi lelkigyakorlatok. Az ezévi egyetemi lelkigyakorlatokat, mint már jelentettük, Tihanyi Ti­bor dr. kegyesrendi tanár tartja az Erzsébet tudományegyetem központi­­épületének aulájában. A megnyitó elmélkedés március 22-én délután 6 órakor lesz a hölgyeknek, ugyanezen a napon este fél kilenc órakor a fér­fiaknak. A lelkigyakorlatos elmélke­dések további napjai: március 23., 24. és 25. Ugyancsak 5 órakor a höl­gyeknek és este fél 9-kor a férfiak­nak. Kérik a város katolikus intelli­gens közönségét, hogy a torlódás el­kerülése végett és a nagy keresletre való­ tekintettel március 14-ig a jegyet lehetőleg mindenki igényelje, mert egyébként az elkésett igényléseket nem vehetik figyelembe. A jegy­igénylések a Maurinumban Dobos Ferenc tanárnál. Ideges emberek gyomor- és bélpana­­szainál reggelizés előtt egy félpohár természetes „Ferenc József“ keserű­víz kissé felmelegítve igen kellemes háziszer, amely a székletétet elren­dezi, az emésztést előmozdítja és az egész anyagcserét jótékonyan befo­lyásolja. Kérdezze meg orvosát. — Súlyos motorkerékpár szeren­csétlenség. Deák Károly 27 éves pécsi műszaki hivatali előmunkás va­sárnap barátjával, Takács Péter 32 éves pécsi lakossal motorkerék­pár kirándulásra ment. Szalánta kö­zelében felborult velük a motorke­rékpár és olyan szerencsétlenül es­tek az úttestre, hogy mindketten combtörést szenvedtek. A vármegye mentők szállították be mindkettőjü­ket a pécsi sebészeti klinikára. Álla­potuk súlyos. Gyulai hentesáru KÖVESTŐL — Elvitt bot. Felkérem azt, aki a Közép-Makár dülőútnak a püspöki szőlővel szemben lévő eleven sö­vény kerítéséhez támasztott és f. hó 11-én véletlenül otthagyott sárgaréz­gombos acélhajlékony botot magával vitte, szíveskedjék azt a püspöki pin­cemester úrnál, vagy ott, ahonnan ebb­en, leadni. O.M.T.K. tenniszpályák: Felkérjük az i. t. érdeklődőket, h­ogy folyó hó 20-ig sz­­és­kedjenek pályaidényüket az Om­.k. tejüzeménél (Tel. 20-56) bejelenteni. Fél pálya ára egész idényre : I* StOO — Új áram­l IDLER JUNIOR I UTER 3900 Matt ADLER 2 LITER 5410 MNCt ADLER 2.5 LITER 7180 Felvilágosítást ad: Szurony Dezső Pécs, Mária­ utca 45. EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI HÍREK TVVVVVVTVVVVVVVTVVTVVVT­VVVTVTVVVTVVVVV A Margit Kör értesíti tagjait, hogy kedden, március 14-én d. u. 4 órakor Káptalan­ utcai helyiségében gyűlést tart. Kérik a tagok pontos megjelenését az érdekes előadás fontosságára való te­kintettel és a húsvéti vásár megbeszélé­se céljából. A Pécs Szigeti­ külvárosi „Vass“ jó­­tékony célú asztaltársaság elnöksége ké­ri tagjait, hogy folyó hó 15-én d. u. 3 órakor az egyesület helyiségében (Szi­geti országút 27. sz. Rotheríner-féle ven­déglőben) megjelenni szíveskedjenek, ahonnét zászló alatt a Majláth-téren tar­tandó Nemzeti-ünnepélyre fogunk ki­vonulni. A Mohácsi Kaszinó közgyűlése. Va­sárnap tartotta a Mohácsi Nemzeti Ka­szinó közgyűlését. A gyűlést K­o­n­t­ra Miklós dr. igazgató nyitotta meg. Bar­tók Lajos dr. jegyző ismertette a zár­számadást és a költségvetést. A tagok száma 164-ről 140-re csökkent. A tisztikar tagjai lettek: Elnök: Margitay Lajos dr. alelnök: Horvát Miklós, igaz­gató: Ihrig Ákos dr., háznagy: Bartók Lajos dr., II. jegyző: Heinrich József,

Next