Dunántúl, 1939. április (29. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-30 / 98. szám
va, vagy sehogy nem ment a lecke, hiányoztak a feladatok és a következménye papírgaluska és tintaleves lett az iskolában. Mindegy, azért ők csak tovább készültek a nagy mérkőzésre. Igen, mert a múlt vasárnapra meghívták a szőlősieket barátságos mérkőzésre, Litánia utánra tervezték a mérkőzést. Én mit sem tudtam róla. Nem merték elárulni a dolgot. Andris azonban, ahogy most már megtudtam, még nagyapját is meghívta a barátságos mérkőzésre. Láttam is litánia után János bácsit ünneplős ruhában, szöges botjával az állomás felé bandukolni. Azt hittem, hogy valahova utazik. Pedig a legelőbe ment, mely ott van az állomás előtt. Este aztán harangszó után beállított hozzám, miután a Dittler restijében leöntötte keserűségét egy kis aranyosi sillerrel. — Dícsértessék a Jézus Krisztusi Szerencsés jóestét kívánok, mint közönségesen! Ne tessék haragudni tanító uram, hogy ilyenkor zavarom, de most gyövök a délutáni baráccságos mérkőzésről! — Micsoda barátságos mérkőzésről, János bácsi? — kérdeztem ámulva. — Hát az ócsárdi, meg a szőlősoskolásokéról. Hát a tanító úr nem is tud felőle? — Nem én, János bácsi, semmit. — Hm, itt már mögöst baj van! Lódított az Andris gyerek! No megállj, ezért külön kapsz. Hát úgy vót a dolog, hogy Andris kicsalt a legelőbe máma litányja után, hogy aszondi nézzem meg a barátságos fudbal mérkőzést, amit a szőlősiekkel játszanak, azzal a fudballal, amit én vettem! No, ezt megnézem, gondotam magamba. — Hát a tanétó úr ott lessz-e? — Ott aszondi, ha nem gyón vendége. Hát kimentünk. Mire odaértem, mán rugdaták a labdát. No az Andris egyet olyat rúgott bele, hogy az állomás elé esett! Azt kiabáták, hogy taccs! Hiába, ügyes gyerek az Andris. Nem mondom a Dodó is jó! rugdalta, mert annak a rúgása után kornért karabéltak. Nem is egyszer vagy kétszer, de sokszor csináltak ilyent a mi gyerekeink. Úgy örülem neki. Pedig sokat estek ám a mijeink. Andrisnak a lábát rúgták véresre. A Dodónak az orrát törték be, hogy még a vére is folyt. A Géza gyerek biztos, hogy három nap sántít. A Győzőnek az ingét szakították le. Igaz, hogy ezek se maradtak adósak! Hát így jól kimulatták magukat a fodballal. Egyszer csak az egyik szölősi gyerek berúgta a kapuba a labdát! Örömmel kiabálták: Gooól! Gooól! — Mi ez? — kérdezek egy vaskapus legényt. Aszondi, hogy ez annyit jelent, hogy a ketek gyerekei kikaptak a szőlősiektü! Elfutott a méreg. Még hogy kikaptak? Bementem a pálára, épen felém gurul a labda, beleszúrtam a szögesbotomat, aztán úgy neki! Aki szőlősi gyereket elkaphattam, mind elraktam. Mikor eltisztutak a páláról, bementem a Dittlerhez, oszt a keserűséget leöntöttem. Most csak azért gyűjtem be, hogy megkérjem a tanító urat, hogy tiltsa el ezeket a haszontalanokat az Uen kéz- és lábtörő, cipőszaggató, ruhatépő barátságos mérkőzéstől. Felnőttek rejtvénye A legutóbbi számban közölt rejtvények helyes megfejtését 24-en küldték be. Díjat nyert: özv. Bugyáki Istvánné, Madarász Károly és Szopori Béláné. Újabb fejtörőink ezek: Koma’ omladék A helyesen megfejtők közt két könyvet és egy két pengőről szóló bevásárlási utalványt osztunk ki az alábbi céghez: Szent Hatvan Társulat köny- és papírkereskedés Pécs. Vasárnap, 1939 április 30. Ibolyát tessék venni! Irta: Váncsa Julia — Tessék venni egy csokor ibolyát ! . .. — Vegyen egy csokor ibolyát!... — De, de igazán. . . vegyen! Nem akartam venni é® így nem akartam meghallani a parancsoló kínálgatást. Éreztem, hogy lépést tart velem, ibolyás kosára súrolta a ruhám. A kérő hang csak egyre kitartott, gyengébben, vagy erősebben. És győzött. Hiába ... a kitartás legtöbbször győzelemre visz ... Már tudtam, hogy veszek ibolyát. Megnéztem a kis árust. Rongyos ruhájú, mezítlábas kisfiú volt. Szemében ott vibrált a bizonytalanság. Egy tízfilléres sorsa, ami boldogságot, vagy csalódást hozhat... Mert tíz fillérért kínált egy csokor ibolyát. Sokalltam az árát. Tíz fillér? — Hova gondolsz, máshol tízért kettőt is kapok. — De ezek frissek és nagyok. Megálltunk valamennyien, a társaság, amellyel voltam és néztük az ibolyát. A frisseséggel egy kis baj volt, mert az illatát nem éreztük. Az egész kosarat a kezembe fogtam és a Ferenciek utcájában, ahol álltunk, egy világos kirakathoz vittem, mert már este volt. Hadd lássam, hogy mit is veszek ... Kiválasztottam két csokrot és tízért kértem. — Nem, úgy nem adhatom, nem lehet, egy csokor tíz fillér. — Te fogsz rosszul járni, mert ha kettőt nem kapok, akkor nem veszek. Édes kis kölyök volt, amint mindent elkövetett az üzlet érdekében. Adni sem akarta, na meg a tízfilléres is nagyon kellett volna. — Hát tudja mit? Megkérdezem a nővéremet, hogy adhatok-e kettőt tízért. A nővérem ott árul a Jókai téren, addig várjon, mindjárt visszaszaladok. És pillanat alatt eltűnt. Az ibolyáskosár pedig az én kezemben maradt. Ott álltam a járda szélén a nagy kosárral és benne a sok ibolyával. Igazi drága kisgyerek lélek... Meggondolatlanul otthagyta az összes vagyonát, a sok tízfillérest, egy idegen kezében. . Mindnyájan nagyon jól mulattunk ezen a váratlan fordulaton. Én pedig mit tehettem, kezemben a virágos kosárral, elkezdtem tovább árulni az Ibolyát. És sikerült. Egy szép csokorért egy pengőt kértem és meg is kaptam. Mondhatom, nagyon jó ibolyaárusnak lenni, amikor vevő akad... De már rohant is vissza a kis főés árusító. Mellette a nővére a beleegyezéssel. — Adhatom, adhatok kettőt tízért. A kiválasztott két csokrot kifizettem és azután jött a meglepetés. — Nézd, kis öreg, amíg te elszaladtál, én ennek a bácsinak eladtam egy csokrot, mit gondolsz, mennyiért? Egy egész pengőért, érted egy egész pengőért. A kisfiú úgy nézett rám, mint akit éppen nem lehet megérteni, a nővérének pedig tátva maradt a szája. Nem tudtak megszólalni. Tenyeremben ott csillogott a fényes ezüst pengő, az igazmondás tanújaként. .. az a pengőt bámuló két arc szebben ragyogott minden színezfüstnél... — Nesze, ez a pengő neked jár, a te ibolyádat adtam el. Ez a 4 bácsi vette a virágot, néki köszönd meg a pénzt. — Az enyém ? ... az enyém . . egy pengő, egy egész pengő? ... És rikogó, kacarászó boldogságuk gyönyörű volt ... Fekete szurtos kis kezével úgy szorította össze az élet könnyen hullott kincsét, mintha az egész világban rabló ellenséget látott volna. Elfutottak. Nem cseréltek volna az egész világgal... Milyen jó boldogságot adni.. . Ami néha csak egy ezüst pengő... Tavasz Vasárnap, 1939 április 30. Padláson Fehér papíron fekete betűk Versek, novellák, regények. Reszkető kezei porladnak már Annak, aki írta, szegénynek. Fehér papíron fekete betűk. (A végét hiába várom!} A verseket és a regényeket A ládába csendben bezárom ... Dj. Spineth Ferencné. Vidám sorok ALKALMI ÓRÁSBOLTBAN — Erre a kopott, rozsdás órára nyeri azt mondani, hogy mutatós? — Igen. Kismutatós és nagymutatós. * KÁRTÉRÍTÉS SKÓCIÁBAN — Hallja-e, asszonyság! A macskája megette a kanárimat, ezért kártérítést fog adni nekem! — Jó, majd ezentúl én jövök el reggelenként énekelni önhöz.^ * A HELYZET MÉRLEGELÉSE UTÁN A fiú átadja apja üzenetét a tisztítóintézetben: — Azt üzente édesapám, hogy ha a gallért még egyszer olyan piszkosan küldik haza, akkor idejön és az egész bódét szétveri. . — Hm.. . . És milyen számú gallért visel az apád? . ----- Harminchatosat! — Úgy? Akkor csak jöjjön. A KIS ÁRULKODÓ A kalauz odalép a villamoson egy kisleánnyal utazó hölgyhöz. — Hány éves a kisleány? — Öt. Mire a gyermek megszólal. És a mama negyvenhat. ■ » - FIZETÉS Az ajánlkozó segédhez így szól az áruház főnöke: — Miért kiabál úgy, barátom? — Bocsánat, kissé nagyot hallok. — No, akkor közlöm önnel a fizetését. Megnyugtatom, nem fog valami nagyot hallani. MEGFELELŐ BEOSZTÁS Az ajánlkozó telefonos kisasszonyhoz így szól a főnök: — Maga kissé idősnek látszik, kisasszony. — Tessék? — Ó, még süket is? No, akkor majd a panaszfelvételhez osztom be. A TANULSÁG A tanár megkérdi az iskolában: — Mire tanít meg bennünket a lefejezett XVI. Lajos francia király sorsa? — Arra, hogy sose veszítsük el a fejünket. „ KEDÉLYESEN A motorbiciklistára rászól a rendőr! — Hé, nem tud tülkölni? — Azt tudok, csak vezetni nem. * TAPINTATOSAN A főnök rákiált az alkalmazottjára: — Vegye tudomásul, az olyantv bér, aki nem tudja magát érthetőbb kifejezni, az hülye. Ért engem? — Nem. * 3. VÉDEKEZÉS A fogorvos rászól a jajgató betegre: — Miért ordít úgy, uram Ön elriasztja a kint váró betegeimet! — Ezt akarom, mert köztük van a szabóm is. *