Dunántúl, 1939.. július (29. évfolyam, 148-173. szám)

1939-07-02 / 149. szám

10 — Halálozás, Súlyos csapás érte Illés Géza terehegyi ref. lelkészt. Felesége szül. Becze Krisztina váratlanul elhunyt. Temetése csü­törtökön volt nagy részvét mellett Terehegyen. Kel­lauer Gábor volt kapos­vári gyógyszerész 74 éves korában elhunyt Pécsett. Holttestét hozzátar­tozói Jákóra szállították s ott helye­zik örök nyugalomra a családi sír­boltban. Magyar Jánosné szül. Tóth Ju­lianna nyug. MÁV főkalauz neje 63 éves korában meghalt Pécsett. Te­metése július 2-án, vasárnap délután fél 5 órakor lesz a központi temető ravatalozójából. Az engesztelő szent­mise lelki üdvéért július 3-án, hétfőn reggel 7 órakor lesz a ferenciek templomában. Halálát férje, gyerme­kei és unokája gyászolja a rokonság­gal együtt. Márant kiránduló járatok Sikondsfürnő, V­árlagyűd-Siblós-Harkányba jegyei elővételben a MFNETlEeYiaODABaW kaphatók.­­ — Tár­sasgép­kocsi jár­at a lapisi Vadászházhoz. A közlekedési válla­lat igazgatósága tervbe vette a lapisi vadászházhoz társasgépkocsijáratok indítását. Ezért felkéri az utazó kö­zönséget, hogy levelezőlapon jelent­sék be nála, hogy mely időpontban kívánják a járatok indítását. — Az Arany János Kör táncmu­latsága. Az Arany János Kör július 9-én, rossz idő esetén 16-án a Boros­féle vendéglő kerthelyiségében (Hárs­fa utca) táncmulatságot rendez. Lesz tekeverseny, értékes díjakkal, szer­pentin-, konfetticsata, világposta stb. Belépődíj nincs! Mindenkit szeretet­tel vár: az Arany János Kör ifjúsága, önkéntes adományokat köszönettel fogadnak. — Közszemlén a pécsi szemét­­kihordási díjak jegyzéke. Az 1939. évre kivetett szemétkihordási díjak jegyzékét a város adóhivatalában, I. em. 48. szám alatt július 3-tól 17-ig közszemlére tették ki. Ott ez idő alatt az érdekeltek a kivetést meg­tekinthetik. A kivetés jogossága, vagy mértéke ellen az esetleges észrevételeket ugyanezen idő alatt az adóhivatalban írásban kell elő­terjeszteni. — Táncmulatság a Hűvösvölgy­ben. A pécsi ipartestület bőripari szakosztálya július 9-én, kedvezőt­len idő esetén 16-án a hűvösvölgyi kirándulóban (Kelemen vendéglő), táncmulatságot rendez. A tiszta jö­vedelmet az elaggott cipésziparosok felsegélyezésére fordítják. Belépődíj nincs. A nemes célra való tekintet­tel önkéntes adományokat köszönet­tel fogadnak. — Zsebtolvajlás. G­u­n­g­l Ferenc mecsekszentkúti lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy Pécsett járván, valaki a zsebéből kilopta pénztárcáját. Az ügyben megindult a nyomozás. — Anyakönyvi hírek. Az anya­könyvi hivatalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Szollár István­ r. k. 62 éves, ny. MPV pá­lyamunkás, — Horváth Ernő Károly r. k. 16 hónapos, — Goldschmidt Sándor r. k. 12 hónapos. — Házas­ságot kötöttek: Führer Ferenc kő­­művessegéd és Rajnai Julianna, — Tímár György asztalossegéd és Mik­­lósíts Klára, — Gyulai Pál szabóse­géd és Markovics Mah­id, —■ Nemsokára kétmillió lakosa lesz Bécsnek. Bécsnek még mindig nem sikerült újra elérnie a kétmil­liós lélekszámot. A világháború előtt a régi császárváros lakossága már jóval meghaladta a kétmilliót, de a háború után fellépő gazdasági válság és az elcsatolt területekre való visszavándorlás következtében ez a szám több mint félmillióval apadt. 1934-ben 1.874.000 volt a vá­ros lakosainak száma, majd amikor Hitler kancellár rendeletére a kör­nyező külvárosokat egyesítették, újabb 213.000 fővel gyarapodott. Ezzel már jóval túlhaladta volna a kétmilliós számhatárt, közben azon­ban több mint százezer zsidó ván­dorolt ki, úgyhogy ma Bécs lakos­ságának száma 1.919.000. A csatla­kozás óta viszont a születések száma egyre emelkedik, úgyhogy rövidesen mégis csak kétmilliós város lesz újra Bécsből. HIRDETÉSÜGYBEN szíveskedjek tárcsázni A 29—50 TELEFONSZÁMOT — Betörés a trafikba. Szabó Imréné Siklósi utcai lakosnak a vá­sártéri trafikját az elmúlt éjjel isme­retlen tettesek feltörték és onnét 75 pengőt elvittek. Az ügyben folyik a nyomozás. — 58 millió kilométerre köze­líti meg júliusban a Mars a Földet. Július végén a Mars egész közel jön a Földhöz. Ezt a közelséget persze csillagászatilag kell érteni, ami annyit jelent, hogy július vé­gén a rejtélyes bolygó „csak" 58 millió kilométerre lesz a Földtől s így 20 millió kilométerrel lesz közelebb, mint máskor. A Mars csak minden 15 évben jut ilyen közel a Földhöz és az ilyen al­kalmat jól kihasználják a csillagá­szok, hogy újabb megfigyelést esz­közöljenek a bolygón, amely már eddig is annyi vita, találgatás tár­gya volt. Könnyen lehetséges, hogy a Mars idei földközelsége érdekes meglepetésekkel végződik, mivel a csillagászati kutatás műszerei a legutolsó találkozás óta jelentősen tökéletesedtek.­­ Megjelent a Katolikus Tudósító legújabb száma. A Hantos Béla és G­e­r­g­y­e Győző dr. szerkeszté­sében megjelenő Pécsi Katolikus Tu­dósító legújabb, júliusi száma most hagyta el a sajtót. A kitűnő lap, amelynek munkatársai társadalmi kérdésektől vallási problémákig mo­dern szemszögből minden mai kér­dést tárgyalnak, legújabb számával is kielégíti a várakozást. Az első cikk Gálos László dr. tollából való meleg, szívhez szóló szép írás Jézus szentséges szívéről. Kiemeljük N­y­i-­l­a­s Péter Figyelő rovatát, amely éles dialektikával tűzi tollhegyre az érdekesnél érdekesebb problémákat, szellemesen, újszerűen és figyelmet­­keltően. Tartalmas cikket írt Pat­ton János dr. Új nemesség címmel a mai idők iparosifjúságáról. Érdekes pillanatfelvételek, B­á­t­e­r Károly tárcája, Masszi Ferenc gondola­tokban gazdag cikke, a kitűnő Fény­szóró rovat s még számos hír egé­szíti ki a modernül szerkesztett ki­tűnő lap júliusi számát. — Tétlenért betörő. A pécsi rend­őrkapitányság a mai nap folyamán őrizetbe vette Huszár János Pu­­turluk utcai lakost. Huszár Jánost tettenérték, amikor C Kéri­­ng Ist­ván Teréz utcai üzletének kirakatát feltörte és onnét egy kabátot elvitt. Kihallgatása után átkisérték a kir. ügyészségre. DUNÁNTÚL Vasárnap, 1939 július 2. msm Párbajkódex 1. §. Ki agyondolgozza magát hangya­ lázban műhelyben, ugaron, hivatalban, házban a Családért, mert azt még szentségnek tartja, viszont hülyeségnek a párbajt és kardra, pisztolyra nem gondol, vagy kiállni nem mer, az lehet nyárspolgár, de nem úriember, 2. §.­­ Ki borravalót kap, mint teszem a pincér, az nem úriember. De aki nagy kincsér nyújtja ki a markát (mert borravalónak nem nevezhető az, ha gazdag zsidónak kijárja, szállítson bakancsot, szalámit) az, míg párbajozik, gentlemannek számít.­­ 3. §.­­ Hazudhatsz kicsiben, a családi csendben, vagy hazudhatsz nagyban, fent a parlamentben, ragyogó tósztokban ragyogó reformot ígérve a népnek. A hazugság-ormok mind arany-hegyeknek látszanak, míg kardod becsületed védve párbaj-készen tartod. 4. §■ 1 A nők azért vannak, hogy utad behintsék csókkal és virággal. S ha a férj nagy kincsét félti, védi, azt a párbaj-bamba férjet fejétől talpáig végesvégig mérjed bűnödet tisztára mosó kardos kézzel — s makulátlan, híres úriember leszel.­­ 5. §. I Házasságot törhetsz. Szennyezheted százszor hitvesednek ágyát s nem leszel rossz pásztor! Kis családod közös boldogsága nyáját bitangjára hagyva, lábaid csak járják a szoknyavadászok bimbózó bozótját: jó híred a párbaj-törvények megóják. 6. §.­ ­ A jövő hídjára rejthetsz pokolgépet s ha a vágyak vonatját széttéped, nem hoz reád szégyent a robbanó bomba: vágd le a gazembert, ki szemedbe mondja s nagy hazafi maradsz. Ég és föld elmúlnak, —­e kódex megmaradás megtart hősnek, úrnak! MÉCS LÁSZLÓ GYÜMÖLCSFAPERMETEZŐ SZAPPAN használati utasítással, a Bar. Gyümölcstermelők Kgy. ellenőrzése alatt. JANKOVITS L vegyészmérnök szappangyárából. Zsolnay Vilmos­ utca 61. Tel.: 20—26. — A hypochondria mindazon ese­teinél, amelyeket az elégtelen bél­­ürü­lés és esetleg aranyeres bántal­­mak idéznek elő, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz — reg­gelenként éhgyomorra egy-egy po­hárral bevéve — kitűnő szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát! — Bejegyezték a cégbíróságnál a Baranyavármegyei Közjóléti Szövet­kezetet. Megírta a Dunántúl, hogy Baranya vármegye közgyűlése a bel­ügyminiszterrel egyetértően­ a vár­megye lakossága életlehetőségének intézményes előmozdítása céljára közjóléti szövetkezetet alakított. A szövetkezet céljára a belügyminiszter 175.000 pengőt bocsátott rendelke­zésre teljes egészében forgó­­ tőke gyanánt és a szövetkezet részére való kiutalásra. A szövetkezet anya­gi alapjához a vármegye az inseg­­akcióból rendelkezésre álló 25.764 pengőt, továbbá a vármegyei köz­jóléti alapból 7000 pengőt és a köz­ségi kisegítő munkaerők szociális kiképzése céljára kiutalt 6000 pen­gőből 1075 pengőt folyósít. A szövet­kezetet egyébként már bejegyezték a cégbíróságnál és az a nyár folya­mán már megkezdi szociális műkö­dését. Fürdő cikkek rendkívül olcsón Maros és Csillag­né­ Takarékosság hitel ( Király­ u. 33. ) Leszállították Spaak merény­lőjének büntetését. Brüsszelből je­lentik: A fellebbviteli törvényszék leszállította D’Anathan báró bünte­tését, éspedig hét hónapról öt hó­napra, azonkívül az ítélet végrehaj­tását három évre felfüggesztette. A báró, mint emlékezetes, február 2-án Spaak akkori miniszterelnököt a nyílt utcán megtámadta és bottal fejbeverte. Gyári új, világmárkás varrógépet* süllyeszthető! P 330.— 10 évi jótállás­sal. Takarékosság hitelre! MOLNÁR műszerész­mesternél, Irgalmasok-utca és Majláth-tér sarok._______

Next