Dunántúl, 1941. július (31. évfolyam, 147-173. szám)

1941-07-04 / 150. szám

8 A kormány megteremti az egy­séges árrendszert a mezőgazdasági terményekre Budapest, júl. 3. — A terményérté­kesítés ma a legidőszerűbb problémája gazdasági életünknek. E kérdésről a Ma­gyar Vidéki Sajtótudósító budapesti mun­katársa beszélgetést folytatott egy beava­tott szakemberrel, aki a várható rende­zésről úgy nyilatkozott: elhatározott szán­déka a kormánynak, hogy megcsinálja az egységes árrendszert a mezőgazdasági terményekre. Ez magyarul szólván azt jelenti, hogy megállapítja az egyes termények árát és ily módon az agrárgazdaság előre számol­hat azzal, hogy mit kap munkájáért. Valószínű, hogy , az árrendszerbe az összes főterménye­­ket bevonják, de majdnem bizonyos, hogy idetartozik majd a takarmány­­neműek csoportja is. Ezért van szükség, mert ha valamelyik fontosabb termény kimaradna az egységes árrendszerből, akkor ezen keresztül hiá­nyok mutatkozhatnának. Informátorunk a továbbiakban úgy véli, hogy az egységes árrendszer számítási alapja előreláthatóan az önköltség lesz. Aligha lehet vitás, hogy az illetékes té­nyezők az egyes termények árának meg­­szabásánál figyelembe veszik a termelés­politikai kívánságokat, vagyis azt, hogy az ár megszabásával egyes termények elő­állítását fokozni lehet. Lehetséges, hogy egyéb szempontok is irányadók lesznek az árak megállapításánál, de lényeges az, hogy ebben az esztendőben az egységes ár­rendszer már érvényesül és így a gaz­da pontosan tud majd számolni ered­ményeivel. □ A VIDÉKI PÉNZINTÉZETEK VE­ZETŐI közül számosan már napok óta tárgyalásokat folytatnak a fővárosban ar­ról, miként lehetne a vidéki intézetek jö­vedelmezőségét fokozni, különös tekintet­tel az utóbbi évek szociális terheinek emelkedésére. Szakkörökben élénk érdek­lődést keltettek ezek a tárgyalások, ame­lyeknek kimenetelét kíváncsian várják. □ HEGYESHALOM LESZ A MA­GYAR­ EXPORT ÁTVEVŐ ÁLLOMÁSA — jelenti Budapestről a Magyar Vidéki Sajtótudósító. A Máv­ igazgatósága a ma­gyar határállomáson nagyszabású átala­kítási munkálatokat végzett, amelyek első­sorban arra irányulnak, hogy a német vi­­szonylatú magyar élőállat, zöldség, gyü­mölcsexportunk vámkezelését meggyorsít­sa s hogy a szállítmányok átadása ne Bécsben történjék, mint eddig, hanem még az ország­ területén. Az új magyar ex­­­portátadóállomáson több kitérő vágány, nagyobb rakodó és átvevő épületeket, il­letve csarnokokat építtetett a Máv. Az új magyar export határállomást a legköze­lebbi napokban már át is adják a forga­lomnak, □ bővítik az olajsajtoló üze­meket. Az utóbbi években nagy mérték­ben emelkedett az olajosmagvak termelé­sének mennyisége. A termelés növekedése gyarapította az olajsajtoló üzemek elfog­laltságát és az iparügyi miniszter intéz­kedésére az olajütők és olajmalmok el­határozták, hogy korszerűsítik és bővítik üzemeiket. RUNÁNTÚL Péntek, 1941 Július 4. HADI EMLÉKEK Július 4. 191­8 Ezen a napon a Krasnik ------- környéki Stance községtől keletre fekvő 278. számú magaslati pont ellen intézett támadásunknál Molnár Sándor volt pozsonyi 13. honvéd gyalogezredben törzsőrmes­ter szakaszával órákon keresztül ki­tűnően irányzott tüze alatt tartotta az ellenséget. Amidőn tüzérségünk néhány találata az ellenséges állásba bevágott, e kedvező pillanatot fel­használva lelkesítő szavakkal ki­ugrott a fedezékből és szakaszával megrohanta az ellenséget. Hősies viselkedése századának többi részeit is magával ragadta s így az ellenség állása sok fogollyal és egyéb zsák­mánnyal kezünkre került. Vitéz tet­téért az arany vitézségi érmet kapta. 1916 Példás és önfeláldozó maga­------- tartásával különösen kitűnt e napon Galambos József volt maros­vásárhelyi 22. honvéd gyalogezred­beli tartalékos hadapród. Nevezett a Buczacz környéki welesniowi ádáz küzdelemben az ellenséges gránátok fergetegében csodálatos elszántság­gal vitte előre szakaszát. Galambos hadapród honvédei — nagyrészt még tüzet nem látott emberek — vakon és a legnagyobb rendben követték szeretett parancsnokukat a lehetet­lennek látszó úton és rettenhetetlen bátorsággal vetették magukat az el­lenségre. Galambos hadapród ebben a félelmetes helyzetben is halált­­megvető, víg kedéllyel öntött lelket embereibe. A rohamot siker koro­názta,­­az ellenség menekülésre kény­szerült. A győzelem dicsőséges pilla­natában azonban a kiváló szakasz­parancsnok megsebesült. Vitézségét a nagy ezüst vitézségi éremmel ju­talmazták. BWBHMN­JI1I WB—WB Budapest, júl. 3. — Zürichi de­vizazárlat: Páris 9.66, London 17.20, Milánó 22.66, Berlin 172.50, Szófia 4.25, Bukarest 2.25. Készárupiaci Az árak változat­lanok. Vágott harcsa, vágott ponty, pontyfűlé ELŐ PONTY A Halcsarnokban Tel.: 18­52. — Irgalmas­ utca 26. szám. Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik a felejthetet­len jó feleség, drága édesanya és nagyanya illetve szerető rokon Szen­ire Jenőné sz. Schwab Teréz elhunyta alkalmával a temeté­sen való megjelenésükkel, ko­szorú és virágküldeményekkel, vagy részvétük bármily módon való nyilvánításával mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek, fogadják ezúton hálás szív­ből jövő köszönetünket. Külön mondunk köszönetet a pécsi szertár személyzetének a teme­tésen való szíves megjelenésük­ért és a küldött koszorúért a gyászoló Szendrő család. Férfi paplín, selyem és rövidujjú nyári sportingek, harisnya áruk nagy választékban, olcsó árban Vidorovitsnál írgalmasok-utca 18. — T­akarékossági ________________cé&________________ Pénztár vezetés és irdai munkákban jártas, gép és gyors irás­ban gyakorlattal biró férfi vagy nő felvétetik, írásbeli ajánlatokat „Óva­­dékképes 3703“ jeligére a kiadóba kérünk. L a­k­a­s Hettyey S.-u. 7. sz. házban 1x2 szobás, komfortos lakás azonnalra is kiadó Bővebbet BENCZE I közvetítő Király­ u. 20. Tel. 19—46 HALAT OLCSÓN KAPHAT Nagy Jánosnál 1.40 P-ért . . Pontyot, 1.20 P-ért . . Csukát, 1.00 P-ért . . Compót, Törpeharcsát. Halcsarnoka: Rákóczi-út 37* Tel.: 30-90. Eladó villatelek A Magaslati-út felső részén, a Pálosoktól néhány perc távolságra, csak 25 pengő f­öle. Adómentes családi házak! 3 szobás összkf. kertes, 25 évig adómen­tes 35.000 P. Bányatelepi­ útnál 3 szobás komf. 20.000 P. Baranyavár-u. 2 szobás 14.000 P. Üzletház a Benyovszky-utcá­­nál 18.000 P. — Bemutatja: Eperjessy J. ing. közv. Munkácsy­ u. 1. sz. Tel.: 32-30. Legalább négy középiskolát végzett fiút tanoncnak felvesz Neidhart J. írógépüzlet, Deák-u. 4. szám. Bejárónő felvételik a reggeli órákra kétszemélyes családhoz. Gr. Benyovszky M.-u. 17. sz. Fajtiszta angóranyutak elköltözés miatt rendkívül olcsón, sürgősen eladók. GARAMI, JÁSZ­ UTCA 4. SZÁM. Megbízható kocsisokat keresek Deák Ferenc tűzifa- és szénkereskedő, Zsolnay V.-u. 31. Főznitudó mindenest keresek azonnali, vagy 15-ki belépés­re. Cím 2732 sz. alatt a kiadóban. Adómentes, komfortos, 4 szobás 33.000 P (344). Jász­utca 4. sz. 4 szobás 504 □ ös házhelynek is megfelelő gyümölcsöskert, gazdasági épületekkel 13.000 pengő. 2x2 szobás ház 1200 n.-ös házhely és gyümöl­csössel olcsón. (Cs) C v A É urilak, 230 gyümölcsfa, 90 Kr Ws 1 hold szőlővel 13,000 P. Makárban elő, 3 szobás ház­ adómentes 2151 n.-ös szőlő (príma) olcsón. Gazdaság­os, gyümölcsös, emeletes lakó­ház, gazd. épület az egész bekerítve, nyulászat, baromfi, méhészet, sertés, üdülőnek alkalmas, k­b. 5000 n.-öl. Pécstől nem messze 24,000 P.­­ Baranyában, príma 73 WSl ©«■TTOkt. h. terméssel 80,000 P. 123 m. h. 176 kt. kedvező árban. A#1 Szigetvárnál 177 kt. h. «4» 9S • 8 'S»» , Baranyában 123, So­mogyban 1500 hold. Decleva iroda Pécs, Rákóczi­ út 39/a. Telefon : 19­­­97 ARANYAT, brilliánsot zálogjegyet magas árban , v * t ' veszek, Hentz Kálmán máv. órás és ékszerész, Pécs, Jókai-tér 2 sz. — TEL.: 37—49 Férfiszövetek, belésoru­l Hirsch és Pollák cégnél, Irgalmasok­ utca 26. ss. Eizer-féle ház. HÁZAK alkalmi vétele A Széchenyi-térnél emeletes ház 1x7, 1x4, 1x3, 1x2 szobás lakással, parkkal 85,000 P-ért. A város értékes részén emeletes ház 2x4 és 1x3, 1x2 szobás, komfortos lakással 60,000 P-ért. A Leitovszky-térnél magasföldszintes ház 1x4, 1x2 és 2x1 szobás lakással, parkkal és 400 n,-ös kerttel 45,000 P-ért A Kaposvári­ útnál jövedel­mező ház 1x3, 1x2 és 4x1 szo­bás lakással 28,000 pengőért. Uj, adómentes ház a budai részen 1x2 komfortos és 5x1 szobás lakással 38,000 P-ért. Uj, emeletes ház 2x3 szobás komfortos lakással 36,000 P-ért és 50,000 pengőért. Üz­esház 9000 P évi jövedelemmel 110,000 P-ért a belvárosban I—II-III emeletes új adómentes bérházak 5 és 6 % jövedelemmel 130 és 160 ezer P-ért. Szálloda penzió nagy telekkel 9000 P évi jövedelem­mel 110,000 pengőért eladó. Megbízott: BENCZE I ing. közv. Király­ u. 20. Tel. 19­46 Ezüstöt, aranyat, brilliánsot, zálogjegyet reTe“ Hell­ékszerész Pécs, Király­ utca 20. Tel.: 23—43 5149/tk. 1941. tk. szám. — Árverési hirdetmény-kivonat. Első Pécsi Bőrgyár r. t. végrehajtatónak Weisz Lajosné és Schossberger Rózsi végrehajtást szen­vedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság az újabb árverést 387 P 80­0 + 1000 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Mágocs köz­ségben fekvő, s a mágocsi 2748. sz. be­tétben A. 1. 1. 2. sorsz. 39. 40 1. hrsz. alatt felvett házra és kertre 1950 P ki­kiáltási árban elrendelte. Az árverést 1941 júl. 29-én d. u. 3 órakor Mágocs községházánál fogják megtartani. Az ár­verésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétszeresénél alacsonyabb áron nem ad­ható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészí­teni. Lásd: 1941. évi június hó 3. napján. Dr. Nádor sk. kir. jbíró. A kiadmány hiteléül: Vényi, kiadó. FELELŐS SZERKESZTŐ: LINDER ERNŐ FELELŐS KIADÓ: KOCSIS BÉLA A DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA KT KIADÁSA ÉS NYOMÁSA­­ PÉCS, PERCZEL­ U. 2. A NYOMDÁÉRT FELELŐS­­­MÉSZÁROS JÓZSEF A sásdi kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság.

Next