Dunántúl, 1941. december (31. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-13 / 284. szám

Szom­fiai, W4T 3ec*fi»f»eT CS. DUVÁNTYÉ * A TIZEDIK KÉRŐ (Vígjáték bemu­tató Bordy Bella vendégfelléptével) Har­­sányi Zsolt és Hunyady Sándor biderma­­jor hangulatú, zenés vígjátékát mutatta be pénteken este a Jakabffy társulat. A premiert ünnepi estté avatta az Opera­ház prímaballerinájának, a tüneményes tehetségű Bordy Bellának nagy érdeklő­déssel várt pécsi bemutatkozása. A kül­földön is elismert nevű művésznő a Ti­­zedik kérő előjátékában és a darab fel­vonáskörelben mutatott be egy-egy tánc­­költeményt. Strauss keringő fantáziája, a Lakmé hindu tánca és végül a magyar táncmotívumokból átstilizált bemutató a koreográfia művészi szépségeit csillogtat­ta meg. Bordy Bella csodálat»« finom­sággal és szépséggel költi át a muzsika melódiáját és ritmusát tánccá, technikai tudása az operaszínpadok legnagyobb csillagainak tehetségével áll egyvonal­­ban, megjelenésének bája és egyéni vará­zsa pedig olyan szerencsés adottságok, hogy már a színpadra léptekor zúgó taps köszönti. Bordy Bella ünneplése mellett kijutott a tapsból a nem nagy igényű, de kellemesen szórakoztató vígjáték sze­replőinek is, így a csengő hangú Antal Ilánnak, a rokonszenves Zách Jánosnak, a mulatságos Endrődynek, valamint Kár­­páthy Majának, Katona Emminek, Sol­­tész Máriának, Krémer Bősképek, Szo­­kolynak, Ragoznak, Lendvaynak, akik az együttes többi tagjával együtt rászolgál­tak a közönség elismerésére. A zenekart Fest Vidtor vezényelte, a jól összehangolt előadást pedig vitéz Jakabffy Dezső ren­­dezte.­­­ A­­z Intedi iroda hírei: a BORDY BELLA SZOMBATON IS TÁNCOKKAL SZEREPEL. A m. kir. Operaház prímaballerinája hatalmas si­kert aratott. A közönség tapsviharral ju­talmazta a csodálatos produkciót- Har­­sányi Cs Hunyady „Tizedik kérő" c. zenés vígjátéka remek keretet adott a táncköl­teményeknek. A Tizedik kérő főszereplői: Antal fia, Soltész Mária, Katona Emmi, Kárpáthy Maya, Szokoly Gyula, Zách Já­nos, Endrődy Miklós, Sádór István, Ra­goz Imre, Kovács István, Ledvay Lajos. A hangulatos előadást v. Jakabffy igaz­gató rendezte. Szombaton este, vasárnap délután és este is a Tizedik kérő szere­pel műsoron. * HAJNALODIK. Szombaton délután 4 órai kezdettel akciós előadást rendez a színház. A legnagyobb sikerű prózai darabot tűzte műsorára, amelynek címe: Hajnalodik. Az előadás bevételének 50 százalékát a honvédek szeretetcsomag­­jaira adja a színház. A főszerepeket Al­­másy Judit, Harasztosi Irén, Zách János, Rogor Imre, Lendvay Lajos, Sándor Ist­ván, Endrődy Miklós és Zádory István alakítják­a BECSKEREKI MENYECSKE. Hét­főn este Erdélyi Mihály sikeroperettjét, a Becsekerik menyecskét tűzte műsorra a színház. A főszerepeket a bemutatón megtapsolt művészek játszák. A sláger­számokat játszó zenekart Fest Victor ve­zényli. • * KEDDEN ESTE újra műsorra ke­rül a nagy sikert aratott Cigánybáró. SZÍNHÁZI MŰSOR: Szombat d. o. 4: Hajnalodik. Szombat este 8: Tizedik kérő. Bordy Bella felléptével. Vasárnap A n- 4: Tizedik kérő. Vasárnap este 8: Tizedik kérő. Hétfő este 8: Becskereki menyecs­ke. Zürich, dec. 12. — Devizazárlat: Pária 9.58, London 17.225, Newyork 431., Milánó 22.67, Madrid 39.50, Berlin 172.525, Szófia 5.25, Bukarest 2.25. A terménytőzsdén élénk forgalom mel­lett a cikkek ára változatlan. Miért szerepelt idén gyengébben a DVSC? Idegenben mindössze két mérkőzést nyertek a pécsiek , 15 játékossal játszotta végig az őszi idényt a csapat P­é­c­s, dec. 12. -r­ Az őszi évad befe­jeződött, a csapatok pihenőre tértek, fel lehet állítani szereplésük mérlegét. Há­rom vonalon mérhető le az a teljesít­mény, amelyet a pécsi labdarúgás az 1941—42. labdeingő év első félévében el­ért. Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a tavalyi hasonló időszak eredményeit véve figyelemét, ez isz eredmény rés­zcikk az 1940—41. év első felének mérlegénél. A három fejlődési vonalat képviselő egyesületek: az NB II-ben rajtolt DVAC, Pécs sportját az NB III-ban képviselő PVSK és a Déldunántúli Kerület alosz­tályában indult csapatok rosszabb helye­zést értek el, mint ezelőtt egy évvel. A DVAC múlt évben rangelső volt, a PVSK szintén az elsők közt tanyázott és őrizte a pécsi hegemóniáját a PETC is. Idén a helyzet lényegesen rosszabbodott. A DVSC a 7­ helyen fekszik, a PVSK mindössze a 10. és az alosztályban az őszi bajnok Dombóvár csapata lett. Ezek a tények, Ami mögöttük van, arra a pé­csi csapatok őszi teljesítményeiről mér­legünk próbálja majd megadni a felele­tet. A pécsi labdarúgás legmagasabb szín­vonalán álló PVAC legyen ebben a mér­legkészítésben az első tétel. A statisztika érdekes adatokkal világít rá arra, mik lehettek az okai jóval gyengébb szerep­lésének­ A csapat augusztus 24 és no­vember 30-a között 13 mérkőzést ját­szott, ebből 7 vidéken került lebonyo­lításra, hatot pedig Pécsett rendezett, illetőleg négyet Pécsújhegyen, egyet a Tüzér és egyet a Hun utcai pályán A magyarázatok között szerepelhet az a tény, hogy a csapatnak tels­ször kellett idegenben játszania, mint saját pályáján. Ezt valószerűsítik azok az adatok is, amelyek a győzelmi és veszteségi arányt tüntetik fel. Ezek szerint az idegenben játszott mérkőzések közül mindössze két­­tőt nyert meg 11 Pécsi csapat, kettő vég­ződött döntetlenül, hármat pedig elveszí­tett. Az itthon játszott mérkőzések kö­zött négy győzelem, egy döntetlen és egy a vesztett mérkőzés. Ha most figyelembe vesszük azt is, milyen csapatok ellen győzött, illetőleg vesztett a DVSC, azt találjuk, hogy Zenia, a győri ETO, a Pénzügy, Újverbász, Szabadkai VAK és Szabadkai SC azok az egyesületek, ame­lyeknek a két pontját a DVAC elhozta­ Mivel ezek a csapatok a tabella szerint is gyengébbek, mint a pécsi csapat, lát­nivaló, hogy a DVAC teljesítménye való­ban rosszabb a múlt labdarúgó évad első felénél. Azok a csapatok, amelyek ellen vereséget szenvedett, nagyjából megelőzik a tabellán, így az Érsekújvár, a Soproni VSE, a Szombathelyi FG és Tokod csa­pata nemcsak papírforma szerint, de a valóságban is erősebbnek bizonyultak a pécsieknél. A három döntetlen így oszlik meg: Pécsett a SFAC, Bezdánban a BSE és Szombathelyen a Haladás ellen sze­rezte meg az egyik pontot. Ez utóbbi látszólag ellenmondana a DVAC szerep­lési irányvonalának, ha nem tudnók, hogy a Haladás már nem az, ami volt. Hétről hétre ingadozott a DVAC formája Érdekes megfigyelésre ad lehetőséget az is, ha a teljesítmények grafikonját próbáljuk megállapítani az ellenmondó eredményekből. A DVAC az osztályozó kudarcával a háta megett is győzelem­mel kezdte a szezont, méghozzá idegen­ben. A Soproni FAC ellen már csak dön­tetlent ért el, Érsekújvárott pedig súlyos vereséget szenvedett. Az ezután követke­ző periódus három mérkőzése azt mutat­ja, hogy a csapat körülbelül ezidőtájban volt a legjobb. Szombathelyen döntetlent ért el, Pécsett megverte az ETO-t és a Pénzügyet, hogy azonban utána Sopron­ban ismét kikapjon. Ezután a DVAC hul­­lámvonalszerű eredmény-grafikonja hét­­ről hétre való formaingadozást mutat. Pé­csett legyőzi az újverbásziakat, de Bez­dánban már csak vízipólószerű döntet­lent ért el, hogy a Szombathelyi FC ellen ismét vereség következzék. A szabadkaia­kat idegenben megverik, majd kikapnak a Tokod-tól és ahogy győzelemmel kezd­ték, győzelemmel is fejezik be a Szabad­kai SC ellen az őszi bajnoki évadot. Ezek az adatok arról beszélnek, hogy a csapat nemcsak egyenetlenül szerepelt, de nyilván egyenetlenül készült is fel a különböző mérkőzésekre. Már most, hogy ennek az egyenetlen előkészítésnek meny­nyiben okai a játékosok és mennyiben oka a vezetőség, arra következtetni le­het, ha figyelembe vesszük, hány játékos­sal játszotta végig a DVAC az őszi sze­zont, illetőleg lehet-e standard csapatról beszélni. Az adatok szerint a DVAC a 13 mérkőzésen mindössze 15 játékost szere­­peltetett. Ez a szám arra utalna, hogy lényegében azonos csapat vette fel min­dig a küzdelmet. Azt találjuk azonban, hogy fontosabb pontokon bizony elég nagy változatosságban és kevésbbé ál­landóan szerepeltek a játékosok. A sta­tisztika szerint mindössze Grozdics sze­repelt állandóan, utána Loósz, Onódi I, Gálosi és Krivetz következik a rangsor­ban, mindegyik 12—12 mérkőzéssel. Onó­­di Il-t, Csirkét és Radnai Il-t 11-szer szerepeltette a vezetőség, míg Rajnai I. és Bencze I. 10-szer kapott helyet a csapat­ban, a többiek pedig a legváltozatosabb arányban álltak az egyesület rendelkezé­sére. Bencze II. 9-szer, Szika 8-szor, Keszler 5-ször, Fürtös 4-szer, Czigler pe­dig 3-szor vett részt csapatának a játé­kában. Ezek alapján a DVAC standard csapata így fest: Grozdics — Loósz, Bencze I. — Gálosi, Krivitz, Radnai I. — Radnai II, Ónodi I, Ónodi II, Csirke, Bencze II. A rendkívüli idők is hatással voltak a teljesítményekre Ebből levonhatjuk azt a következte­tést hogy a csapat egyenetlen teljesítmé­nye egyes játékosok formahanyatlásának tudható be. Csak kuriózumkép utalunk arra, hogy a DVAC NB II-es szereplésé­nek „előmozdítói", akiknek köszönhető, hogy a DVAC most nem az NB I-ben rúgja a bőrt, az őszi állandó csapathoz képest majdnem fantasztikus összeállí­tásban vették fel a küzdelmet és közü­lük is három játékos egyetlen egyszer sem jutott szóhoz, tán a csapat szerencsé­jére­­ az őszi szezonban. Ez a három játékos Keller, Molnár és Ujj. Próbáljuk ezek után összefoglalni, mi az az igazság, ami kikiabál az adatokból. A DVAC állandónak mondható csapattal hol hullámvölgyben, hol hullámhegyen megvívott 13 mérkőzésből 6 győzelem­mel, három döntetlennel és négy ötség­gel áll a 7. helyen. Az ellentétes adatok­ból nehéz megnyugtató magyarázatra jut­ni. Az mellett a tény mellett, hogy a Zrínyi csoport mezőnye az NB I-ből ki­esett Haladás és Tokod révén is erősebb a tavalyinál, magyarázatul kénytelenek vagyunk azt a körülményt is beszámítani, hogy a rendkívüli állapotok befolyásol­ták egyes játékosok teljesítő­képességét, éppen a legfontosabb mérkőzéseknél esett 7 meg nem egyszer, hogy a csapatot fel kellett forgatni és ha utoljára hagytuk is, nem a legkisebb ok: a szerencse idén nem szegődött Pécs NB 11. csapata mel­­lé. Ezek­ a külső és belső okok nemcsak magyarázzák, de nyilvánvalóan mentik is a DVAC egyenetlen teljesítményét és magukban rejtik azt a biztató reményt, hogy a DVSC a tavaszi idényben szeren­csésebb körülmények között még sokat javít őszi helyezésén és ha nem nyer is bajnokságot — ezt reális alapon nem le­het feltételezni —, de az év végén leg­alább az elsők között lesz. (7*­) (:) A FERENCVÁROS erősen készü­lődik nemzetközi mérkőzéseire, amelye­ket december 21-én Budapesten a zág­rábi Gradjanskival december 26-án és 23-án pedig a Rapiddal, illetőleg Aust­­riával játszik, míg a vendégcsapatok a visszavágó mérkőzésekre január 1, 4., il­letőleg is-én várják a Fradit. A n egy feladatra való előkészületül a WMFC csapatával, — amely egyik résztvevője lesz különben is a Bécs—Budapest tor­nának — edzőmérkőzést játszik a Ferenc­várossal. A zöld-fehéreknél egyébként szó van erősítésekről is. Állítólag a Francia­­országban futballozó Korányi III. hazaho­zataláról folynak tárgyalások és Kovács, a Kispest jobbszélsője is jelentkezett a Ferencvárosnál. () HÁROM NEMZETKÖZI VÁLOGA­TOTT mérkőzés lesz Budapesten A TAVASSZAL. Az MLSz elnöksége , miután a tavaszi szezont valószínűleg február 22-én megkezdik, a svájci és spa­nyol szövetséggel megkereste az érintke­zést ,hogy a bajnoki rendre való tekin­tettel, el lehessen dönteni, mikor tudja a két ország válogatottját Budapestre küldeni. Mivel a Kölnben lejászott német —magyar válogatott mérkőzés visszavá­góját is tavasszal rendezik meg, Buda­pesten három nemzetközi mérkőzésre ke­rül sor a tavaszi évadban.­­:) A CISZTERCI GIMNÁZIUM ASZ­TALITENISZ SZAKOSZTÁLYA novem­ber 22—december 3 között rendezte meg házi csapatbajnokságát, melyet a VII. o. a) csapata fölényesen nyert meg. Vég­eredmény: 1. VII. a) csapata (Ernyer, Korda, Polti), 2. VIII­ a) (Hegyi, Dettre, Kozma) 3. VI. a) (Arató, Farkas, Hegyi B.­, 4. VHL b) (Horváth, Köcski, Papp), 5. vii. h) csapata (Csik, Auth, Kovács­­ffy). A vívó szakosztály december 3-án tartotta szokásos évi tőrvívó-versenyét. Itt a következő eredményeket érték el a tanulók: 1, Jobst Pál VII. o., 2. vitéz Mohay Károly VIII., Meszlényi György VIII. o. Jiliy Pongrácz VIII., Mohay András VI. o. 50­ kg.-on felüli mennyiségben kereske­dőknek, piaci árusoknak, valamint hen­teseknek árkormánybiztos által maximált áron adok. Szű­cs József terménykereskedő- Városi foglal­koztató Alsómalom-u. 20­­. Két házból álló adómentes, Losoncz-utca 12. számú ház eladó Hozama 50 %. Érdeklődni lehet Nyilasi Simonnál, Gr. Benyovszky Móric­ utca 6. és Király-utca 15. sz. I. em. vadonatúj, prima-primisszima épít­kezésű a belterületen,­­ teljesen modern, különböző nagyságú lakásokkal 120 ezerért eladó. BÉRHÁZ főútvonalon, 15 lakással, 500 n.-ös területel 130.000 pengő. TEJ-FK kiváló helyen 430 n.-öl, telep céljaira rend­kívül alkalmas, 50­0 n.-ölenkint SZÁNTÓ 4 hát, hold a kokszgyárá! (téglagyárnak kitűnő) n.-ölenként 7 P. Bővebbet: BŐD közv. Deák­ utca 1. szám.

Next