Dunántúl, 1941. december (31. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-07 / 280. szám

2 MilflSSÍKKáL a Nyegyletben 8-án hétfőn idélytán össztánc A Kormányzó ünneplése Buda­pesten és külföldön Budapest, dec. 6.­­ Szom­baton a honvédség díszes ünnepség­gel emlékezett meg a Kormányzó Úr névnapjáról. A budapesti honvédség római katolikus tagjai részére a helyőrségi templomban H­á­s­z István tábori püspök mondott szentmisét és szentbeszédet. A protestánsok sa­ját templomukban gyűltek össze, ahol Soltész Elemér protestáns tábori püspök tartott istentiszteletet. Délben a tábornoki kar a tiszti ka­­szinában díszebéden vett részt Vitéz Bartha Károly vezérez­redes, honvédelmi miniszter mon­dott köszöntőt a kormányzóra. A Kormányzó Úr Őfőméltósága névnapja alkalmával szombaton este a Nemzeti Színház díszelőadást tar­tott, amelyen részt vett a Főméltó­ságú Úr családjával együtt. A Nem­zeti Színház nézőterét zsúfolásig megtöltötte az előkelő közönség. Fél 8 óra után pár perccel érkezett a Nemzeti Színházhoz a kormányzó, hitvese, Horthy István államtitkár a Máv, elnökének és feleségének, valamint gróf Károlyi Gyulának kíséretében. A kormányzói páholy bejáratánál Bárdossy László mi­niszterelnök, Hó­m­a­n Bálint kultusz­­miniszter és F­á­y István államtit­kár fogadták a Főméltóságú Urat. Amikor a Kormányzó Úr belé­pett a díszpáholyba a díszelőadás résztvevői helyeikről felállva, hosszantartó és igen lelkes ün­neplésben részesítették. A zenekar a Himnuszt és a Rákóczi in­dulót játszotta, majd Németh An­tal igazgató mondott üdvözlő beszé­det. A nagy tetszéssel fogadott kö­szöntő után újra szűnni nem akaró ünneplésben részesítették a Kor­mányzó Urat. A Nemzeti Színház ez ünnepi alkalomból négy magyar egy­felvonásost játszott. Az első darab előadása után Szörényi Éva lé­pett a függöny elé és elszavalta Liszt Nándornak alkalmi köszön­tőjét a Főméltóságú Úrhoz. Horthy Miklós kormányzó névnapja alkal­mából Máriássy Zoltán qyirináli magyar követ szombaton este a ró­mai rádió rövidhullámú műsora ke­retében beszédet intézett az Ameri­kában élő magyarokhoz. A milánói, madridi és ankarai kö­vetségen december 6-án ünnepélye keretek között ülték meg vitéz nagybányai Horthy Miklós kor­mányzó névnapját. London, dec. 6. (NST) — Az angol rádió melbournei jelentése sze­­rint a távolkeleti helyzet a legutóbbi 24 óra alatt lényegesen rosszab­bodott. Az ausztráliai minisztertanácson fon­tos döntéseket hoztak Ausztrália vé­delme tekintetében. Curtin minisz­terelnök, aki eredetileg a hét végére Canberrába akart utazni, elhalasz­totta utazását és a kormány tagjait felszólította, hogy legyenek készenlétben. Forde hadügyminiszter, amint köz­ük, a Darwin ausztráliai támaszpon­ton állomásozó csapatok tagjainak szabadságolását megtiltotta. DUN­ÁNTŰZ, Vasárnap, 1941 dk Seemb­er T. .................mi­m Hétfőtől kezdve Angiim és „Csehszlovákia“ hadi­­állapotban lévőnek tartja magát Magyarországgal, Finnországgal és Romániával Budapest, dec. 6. — Az angol rádió szombaton a délutáni órák­ban az alábbiakat mondotta be! Nagybritannia holnaptól kezdődően Finnországgal, Magyarországgal és Romániával hadiállapotban levőnek te­kinti magát. Ugyancsak a szombat délutáni órákban bemondta az angol rádió, hogy „Csehszlovákia“ is hadiállapotban tekinti magát Finnországgal, Ma­gyarországgal és Romániával. Amerika budapesti követe átadta Bárdossynak a brit kormány jegyzékét Budapestről jelenti a MTI. Az Egyesült Államok budapesti kö­vete, aki a magyar-angol diplomáciai viszony megszakítása óta Magyar­­országon a brit érdekek védelmét is ellátja, szombaton éjjel 11 óra 10 perckor a külügyminisztériumban felkereste a külügyminisztérium vezeté­sével megbízott m. kír. miniszterelnököt. A követ átadta a brit kormány jegyzékét, amely azt a közlést tartalmazza, hogy a brit kormány a de­cember 7-re virradó éjféltől számítva Magyarország és Nagybritannia között a háborús állapotot beállottnak nyilvánítja. A Magyarország ellen bejelentett angol hadiállapotnak nincs gyakorlati jelentősége — állapítják meg Berlinben Mint Berlinből jelentik, B­á­r-­a­d­o­s­s­y László miniszterelnök teg­napi beszéde, amelyben a magyar kormányhoz intézett ultimátumot visszautasította, a Wilhelmstrasse il­letékes szóvivője szerint az új Euró­pa hangja. Bárdossy László feleletét, jelentették ki még a Wilhelmstrassén, minden további nélkül Európa feleletének tekinthetjük. Mivel Finnország és Románia szin­tén visszautasították az ultimátum követeléseit, meghiúsult az a diplo­máciai akció, amelyet Churchill Sztálin sürgetésére kezdeménye­zett Németország és szövetségesei számára. Az Anglia által bejelentett hadi­állapotnak egyátalában nincs prak­tikus jelentősége. Az érdekelt or­szágok követeléseit már úgyis jóideje befagyasztották, a blokádharc is szintén régóta folyik az egész konti­nens ellen. Angliának abban az eset­ben, ha valóban értelmet akarna ad­ni a hadiállapotnak, csapatokat kellene szállítania a kontinensre és katonai támadá­sokat kellene kezdeményeznie. Erre azonban Anglia nem képes. Tekintet nélkül azonban arra, hogy az angol eljárásnak nincs praktikus jelentősége, értékes tanulságot von­hatunk le belőle, mégpedig azt, hogy Churchill Európa nagy részét kész kiszolgáltatni a bolsevistáknak. többnyire székrekedésben is szoktak szenvedni. Vigyázzunk ilyenkor a rendes emésztésre. A német sajtó az újabb angol hadüzenetről Berlinből jelenti a NTI. A német­­birodalmi főváros esti lapjai Magyaror­szág, Finnország és Románia egyértelmű elutasító válaszát, Anglia ultimátumsze­rű háborús fenyegetésére, kiérdemelt vá­lasznak tekintik. A német lapok hangoztatják: a bri­tek ezzel a követeléssel valamennyi eu­rópai népnek bebizonyították, hogy ha csak tőlük függne, Európát minden to­vábbi nélkül kiszolgáltatnák a bolsevis­táknak. A Berliner Börsenzeitung ezeket írja: Aki Európában Moszkva ellen lép fel, azt Churchill ellenségnek minősíti. Ang­lia hadüzenete ezzel egész Európa ellen intézett hadüzenetté vál Amerika, valamint Magyarország, Finnország és Románia viszonyában remélhetőleg nem következik be változás Newyorkból jelenti a NTI. A Newyork Times washingtoni jelentése szerint Anglia hivatalosan még nem ér­tesítette az Egyesült Államok kormá­nyát az angol részről Finnországhoz, Magyarországhoz és Romániához inté­zett ultimátumszerű háborús fenyegetés ügyében. A lap szerint azonban feltehe­tő, hogy nem következik be változás az Egyesült Államok,­­valamint a három or­szág viszonyában. Vichyból jelenti a NTI: A Finnország­hoz, Magyarországhoz és Romániához intézett angol hadüzenet itteni politikai és katonai körökben élénk visszhangot keltett. Rámutatnak arra, hogy ennek a három államnak magatartása semmikép­pen sem tekinthető az angol érdek ve­szélyeztetésének és ezért Anglia hadüze­netének megakulását sem lehet helytál­lónak tekinteni. Kiemelik, hogy Anglia új hadüzenete a kontinensen csak a Szovjetoroszország, valamint Anglia el­len irányuló kontinens-szolidaritást fogja eredményezni. (MTI). Mos* most szerezze be karácsonyi szükségleteit?!! Férfi és női szövetek, flanelok, vászonáruk, paplan és függöny, téli férfi és női fehérneműek, gyapjú- és bársonysálak, bélelt- és selyemharisnyák,­ zoknik, pullóverek, kötöttkabátok, kesztyűk, ernyők, nagy­ választékban, filléres karácsonyi áron luxt­m IV­Á­NI KOSSUTH LAJOS.U. G. SZ- KOVÁCSNÁL ma est® a Nőegyiettsen visszlált Mackensen vezértábor­nagy, az el­ső világháború nagy né­met hadvezé­re ma, szombaton töltötte be 92. életévét. Ebből az alkalomból a né­met sajtó az egész német, nép­szívé­lyes Szerencsék! vázlatait tolmácsolja Mackensen tábornagynak-­ akit a Führer levélben üdvözölt.. — Kor­­mányfőtanácsos lett dr. Gséry István vasúti igazgató helyettes. — Milanó­ban megalakult az olasz-magyar kulturális intézmények bizottsága. Milánóban egyébként valamennyi lap megemlékezett Horthy Miklós kormányzó névnapjáról. A legtöbb lap közli fényképét is. — Az egyip­tomi rendőrség angol felsszólításra is­mét 10 franciát, tartóztatott le Kai­róban és gyűjtőtáborba vitték őket A francia követség lépést tett az ügyben. — Tarantoban az elmúlt éj­szaka a földrengést jelző­­készülékek földrengést jeleztek,, amelynek köz­pontja a várostól mintegy 900 kilo­méterre volt. — A francia hivatalos lapban törvény jelent me­g, amely monopóliumszerű jogokat­­ biztosít a Radiooffision Nationalenak, minden a rádióval kapcsolatos­­kérdésben. — Elhunytak: Varga, Kálmán­ná Spira Rózsik­a Budapesten, Ben­­kő András gazdasági főfelügyelő Ko­lozsváron, Vásárhelyi Katica Buda­pesten, Bernáth Jánosné Simon Er­zsébet Dombóváron, Laczy Lajos paksi postaf­elügyelő Budapesten, Wiskowszky Kálmán magán­­zó Buda­pesten, Vida József tanító Csabim, Páris Sándor ny. banktisztviselő Bu­dapesten, Laky Vilma ny. tisztvise­lőnő Kölesden, Hindy Kám­ján min. osztálytanácsos Budapesten, Stromp Rezső ny. postaf­elügyelő Szeren­csen, Hann La­josné Budapesten, Et­tel Béla főhadnagy Mária Ibesnyőn, Lévay Miklós ny. máv. főtiszt Buda­pesten, Lakatos Jenő bankigazgató Baján, özv. dr. Schwarcz Tiborné Blum Erzsébet Budapesten, i­fj. Ga­­chal János zombori ref. lelkész To­­rontálvásárhelyen, Szőnyi Ödön do­hánybeváltó felügyelő Debrecenben, Südy Károly ny. városi tisztviselő Szatmáron. — Megmérgezte magát­! Budapesten dr. Czuczin Rózsi orvos-­­ nő. Állapota súlyos. — 450 ezer hör­­­csögöt fogdostak össze Balmazújvá­ros határában, ahol rendkívüli, mó­don elszaporodtak ezek a kártékony rágcsálók. — A Donau­zeit­urg írja, hogy 100 hollandi földműves, akik hajlandók a német keleti térségben mezőgazdasági üzemet vezetni­, már elutazott Nyugatoroszországba, ahol gabonát, kendert és cukorrépát fog­nak termelni. — A horvát cipőipar ezentúl csak egyféle cipőt készíthet. Az egységes cipő készítésére leutalt bőrt más célokra felhasználni tilos. — Budapesten szombaton este 8 óra­kor a magyar-olasz nemzetek kö­­zötti válogatott ökölvívómérkő­­éssel avatták fel a Horthy Miklós nemze­ti sportcsarnok kiscsarnokát. Ka­­landi Imre, a MÖSZ ügyvezetője mondott beszédet. A válogatott mér­kőzés előtt Várhegyi BTK a szolno­ki Miriszlaival mérkőzött. A verseny lapzártakor még folyik.

Next