Dunántúl, 1942. április (32. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-14 / 83. szám
Kedd, 1942 áprilisa, DUNÁNTÚL — Áthelyezés. Loykó Miklós MÁV főmérnököt, a kaposvári MÁV osztálymérnökség vezetőjét szolgálati érdekből Pécsre helyezték át. — A mohácsi gimnázium új igazgatója. Mohács város képviselőtestülete vasárnap délelőtt 11 órakor, Öllé István vármegyei főjegyző elnöklete alatt tisztújító közgyűlést tartott, amelyen a városi gimnázium igazgatójává közfelkiáltással Hites Ferenc eddigi megbízott igazgatót választották meg. Az új igazgató a mohácsi gimnázium felállítása óta tanára az intézetnek s eredményes eddigi munkásságának jól megérdemelt elismerése az igazgatóvá választás. A tisztújító közgyűlés számvevőségi írnokká Leovics János forgalmi adótisztviselőt választotta meg egyhangúan. Kedden ülést tart Pécs város közigazgatási bizottsága. Pécs város közigazgatási bizottsága április 14-én, kedden fél 1 órakor ülést tart. — A pécsi tankerületi főigazgatói hivatalban egy díjnoki állás kerül betöltésre. A hivatalos lap április 12-i számában a pécsi tankerületi főigazgatói hivatalban megüresedett díjnoki állásra 15 napos határidővel nyilvános pályázatot hirdetnek. — Vitéz Surányi-Unger pécsi egyetemi tanárt alelnökké választotta egyik budapesti bank. A Belvárosi Takarékpénztár április 9-én tartott közgyűlésén az igazgatóság új tagjává dr. vitéz Surányi-Unger Tivadar pécsi egyetemi tanárt, a felügyelőbizottság tagjává dr. Angyal Pál egyetemi tanárt választotta meg. Az igazgatóság ülésén elnökké herceg Esterházy Antalt, alelnökké dr. vitéz Surányi-Unger Tivadart választották meg. — Meghalt a pécsi honvédhadapródiskola egykori parancsnoka. Odrovazi lovag Sypniewski György ny. altábornagy szombaton hajnalban Budapesten meghalt. Az 1920-as évek elején a pécsi honvédhadapródiskolának volt a parancsnoka Sypniewski. A 81 éves korában elhúnyt kitűnő katonát kedden délután fél öt órakor temetik Budapesten. — Házasság. Szabolcs Edit és Lepsényi László m. kir. tüzérszázados házasságot kötöttek. — A mecseki társasgépkocsijáratok változása. Április 14-től, keddtől kezdve a társasgépkocsik csak az Üdülő szállóig közlekednek. — Cigarettaadomány a honvédeknek. A szederkény nyomjai leventek egy csomag dohányt és cigarettát küldtek a Dunántúl szerkesztőségéhez a harctéren küzdő katonák számára. Az adományt illetékes helyre továbbítottuk. — Halálozás, Özv. Paczák Imréné Fülöp Terézia, 78 éves korában elhúnyt Pécsett. Temetése április 14-én, kedden délután 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászmisét a temetés napján reggel 8 órakor mutatják be a ferencrendiek templomában. Gyászolják gyermekei, menyei és unokái. — Betöltendő állások. A hivatalos lap április 12-i számában több bírósági és ügyészségi kisegítő díjnoki, bírósági kisegítő szolgai állásra április 30-i, több úrmesteri állásra 30 napos határidővel hint“*~“1' pályázatot. — A pécsi képviselőválasztók névjegyzéke közszemlén. Az 1943. évi országgyűlési képviselőválasztói névjegyzék elkészült és azt április 15-től április 30-ig közszemlére teszik ki. A névjegyzéktervezetet naponkint délelőtt 8—12-ig mindenki megtekintheti és délután 2—6-ig lemásolhatja. A névjegyzék ellen — a közszemlére tétel ideje alatt — előszóval vagy írásban felszólalással lehet élni. A névjegyzék ellen benyújtott felszólalásokat benyújtásuktól kezdve május 10-ig a városi székház II. emelet 87. számú helyiségében közszemlére teszik ki, ahol azokat délelőtt 8 és 12 óra között — vasárnap is — bárki megtekintheti és köznapokon délután 2 órától 6 óráig lemásolhatja. A felszólalásokra a közszemlére tétel ideje alatt a névjegyzéktervezetbe történt jogosulatlan felvétel esetében bármelyik választó, kihagyás esetében pedig csak maga az érdekelt — a polgármesterhez címezve, a városi székház II. em. 87. számú helyiségében — írásos észrevételt nyújthat be az észrevételben előadottak igazolására alkalmas okirat bizonyítékok csatolásával. — Szakszolgálatos tisztek műszaki (repülő) szakmájához pályázati felhívás. A hivatalos lap április 12-i számában az időjelző (meteorológiai) szakképzettségű repülő műszaki szakszolgálatos tisztekben fennálló hiány pótlására pályázatot hirdetnek tudományegyetemet végzett, tartalékos tisztek (tisztjelöltek részére). Pályázati határidő 1942. május 1. — A kincstár a legkisebb birtokosok földadóját megtéríti. Adótérítésben az a kisgazda részesül, akinél a földbirtok kataszteri tiszta jövedelme a száz aranykoronát nem haladja meg s a szőlősgazda, akinél a mezőgazdasági és szőlőbirtok kataszteri tiszta jövedelme együttesen nem haladja meg a kettőszáz aranykoronát, vagyis 232 pengőt. A kincstár ezzel a kedvezménnyel a földadó bevételnek kb negyedrészéről mond le. Esőkabátot, ballonkabátot GUMIHÁZ-ból. — Képviselőtestületi tagválasztás Mohácson. Vasárnap Mohács város III. kerülete képviselőtestületi tagokat választott. Ebben a kerületben a legutóbbi választás eredményét fellebbezés folytán megsemmisítették. A választás iránt igen csekély volt az érdeklődés. Leadtak 111 szavazatot. Megválasztott rendes tagok: Kecskés Lajos, Petricsevics Lajos és Skollár Ferenc, póttagok: Árpádi András és Pávkovics Mátyás. — Szükséges-e a panasziroda? Kaptuk az alábbi közérdekű levelet: Igen tisztelt Szerkesztő úr! A Dunántúl vasárnapi vezércikke találóan életrevaló ötletet pendít meg. Nem kenyerem a panaszkodás, és nincs is olyan iroda a világon, ahol győznék meghallgatni az annyira divatossá lett panaszáradatot. Nem ártana azonban, ha a valóban jogos panaszokra valahol felvilágosítással szolgálnának. Itt van például az a rendelet, amely megtiltja, hogy parlagon hagyjunk földeket. Jómagamnak közel két holdas területem van és azt burgonyával, tengerivel, esetleg olajos magvakkal szeretném bevetni. A panasziroda megmondhatná, hol szerezzem be ezeket a magvakat, mert bárhová fordulok, csak mosolyognak a kívánságomon. Van még több ilyen és hasonló természetű panasz, amelyet ha meg is hallgatnak, de nem intéznek el. Hát erre a célra volna szükség az elintézés jogával felruházott panaszirodára. Tisztelettel: Aláírás. — DR. PETRÓCZI ISTVÁN TANÁR ELŐADÁSA A NÉMET ROMANTIKÁRÓL. A „Pillanatképek a német szellemi élet köréből'' c. előadássorozatot szombaton délután a Német Tudományos Intézet a német romantika, irodalom, festészet nagy alkotásainak ismertetésére szentelte. Bevezetésül dr. Röhr Gerhard, az intézet igazgatója egy német romantikus költő művét adta elő, majd Bán János zenetanár Schumann, Novelett D- dúr és Brahms: Rapsodie G-moll, Ízigy vérig romantikus zeneműveit tolmácsolta. Bán János friss és eleven muzsikája kitűnő utánérző képességgel interpretálta a két nagy romantikus művét. Utána dr. Petrőczi István tanár ismertette a német romantikát, mint egész Európára kiterjedő szellemi mozgalmat. Különösen a romantikus ember világnézetét, lelkialkatát, fantáziáját és temperamentumát hozta közel a hallgatóságnak. Rámutatott arra a magasröptű idealizmusra, mely a jénai és heidelbergi romantikus iskolákból kiáradt. A romantikus szellem nemcsak a költészet, zene és festészet terén hozott újat, hanem megvetette alapjait a történet és természettudományoknak, örökös önmegfigyelésével elindítója a tudományos lélektannak, a népi szellem alkotásai felé fordulásával pedig úttörője lehet a nép-nemzet ma oly időszerű politikai fogalmának, mellyel új alapokra fektette a népi együttélés értéktermelő rendjének, a modern népi államnak szerkezetét. Az előadó rámutatott arra is, hogy milyennek fogalmazta meg a romantika a költő és alkotóművész szerepét a társadalomban. Itt elsősorban Hölderlin és Novalis egyéniségére mutatott rá, akik egyfelől szellemi arisztokraták, ugyanakkor azonban a népközösség szószólói, amivel ők is megmutatták, hogy a költő nem vonulhat félre mandarinként egy általános európai kultúreszperantóba, hanem csakis egy nép szellemi életének és nemzeti aspirációinak lehet szolgálója. Az érdekes előadást a hallgatóság nagy tetszéssel fogadta. HÁZASULANDÓK KEDVEZMÉNYE Szőnyi, Lukafar Üvegraktár helyén PÉCS, Kírály-u. 14, 8 kirakattal közvetlen a Színház mellett. TAKARÉKOSSÁGI HITEL. CSILLÁR, KÉPKERETEZÉS. — Jégeső volt vasárnap Pécsett Vasárnap délután közel tíz percen át tartó jégeső volt Pécsett. A kisszemű jégeső szerencsére nem okozott kárt a gyümölcsösökben, ahol a virágbimbók még nem fakadtak ki. — Adomány a Vöröskeresztnek. Rusz Béláné ravatalára szánt koszorú megváltásaként Böbés Ferenc és leánya 10—10 pengőt, Sós Imre ravatalára szánt koszorúmegváltás címmén Auguszt Alajos (Szentlőrinc) 5 pengőt adományozott a Vöröskeresztnek a Dunántúl szerkesztősége útján. — Találtak egy szemüveget az Apácza utca elején. Igazolt tulajdonosa átveheti a szerkesztőségben. — Rendkívüli autóabroncshiány Amerikában. Madridból jelentik, hogy az amerikai autósokat az abroncsprobléma rendkívüli gondok elé állította. A márciusra engedélyezett kontingens csak a szükséglet 5 százalékát fedezi, úgyhogy használt autóabroncsokban fejlett illegális kereskedelem alakult ki. Ennek során ára a gyakorlatban már 15-20 dollárra ros iránnyal szemben egy autóabroncs ára a gykorliban már 15—20 dollárra emelkedett. Takarékossági okokból a hatóságok az engedélyezett sebesség legfelső határát 40 mérföldes óránkinli sebesség elkocsátották. 5 Lőwy kabátot vegyen! — ÚJABB KORLÁTOZÁSOK ANGLIÁBAN A BOR ÉS ALKOHOL FOGYASZTÁS TERÉN. A Times jelentése szerint az angol kormány újabb lényeges korlátozásokat léptetett életbe a bor és egyéb szeszek fogyasztása terén. A rendelet értelmében egy most következő negyedévben az elmúlt negyedévi fogyasztásnak mindössze 48 százaléka lesz megengedve.