Dunántúl, 1942. május (32. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-08 / 104. szám
2 Új banda főparancsnok Madagaszkár szigetén Vichiyből jelenti az OFI: Május 4-i rendelettel Guilemont tábornokot kinevezték a madagaszkári szárazföldi, légi és haditengerészeti erők főparancsnokává, Vichyből közli a NTI. Vichyt illetékes körökből szerzett értesülés szerint, csütörtök óta megszakadt a drótnélküli összeköttetés Diego Suarez rádióállomásával. Tananarívóból Madagaszkár fővárosából érkezett jelentés szerint, a francia haderők visszavonultak Diego Suareztől délre és ott új védelmi állásokat foglaltak el. Az angol hírszolgálat a madagaszkári hadműveletekről szóló jelentésekben azt állítja, hogy az angolok elfoglalták Diego Suarez hajóhadtámaszpontot. Stockholmból jelenti a NTI. Az angol hírszolgálatnak a madagaszkári harcokról szóló jelentése azt állítja, hogy az angolok szerdán este elfoglalták a Diego Suarez szomszédságában lévő Antsirne városát. Amerika kész megszállni a többi francia birtokot is Bernből közli a Stefani. Washingtoni távirat szerint, Hull kijelentette, hogy az Egyesült Államok szükség esetén habozás nélkül közbelép Martinique és egyéb francia birtokok ellen, amiben nyíltan célzott Dakarra, Amszterdamból jelenti a NTI. A brit hírszolgálat szerint, Churchill kijelentette az alsóházban, hogy „felesleges vérontás elhárítása céljából" a csapatok készenléti állásába való helyezések és a Madagaszkár elleni támadás előkészületei már három hónappal ezelőtt megkezdődtek. A francia néppárt vezére erélyes intézkedést sürget Anglia ellen Párisból jelenti a MTI. Doriot, a francia néppárt vezére Bourgetben tartott gyűlésen követelte, hogy válaszul a Madagaszkár elleni angol támadásra, Franciaország tanúsítson haladéktalanul aktív ellenállást amelynek nem szabad csak védekezésre korlátozódni. Afrikában, — mondotta Doriot, — tőlünk elérhető távolságban angol gyarmatok vannak, a Földközi tengeren pedig ágyúink lőtávolságában angol hajók, Amszterdamból jelenti a NTI. Az angol hírszolgálat jelentése szerint, Churchill az alsóházban közölte, hogy Madagaszkár szigetén a francia állások ellen intézett első támadást az angoloknak okozott veszteségek mellett visszaverték. Sturges vezérőrnagy azonban szerdán este újból támadást intézett és elfoglalta az állást. Churchill bejelentette továbbá, hogy a francia haditengerészeti és katonai parancsnokok megadták magukat és Diego Suaruc Tarosát elfoglalták. &uifentel Péntei, 1942 püss 8. Az angolszászok második arcvonala Rómából jelenti a MTI. A Lavoro Fascista szerint, általános derültséget keltett az United Pressnek az a távirata, amely szerint egy előkelő politikai személyiség kijelentette, hogy az angolszász hatalmak Madagaszkár szigetén már megnyitották a szovjet által annyira óhajtott második arcvonalat. Felmerül a kérdés, hogy az oroszok meg lesznek-e elégedve ezzel a második arcvonallal, tekintettel arra, hogy Madagaszkár szigetén sem német, sem olasz, sem pedig japán csapatok nincsenek. Amszterdamból közli a NTI. Az angol hírszolgálat jelentése szerint, Churchill a Madagaszkár ellen intézett angol támadásról csütörtökön elmondott közlésében azt a kijelentést tette, hogy elszomorító dolog, hogy franciák és angolok között vérontásra került a sor. Lapzártakor érkezett jelentések Vichyből jelenti a NTI. Illetékes francia körökben csütörtökön este megerősítették, hogy Diego Suarezben megszűntek az ellenségeskedések. A város és a tengerészeti támaszpont védői tárgyalásba léptek az angolokkal a harc beszüntetésére. Vichyben hangsúlyozzák azonban, hogy az ellenségeskedések megszüntetése csupán Diego Suarezre vonatkozik. A mögöttes területen a harcok tovább folynak és ott a francia csapatok továbbra is ellenállást tanúsítanak. Illetékes körökben közlik még, hogy a Diego, Suarez magasságában tartózkodó angol tengeri erők csütörtökön délután fél 4 órakor Diego Suarez kikötőjébe érkeztek. Vichyből jelenti az OFI. Csütörtökön délután 5 órakor, illetékes körökkel nyert tájékoztatás szerint, Diego Suarez városa változatlan hevességgel ellenáll. Ezzel szemben megerősítik Antsirene város elestét, amely a Diego Suarez öböl legjelentősebb városa. Antsirernet az angolok május 7-re virradó éjszaka során egy éjszakai támadás után foglalták el. MÉP értekezlet volt csütörtökön este Budapest, máj. 7. (MOT) — A Magyar Élet Pártja vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszter, országos elnök elnökletével csütörtökön délután értekezletet tartott, amelyen igen nagy számban jelentek meg a párt tagjai. Vitéz Lukács Béla elnöki megnyitója során megemlékezett arról, hogy 23 évvel ezelőtt május 7-én, szállták meg a szegedi tisztek Gömbös Gyula parancsára a Mars téri laktanyát. Lefegyverezték a vörösöket és kitűzték a toronyra a nemzetiszínű lobogót Ez a hely volt az az országban, ahol először megszűnt a vörösuralom, ahonnan elindult a nevezeti eszme. A párt tagjai lelkes tapssal fogadták az elnök megemlékezését. Az országos elnök a továbbiak során szeretettel köszöntötte a párt nestorát, Putnoky Móricot, aki 1892 óta tagja a képviselőháznak és 1931 óta a képviselőház háznagya. A párt tagjai igen meleg, lelkes ünneplésben részesítették Putnoky Móricot. Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter ezután válaszolt Fricke Valérnak korábbi interpellációjára és ezzel kapcsolatban részletesen tájékoztatta a pártértekezletet a szórványmagyarság iskoláztatásának kérdéséről. A választ egyhangúan tudomásul vették. Várady József a párt állásfoglalását kérte annak érdekében, hogy a főváros egyik utcáját Darányi Kálmánról nevezzék el. Indítványát a párt tagjai egyhangúan elfogadták. Vitéz Padányi-Gulyás Jenő és Szabó Gyula terjesztettek elő pártinterpellációt, amelyekre Kálay Miklós miniszterelnök és Hóman Bálint kultuszminiszter válaszolt. Az értekezlet ezzel végetért és utána pártvacsora volt. Vigyázat: szélhámos társat keres! Köröznek egy feltalálót Pécs, máj. 7. — Rendkívül érdekes szélhámossági ügy foglalkoztatja a pécsi rendőrséget. A kínos ügy szenvedő szereplőinek inkognitóját megőrizve, okulásul az alábbiakat közöljük: Az egyik pécsi ügyvédhez beállított egy magát Mazányi Imrének nevező, 40 év körüli férfi. A lehető legjobb ajánlólevelet hozta s elmondotta, hogy remek találmányéhoz pénzestársat keres. Szívesen érdeklődtek patente után, amely jó üzletnek mutatkozott. Az állítólagos Mazányi Imre vászonpántos, gyékénycipő gyártásához keresett társat. Az ügyvéd és még két kereskedő összesen 5.500 pengőt adott át Mazányinak, aki anyagbeszerzésre kérte az előlegeket. Napok teltek el anélkül, hogy Mazányi hozta volna a csuhé és szalagárut. Végül is gyanús lett hosszú hallgatása és keresni kezdték a lakásán. Lakásadója annyit tudott mondani, hogy „Mazányi úr egy kis bőrönddel elment hazulról". Végül is lakatost hívtak, behatoltak az albérlő szobájába. Kinyitották a szekrényeket, amelyekben semmit sem találtak. Úgy látszik, Mazányi hosszabb időre távozott és a találmányához felvett 5.500 pengőt emlékül megtartotta magának. A rendőrségnek annyit sikerült megállapítania, hogy a Budapestről protezsált feltaláló újvidéki születésű, németül, csehül, oroszul igen jól beszél. Magyarul nem tud írni-olvasni és a kiejtése is .Nagyon rossz. Alacsony, sovány férfi, modora behízelgő. Poggyászában a gyékénycipők felső részéhez használatos, szalagkollekció van, amelyet szintén bizományba vett át. Ahogyan a pécsi rendőrség által megkeresett kereskedő írja, még annyi udvariasság sem volt Marányiban, hogy a cég érdeklődő leveleire válaszoljon... Tudva, hogy Mazányi szélhámos és megszökött Pécsről, a rendőrségen egy cseppet sem csodálkoztak Mazányi udvariatlanságán. Viselt dolgait közölték a budapesti rendőrséggel és körözés indult a vidéki kapitányságokhoz, csendőrőrsökhöz is, hogy mielőbb pontot tegyenek Mazányi szélhámos üzelmei végére. Amennyiben Mazányi még Pécsett bujkálna, újabb áldozatok jóhiszeműségére pályázva, ne felejtsük, vigyázat: szélhámos társat keres!... Magyarország megszakította a diplomáciai viszonyt Brazíliával, Uruguay és Paraguay-al Budapest, máj. 7. (MTI) — A háromhatalmú egyezményből következett szolidaritás alapján, a magyar kormány Brazília, Urugay és Paraguay államokkal május 2-án megszakította a diplomáciai viszonyt. A magyar rádió május 15-én megünnepli az otrantói csata 25 éves jubileumát. — Vinogradov szovjet nagykövet Ankarából pénteken elutazott Kujbisevbe. A hírt eddig nem erősítették meg. — A volt jugoszláv vasúti felszerelésnek felosztására hivatott nemzetközi bizottság befejezte munkálatait. A munkában Bulgária, Olaszország, Németország, Magyarország és Horvátország képviselői vettek részt. — A budapesti büntető törvényszék csütörtökön folytatta vitéz Imrédy—Halász sajtórágalmazási per tárgyalását. Ma vitéz Imrády Bélát, mint tanút hallgatták ki. A gyengélkedő Bethlen István grófot lakásán hallgatta ki a törvényszék. — Elhúnytak: Steiner Miklós csornai prépost, özv. , Ladányi Józsefné Fejérváry Margit Bpesten, Platthy Árpád ny. uradalmi főintéző Miskolcon, Dobay M. Etelka tanárnő Bpesten, Bors Lászlóné Kerényi Mária Debrecenben, Bolyo® Alajos ny. lippai főszolgabíró Bpesten, Csiky Rezsőnné Scharf Ilona Bpesten, Bartha István ny. színész Miskolcon, Bérczi Márton ny. tanító Bpesten, Pognár Géza ny. megyei számv. főtanácsos Miskolcon, Terray Béláné Nagy Eszter Bpesten, Molnár Béla ny. járásbírósági irodaigazgató Kunszermiklóson, dr. Bernáth Dezső fogorvos Bpesten, Róth Rudolf magántisztviselő Debrecenben, Déri Géza magánzó Bpesten, özv. Lakos Lajosné Kecskeméten, Fleischmann Béla szőlőbirtokos Bpesten, Czuczor Ignác ny. vasúti üzemi segédtiszt Sopronban, Lukács Ignác ny. járásbírósági elnök Bpesten. — Brit repülőgépek a keddre virradó éjszaka néhány romboló- és gyújtóbombát dobtak Nyugat-Jütlandra. — Az angol tengernagyi hivatal közölte, hogy a Jaguár torpedórombolót elsüllyesztették. — Felvágta az ereit és elvérzett Budapesten özv. Garzó Nándorné Madarász Etelka 58 éves földbirtokosnő. — Halálra gázolta a részeg soffőr Szabó Jánosné debreceni fehérneművarrónőt. A soffőrt letartóztatták. — Kasszafúrásért 5—5 évi dologházra ítélték Tóth Gyula cinkotai asztalossegédet és Dobó József asömörői szövőmunkást. — Letartóztatták csalás, zsarolás és fajgyalázásért Budapesten Mezei Ernő zsidó magántisztviselőt, zsarolási kísérletért pedig Krausz Lajos foglalkozás nélkül zsidót. — Marosvásárhelyen felállítják Körösi Csoma Sándor szobrát. — Tiszába fulladt Paja Gábor tiszaomszi lakos. ■— A Szovjet a keleti háború kezdetétől 1942 április hónapig 21.267 repülőgépet vesztett. — A német hatóságok közlése szerint 1941 december 31-én a Németországban levő francia hadifoglyok száma összesen körülbelül 1.256.671 volt. — Franciaországban a zsidó ügyek eddigi főbiztosát, Vajlat-t felmentették tisztségétől. Helyébe Pellepoix párisi városi tanácsost nevezték ki. — Hivatalos francia helyen cáfolják azokat a brit forrásból származó értesüléseket, amelyek szerint La Motte, Risquet és Marseilaise cirkálók De Gaulle táborába szegődtek volna. — A francia tegerészetügyi minisztérium közölte, hogy az Egyesült Államok Atlanti óceáni partvidékén elsüllyesztettek egy picaraguai lobogó alatt hajózó kisebb kereskedelmi hajót. — Vangcsingvej, a kínai nemzeti kormány elnöke csütörtökön kíséretével együtt hivatalos látogatásra Mandzsukuoba érkezett. A mandzsukuo kormány üdvözlőüzenetet hozott nyilvánosságra, amelyben Vangcsinvej látogatását egyik legfontosabb eseménynek mondja Mandzsukuo megalapítása óta.