Dunántúl, 1942. szeptember (32. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-25 / 217. szám
pxpfelt, 1942 srcpfember £3. DUNÄNTÜT mmam — A sokgyermekes családok megsegítése. Győr, Moson, Pozsony vármegye sajátos módon segíti megalapozni a megye sokgyermekes családjainak jobb megélhetését. Zöldségneműeket és kerti veteményeket termelő sokgyermekes családok számára a vármegye közjóléti szövetkezete káposztasavanyítokat rendezett be, forgótőkét kölcsönzött a főzelékféléknek nagyban való tartósítására. Másutt pedig lehetővé tette nagymennyiségű málnának helyben való feldolgozását, továbbá melegágyakat juttatott sokgyermekes családoknak a palántázás előkészítésére. Végül közreműködött a különböző termelvények értékesítésében. Télikabátot már most vegyen lény Testvéreknél! — Halálozás, özv. Bakány Józsefné, szül. Stefankó Mária szeptember 22-én, 55 éves korában meghalt Pécsett. Temetése szeptember 25-én, pénteken délután 4 órakor lesz a központi temetőben. Lelke üdvéért az engesztelő szentmise áldozatot szeptember hó 26-án, reggel háromnegyed 7 órakor mutatják be a belvárosi plébániatemplomban. Halálát gyermekei, menye, veje, unokái gyászolják a kiterjedt rokonsággal együtt. Bőhm Jenőné Breuer Margit, a Stührner fiók üzletvezetője meghalt Pécsett. Temetése szeptember 25-én, délután fél 4 órakor lesz a zsidótemetőben. Temetkezési költségeinek megtérítéséről biztosítás útján gondoskodhat! — A hadbavonultak gyermekei a honvédekért. Egyik múltkori számunkban már hírt adtunk arról, hogy a hadbavonultak gyermekei műsoros színházi ünnepség előkészítésén fáradoznak azzal a céllal, hogy annak jövedelmét a honvédeknek ajánlják fel. A tegnap délután tartott második megbeszélésen már véglegesen kialakult az ünnepség műsora. A Bajtársi Szolgálat egyik leglelkesebb, melegszívű tagjának, Podobnik Emmának elgondolása szerint, a gyermekek azt mutatják be, hogy itthon minden a harctereken küzdő honvédekért történik. Az elemi iskolák és az óvodák lelkes munkával és örömmel támogatják a tervet és a már kialakult műsor alapján a betanítás megkezdődött. Az előadást október 25-én, délután 3 órai kezdettel tartják meg a színházban, rendes helyárakkal. Előtte való nap a főpróba lesz, amelyre a sebesült honvédeket is meghívják., A jegyek árusítása október elején már megkezdődik. — A vajszétosztási jegyek beszolgáltatása. A közellátási hivatal felhívja az összes vajárusítással foglalkozó kereskedőket és tejárusokat, hogy vajszétosztási jegyzéküket a következő sorrendben adják be, esedig: pénteken, 25-én, A—O, szomaton, 26-án, P—Z. Az A—O délelőtt 8—2-ig és délután 4—6-ig, a P—Z délelőtt 8—1 óra között. — A MÁV háztól-házig forgalmának múlt évi adatai. A MÁV most tette közzé a háztól-házig forgalom elmúlt évi adatait, amelyekből kiderül, hogy a Budapestről elszállított árumennyiség emelkedett, míg a Budapestre érkezett áruké csökkent. Budapestről háztól-házig fuvarozandó áru 98,5 millió kilogram, kereken 10 millió kilogrammal több, mint az előző évben. Ezzel szemben a fővárosba háztól-házig szállítási rendelkezéssel csak 9.8 millió kilogram áru érkezett, 2.37 millió kilogrammal kevesebb, mint az előző évben. A vidéki állomások egymás között való háztól-házig forgalmában 3.8 millió hagyma árut »«álítan * MAY* Miről beszélnek a szónokok az októberi katolikus nagygyűlésen Pécs, szept. 24. — Nem egészen két hét választja el a magyar katolikus társadalmat attól, hogy október 2-án reggel 8 órakor az egyetemi templomban elhangzik a XXX. Országos Katolikus Nagygyűlés Veni Sándera, amellyel kezdetét veszi a katolikusok ezidei seregszemléje. Az egyetemi templomban a Veni Sanctet és a szentmisét Seré de Jusztínián bíbornok, Magyarország hercegprímása, a szentbeszédet pedig báró Apor Vilmos győri püspök mondja. Első péntek lévén, az ország valamennyi templomában közös szentáldozáshoz járulnak a hívek a harctéren küzdő véreink szerencsés visszatéréséért és a győzelmes békéért. Ugyanaznap délután 4 órakor a katolikus írók és hírlapírók megkoszorúzzák Pázmány Péter szobrát, majd délután 4 óra 30 perces kezdettel a nők tartanak díszgyűlést a Vigadóban Schefffer János szatmári püspök elnöklésével, amelyen Zachariás Flóra, Stettner Andrea és Balássy Miklósné beszélnek, míg Kiss Ilona szaval, Sztojanovich Adrienne pedig énekszámot ad elő. Október 3-án, szombaton az örökimádás templomban reggel 9 órakor az ünnepi főpapi szentmisét szintén Magyarország hercegprímása, míg a szentbeszédet Drahos János protonotárius kanonok, érseki általános helytartó mondja. Délután 4 órakor a Vigadóban az egyetemi ifjúság, 4 óra 30 perckor pedig a leányifjúság a Művelődés Házában tartja díszgyűlését, míg a férfiak este 6 órakor a Vigadóban jönnek össze tanácskozásra. A szombati napot a dolgozó nők ünnepi estje zárja be 6 óra 30 perces kezdettel a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Október 4-én, vasárnapon reggel 9 órakor az ünnepélyes főpapi szentmisét a Szent István Bazilikában Gottfelder Gyula pápai trónálló, kalocsai érsek mondja. Ezen a napon zajlik le délelőtt 10 óra 30 perces kezdettel a Vigadóban az I. nyilvános díszgyűlés, amelyet Magyarország bíboros hercegprímása nyit meg, majd Angelo Rotta c. érsek, pápai nuncius üdvözli a nagygyűlést. zinyei Merse Jenő m. kir. titkos tanácsos, vallás- és közoktatásügyi miniszter „Az egyház joga iskoláihoz", míg vitéz Bédy Alajos m. kir. altábornagy az ifjúság honvédelmi nevelésének ország tos vezetője „Vallás nélkül nincs neveés" címmel tart előadást. Október 5-én, hétfőn reggel az Egyetemi templomban dr. Virág Ferenc pécsi püspök, pápai trónálló mondja a szentmisét. Délután 4 órakor a Vigadóban tartják a II. nyilvános gyűlést, amelyen Gróh József ügyvéd: „Védjük a család jogait!“. Wünscher Frigyes az A. K. országos alelnöke: „Védjük a család jólétét", Alfödy Dezső, a budapesti kir. ítélőtábla elnöke: „Az igazságszolgáltatás és a családmentés", míg végül Endrédy Vendel zirci apát: „Boldog Margit emlékezete" címmel tart előadást. Ugyanaz este levente-balot tart nagy bemutatót 6 óra 30 perces kezdettel, a Városi Színházban. Október 6-án, kedden a Nagygyűlés ötödik napján a Szerviták templomában reggel 8 órakor Bubnics Mihály rozsnyói püspök mondja a szentmisét és ugyanebben az órában görög szertartású főpapi szentmise lesz a Rózsák terén lévő görögkatolikus plébániatemplomban, amelyet Dudás Miklós hajdúdorogi püspök mond. Délután 4 órakor a Vigadóban lesz a III. nyilvános, vagyis záró ülés. Az utolsó ülésen Nyisztor Zoltán pápai kamarás, szerkesztő: „A félremagyarázat és az igazi katolicizmus". Drahos János protonotárius kanonok, érseki általános helytartó: „Nemzeti szabadság és nemzeti kötelesség", Petrovácz Gyula m. kir. kormányfőtanácsos, építészmérnök: „Katolicizmus és magyarság", végül Shvoy Lajos székesfehérvári püspök: „Katolikus mozgalmaink időszerűsítése" címmel mondanak beszédet. A Nagygyűlés három nyilvános tanácskozásának záróbeszédét Serédi Jusztinián bíbornok, Magyarország hercegprímása mondja. Október 7-én, szerdán Szentlélek-nap lesz a Szociális Missziótársulat székházában, míg a Nagygyűlés utolsó napján, október 8-án, csütörtökön délután és este Prohászka emlékünnepséget tartanak a Magyar Művelődés Házában. ■A Nagygyűlésre vonatkozó minden felvilágosítást az Akció Katolika országos szervezési szakosztálya (Budapest, IV., Ferenciek tere 7., III. lépcső, I. est. 8., Telefon: 18—52—43) ad. — 133 ukrán gyermek kor észlelése. Az umani uspenski székesegyházban közös keresztelési ünnepség folyt le 133 különböző korú gyermek megkeresztelésekor, akiket a bolsevista uralom alatt nem lehetett megkeresztelni. A püspök néhány lelkészszel maga végezte a keresztelési szertartást és ez alkalommal köszönetet mondott az egyház nevében a német hatóságoknak azért, hogy visszaállították a vallásszabadságot. — Bonyodalmak a sósavas lecse körül, Szentlőrincen történt az eset, amelyen egyelőre maga a csendőrség sem tud egykönnyen eligazodni. Tóth Ferenc György ottani gazda beállított az orvoshoz és egy tányér lecsót hozott, vizsgálat végett. Az orvos úgy gondolta, jósav van az ételben és a pécsi mezőgazdasági vegykísérleti állomáshoz utasította a gazdát. Pécsett azután minden kétséget kizáróan megállapították, hogy 60 fokos sósav van az ételben. Ekkor kapcsolódott az ügybe a nyomozó hatóság, amely azután kihallgatta Tóth Ferenc Györgyöt és családját. Tóth elmondotta, hogy távollétében főzték és tették az asztalra a vacsorát, amelynek különös szagát érezve, nem mert enni, mert haragos viszonyban van feleségével és a családjával. Akkor még nem tudta, az erős paprikától vagy a lecsóban lévő méregtől könnyezik-e a szeme. Most azonban úgy látja, el akarták tenni láb alól. Az asszony tagadta, hogy valamit is kevert volna az ételbe, inkább örült, hogy sok veszekedés után végre velük vacsorázik az ura. Arról tudott csupán, hogy György nevű fiának, aki kesztyűs segéd, volt otthon egy üveg sósava. A fiú nem tagadta, hogy 60 százalékos sósavat vásárolt Pécsett, de nem ö öntötte apja ételébe. Azt is elmondotta, hogy apja sokat megverte az édesanyját, gyermekeit csak kutyáknak titulálta, és nagyon sokat szenvedtek izgágaságai miatt. Valószínűnek látszik, hogy a sósavat maga Tóth Ferenc öntötte a lecsóba. Azt hitte, így elválhat az asszonytól és tartást sem kell fizetnie a vagyon második fele pedig szintén az övé lesz. Megállapították azt is, hogy az ételbe kevert sósav amúgy sem lett volna elégséges emberi élet kioltására s ezért az eljárást azóta már meg is szüntették. — Honvédeinkért. A Dunántúlhoz a mai napon az alábbi adományok érkeztek: Vöröskereszt javára Metzler Ferenc öt, pécsi Dohányi Nagyáruda tíz, Irtó Imréné ravatalára szánt koszorú megváltásaként v. Pálmai Alajosné tíz pengő. Itt említjük, hogy Rihmer Borbála könyvkötő a hadikórház könyvtárának 15 drb könyvének bekötését vállalta. Ezúton mondanak hálás köszönetet. Ballonkabátokban a GUMIHÁZ vezet. — Mozgalom az ipardíjak újabb megállapításáért. A vidéki kereskedelmi és iparkamarák részéről mozgalom indult az ipardíjak felemelése érdekében. A javaslat szerint, a következő összegekben kívánják megállapíttatni az ipardíjakat: Gyári vállalatok ipardíja a fővárosban 50 pengő, a vidéken 40 pengő. A kézművesjellegű iparűzés szokásos kereteire kiadott iparigazolványokért kisebb városokban és községekben 4 pengő, 25.000-nél több lakosú városokban és községekben 6 pengő, 50 ezernél nagyobb lakosú városokban 10 pengő, a fővárosban pedig 12 pengő lesz számítva az ipardíj fejében. Ellopták a harmonikáját. Fodor László pécsi bárzongorista feljelentést tett a rendőrségen, hogy a zongorái alatt őrzött 580 pengő értékű harmonikáját ellopták. A károsult a feljelentést hajlandó visszavonni, ha a tolvaj időközben megbánta tettét és a pótolhatatlan harmonikát neki visszaadja. Ezt azért hangsúlyoza», mert a tolvaj kilétét mér «fjjjjfe. — Másodszor virágzik a francia barack, özv. Gonda Zsigmondné Cserkész utcai kertjében másodszor virágzott ki a francia barackfa. Ha szép hosszú, napsugaras ősz jele ez a másodvirágzás, akkor valóban gazdag ajándék. — Tollmellény a katonáknak. A Bajtársi Szolgálat és Vöröskereszt Egylet tollmellény akciójára újabban a következő adományok folytak be: Jakab Béla 100 pengő, Pécsi Tanítók Egyesülete 40 pengő, Benedek Károly 50 pengő, özv. Kammerer Ferencné 8 és fél kg toll, Weigl Dezső 15 pengő, Magyar Teozófiai Társulat 2 mellény ára, Fonyódi Nándorné 1 mellény ára, özv. Tolnay Vilmosné 1 mellény ára. Az adományokért ezúton mond köszönetet a vezetőség. — A személyvonat elütötte a szódáskocsit. Az államvasutak bajai osztálymérnöksége jelentette, hogy a Szabadka—Újdombóvár közötti vonalon közveszélyű rongálás történt. Kárászköblény és Szászvár állomások között az országúton haladt Erdorf János szászvári, Pázsit út 157. szám alatti lakos szódavízzel megrakott kocsija. Erdorf nem vette figyelembe a sorompó csengését és a leeresztett sorompórudak közé hajtott. Éppen akkor ért oda a 2137. számú személyvonat, amely már nem tudott teljesen lefékezni és elütötte a szekeret. Erdorf lerepült a bakról, de az ijedtségen kívül nagyobb baja nem történt, a lovak pedig eltépve a szerszámot, elvágtattak a vasúti, töltésen. A kocsin lévő szódásüvegek jórésze felrobbant. A gondatlan kocsis ellen megindult az 7 Bundák, kabátok Pauncz Jakab Fia, városház. — Tiltott koldulásért elítéltek egy iszákos öregembert. Hirt István, 72 éves koldus állt a pécsi rendőrség bírája előtt. Koldulással vádolták. Az öreg munkaképtelen, de már annyira érti a koldulás mesterségét, hogy nemcsak megélt a „keresetből," hanem még néhány fröccsre is futotta naponta. Az enyhítő körülmények figyelembevételével két napi elzárásra ítélték. Az öreg megnyugodott mondván, legalább két napig pihenteti fájós lábait. — Kezet emelt az édesanyjára. Péter Józsefné 52 éves, hirdi aszszony nagy könnyhullatások közepette beállított a csendőrségre. Panaszkodott János nevű fiára, aki szóváltás után úgy megverte, hogy sérülései 8 nap alatt gyógyulnak. Felmenő ági rokonon elkövetett testi sértés címén indítottak eljárást Péter János ellen, aki kezet emelt az édesanyjára. — Agyonlőtte feleségét, aztán öngyilkos lett. Takács János kiskunhalasi tekintélyes gazda, volt városi tisztviselő agyonlőtte feleségét, majd önmagával végzett. Hátrahagyott búcsúlevele szerint, súlyos anyagi gondokkal küzdött. Attól félt, hogy nem tudja önmagát és feleségét eltartani, ezért választotta közösre?-