Dunántúl, 1943. június (33. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-19 / 137. szám
Sswwkfft, 1943 ff»ÜNÄNTKl A pécsi bányavidék munkássága is megünnepelte a Kormányzó Úr születésnapját Pénteken délelőtt adták át a DGT 18 alkalmazottjának a kormányzói kitüntetéseket és a honvédelmi miniszter elismerő okiratait Pécsbány terep, jön hm 18. ( A Dunántúl kiküldött munkatársától.) A pécsvidéki bányák sok ezer munkása is megünnepelte Kormányzó Urunk 75. születése napját. Amíg lenn a föld mélyén a magyarság ünnepnapján is villanyfúrók hasítottak bele a fekete gyémántokba, megrakott csillék gördültek a felvonók felé és a halállal mindennap szembenéző bányászok megfeszített erővel dolgoztak, addig a külszínen zászlódíszbe öltöztek a bányakerületek és Mecsekszabolcs, Vasas, Somogy és Pécsbányatelep munkásküldöttségei ősi formaruhájukban a pécsbányatelepi gróf Széchenyi István aknatermében gyülekeztek, hogy tanúi legyenek tizennyolc bányásztársuk kitüntetésének. A Kormányzó Úr a honvédség érdekében kifejtett értékes és hasznos munkásságukért a DGT négy alkalmazottját a magyar bronzérdemrenddel tüntette, míg tizennégyen honvédelmi miniszteri elismerő okiratot kaptak a hadiüzemi termelés terén végzett átlagon felüli munkájukért. A kitüntetések átadása alkalmul szolgált arra, hogy a magyar nemzet első alkotó és építő munkásának, Kormányzó Urunknak születése napján elismeréssel és megbecsüléssel forduljon a társadalom a bányászok felé is, akik névtelenül, életük állandó kockáztatásával a munka arcvonalán teljesítenek felbecsülhetetlenül értékes termelő munkát. A kitüntetett bányászok ünneplésére egybegyűltek az egyház, a honvédség és a polgári társadalom minden rétegének képviselői a pécsbányatelepi Széchenyi Fakna termében. Ott láttuk Bartinai Ferenc bécsbányatelepi apátplébánost, vitéz , Faludy László ezredest, a hadtest parancsnok képviselőjét, Szabolcs Rezső, bányaügyi főtanácsos, bányaigazgatóval az élén a DGT bányakerületeinek üzemvezetőit, mérnökeit éstisztviselőkarát, dr. Ember Kálmán bányahatósági tanácsost, a pécsi bányakapitányság vezetőjét, dr. Borbéla Jenő rendőfőkapitányhelyettest, Bánó Kálmán rendőrtanácsost, a pécsbányatelepi kirendeltség vezetőjét, Jilly Endre járási főszolgabrót, Krämer Flóriánt a Magyarországi Németek Szövetségének dunántúli területvezetőjét és még igen sok képviselőjét Pécs és a vármegye társadalmának. A Széchenyi akna nagycsarnokában, amelyet az ünnepi alkalomra a Kormányzó Úr nemzeti színű szalagokkal ékesített arcképével, zöld folyondárokkal és égő bányászlámpákkal díszítettek fel, a bányászzenekar által előadott Szózattal kezdődött meg a megkapó ünnepség. A lelkeket felemelő szózat után vitéz Faludy László ezredes köszöntötte a kitüntetett bányászokat, tanáink a harcterek a halvakét becsülettel megállhassák. — Ünnepet és örömet jelent valamenynyiünk számára ez a maiap. Ünnepet, mert ma van a legelső magyar ember, ionon szeretett Kormányzó Urunk 75-ik születésnapja. Örömet jelent, mert részesei lehetünk az itt folyó fényes ünnepségnek, és tanúi a kitüntetések és dicséretek átadásának. A hadtestparancsnok képviselője lelkes éljenzéssel fogadott beszéde után átnyújtotta a Magyar Bronz Érdemérmet Schultheisz András, művezetőnek, Müller Károly 1. főaknásznak, Győző Alajos iriflaimiállítógépkezelőnek, Jankó Mihály 1. nyugdéres vájárnak, és a Honvédelmi miniszteri okirat elismerést Neuber Ferenc bányamért érnék, Berghauer József műszaki segédtiszt, főaknásznak, Soukup Antal 1. főaknásznak, Csecskó Antal 1. aknásznak, Bodonyi János aknásznak, Sasi János 1. ginamos szállítógépkezelőnek, Németh Mihály 1. nyugdéres vájárnak, Szabó Antal 1. aknásznak, Kárpáti Lipót vájárnak, Keresztes Márton vájárnak, Molnár Lajos 1. vájárnak, Balázs István 1. vájárnak, Havelka György aknásznak, Kuba Antal villamos szerelőnek. A bányászok a munka arcvonalán végeznek kimagasló kötelességteljesítést — Magyar Testvéreim! A magyar királyi pécsi IV. honvéd hadtest parancsnokának, vitéz Heszlényi altábornagy Úrnagy méltóságának képviseletében jelentem itt meg, — mondotta Faludy ezredes — hogy átadjam a Kormányzó Úr Öröméltósága által adományozott négy kitüntetést és a Honvédelmi Miniszter Úr 14 okirati dícséretét. — Midőn örömmel teszek eleget ezen kötelességemnek, magyar szívem egész melegével köszöntöm a kitüntetteket. Köszöntöm őket, mint bajtársakat, akik a munka arcvonalán teljesítették kimagasló, becsületes, magyar kötelességüket. ... Az ő kitüntetésük a munka elismerését és a megbecsülését jelenti, s annak fénye besugározza az egész dolgozó magyar bányászságot. A magyar bányász munkája éppen olyan értékes, akár a harctéren fegyverrel kezében küzdő magyar katona áldozatos harca, mert ennek a nehéz munkának maradéktalan elvégzése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ha A magyar bányászok szívből jövő jókívánságaikat és hűségüket küldik Kormányzó Urunknak A kitüntetések átadása után Szabolcs Rezső bányaügyi főtanácsos, bányaigazgató köszönte meg kitüntetett munkatársai nevében a Legfelsőbb Hely és a honvédelmi miniszter elismerését. — Hálás és büszke örömmel köszönöm szenettermelő hadiüzemünk nevében — mondotta — azokat a meleg és bensőséges elismerő szavakat, amelyekkel Ezredes Úr , kiváló alkalmazottunknak a magyar honvédség érdekében kifejtett kitűnő tevékenységéért Kormányzó Urunk Öröméltósága nevében a Magyar Bronz Érdemérmet, 14 derék alkalmazottunknak pedig a hadiüzemi termelés érdekében kifejtett eredményes munkásságáért a Honvédelmi Miniszter Úr dicsérő elismerését átadni szíves volt. — Ünnepiörömünket fokozza, hogy ezen felemelő magas kitüntetések napja egybeesik szeretett Kormányzó Urunk 75- ik születésnapi évfordulójával, amikor alattvalói hűséggel és szeretettel szerencsés lehetek kifejezni hadiüzemünk öszszes munkásságának és alkalmazottainak szívből jövő jókívánságait azzal az óhajjal, hogy a Mindenható vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Urunkat lelki és testi erőinek teljességében drága hazánk javára és boldogulására soká éltesse. — Kérem Ezredes Urat, hogy a kitüntetett munkások hódolatteljes, leghálásabb köszönetét a Kormányzó Úr Öröméltóságánál és a Honvédelmi Miniszter Úrnál kifejezésre juttatni szíveskedjék. Ezután dr. Ember Kálmán bányaügyi tanácsos, a bányakapitányság vezetője üdvözölte a kitüntetett munkásokat és méltatta a bányászok küzdelmes munkáját. — A bányakapitányság részéről örömmel, büszkén és boldogan köszöntöm Önöket. Örömmel azért, mert ez a kitüntetés Önök révén az egész magyar bányászcsaládnak is szól, büszkén, mert ősi jelvényünk, az ék és kalapács, a rzgatagasabb helyről nyert újabb elismerést, boldogan, mert látom, hogy a legfelső helyeken, az emberi értékelés fokmérője kizárólag a munka becsületessége és a hazához való tántoríthatatlan hűség. Mindnyájuk kezét megszorítva, hangsúlyozni kívánom azt, amit éreznek és tudnak, hogy az elemekkel vívott küzdelmeikben, nehéz és fáradságos munkájukban minden lépésüket, csákányvágásukat a bányakapitányság figyelme, ha kell, segítsége és támogatása kíséri. A magam részéről is külön kiemelni kívánom, annak a jelentőségét az Önök, de valamennyiük számára, hogy a kitüntetés a hazáért való munkálkodásban tündöklő mintaképünk, a szebb, jobb, boldogabb magyar jövő fáradhatatlan munkálója. Öröméltósága születésnapján történik. Legyen ez valamennyiünk részére külön intő jel arra, hogy 1000 éves hazánk üdvéért, felvirágozásáért fokozottan feszítsünk munkára minden izmot, az új ezredév kialakításához szükséges rendíthetetlen akaratot, kitartást és erőt merítsünk etőle és fogadjuk meg valamenynyien újból, hogy hittel, bizalommal, céltudatos kitartással fogunk dolgozni a Nagymagyarországén. Végül a kitüntettek nevében Bergbauer József főaknász mondott köszönetet. A bányászok példát kívánnak mutatni a magyar munkásságnak — Ezredes Úr! Engedje meg, hogy kitüntetett társaim nevében hódolatteljes köszönetet mondhassak a Főméltóságú Kormányzó Úr és a nagyméltóságú Honvédelmi Miniszter Úr magas elhatározásáért ,amellyel bennünket, mint ennek a hadiüzemnek szerény alkalmazottait legfelsőbb kitüntetésben és elismerésben részesített. Különösen jól esik ez az elismerés azért, mert a hőnszeretett Kormányzó Urunk legmagasabb születése napján kaptuk, s ígéretet teszünk arra, hogy mint azt eddig is tettük, minden erőnkkel a jövőben is azon leszünk, hogy hazánk érdekében, ha még lehet, fokozottabb mértékben mutassunk példát magyar munkástársainknak. Jószerencsét! Az ünnepség a Himnusszal ért véget, majd a bányaigazgatóság a vendégeket és a kitüntetett alkalmazottakat egytál átélős ebéden látta vendégül, amely alatt vitéz Faludy Kálmán ezredes a Kormányzó Úrra mondott pohárköszöntőt. Az ebéden éppúgy, mint az ünnepségen, lelkesen ünnepelték országgyarapító Nagyurunkat, akinek születése napján a pécsi bányavidék sokezer munkásának lelkéből, szívéből szállt a hála és a szeretet a budai Vár felé . . . K. B. Japán szorosan együttműködik a tengelyállamokkal a végső győzelemért Tokió, jún. 18. — A japán országgyűlés ülésszakának záróülésén a képviselőház egyhangúlag indítványt fogadott el, amely javasolja, hogy a háborús gépezet minden erejét a győzelemre összpontosítsák, és egyidejűleg a legszorosabban működjenek együtt Németországgal, Olaszországgal és a többi európai hatalommal a közös cél elérésének céljából. Japán helyzete és felelőssége nagy Keletázsiában megköveteli, hogy Japán síkraszálljon az eszményi világbéke megvalósítása érdekében és megsemmisítse az angol-amerikai támadókat és ily módon az ázsiaiak sok más millióinak megadja a lehetőséget, hogy újból őket megígető joint. Őrizetbe vettek egy pécsi gyári munkást Ellopta menyasszonya kelengyéjét, eladta és az árát elmulatta Pécs, jún. 18. — A pécsi rendőrkapitányság pénteken reggel őrizetbe vette Somogyvári László lakócsai születésű 32 éves volt pincér, jelenleg gyári munkés, Hettyei Sámuel utca 2. szám alatti lakost. Tegnap délután ugyanis egy pécsi leány feljelentést tett a rendőrségen, hogy hét darab zálogcéduláját ellopták. A zálogcédulák közel 2000 pengő értékű fehérneműről szóltak amelyeket a leány kelengyének gyűjtögetett össze. Azt is elmondotta a leány, hogy menyasszony és a vőlegénye Somogyvári László. A rendőrség nyomban gyanút fogott, mert Somogyvári, aki rovott múltú, régi ismerőse a rendőrségnek. A lopási ügyben ezen a nyomon indultak el és nem is csalódtak. Megállapították, hogy a zálogcédulákat Somogyvári lopta el. A holmikat kiváltotta és a közel 2000 pengő értékű holmit 150 pengőért eladta az egyik pécsi vendéglősnek. Somogyvári a vendéglősnek azt mondotta, hogy a fehérneműsek a feleségéé, akitől most elvált. A rendőrség Somogyvárit őrizetbe vette. Részletes kihallgatása során elmondotta, hogy a menyasszonya kelengyéjéért kapott 150 pengőt elmulatta, mert nagyon szereti az itókát. A vendéglősnél a holmikat megtalálták és így azok visszakerülnek jogos tulajdonosához. Somogyvári Lászlót beismerő vallomása után átkísérték a kir. ügyészségre. Mecsek-nap lesz június 29-én A Mecsek Egyesület rendszeresíteni kívánja minden évben a Mecseknapot, június 29-én, Péter és Pál napján. Ebben az évben is minden hangosabb ünneplés nélkül megtartja az egyesület már a Mecseknapot. Egész napos és félnapos túrák tartásával a turisták részére rendez túrákat ezen a napon az egyesület és igen kívánatos lenne, ha a közönség kirándulások rendezésével belekapcsolódna az igazi Mecsek kultuszba, ki egyedül, ki megszokott társaságával rándulva a Mecsek kies részeibe. Túrát rendeznek a Jakab-hegyre, Mélyvölgybe, Sikondára, Abaligetre, Zengőre, Harsányhegyre, Pécsvárad-Rékavölgybe. A részleteket június 27-én, a vasárnapi lapban közli a Dunántúl. Az országos Mátyás király tárakkal kapcsolatban az Országos Turista Szövetség június 27—29-én Aradna, Korongyos, Horthy-csúcs, Oláhszentgyörgyre, 26—29- én Miskolc, Lillafüred, Garadna, Szentlélek, Bánkút, Tarkő, Várhegyre, június 28—29-én Veszprém, Pápaodtető, Sédvölgy, Mátyáskút, Herendre rendez nevezetesebb túrákat. Részleteket az egysület főtitkári hivatalában lehet megtudni. A nyári túrák érdekében az egyesület, mint korábban már jeleztük, Balatonfenyvesen nyári fiókot létesít és összeköttetést teremt a badacsonyi turista kirendeltséggel és így az egyesület tagjai részére tehetővé kívánja tennni a nyaralással párhuzamban a szép bakonyi túrákat. A június 29-i Mecsek-nappal kapcsolatban felkéri az egyesület a tanárokat, tanítókat, hogy a kultuszminiszter intencióinak is megfelelően rendezzenek kisebb csoportokkal (10—20) túrákat a Mecsekre, annyival is inkább, miután a vezetőknek költségmegtérítés is jár. Kecel is hozzáférő fiiaceának a Maone.fcsap