Dunántúl, 1943. június (33. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-18 / 136. szám

A szegedi Fővezért Magyarország kormányzój­á­vá választják. 1918 februárjában a már legendás hírű Horthy Miklóst a király ellen­tengernaggyá és a Monarchia flottá­jának parancsnokává nevezte ki. 1918 októberében, a forradalom ki­törésekor, visszavonult Kenderesre. Itt érte gróf Károlyi Gyula szegedi kormányának meghívása a hadügy­­miniszterségre. Ekkor mondotta: — Kemény lelki tusa után eljöt­tem, hogy elvállaljam a hadügyi tár­cát. Ez az esztendő fájdalmas csapást hozott. Meghalt Magda leánya. Szegeden kezdett kijegecesedni a magyar élet Horthy Miklós személye körül. A nemzeti hadsereg fővezéré­vé nevezték ki. 1919 augusztus 8-án már kiadta a parancsot a Dunántúl felé való vonulásra. 1919. november 16-án seregei élén a megtisztított or­szágon át, fehér lovon bevonult a fő­vezér Budapestre. 1920 március 1-én a Nemzetgyűlés egyhangúlag az ország kormányzójá­vá választotta. 1938-ban az Eucharisztikus Világ­­kongresszus alkalmával vendégül lát­ta a pápa külön legátusát, P­a­­celli bíborost, a most uralkodó XII. P­i­u­s pápát. 1938 novemberé­ben visszatért a Felvidék, 1940-ben az erdélyi rész és 1942 húsvétjára a Délvidék.­­ 1940. nyarán újabb fájdalmas csa­pás érte. Meghalt Paulette leánya, gróf Károlyi Gyuláné. 1941. júliusában Kormányzó Urunk biró szavára, honvédeink az ország és a keresztény civilizáció védelmé­ben, felvonultak a szovjet határra és azóta álljuk a harcot. 1942. február 19-én egyhangú lel­kesedéssel vitéz nagybányai Hor­thy Istvánt Magyarország kormány­zóhelyettesévé választotta meg az országgyűlés. 1942. augusztus 20-án mély gyász borult a kormányzói családra és az országra. Repülőhősi halált halt vi­téz nagybányai Horthy István kor­mány­zóhelyettes. Tömören egy élet tárul elénk. Nagy ember élete. Tele erővel, erénnyel, munkával, ikerrel, de sűrűn meg­tűzdelve küzdelemmel fájdalommal szenvedéssel Ez az élet erőt sugá­roz, példát ad, biztatást nyújt, kö­­telességteljesítésre, kitartásra tanít. Kárpátalja hűségéről és hódo­latáról módosítja a K©m.:ítiyzót Ungvárról jelen­ik: Kárpátalja vé­leményező bizottsága I1­n­i­c­z­k­y Sándor főtanácsadó elnökletével csütörtökön délelőtt ülést tartott, melyen Tomcsányi Vilmos Pál kormányzói biztos is résztvett. Ii­­niczky főtanácsadó elnöki megnyitó­jában megemlékezett a Kormányzó Úr 75. születésnapjáról. — Mi a mai napon — mondotta többek között — Kárpátalja repre­­ntánsaiként ültünk össze, hogy­­ az itteni ruszin, magyar és egyéb ''nemzetiségű lakosság nevében is odaadó hűségünkről, hódola­tunkról és szeretetü­nkről bizto­sítsuk a Kormányzó Ur Öfőmél­­tóságát. , Kárpátalja ruszin népe világosan fel­ismerve látja most is, hogy Magyar­­országgal, a költő szavai szerint: él­nie, vagy halnia kell. Ezt az ünnepélyes fogadalmat küldjük most a Kormányzó Ur Öfőméltósága számára. DUNÁNTÚL Péntek, 1943. június 1. A honvédség ünnepe Budapestről jelentik. A Kormány­zó Úr Öfőméltósága 75. születésnap­ját a honvédség a jelenlegi háborús viszonyoknak megfelelő ünnepélyes keretek között üli meg. A laktanyákat és egyéb honvéd­ségi épületeket fellobogózzák. Reggel zenés ébresztő lesz. A budapesti helyőrség felekezetek szerint istentiszteleten vesz részt. A tábornoki kar délben egy tálas ün­nepi ebéden vesz részt. A honvé­delmi minisztérium, a katonai pa­rancsnokságok és hatóságok szünna­pot tartanak. A Kormányzó születésnapján kerülnek forgalomba az új ötpengősök Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója születé­sének 75. évfordulója alkalmával a m. kir. kormány 5 pengős alumínium érméknek veretését és forgalomba­­hozatalát rendelte el. Az új 5 pengős alumínium érmék egyik lapjukon a Kormányzó Úr képmását viselik „vitéz nagybá­nyai Horthy Miklós, Magyaror­szág Kormányzója“ és „születésének 75. évfordulójára" felirattal. Másik lapjukon Magyaror­szág címere van. Az 5 .pengős érmé­ket a Magyar Nemzeti Bank június 18-ától kezdve hozza forgalomba. Az 5 pengős ezüstérmék továbbra is­­ változatlanul forgalomban maradnak Az olasz, német és finn sajtó meg­emlékezése Magyarország ünnepéről Rómából jelentik. Valamennyi csü­törtök délutáni olasz lap vezető he­lyen, fényképpel ellátott hosszú cikkben emlékezik meg a Kormányzó Úr 75. születésnap­járól. A cikkek terjedelme és hangja hű tanúbizonysága és tolmácsolója an­nak a tiszteletnek és megbecsülés­nek, amellyel az olasz nép a legelső magyar ember és rajta keresztül a magyar nemzet iránt viseltetik. Helsinkiből jelentik: A csütörtök délutáni finn lapok emlékeztetnek rá, hogy Magyarország június 18-án ünnepli kormányzójának 75. szüle­tésnapját. Valamennyi lap vezető helyen, fényképekkel díszített cikkek­ben üdvözli a magyar államfőt. Berlinből jelentik: Horthy Miklós pénteki születésnapjáról már a csü­törtök esti lapok szívélyes szavak­ban emlékeznek meg. A sajtó több hasábos cikkekben méltatja Horthy Miklós személyi­ségét és a magyar állam felmelkedése kö­rül szerzett érdemeit. Fényképfelvé­teleket is közölnek róla. Végleg meghiúsultak az angol kommunista és munkáspárt együtt­működésére irányuló tárgyalások Bern, jún. 17. — A Exchange Te­legraph londoni jelentése szerint a brit kommunista párt elnöke a párt tanácsának nevében a következő hi­vatalos nyilatkozatot adta ki a mun­káspárttal való beolvadás iránti ké­relmük visszautasításával kapcsolat­ban.­­• Sajnálom, hogy a munkáspárt visszautasította a csatlakozásra vonatkozó kérelmünket. Az an­gol kommunisták az elutasítás ellenére továbbra is készen álla­nak arra, hogy együttműködje­nek a munkáspárttal és hajlan­dók tárgyalásokat folytatni a párt végrehajtó bizottságával. Berlinből jelentik. Illetékes német helyről közült tájékoztatásul. Mint várható volt, az angol munkáspárt pünkösdi ülésén elutasították az angliai kommunista pártnak azt a kívánságát, hogy vegyék be a mun­káspártba. A visszautasítás Morrison féle megokolását Berlinben szokat­lannak találják. Az angolok azt hangoztatták, hogy a komintern fel­oszlatása megfosztotta a német pro­pagandát legjobb fegyverétől, tudni­illik a kommunista forradalomkísér­tettől. Ezért különös, hogy Morrison szerint továbbra is fennáll ele­ven valóságként a bolsevista­­forradalom réme. Svédországot nem érheti meglepet­ésszerűen egy esetleges invázió Stockholm, jún. 17. — Svédor­szág katonai hatóságai nemrégiben azt az utasítást kapták, hogy az or­szág ellen irányuló esetleges táma­dással szálljanak szembe és hagyja­nak figyelmen kívül minden más utasítást, ha ilyenek rádió útján hangzanának el. A polgári hatóságo­kat szintén felszólították, hogy Svéd­ország ellen irányuló támadás esetén a végsőkig álljanak ellen. Ha az or­szág területének valamelyik részén invázió történnék, az állami és köz­ségi hatóságoknak a helyszínén kell maradniuk és tovább kell teljesíte­niük kötelességüket. Szófiában megalakítják a bolgár nemzeti szövetséget Szófia, jún. 17. — A bolgár kor­mány a nemzeti erők összefogására törekszik. Június 15-én és 16-án a parlament többsége ülést tartott. A szobranje a kormány javaslatára el­határozta, hogy megalakítja a bolgár nemzeti szövetséget. Ennek a szervezet­nek célja, hogy minden téren­­ védelmezze az állam és a nem­zet érdekeit. A kormány a szervezet útján köz­vetlen érintkezésbe jutva a néppel, támogatni akarja a bolgár nemzetet minden nagy kérdésben. A javaslat­hoz sok képviselő szólt hozzá. Most egy bizottságnak nyújtották át a ja­vaslatot tanácskozás céljából. A pápa a szerdai általános fogadá­son többezer hívőt fogadott. A foga­dáson megjelentek között sok olasz katona, hadirokkant és sebesült volt, azonkívül fiatal házasok és első szentáldozásukhoz járult gyermekek. — Péter szerb exkirály, mint a TP jelenti, Churchill hozzájárulását kér­te Alexandra görög hercegnővel való eljegyzéséhez. Churchill visszautasí­totta a kérés teljesítését. Kor­mányfőtanácsos lett Gál Zsigmond ny. pénzügyi főtanácsos. — A magyar érdemrend középkeresztjét kapta Szeleczky Iván, a Pátria nyomda ve­zérigazgatója. Rohmer grófot, Len­gyelország volt moszkvai nagyköve­tét a lengyel emigráns kormány kö­­zelkeleti delegátusává nevezték ki. Sikorski Irakból, ahol az iraki kor­mány vendégeként három napot töl­tött, Szíriába utazott, hogy Rohmer gróffal megbeszélje a közelkeleti munkaprogramot. •—­ Washingtonból jelentik, hogy 1940 júniusától 1943. januárjáig az Egyesült Államokban üzemi baleset folytán 45.000 munkás vesztette életét. 250.00 megsebesült. — Elhunytak: dr. Mosonyi Kál­mán ny. államvasúti főtanácsos Bu­dapesten, Szontágh Károlyné Kohu­­tovics Izabella Debrecenben, Bagi Antal fűszerkereskedő Budapesten, özv. Neszt Tamásné Bozó Anna Szabadkán, Castelli Adolf vasútépíté­si vállalkozó Budapesten, özv. Bend­­ly Sándorné Bauer Irén Szombathe­lyen, Marton János gondnok Buda­pesten, Juhász Lajos lakatosmester Zalaegerszegen, Hantos Zsigmondné Adler Helen Budapesten, Pávai Má­tyás István hadnagy Debrecenben, dr. Csillag Károly ügyvéd Budapes­tem, Rzíha Sándor pékmester Szege­den, Pataki Miklós órás és ékszerész Budapesten, Cvetkovics Apostol pék­mester Debrecenben, Vidéki József már főellenőr­ Budapesten, dr. Bu­­kovszky Nándor ny. min. osztályfő­nök Tasson, Padányi Andor ny. tan­ügyi főtanácsos Budapesten, Edvy Sándor ny. pénzügyi főbiztos Rákos­­szentmihályon, dr. Tomasovszky Im­réné Vértesi Tóth Mária Párnázom. — Munkaszolgálatba állítják a külföl­dieket Svájcban. — A Daily Tele­graph közli, hogy Anglia a következő hónapokban teljesen megszünteti a cipőgyártást. — Tizennégy millió frankot hozott össze Svájc tavaly adományokból gyermeksegélyezésre. Görögországnak tavaly 1,4 millió svájci frank értékű élelmiszert kül­dött. — Megtalálta egy búvár Pots­dam közelében, a Glienecker-tóban, a nemrég a tóba fúlt volt szász trón­örökös holttestét. Az ünnepélyes te­metés szombatom lesz Drezdában. — A Tribuna jelentése szerint a Cap­­rera legutóbbi bombázása alkalmá­val a ledobott bombák mindössze 20 méterre robbantak fel Garibaldi sír­jától. — Gibraltárban szerdán reggel 30 angolszász kereskedelmi hajó hagyta el a gibraltári kikötőt az At­lanti óceán irányában. E hajók kö­zött van 25 kereskedelmi gőzös, ame­lyek előző nap a Földközi tenger fe­lől jövet, megrakva érkeztek a kikö­tőbe. — Halálra gázolta a vonat Kön­tös Sándor szabadkai vasúti tisztet. — Cáfolják Rómában azt az ellensé­ges propagandát, hogy Tunisz elvesz­tése után egy olasz hadihajó fedél­zetén lázadás tört ki. — A szovjet kormány Eisenhower tábornok bele­egyezésével képviselőt küldött Al­gírba. A szovjet kiküldöttet Algírba érkezésekor az angol-amerikai ható­ságok és Giraud tábornok szívélye­fogadták.

Next