Dunántúl, 1944. január (34. évfolyam, 2-24. szám)

1944-01-12 / 8. szám

XXXIV. évfolyam 8. szám. Ue.fl ADUNK VISSZAM­­1 N­UNTUL JUiyakön­yvi­ ­ra 16 fillér. Pécs, 1944 január 12. Szerda m SZERKESZTŐSÉG PERCZEL-UTCA 2. SZÁM TELEFONSZÁM; 29-49. KIADÓHIVATAL PERCZEL-UTCA 2. SZÁM TELEFONSZÁM; 29-50. HIRDETÉS DÍJSZABÁS SZERINT mennyei pártfogónk és szószó-­ példáját követve erős lélekkel lónk legyen, hanem elsősorban I készüljünk fel a jövő esetleges azért, hogy az ő önmegtagadás nehéz küzdelmeire. Ez a szent­téavatás tehát Isten irántunk I nézetünk szerint ebben van leg­­való szeretetének csodálatos­ nagyobb jelentősége, kegyelmi megnyilvánulása és­ Dr. FARKAS JÓZSEF Jopáni Boldog maron nem­fiavatásának jelentősége Öt csillag támadt a magyar katolikus Egyház egén. Vagy helyesebben: a már hétszáz esztendő óta ott tündöklő csil­lag most új fényben ragyog fe­lénk. A keleti hordák által fel­dúlt és teljesen elpusztított Magyarország akkori királyá­nak IV. Bélának legkisebb leánya 1242-ben számkivetés­ben született és mint a bűnbá­nó, újjászületett magyar nem­zet ön­kéntes, engesztelő áldo­zata .Alig 29 éves korában, 1271 január 19-én halt meg. Isten iránt való lángoló szeretete, szenvedő nemzetéért való hő­sies önfeláldozása és erényeinek csodálatos szépsége miatt a ma­gyar nép­­már életében szent­ként tisztelte. Ez a tisztelet halála után csak fokozódott, amikor az isteni mindenhatóság számtalan csodával ékesítette hűséges szolgálójának sírját. A csodáknak tüzetes kivizsgálása után az Anyaszentegyház hama­rosan boldoggá avatta Margi­­tot, de a szentt­éavatás egyre késett. Pedig az évszázadok folyamán számtalan kísérlet történt a szenttéavatási eljárás megindítására is. Szent hitünk tanítása szerint az Egyház a szenttéavatás ki­mondásában csalatkozhatatlan, ami annyit jelent, hogy ítélete isteni tekintélyen nyugszik, te­hát nem tévedhet. Ebből követ­kezik, hogy ha a szenttéavatás eddig nem történhetett meg, az gondviselésszerű­ volt. De egyszersmind következik az is, hogy az isteni gondviselésnek határozott terve volt azzal, hogy ez a szenttéavatás épen most történjék meg. . A tatárdúlás előtti Magyar­­ország a vetélkedés, a széthú­zás, a korrupció és az elpogá­t­nyosodás képét mutatta. Ak­kor jött a keleti veszedelem és vele a pusztulás. Azután Szent Margit ragyogó példaadása, hő­si önfeláldozása és nyomában a nemzet újjászületése és feltá­madása. Ma ismét romboló ke­leti veszedelem szele közeledik a Kárpátokon át a keresztény Magyarország határaihoz. Mi lesz velünk, ha ez a veszedelem most is széthúzásban és egye­netlenségben talál bennünket, mint a tatárjárás idején, ha legfőbb gondunk csak az egyéni érdek és a haszonlesés lesz, ha világnézetünkben és erköl­cseinkben alig különbözünk a pogányoktól ? Mindezeknek szöges ellentétét tárja elénk Szent Margit életpéldája és ha őt az Isteni Gondviselés éppen most állítja elénk a szentek dicsfényében ez nemcsak azért történik, hogy ezekben a vész­terhes időkban eggyel több Alább hagyott az orosz támadások első nagy lendülete A keleti front gyűjtőpontjain támadó bolsevistákat szétverték a németek , Vitebszk körül is kudarcba fulladtak a szovjet megismételt áttörési kísérletei Az anyagcsatában ismét sok szovjet páncélos pusztult el Berlin, jan. 11. (MTI) — A Führer főhadiszállásáról je­lentik a NTI-nak, a véderő főparancsnoksága közli: A Kérés­től északkeletre lévő ellenséges hídfőből hétfőn megkezdődött a várt szovjet támadás. A harcok még tartanak. Légierőink beavatkoztak a harcokba és megsemmisítettek két ellenséges csapatszállítót. A haditengerészet parti ütegei Taman félszige­ten t­sz alá vették a bolsevista csapatszállásokat, úgy hogy azok lángba borultak. Dnyepropetrovszktól délnyugatra az ellenség tüzérség és csatarepülők támogatásával több hadosztállyal, keskeny arcvonalon támadást kezdett. Kemény harcokban ellenroha­­mokkal felfogtuk. E harcok során 55 ellenséges páncélost ki­lőttünk.­­ Kiriovográdtól északnyugatra csapataink szétverték az is­mételten támadó bolsevistákat. Az ellentámadás során vissza­foglaltunk több elveszett helységet. Progrebistyétől délkeletre­­ ellenséges támadás elhárítása során, elkeseredett harcokban megsemmisült két szovjet zászlóalj. A várostól délnyugatra csapataink visszaverték az ott előrenyomult ellenséges harc­csoportokat, bár azok makacs ellenállást fejtettek ki Ezekben a harcokban csupán egy gyaloghadosztály körletében 31 szov­jet páncélos és 19 löveg semmisült meg. Berdicsevtől nyugatra lévő térben a Szovjet gyengébb tá­madásai eredménytelenek maradtak. Százaiért hétfőn is foly­­tak a harcok. Recsiczától nyugatra kötelékeink helyi csőtörések elrete­­szelése után súlyos harcokban megtartották állásaikat a szé­les arcvonalon fölényben lévő erőkkel támadó ellenséggel szemben. Vitebszk térségében kudarcba fulladtak a bolsevistáik újabb áttörési kísérletei, az ellenség készenléti állásait össz­pontosított tüzérségi tűzzel szétvertük. Az orosz áttörési kísérletek nem jártak a várt eredménnyel Berlin, Jan 11. (MTI) A keddi német hadijelentéshez fűzött katonai magyarázat azt a tényt állapította meg, hogy az orosz offenzíva az arcvonal minden szakaszán tovább fo­lyik. Berlini katonai körök szerint az orosz támadások első nagy lendülete alábbhagyott, ami a német ellenrendszabá­­l­yok következménye, úgy, hogy az arcvonal legkülön­bözőbb szakaszain az orosz áttörési kísérletek a nagy erőfeszítések ellenére sem jártak a várt eredménnyel Most lassú ütemben, de nem csökkenő szívóssággal igye­keznek az oroszok előbbrejut­­ni. A német ellentámadások és egyes bolsevista harccsoportok megsemmisítése a német ellen­állás újabb megszilárdulásának a jelei, és minden műszaki segédeszköz felhasználásával több hadosz­tállyal újabb áttörési kísérlete­ket tettek. Itt is már a néhány nappal ezelőtt Kirovográdnál megfigyelt módszert alkalmaz­ták, hogy a támadási terület ol­dalra való kiterjesztésével te­hermentesítsék fő támadási irá­nyukat. A bolsevista támadó kötelék főnyomása tehát most a Dnyeper­ov délkeleti szélén van, míg Kirovográd szakaszán támadásuk ereje csökkent. A német csapatok itt több sike­res ellenlökést tudtak végre­hajtani, Progrescsétől délre a bolsevisták új erők segítségé­vel ismét megkísérelték, hogy előre törjenek dél felé. A szov­jet támadó ékeket itt épenúgy, mint a hadműveleti terület dél­nyugati részén hatalmas ellen­­lökésekkel visszautasították és feltartóztatták. A bolsevisták Zsítomírtól és Novográd Vo­­linksztól északnyugatra fekvő vidéken további csapatokat irá­nyítottak előre, hogy a Pripjet mocsarak irányában működő felderítőiket megerősítsék Eközben ezen az úttalan és alig lakott területen Szárai környé­kén élénkebb csatározásokra került a sor a német biztosító erőkkel. A keleti arcvonal egyéb szakaszairól azt jelen­ik, hogy a bolsevisták hosszabb harci szünet után a Kares lék szigeten újból áttörési és part, rászálló hadműveleteket kezd­tek nagyobb erőkkel. Új szakaszához érkezett a téli csata Berlin, jan. 11. — Az In­­terinf a keleti arcvonal helyze­téről a következőket jelenti: A keleten vívott téli csata, amely az előző két évvel ellen­tétben, kevésbbé hideg időjá­rás mellett folyik, új szakaszá­hoz érkezett azzal, hogy a nagy Dnyeper kanyarulatban újabb oldaltámadásokat kezdett a Szovjet. Dnyepropetrovszktól délnyugatra a bolsevisták erős tüzérségi előkészítés után csa­­tarepülőik támogatása mellett Roosevelt rádiószózatot intézett az amerikai néphez Az elnök öt pontba foglalta össze az „emberi jogokat“ és megbélyegezte a túlságos bizakodást Washington, jan. 11. i orvosai ugyan­is megtiltották. (Búd. Tud.)­­ A Fehér Házból közlik, hogy Roosevelt elnök nem személyesen olvasta a kon­gresszushoz intézett üzenetét, hogy elhagyja lakását, mert kü­lönben állapotában visszaesés következnék be. Roosevelt el­nök ezzel szemben kedden este mintegy 30 percig tartó rádió­beszédet intézett az amerikai­akhoz és ennek a beszédnek keretében röviden ismertette üznetének tartalmát. A jövő legfőbb célja a biztonság Lisszabon, jan. 11. (MTI)­­ — Mint Washingtonból jelentik, Roosevelt elnök a kongresszushoz intézett évi üzenetében kérte a nemzeti szolgálatról szóló törvény elfogadását Ezt a kívánságot fel­vetették a kongresszus munka­­programjába. Az elnök utalt arra, hogy erre szükség van minden­­ amerikai energiának és erőforrás­nak a háború megnyerése érdeké­ben történő összpontosítása céljá­ból és egyben azért, hogy a bel­földi közgazdasági élet állandósá­gát fenntarthassák. Roosevelt ki­emelte a továbbiakban, hogy a nemzeti munkaszolgálati törvény elejét fogja venni a sztrájkoknak és megfelelő kivételek figyelembe­vétele mellett a háborús termelés vagy bármilyen lényegbe vágó or­szágos szolgálat számára rendelke­zésre fog bocsátani minden éptestű felnőtt embert az Egyesült Álla­mokban. Az időszerű munkaterv magában foglalja a reális alapokra helyezett adóztatási programot, annak a törvényhozási munkának­­ folytatásaként, amely lehetővé te­szi a háborús szerződések újból való letárgyalását, amivel a túlzott nyereségek szerzését akarják meg­akadályozni, az élelmiszerek ára-

Next